A mai fiatalok otthon vannak Európában. Pontosabban: a mai fiatalok Európában vannak otthon. Olyan szűknek érzik hazájukat, mint egy érettségi előtti gimnazista a kisvárost, ahol felnőtt. A hozzám hasonló korúak még azt élték meg, hogyan vált az „Itt élned-halnod kell” helyzetleírásból dilemmává. A most felnövekvő nemzedék számára ez a dilemma már nem olyan nehéz, hiszen számukra az „Itt” egy jóval határtalanabb fogalom.
Hogyan lehet, hogyan lehessen magyarként élni egy német vagy angol városban? Hogyan lehet az anyaország vonzó hely a a jobb megélhetésért külföldre költözőknek, amikor eljön a gyerekvállalás ideje, amikor úgy döntenek, saját vállalkozást kellene már indítani? Hogyan lehet olyan vonzó a magyar kultúra, hogy ragaszkodni akarjunk hozzá, sőt egy vegyes házasságban is képes legyen a mi nemzeti kódunk felül kerekedni? Saffer Zsuzsanna cikkének állításaiból az következik, a következő nemzedék számára új és friss tartalommal kell megtölteni a haza és a magyarság fogalmát. A XIX. század utolsó harmadában ez elég jól ment, az erdélyi magyaroktól is sokat tanulhatunk erről.
A határok lebomlásával a jobb életszínvonalra vágyó emberek egyénenként nyernek. Hogyan jöhetünk ebből jól ki mint közösség? Akkor, ha minél több embernek, minél gyakrabban vállnak életszerűvé azok a mondatok, hogy ‘Magyarnak lenni jó.’; ‘Itthon/otthon van lehetőség arra, hogy az ember teljes életet éljen, hogy nagy dolgokba kezdjen bele.’
Egyes helyzetekben ez így van – ott legyünk bátrak kimondani, van, ami működik. Máskor pedig messze vagyunk ettől, ott pedig neki kell kezdeni: kinek mit érdemes tennie, nekünk milyen feladatunk van, hogy a hazánkról, kultúránkról a biztonság, az egyről kettőre jutás lehetősége jusson az eszünkbe.
