Balsay István Székesfehérvár felvirágzásának fontos szereplője: 1994-ben és 1995-ben a város és környéke a világ 10 leggyorsabban fejlődő régiója között volt. Ma is szeretik a fehérváriak a növekedést segítő polgármestert, akit az Összkép a nagy fejlesztések történetéről és a közigazgatás mai lehetőségeiről kérdezett.
Hogyan került a Székesfehérvári Tanács élére?
Örömmel emlékszem vissza 1985 májusára, amikor egy kedves városfejlesztő barátom áthívott a székesfehérvári városi tanácshoz dolgozni. Hamarosan – a hivatalos jelöltek ellenében – a testületbe is bekerültem. A műszaki és költségvetési ügyekért feleltem, miután megválasztottak tanácselnök helyettesnek. Nem voltam párttag, mégis egy éven belül én lettem a Tanácselnök – személyemben volt először nem MSZMP-s vezetője egy magyar városnak. Azt gondolom, ez nem az én érdemem volt: a családom, neveltetésem és a sportbeli ismertségem az, ami miatt sokan úgy érezték, rám lehet bízni ezt a munkát. Képes vagyok egyesíteni a környezetem sokrétűséget úgy, hogy célorientált maradjak. Egy kosárlabdacsapat irányítója képes összefogni egy csapatot, periférikus látása van, tud felállt védelemmel szemben, rendszerjátékot szervezni. Továbbá nehezen, de elfogadja a játékot vezető döntéseit. Mi kell ennél több…
Balsay István
A városvezetés után is több pozíciót vállalt. Melyek voltak ezek?
A rendszerváltáskori zsenge Fidesz rám talált – én meg rájuk -, ami a választók számára is egy erős szövetséget jelentett. Akkor még kevésbé volt ismert a Fidesz Székesfehérváron, de együtt az összes egyéni szavazókörletet megnyertük az 1990-es önkormányzati választásokon. Nem volt elég jelöltünk az alpolgármesteri pozíciókra, így a választások után szakembereket, politikusokat kerestünk, hogy feltöltsük a mandátumainkat. Jó, küzdeni tudó csapatot alakítottunk ki.
1998-ban a Miniszterelnöki Hivatalba kerültem területfejlesztési terültre, majd a Területfejlesztési Bizottság elnöke lettem. Ez szép időszak volt, mivel a szakmámban addig ismeretlen utakon jártunk. A területfejlesztési törvény létrehozásával, az EU csatlakozás előkészítésével, valamint a városok, megyejogú városok, helyzetével és lehetőségeivel foglalkoztam. Büszke vagyok arra, hogy a Közép-Dunántúli Régiót – sokak szándéka ellenére – létrehoztuk. Több mint 200 magyar városban jártam akkor és aktív, szakmai munkát végeztem a Parlamentben. Most tanácsadóként dolgozom. Azokban a témában kapok feladatot, amelyek a megyék és a megye jogú városok összehangolásához, és az integrált városfejlesztési stratégiák kialakításához kapcsolódnak.
Az Összkép a magyar társadalom és gazdaság működéséről szóló elemzések magazinja. Komoly elemző munkára épülő áttekintéseket készítünk, kutatások eredményeit foglaljuk össze és az országot jól ismerő vezetők, kutatók történeteit mutatjuk be arról, hogyan is működik a világunk. Kövessen minket, iratkozzon fel hírlevelünkre, ha szeretné mélyebben megérteni és felfedezni Magyarországot.
A rendszerváltás előtt és után is sokat dolgozott Székesfehérvárért. Hogyan élte meg a változásokat?
Székesfehérváron a 80-as években pezsgő kulturális és gazdasági élet volt, melynek fontos motorja volt az ott dolgozó műszaki értelmiség. A KGST szellemi fellegvárában már 1987-ben megéreztük, hogy új szelek fújnak. Székesfehérváron működött a Köfém, a Videoton és az Ikarusz. Ezek a vállalatok nyugati piacokon kezdték értékesíteni a termékeiket, az akkori elnevezéssel intenzifikálási programot hajtottak végre, mai szóhasználattal a „Nyugati nyitás” érdekében. Izgalommal és komoly kihívásokkal teli időszak volt ez a város történetében, amihez a Tanácsban egy lelkes és felkészült csapatot hoztunk össze, hogy támogassuk a várost. A rendszerváltás idején egy jól működő város életvidám lakosságán félelem, váratlan egzisztenciális elbizonytalanodás lett úrrá.
Videoton-Real Madrid UEFA-bajnokok ligája döntő 1985-ben. Fotó: vidi.hu
Ez a csapat az első önkormányzati választásokra úgy készült, mint a sportolók, akik kosárlabdázó létükre még a kispályás fociban sem szeretnek veszíteni. A Fidesszel szövetségben megnyertük ezt a választást, a rendszerváltás után jöttek az igazi kihívások. Nagyon szűkösek voltak a forrásaink. Az Antall-kormány idején azt az ígéretet kaptuk, hogy ha készítünk programot, azt támogatják. Támogatják, de keretet nem tudnak biztosítani mögé. Akkor készítettünk 16 színes füzetet tervekkel – mindegyik szín egy terület stratégiáját tartalmazta: infrastruktúra, oktatás, kultúra, sport és környezetvédelem, stb. Nevezhetjük egy kezdetleges integrált városfejlesztési startégiának. Megmosolyogtató, de sikeres volt.
Mi volt a kulcsa a Székesfehérvári növekedésnek?
Elsősorban a dolgozni akaró és tudó, több generációs szakképzett munkaerő, a város elhelyezkedése, a viszonylag fejlett infrastruktúra, a kiváló műszaki vezetés. S talán az önkormányzat is többet vállalt a kötelező feladat- és hatáskörénél.
A 90-es évek elején a munkahelyteremtésre koncentráltunk, mivel akkor 32 ezer munkanélküli élt Székesfehérváron. A Seregélyes úton kiépítettünk egy átképző központot és kijelöltünk hat vállalkozási területet. Az összes ilyen „ipari parknak” volt egy németül és angolul beszélő felelőse. Belekezdtünk, hogy magyar és külföldi világcégeket nyerjünk meg a városnak. Kezdetben Lepsényi Istvánnal a Suzuki gyár Ikarus mellé telepítéséért dolgozva szereztünk gyakorlatot – ez a beruházás végül Esztergomba települt. Ezután jöttek a sikerek. Sikerült megegyezésre jutni a Ford-dal, a Philips-szel és a Stollwerck-el is. Ebben az időben alakítottunk ki az ún. „Fehérvári modellt”, amely később országosan is példaértékűvé vált.
Versenyben voltunk a világgal, hogy megnyerjük ezeket az ügyfeleket. Székesfehérvár sokat tudott nyújtani ipari vállalatoknak. Fontos volt Budapest közelsége, a jó infrastruktúra és az, hogy 32 ezer csillogó szemű, képzett munkásunk várt munkahelyre a városban. Az engedélyezések során összehangolt ügyintézésre kértük az akkori szakhatóságokat, hogy villámgyorsan működjünk. A telekhatárig a város közművesített (állami támogatással), az ipari parkokban a vállalatok alakították ki a termelési környezetet.
A „költségorientált szakaszban” a beruházók az autópálya közelében kerestek olcsó, könnyen megközelíthető ingatlant. Mikor ez már működött, a „beruházás-orientált szakaszra” való áttérést szorgalmaztuk. Ennek lényege, hogy a hazai kkv-k, középvállalatok beszállítóként csatlakozni tudtak a multinacionális céghez. Ez nagyon lassan ment. Az „innováció-orientált szakaszt” még ma sem értük el teljes mértékben, bár néhány nagyobb vállalkozás európai központját, kutatási tevékenységét Fehérvárra hozta.
Beszélgetés Fa Nándorral. Fotó: szekesfehervar.hu
A Stollwerck-et nagyon izgalmas körülmények között csábítottuk a városba. Az igazgató azt kérte az üzemnyitásért cserébe, hogy díszpolgár lehessen. Ez nehéz kérés volt, óvatosan bántunk ezzel a díjjal: Alba Regia Kossuth Lajos és Fa Nándor mellé választott díszpolgárokat. Ezért kitaláltam egy új tisztséget: Tiszteletbeli polgárrá fogadtuk és megígértem, hogy ingyen használhatja a fehérvári villamosokat. A sok munka meghozta a gyümölcsét: 1994-ben és 1995-ben a világ tíz leggyorsabban fejlődő régiói közt voltunk.
Meglátása szerint milyen kihívások előtt áll a mai magyar közigazgatás?
A magyar közigazgatás reformléptékű átalakuláson ment keresztül. Az államigazgatás korábban delegált feladatokat vett vissza. Azok jelentős részét a Kormányhivatalokba koncentrálta, majd új dimenziót nyitott, hogy a hatósági, igazgatási feladatok a járások szintjére kerültek. Az önkormányzati rendszer is lényeges átalakuláson ment keresztül, amely nemcsak a feladat- és hatáskörökben jelentkezett. Óriási változást eredményezett a város- és vidékfejlesztésben, hogy az európai uniós támogatások a magyar nagy, közép és kis városokat helyezte előtérbe. Örvendetes, hogy felerősödött az integrált stratégia készítése a tervezésben és főleg a várostérségekben.
Újra lehetne gondolni a városok, megyék és önkormányzatok szerepét a közigazgatásban. Egy szemléletes példa a megye jogú város megfogalmazás, mikor a megyéknek már alig vannak jogai. Az önkormányzatok közötti együttműködés nagyon fontos, mivel a gazdasági egységek túlnyúlnak az önkormányzatok határain. A mostani trend a központosítás – ez képes egy alapszintű ellátást és koordinációt az ország egész területére kiterjeszteni, de a helyi adottságokat nehezen aknázza ki. Ha nagyon szakszerű akarnék lenni, akkor egyszerre van jelen nemcsak a közigazgatásban, hanem a területfejlesztésben is a centralizáció, a koncentráció, továbbá a dekoncentráció és a decentralizáció. Az az érzésem, hogy ez egy korántsem befejezett állapot.
Milyen együttműködésre gondol?
Az együttműködésnek több formája lehet. Vannak nagyobb területek működését összehangoló kezdeményezések, mint a kiemelt turisztikai fejlesztési térségek koncepciója, és vannak helyi adottságokra koncentrálók.
Bibói gondolat a „városmegye”. Az a megközelítés, hogy Magyarországot helyi szinten kell felépíteni, ugyancsak régi keletű. A városmegye, vagy mai változata, a várostérség azt jelenti, hogy egy város és vonzáskörzete legyen a tervezési egység. Székesfehérvár példáján látszik, hogy a város sok bevételhez jut iparűzéshez kapcsolódó adókból, amiket a környező települések bejáró munkásai is termelnek. Fehérvár felelősége ezért nem ér véget a város határánál. Egy ilyen rendszerben a városok funkcióinak megtalálása és a finanszírozás kialakítása is céltudatosabban működhetne. Fejér megyében a megyei közgyűlés sikeresen oldotta fel a megyei jogú városok közötti érdekellentétet, sőt a Modern Városok Programjában városon kívüli elemek is bekerültek a fejlesztési tételek sorába.
Királyi Napok Székesfehérváron. Fotó: fesztivalnaptar.hu
Fejlesztési szempontból pedig szerintem az a legfontosabb és legtömörebb megfogalmazás, hogy túl kell lépni azon, hogy egy térség jövője hozzá legyen kötve egy-egy ágazat változásaihoz. Törekedni kell arra, hogy több lábon álljanak a térségeink: egy üzembezárás a lehető legkisebb kockázattal járjon, ne legyen kiszolgáltatva egy térség az ott termelő óriásvállalatnak. Olyan vállalkozói szerkezet kell, ami szilárd, mint a beton: sok különböző elem megfelelő keveréséből jöhet létre a nagyok és a kicsik, a beszállítók és a termékkel bírók, a szolgáltatók, a megújulást biztosító startupok, az egyetemek és a kutatásfejlesztésben résztvevők összhangja.
A településhálózat szempontjából melyek a legfontosabb fejlesztési kérdések ma Magyarországon?
A magyar településhálózat lassan, megfontoltan jó irányba halad. Ezt nehezíti, hogy az elmaradt régiók és térségek felzárkóztatása rendkívül tőke- és időigényes. A Budapest-centrikusság oldódott, ugyanakkor a budapesti agglomerációban gombamód szaporodó, helyenként a megyei jogú városok lélekszámát meghaladó települések jól fizető munkahelyeikkel vonzzák a Kárpát-medencei népességet. Ijesztő, hogy az aprófalvas települések, megyehatár közeli térségek milyen gyors ütemben veszítik el népességüket. Szinte tragikus, hogy 500 ezret meghaladja az üres házak, lakások száma olyan helyeken, ahol nincs megfelelő munkaalkalom. A lemaradást a globális hatások mellett az elöregedés, vidékenként az értelmiség eltávozása fokozzák. Másik oldalról nagymértékű előrelépés tapasztalható a közszolgáltatások elérhetőségében, javul a közüzemi szolgáltatások minősége és a környezet állapota.
A várostérségek kialakításával páhuzamosan fontos, hogy legyen munkamegosztás a városok és falvak között. Magyarország városhálózatában túl erős és fontos település Budapest. A kis és középvárosok fejlesztésével többcentrumúvá kell tenni az országot, ez hosszútávú folyamat.
Balsay István 1947-ben született Devecseren. 1965 és 1970 között elvégezte a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemet. Erdőmérnöki oklevele mellé 1976-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett diplomát. 1987-től Székesfehérvár tanácselnöki, majd polgármesteri tisztségét töltötte be, ezután 1994-től parlamenti képviselőként dolgozott. Az első Orbán-kormány területfejlesztésért felelős államtitkára volt 1998-tól 1999-ig, majd az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának elnökeként, alelnökeként dolgozott. Szakterülete a városok, várostérségek fejlesztése és a közigazgatásban elfoglalt szerepük értelmezése.
Azt gondolom, hogy középtávon a magyar fejlesztéspolitikának el kell gondolkodnia azon, hogyan képes kezelni az áthaladó forgalmat. Részben saját célunk volt, részben az Európán belüli helyzetünkből származott, hogy átvezessük az országon az áthaladó forgalmat – ezért építettünk autópályákat minden irányba, óriásléptékű vasúti rekonstrukció és intermodálisközpont-építés zajlik. Mostanra viszont olyan szintet ért el a közúti tranzitforgalom, ami veszélyezteti a városaink élhetőségét és a természeti környezetünk egészségét. Előbb-utóbb Magyarország kárpát-medencei „fordítókorong szerepét” felül kell vizsgálnunk. Csökkenteni kell a zaj- és környezetszennyezést, az utak és a városok leterheltségét.
Persze figyelni kell arra is, hogy a világ működését meghatározó tényezők is változnak. Például a XIX. században a lovak ellátásának, élelmezésének gigantikus problémáját vetítették előre. Ezt aztán gyorsan megoldotta a motoros járművek megjelenése. Fehérvár problémái és lehetőségei is gyökeresen alakultak át 1985 és 1995 között. Ezért mindig észnél kell lenni. Kosaras hasonlattal: teljes lélekkel, eltökélten kell játszani a pályán, és megtalálni, kinek adjuk a labdák, hogy bedobja a ziccert.
A modern városok és várostérségek átalakulásának szervezése összetett feladat. Ma már építészek, közlekedésszervezők, szociológusok, művészek, sőt, település-lélektannal foglalkozók összehangolt munkájára van szükség. Megjelent az okosváros, az élhető, a zöld, a megaváros – sorolhatnám a jelzős szerkezetet. Akkor járunk el helyesen, ha a magyar településhálózat fejlesztésében a történelmi tradíciókat, az adottságokat ötvözzük a modern európai urbanizáció vívmányaival.
Ezt is érdemes elolvasni!
