A gáz egyre könnyebben szállítható, a regionális gázexportőrök monopol-pozíciója meggyengülőben van. Ennek következtében a gáz olcsóbb lesz, a gázpiaci pozícióért folyó játszmák tétje azonban nem csökken. Rövid gázpiaci kisokos Takácsné Tóth Borbálától, a Regionális Energiakutató Központ gázpiaci kutatójától.
LNG tankerhajó és terminál. Fotó: wikimedia
Világ gázpiacai, egyesüljetek
A gáz piaca hagyományosan földrajzilag szétválik – elsősorban az amerikai, az európai és a különböző ázsiai piacokra. Az olajjal mindig is kontinensek között kereskedtek, hiszen nem ott van a kitermelés ahol a fogyasztás. A gáz esetében nincs világpiaci ár, a kontinensek árai és ellátási logikája ma is elkülönülnek egymástól. Ez azonban változóban van.
Ennek egyik legfőbb oka az amerikai palagáz forradalom: 2009-2010 körül az USA is gáztermelővé lépett elő. A technológiai fejlődés a korábban már ismert, de nehezen és nagyon drágán elérhető földgáz-mezők kitermelését is lehetővé tette. Ez elég váratlan fordulat volt – a világ már elkönyvelte, hogy az USA-nak egyre növekvő gázimportra lesz szüksége, s hirtelen Amerika lett a világ egyik legnagyobb gáz-kitermelője, és reménybeli LNG exportőre.
Olaj- és gáztermelés Az USA-ban. Forrás: http://www.iea.org/weo2017/
Az új gáz miatt az amerikai gázárak leestek. Kifelé szállító kapacitásuk nem volt, nem tudtak exportálni. Eközben Ázsiában meredeken emelkedtek az árak. A fukusimai atomerőmű-baleset után Japánban leálltak az atomerőművek, emiatt hatalmas lett a kereslet a gáz iránt. A gázerőművek gyorsan és viszonylag egyszerűen megépíthetők és rugalmasan állítható, mikor mennyi áramot állítsanak elő. Emiatt japán elkezdett nagy mennyiségben gázt vásárolni, a gázfelhasználásra berendezkedni.
A gázárak alakulása. Forrás: ACER/ CEER Annual Report on the Results of Monitoring the Internal Natural Gas Market 2016, October 2017 p. 16
Ahogy az USA-beli és a japán ár közötti különbség megnőtt, adódott az üzleti lehetőség: valahogy Amerikából Japánba kellene exportálni a gázt. Ennek módja a gázt cseppfolyós formában szállítani képes LNG technológia. Ennek segítségével hatalmas tartályhajókon, lehűtve lehet nagy mennyiségben eljuttatni a gázt Japánba.
Maga a technológia egyébként már viszonylag régóta, 20-25 éve ismert és használt, azonban a palagáz-Fukusima együttállás előtt a regionális árkülönbségek nem voltak olyan nagyok, hogy megérte volna megépíteni a szükséges cseppfolyósító terminálokat és gázszállító tankhajókat.
Az első LNG tankerhajók csak 2016 legvégén indultak meg az USA-ból Japánba. Ekkorra azonban már szinte megszűnt az amerikai és ázsiai piac közötti árkülönbség. Időközben ugyanis a japánok alkalmazkodtak a helyzethez. Komoly gázmező-fejlesztésekbe fogtak Ausztráliában és ezzel beléptek a kitermelői piacra. Így az amerikaiak számára egyre inkább felértékelődik Európa mint potenciális gázvásárló.
Harc Európáért
Jelenleg lényegében az amerikai LNG és a hagyományos – elsősorban orosz – csővezetékes szállítás versenye zajlik, s ebben a történetben Európa mint vevő felértékelődik.
Takácsné Tóth Borbála
Európa hagyományosan az orosz gáz piaca. Szibériából nem hajón, hanem csővezetéken szállítják a gázt – ezek a termelőhelyek a szó szoros értelmében hozzá vannak kötve az európai vevőkhöz. Megkezdődik a helyezkedés, az áralkalmazkodás, amiből Európa nagyon jól jön ki.
A gázfogyasztókért nem csak a piacon folyik a verseny. Az amerikai kongresszus 2017-ben elfogadott egy ún. szankciós törvényt: az orosz gázkitermelési beruházásokat szankció alá vonja, köztük az újabb csővezetékek építését is. Sőt, azokat a cégeket is szankció alá helyezik, akik támogatják ezeket a beruházásokat. Egyetlen gázprojektet nevesít a törvény, az Északi áramlat2 vezetéket.
A vezeték a tervek szerint Németországot kötné össze Oroszországgal – a már meglévő, a Balti-tenger mélyén húzódó Északi áramlat1 vezeték kibővítésével. Majd a németeken keresztül fordulna vissza a gáz a kisebb Közép-Kelet Európai országok felé. A terv amellett, hogy kiiktatná a földgáz-szállításból Ukrajnát, egyetlen útvonalra terelné az Európába menő orosz gáz nagy részét. A beruházás megvalósulásával azokon a vezetékeken szállítanák Észak-Németország felől az orosz gázt szerte a kontinensen, amelyeket az orosz gáztól való függőség enyhítése érdekében építettek. Érthető, hogy a projekt nagyon megosztja Európát. Az Északi Áramlat 2 megépítését a balti országok és a visegrádi négyek is kifogásolják, hiszen nagyban gyengülne az alkupozíciónk.
Az EU 2014 után sok pénzt áldozott az orosz kitettség csökkentésére. Több kisebb vezetéket is építettek, hogy ne fázzanak Európa-szerte, ha az oroszok esetleg újra elzárnák a csapot. Nemcsak keletről, hanem Nyugat-Európa felől is lehetővé tették a gázellátást: jöhet holland és norvég gáz is, a nyugati kikötőkön keresztül amerikai LNG is érkezhet.
Takácsné Tóth Borbála, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont egyik alapítója és kutató főmunkatársa 2004 óta. 2001 és 2003 között a Magyar Energia Hivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős elnöki titkárságának vezetője volt. Fő szakterületei: regionális együttműködések, ellátásbiztonsági kérdések, energia geopolitika, infrastrukturális fejlesztési és befektetési kezdeményezések a gáz szektorban, gázpiaci verseny és szabályozás.
Az Unió másik célja a a gázpiac liberalizációja volt. Ez lényegében azt szeretné biztosítani, hogy a fogyasztók szabadon választhassanak a szolgáltatók között, ne csak attól vehessenek, aki birtokolja a gázvezetéket. Ez a megközelítés arra épül, hogy a gázvezetékek hálózata olyan, mint az autópálya: Nem épülnek konkurens utak egymás mellett, de a meglévő sztrádát mindenki használhatja, ha kifizeti a díját. Az európai gázvezeték-hálózaton A pontból B pontba mindenki ugyanannyiért szállíthat gázt, ami viszont a hálózaton kívül történik, hogy ki honnan hova viszi és mennyiért adja-veszi a gázt, a piaci szereplőkön és a versenyen múlik. Ez a szabályozási logika alapjaiban rendezi át a gázszektort, a gázszállításban érdekelt cégek elvesztik privilegizált helyzetüket, kicsúszik kezükből a vevők és az ár feletti kontroll. Ezzel a fogyasztó végeredményben jól jár, amit azonban a nagy gázcégeknek nem olyan könnyű elfogadni.
Mindeközben Magyarországon
Magyarország gázellátásának közel 80 százalékát orosz gáz fedezi, a Gazprom biztosítja – hagyományosan Ukrajnán keresztül. 2009 januárjában egy ukrán-orosz gázár-vita miatt lezárták a régiónkat ellátó gázvezetéket, két hétig nem érkezett gáz keletről. A gázkrízis után az lett a legfőbb kérdés, miként lehetne csökkenteni hazánk egyoldalú gázfüggőségét, javítani az ellátás biztonságát.
Emiatt épült többek közt a magyar-szlovák gázvezeték, ez Nyugat-Európával is összeköti hazánkat[1]. Igaz, onnan is az orosz gáz jöhet hozzánk, de sokkal olcsóbban. Ugyanis Nyugat-Európának olcsóbban adják az orosz cégek a gázt – őket könnyebben váltanak más gázforrásra és a fogyasztásuk is jóval jelentősebb mint a mi régiónké. Emiatt az orosz gáz sokkal olcsóbban megvehető, ha Nyugat-Európából hozzuk, mint ha közvetlenül Oroszországból. A vezeték 2015-re készült el, de egyelőre nincs rá szükség. A cső üzembe helyezése ugyanis jelentősen javított a tárgyalási pozíciónkat az oroszokkal szemben, akik komoly árengedményt adtak nekünk. A nyugat-európai és a keleti gázpiaci ár közötti 3-4 eurós különbség gyakorlatilag eltűnt. Habár továbbra is keletről jön a gáz döntő része, ugyanakkor adott a lehetőség, hogy ha a körülmények változnak, nyugat európai áron szerezzük meg az orosz gázt. Emiatt a szlovák magyar gázvezeték pusztán a létével, egy cseppnyi gáz szállítása nélkül is több hasznot hoz, mint amennyibe került.
Az Összkép magazin a magyar társadalom és gazdaság működéséről szól. Komoly elemző munkára épülő áttekintéseket készítünk, kutatások eredményeit foglaljuk össze és az országot jól ismerő vezetők, kutatók történeteit mutatjuk be arról, hogyan is működik a világunk. Kövessen minket, iratkozzon fel hírlevelünkre, ha szeretné mélyebben megérteni és felfedezni Magyarországot.
A gázellátás biztosításának több lába is van vagy épül. Nyugat-Európa felől Ausztrián keresztül is jön gáz Magyarországra – jelenleg szintén Oroszországból. A horvátok felé is van egy üres vezetékünk, mi abban a reményben épült, hogy a Krk-szigetre tervezett LNG terminállal kösse össze hazánkat. Ez egyelőre nem épült meg, folynak a tárgyalások. Románia irányába is épül egy vezeték. Ez a Romániában feltárt, de még nem működő fekete-tengeri lelőhelyek felé nyitna utat. Közben időről időre felmerül az Ázsiából a Balkánon keresztül érkező gázvezetők koncepciója is, ez azonban jelenleg éppen hátrébb van a listán.
Ezek a beruházások már a terveikkel is hatnak a gáz árát kialakító alkukra. Minél több helyről vehet valaki gázt, annál olcsóbban veheti meg. Kemény, gazdasági és politikai játszmák ezek, azonban alapjaiban magyar szempontból ezek nem alakulnak rosszul.
2014 és 2017 között a gáz nagykereskedelmi ára negyedével csökkent Magyarországon, és míg korábban a szomszédos országokhoz képest magasabb árat fizettünk, mára ezek a különbségek eltűntek.
Forrás: REKK, DG ENERG Quarterly Reports alapján
A globális gázpiaci túlkínálat, a hálózatos monopóliumokat visszaszorító szabályozás és a több ellátási irányt kialakító beruházások a fogyasztók alkupozícióját erősítik a piacon, így egyre olcsóbban vehetünk gázt – persze az oroszoktól. Hosszú távon pedig a gázforrásoknak nem csak egymással kell az árversenyt megvívni, hanem az egyre jobban elterjedő megújuló energiákkal, és persze továbbra is igaz, hogy a legolcsóbb energia az, amit el sem fogyasztunk. Így az energiahatékonyság az a terület, amivel minden vevő javíthatja a pozícióját.
A cikk Takácsné Tóth Borbála, a Regionális Energiakutató Központ gázpiaci szakértője a Hétfa Kutatóintézetben tartott előadásának szerkesztett változata.
[1] Más infrastruktúra projektek is épültek 2009-2014 között: a stratégiai gáztároló Szőregen, a magyar-horvát és a magyar román gázvezeték.
Ezt is érdemes elolvasni
