A Völgy történetét, hátterét bemutató cikkünk készítése során megkerestük Lackfi Jánost, aki a nyárra való tekintettel azt kérte, küldjük el írásban kérdéseinket. Kérdeztünk a Balatonról, a Művészetek Völgyéről és persze arról, hogy kik olvasnak ma verset Magyarországon. Pár nappal később megjött a válasz, elvenni, hozzátenni nincs mit – lehozzuk, ahogy jött. Egy hatgyermekes költő hárompercese a Magyar tenger sorozatban.
A Balatonról
Kamaszkoromban rendkívül közel állt hozzám nagyanyám, aki 1903-ban született, és egy egész évszázad tanúja volt. Két világháborút élt át, és készült a harmadikra, olyan készleteket halmozott fel, melyekkel jó sokáig túlélt volna. A Kommün idején iskolatáskájában az Angol-Magyar Bank értékpapírjaival sétálgatott egy parkban, míg bankár nagypapáját „meglátogatták” a Lenin-fiúk. 1945-ben kordén menekítette gyermekeit a Rózsadombra a kitörő német sereget letaroló szovjet röppentyűk elől. Mit mondjak, erős jellem volt, együtt jártunk Operába, és persze a balatonakarattyai telekre, ahol megtermett az összes gyümölcs.
A táj, a múlt, a víz, a kő, a fény, valahogy minden összejátszik errefelé. A vulkáni korszak, a Pannon-tenger ideje, itt mindez szinte tapintható, nem beszélve a borról, gasztronómiáról, ami szintén nem hátrány, ha pihenni és elmélyülni akarunk. Édesapámnak volt sokáig szőlője Lovasban, az ő műveibe és az enyémekbe is rengeteg helyen belopózott ez a darab domboldal, rizling-zamatával, tavi távlatával, nappal-széllel-zölddel, a kert végét éjszakánként feltúró vaddisznókkal.
A Völgyről
Szórványos találkozások után különösen emlékezetes volt, mikor Palya Bea meghívott induló udvarába, ahol kétszáz ember két és fél órán keresztül hallgatta a felolvasásomat, és utána még egy órán át sorban álltak, hogy alkalmi verset rögtönözzek nekik. Azt éreztem, ahol ekkora az erőtér, oda érdemes visszajárni. A műsor előtt egy kis nyugalmat kerestünk feleségemmel, és a temetőben találtunk egyedül. Leheveredtünk hát egy már névtelen sírra, néztük az eget, és megállapítottam, hogy ITT NYUGSZIK LACKFI JÁNOS és LACKFI JÁNOSNÉ.
A mindannyiunk Márta Pistája által megteremtett kép kettős: a tájban, helyiértékben gondolkodó, ugyanakkor igényes művészi jelenlét. Ez az utóbbi években talán kicsit elmozdult a szélesebb fesztiválközönség igényei felé, de a blues, a rock, a jazz, a komolyzene, a folklór kedvelői továbbra is megtalálják a maguk zenei rétegének legjobb előadóit. A kézműves értékek, egyes avantgárd műhelyek, az ökológiában gondolkodó Hellowood és számtalan más kreatív csapat is jelen van a Völgyben. Persze kiegészülve vendéglátással, vásári portékákkal, utcazenével, cirkusszal, mindenfajta forgataggal.
Nyáron a Balaton mellett „parkol” szinte az egész ország, úgyhogy aki csak teheti, átugrik a Völgybe egy kis kultúrát vételezni vagy épp minőségi bulizást kivitelezni. Sokat utazom évközben, tavaly kétszáz felolvasóestem van, és szinte alig van település, ahol kapolcsi jóismerősök ne köszöntenének. Kapolcs az egész ország!
Fotó: Raffay Zsófia
A versudvarról
Gryllus Danival régóta terveztük, hogy „lekoppintjuk”, sőt, még menőbb változatban hozzuk létre idehaza a Párizsban megirigyelt „Költészet Vásárát”. Próbálkoztunk sok helyszínen a szentendrei Közlekedési Múzeumtól a Nemzeti Színházig és az akkori Gödör Klubig, de az amúgy sikeres rendezvényekből valami mindig hiányzott. Talán az igazi élőhellyé válás, a zsibongó-jelleg. Szinte egyszerre csaptunk a fejünkre (ki-ki a sajátjára), mikor 2012-ben én először, ők sokadjára léptek fel Kapolcson. Akkor indult az „udvarosodás” folyamata, leültünk Márta Istvánnal, és 2013-tól már jelenlegi helyszínén, Henn Tibor bátyánk kertjében robban az udvarunk minden évben.
Az udvar koncertjein évente tízezer látogató jár, értelmiségiek, fiatalok, tanáremberek, művészlelkek, munkások, vállalkozók és vállalkozó szelleműek, egyszerű és bonyolult lelkek, művelődni és szórakozni, illetve szórakozva művelődni vágyók. Sok-sok visszajáró, kedves vendég, és egyre több új érdeklődő. Aki vásári formában szeretné megélni a művészetet, maga is részt venne a versműhely alkotóközösségében vagy bekukkantana a színpadi versimpróba, esetleg a közösségi népzenei karaoke, a gyerek- vagy felnőttkoncertek érdeklik (vagy mindez egyszerre), azt mindig szívesen látjuk. Hiszen van itt minden. Zsoltár és magyar költői hagyomány, gyerekzsivaj és Arany-évforduló a Kalákával. Gospel és reggae magyar népzenébe oltva Ferenczi Györgyékkel. Balkáni lüktetés és trubadúrhagyomány Sebőékkel. Világzene és keleti mélységek Szirtes Edina Mókussal. Alter és sanzon Müller Péter Sziámival. Szilaj és érzelmes rakkendrol Lovasi Andrással. Erőteljes és autentikus népzene Csík Jánossal. Django pop, klasszikus magyar dalokra épülő szving a Pankastic zenekarral. Parodisztikus abszurd Dolák-Saly Róberttel. Nyugat-kabaré kuplékkal. Zúzós folk-rock, magyar nóta és ukrán balladák Both Miklóssal. Sorolhatnánk a különleges koktélokat, igen, ez így együtt a Kaláka Versudvar. Jön sok remek mai költő: Tóth Krisztina, Varró Dani, Szabó T. Anna, , Kiss Judit Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Babiczky Tibor, Vörös István, Vass Tibor.
Fotó: Facebook
Versolvasásról és népnevelésről
Bármilyen rendű-rangú népek, nyugdíjasok, diákok, katonák, háziasszonyok, bankárok, ügyvédek, hivatalnokok, tanárok olvasnak ma verset. A Facebook-oldalam a megmondhatója, ahol némely vers többszázezer embert is elér. A vers virtuális közösségeket képes létrehozni manapság, országhatárokon innen és túl. Ez egyfajta haza a magasban, a pixelbirodalom magasában. Soha ennyi ember nem olvasott verset.
Hosszan beszélhetnénk a kulturális nevelésről. Fontos lenne nem lehegesztett fémtokban átadni az irodalmi műveket, hanem játékos szöveglabirintusba hívogatni a diákokat. Fontos lenne nem definíciókat magoltatni, hanem nyitott, kíváncsi embereket nevelni. Fontos lenne nem a természettudomány objektivitásával versengeni, hanem minél több nézőpontból láttatni a dolgokat. Fontos lenne nem életrajzi tényekkel szőnyegbombázni, hanem izgatottan találgatni, hogy a szerző személyétől függetlenül ki szól egy szövegből, két éves vagy nyolcvan, férfi vagy nő, dühös vagy álmodozó, önkívületben van vagy mély depresszióban. Fontos lenne nem pusztán tananyagot leadni, hanem olyan agyakat képezni, akik tetszőleges irodalmi művel szembesülve feltalálják magukat, mindig talpra esnek. Kihívás akad bőven.
A Magyar tenger sorozat korábbi cikkei
Gyere az udvaromba! – Volt egyszer egy Völgy…
Kapolcs ikonikus fesztiválja, a Művészetek Völgye idén 28 éves, és köszöni, jól van. Nem volt ez mindig így: előfordultak finanszírozási nehézségek, elmaradó fesztivál, majd jött a magára találás és visszatérés. A Völgy ennyi idő után is emberléptékű rendezvény, olyan udvargazdákkal, mint Harcsa Veronika, Lackfi János vagy Gryllus Dániel. Őket és a program- és marketingigazgató Oszkó-Jakab Natáliát kérdeztük. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mitől és hogyan működik a Szigetnél is idősebb Völgy és mi az, amitől ennyire szerethető a mai fesztiváldömpingben.
Ahol a múzsák nyaralnak: Szigligeti Alkotóház
A Szigligeti Alkotóház a magyar irodalom egyik szentélye. Egy hely, ahol íróink és költőink a világtól távol tölthetik napjaikat: alkotnak, pihennek, kikapcsolódnak. Ahol Palotai Boris írógépének kopogása hallatszik át a falon, Kertész Imre ádáz pingpong csatát vív, Nemes Nagy Ágnes pedig a társasjátékok királynőjeként tündököl. Az alkotóház egyszerre testesíti meg az ihletett csendes elvonulás és a felszabadult, vidám közösségi élet helyszínét. S mindehhez a balatoni táj és a szigligeti várromok adják a díszletet. Az Összkép Magazin Takács Erzsébettel, az alkotóházat kezelő MANK (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság) kommunikációs igazgatójával idézi meg a szigligeti hagyományokat.
„Szeretünk itt lenni” – egy asztal, két üveg bor, három balatoni vendéglátós
Három vérbeli vendéglátóssal ültünk egy asztalhoz, hogy a balatoni vendéglátás lehetőségeiről, a szezonról, a munkaerőhiányól beszélgessünk. Nem is akárkikkel: Dobai András, a balatonfüredi Kredenc borbisztró és a Hello Tourist terasz tulajdonosa, Jónás György, a vászolyi Zománc Bisztrócska tulaja és Horváth Csongor, a zánkai Neked Főztem vezetője mesélt az Összképnek. Mindhárman a fővárosból költöztek a Balaton mellé, hisznek a minőségi gasztronómiában, és szeretik, amit csinálnak.
Egy falu fából – modern telepesek a Balaton-felvidéken
Csóromfölde létező hely. 10 percnyi járásra Csórompusztától. Kapolcs és Vigántpetend között kabócazajos földút vezet egy tisztásra, ahol mosolygó emberek mindenféle fából készült építmények között-alatt-felett dolgoznak. „Project village” feliratos pólókban rajzolnak, kalapálnak, fűrészelnek, közben szól a zene, az egész hely egy fesztivál és egy építőtábor sajátos keverékének tűnik. A Hello Wood projektfalujában járt az Összkép Magazin.
Eltűnhetnek a balatoni szőlők – kérdések és kilátások
Zöldeskék víztükör, felette futó szőlőshegyek: ez a balatoni táj hagyományos arca. Almáditól a Keszthelyi-öbölig húzódnak a balatoni táj meghatározó szőlőterületei, szőlőhegyei. Gyakorlatilag ez az egyetlen összefüggő, Balatonra néző szőlőterület a tó partján. A gyönyörű vidéket elnézve nehéz elképzelni, hogy a végtelennek tűnő tőkesorok helyét hamarosan egymásra zsúfolódó nyaralók vehetik át. Pedig ez gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet – s mi lesz akkor a balatoni borral?
Balatoni kincsek nyomában – Folytatódik a Magyar tenger sorozat
Egy évvel ezelőtt a Mindenkinek van Balatonja című cikkel indítottuk el Magyar Tenger sorozatunkat. A balatoni identitásról, a balatoni vállalkozásokról szóló interjúk és portrék készítése közben hamar rájöttünk, hogy egy nyár nagyon kevés arra, hogy a régióról eleget tudjunk mesélni. És nem csak azért, mert a Balaton nem egy, hanem négyévszakos… Azzal a tudattal búcsúztattuk a nyarat és a Magyar tenger sorozatot is, hogy idén folytatjuk.
