Idén három éves az Összkép Magazin. Ebből az alkalomból egy kis játékra invitáltuk olvasóinkat és egykori szerzőinket. Arra kértük őket, hogy válasszák ki a kedvenc Összkép cikküket, és írjanak hozzá néhány soros ajánlást. Ezeket a gondolatokat osztjuk meg itt a Széljegyzet rovatban, illetve az Összkép facebook oldalán.
Zulik Ákos, az Összkép korábbi szerzője
„Szülinapi kedvenc cikknek pedig a Továbblépők-sorozat programadó cikkét választom – ez az írás összegzi a magyar kisvállalkozások működéséről és környezetéről a HÉTFA-ban felhalmozott tudást. S ezt olyan kulturális analógiákkal és hasonlatokkal teszi amelyek elgondolkodtatóak és szórakoztatóak. Örülök, az Összkép-projekt egyik fő szívügye a Han Solók és Monori Sándorok életének megértése és a lehetséges javítási lehetőségek megtalálása.”
Saffer Zsuzsanna, az Összkép szerkesztője
„Sok Összkép cikk nőtt a szívemhez írás közben, mégis egyértelmű, hogy a Magyar tenger sorozat az abszolút kedvenc, abból is talán A Balaton saját hangja, Amit Orbán Dorkával közösen írtunk. Keszthelyen nőttem fel, ezért nekem a Balaton az otthont jelenti – a biztonságot és a nyugalmat. A mai napig akkor érzem először a hazaérkezés jóleső megkönnyebbülését, amikor az M7-es autópályáról lekanyarodva, először pillantom meg a tavat elnyújtózva, végtelennek tűnő teljességében.
Ezért is olyan fontos számomra a Magyar tenger sorozat – egyrészt, kevés jobb dolgot tudok elképzelni, mint arról írni, ami igazán közel áll hozzám. Másrészt, a balatoni interjúzás még több, a tónál töltött időt jelentett 🙂 Harmadrészt, a Balatoni cikkeknél nagyon működik a „hely szelleme”: többször előfordult, hogy egy-egy történet végül máshogy kanyarodott, mint eredetileg elterveztük – az eredmény pedig minden esetben sokkal jobb lett, mint amit képzelni lehetett.”
Szepesi Balázs, az Összkép főszerkesztője
„Az Erős a sodrás című, Zulik Ákossal közösen írt cikket rakom az Összkép szülinapi tablójába. Az Erős a sodrás című cikk egy vállalkozó apa és a fia beszélgetéséről szól. Az apa rá akarja venni a fiát, hogy álljon be a panzióba, a fiú pedig számon kéri rajta, hogyan is épült fel a vállalkozás. A vita során előkerül a magyar kapitalizmus múltja és jelene, az üzleti erkölcs értelmezési ellentmondásai, a generációs nézőpontok feszültsége.
Sok mindent elrejtettünk az írásba. Ott van az Aranyember (Tímár Mihálynak hívják a fiút, Szent Borbálának a panziót), Ott van Ottliktól a Minden megvan (Dunarév). Ott van a dunaparti biciklizések beszélgetéseinek a hangulata. Meg még ki tudja micsoda, amit mi sem vettünk észre.
Először a generációváltásról, az üzleti morálról, a vállalkozások történetéről akartunk elemzős cikkeket írni, de valahogy adta magát a dolog, hogy gyúrjuk össze az egészet egy heves beszélgetésbe. Egy nagyobb, a vállalkozásokkal foglalkozó kutatás után voltunk, egy a témáról szóló szakkollégiumi kurzust tartottunk közben – de tudtuk, hogy sutba kell dobnunk a higgadt elemzést – a témát a szereplők drámája felől lehet jól megfogni. Ültünk Ákossal a két gépnél, egyszerre írtunk, majd olvastuk fel egymásnak lelkesen a mondatokat és játszottuk el az írás szereplőit. „
Szabó Pál docens, ELTE
„Saffer Zsuzsanna Határtalan életérzés – mit jelent a fiataloknak Európa? c. írását ajánlom. Ez volt az a cikk, amelyet elolvasása után rögtön elküldtem az Európai Unió tárgyat hallgató egyetemistáimnak, alapos tanulmányozásra. „
Kullmann Ádám, fejlesztéspolitikai szakértő
„A kedvenc cikkem: Szepesi Balázs „Mitől lehetne háború helyett harci játék a parlamenti választás?” című cikke (2017). Az Összkép Magazin egyik értéke számomra a témaválasztás egyensúlya: aktuális, ugyanakkor újszerű kérdéseket vet fel, így tartalmas elemzést tud adni. Ez a cikk címe és megjelenési ideje (ápr. 6.) révén kockázatot vállalt: a fokozott aktualitás nem megy az újszerűség és a tartalmasság rovására? Ellenkezőleg: a cikk illusztrálja, hogy kellő tapasztalat birtokában a kockázatvállalás megéri.”
Radácsi László, BGE tudományos főmunkatárs
„Az én kedvenc Összkép cikkem: Szepesi Balázs – Lévai Annamária: A vállalkozás művészete (2015). Szerintem a legjobb cikkek azok, amelyeket az olvasó szívesen látna egy hosszabb esszé vagy akár egy kötet formájában is: Balázs és Annamária cikke épp ilyen kíváncsiságot képes elültetni a vállalkozásfejlesztésben utazó Összkép-olvasóban.
A cikk a vállalkozó figurájának megjelenéséről szól a magyar irodalomban és a filmművészetben. A vizsgált kérdésnek azért is van nagy jelentősége, mert a mai napig tetten érhető, hogy ezek a meghatározó fiktív alakok (Móricz mintagazdásza, Szakhmáry Zoltán, Jókai Berend Ivánja és Tímár Mihálya, az Üvegtigris büfése, a Zimmer Feri szállodásai, Jancsó Kapája, az Overnight brókere stb.) milyen lenyomatot hagytak a közgondolkodásban. Az ügyes(kedő) vagy épp a szerencsétlen(kedő) vállalkozó mintáját ezek az alkotások nagyon nagy erővel voltak képesek beégetni az átlag polgár – nem feltétlenül reflektált – véleményébe. A cikkben részletesen is bemutatott portrék (Monori Sándor, Bereményi Géza Eldorádójának főhőse, illetve Berend Iván, Jókai Fekete gyémántok című művének bányatulajdonosa) viszont épp a sztereotípiákkal szembemenő jellemeket rajzolnak: ők igyekvő, becsületes, hűséges, törődő emberek. „