A világ végéig a kilencvenes évek elejének kultuszfilmje. Újranézve egy időkapszula nyílik ki. Zenéi visszavisznek az akkori bulik füstös önfeledtségébe. Képei visszahozzák az azóta sok réteggel lefedett meggyőződést, hogy az élet egy önfeledt kaland, amiben magunkat és a szerelmet, a barátságot keressük. Régi érzések törnek elő, az ember óvatosan néz körbe, mindjárt megtörténik vele Karitnthy Találkozása egy fiatalemberrel.
A film hősnője egy buli közepén ébred Velencében, elindul haza, Párizsba. A dugó miatt letér a digitális navigátor által kijelölt legrövidebb útról és egy a világot Berlintől Ausztráliáig átcikázó mesébe keveredik. Álmait üldözi, míg végül azok a sivatagban rabul ejtik, szabadulása után egy környezetvédő űrállomáson talál megnyugvást. A képi, érzelmi kavalkádban lassan hömpölyögnek a zenék, a gondolatok. Ráérünk, hiszen a feladat nagy: meg kell találjuk, amit keresünk, pedig nem is tudjuk mi az. Meg kell felelnünk a világra és a fiatalságunkra a 90-es évekkel egyszerre rászakadó kihívásnak: értelmet adni a szabadságnak.
Az írás nyomtatható, pdf verzióban is letölthető. Kattints ide!
Azok a kilencvenes évek
Az a kor nem sietett, így is sok minden történt. Ha az idő sűrűn rohan, lassú vagy akkor is, amikor tartod vele a lépést. A világ faluvá szűkült, ugyanúgy otthonunk szeglete lett a portugál tengerpart, a szibériai vasútállomás, a japán cseresznyevirágzás és az ausztrál őslakosok telepe. Mindenki számára egyértelmű, hogy a szabadság terjedése megállíthatatlan, a kilencvenes évek végére az egyetemisták felkelésének leverésére vonuló tankokat megállító férfi emlékművét vizionálja Peking központjába a ’91-ben készült film.
Az Összkép a magyar társadalom és gazdaság működéséről szóló elemzések magazinja. Iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket, ha szeretnéd mélyebben megérteni, hogyan működik Magyarország.
A múlt jövője
A történetet kettévágja egy sivatagi repülőút, miközben minden elektromos eszköz leáll egy indiai atomműhold lezuhanása miatt. Innentől a semmi közepén egy titkos laborban azon dolgoznak, hogy a vak újra láthasson, az emberek rögzítsék, újra- és újranézzék álmaikat. Ez már a mát idéző science fiction. A kísérlet résztvevői számára megszűnik a valóság, csak a képernyőn bámulják álmaik ködös sziluettjét, a függő fájdalmával szűkölnek, amikor hordozható képernyőjükből kimerül az elem.
Wenders másik jövőbelátó telitalálata, hogy a kilencvenes évek elején kitalált jövőben már nem lehet elbújni. A német, az orosz és a kínai magándetektív egyaránt képes arra, hogy az elektronikus lenyomata alapján pontosan megmondja, hol is jár az, aki titokban akar menekülni.
Wim Wenders a nyolcvanas és a kilencvenes évek nagy rendezője – filmjei a szeretetről és a szabadságról szólnak. Angyala szárnyait feladva hús-vér emberré válik a szerelméért (Berlin felett az ég). A jólét egyszerű némete a kopottan és szomorúan, de érző Lisszabonba szeret bele (Lisszaboni történet). Filmjeiben a szabadság önmagunk keresését jelenti. A lassú, emberi lélektől színes élet választását hirdetik, lemondva a jólétről, a dicsőségről: dobd el a fontos igyekezetet és lazulj el a jó élet társaskörben (Buena Vista Social Club).
A szabadság és az álom magában kevés
Mit üzen film 2023-ban a mély szellemi, érzelmi időutazás és a szerelem működésére vonatkozó univerzális kérdésekhez való hozzászólás mellett?
Egyrészt, nem csak nosztalgikus hangulata miatt elgondolkoztató a felszólítás, hogy a szabadság magában kevés, meg kell találnia az embernek mire is van az neki – saját vágyak, célok nélkül az egész nem sokat ér. A kilencvenes évek generációjának fontos tapasztalatát fogalmazza meg a film. Magyarul legjobban Lovasi András panaszolja el büszkén azt a bölcsességet, hogy „Tudom, hogy kell győztesnek lenni, de nincsen hozzá kedvem” – 2001-ben (LINK).
A film sci-ifi-részében rajzolódik ki egy másik gondolat Wenderstől: saját álmaink metaverzuma halálos csapda. Saját érzéseink, gondolataink kusza lenyomatait nézni a képernyőn azzal kecsegtet, hogy mélyebbre láthatunk, örökre megragadhatjuk a sajnos mindig eltűnő boldog pillanatokat. A sokat ígérő digitális háló azonban kiránt a valóságból, függővé tesz. „Azért éltek, hogy lássák az álmaikat és amikor álmodtak, saját álmaikról álmodtak” – mondja a géptől zombiszerűvé váló szerelméről a filmbeli író. Úgy dönt, hogy kiszakítja a nőt ebből a hálóból: nem tölti fel a készülékét.
A kilencvenes évek elején nem csak a magyar fiatalok, az egész világ érezte, hogy innentől miénk a világ, már csak fel kell nőni hozzá. Simogató naivitás volt ez, a film képei, érzései is sokat öregedtek. A zenéjével nem tudom, mit kezd egy retropartikat kerülő mai fiatal. Azonban, ha valaki a szabadsághoz keresi a használati útmutatót, érdemes elutaznia Wenders-szel a világ végéig.
Ezt is olvasd el!