A magyar elit tagjainak véleménye a legtöbb kérdésben nem tér el az átlagemberétől, mégis rossz véleménnyel vagyunk azokról, akik a legfontosabb döntéseket hozzák az országban – mondja Kristóf Luca, az MTA szociológusa. Az elitkutató szerint a rendszerváltás óta jelentősen csökkent az értelmiség véleményformáló szerepe, de az ma sem mindegy, kit tekintünk a legnagyobb magyar írónak.
Lehet pontos választ adni arra a kérdésre, hogy kiket tekintünk az elit tagjainak?
Az elit fogalmát sokszor normatív módon definiálják: ebben az értelemben az elit a társadalom legkiválóbb tagjait jelenti. Ezért előfordult már velem, hogy egy nem társadalomtudós megkérdezte: van egyáltalán elit Magyarországon? Am azt jelzi, hogy nem értékeljük túl sokra az elitünket. Nekem akkor is az volt a válaszom, hogy az elitbe az általam követett társadalomtudományos tradíció szerint azok tartoznak, akik az egész társadalomra hatással lévő döntések meghozatalában vesznek részt. Ezen belül pedig megkülönböztethetünk gazdasági, politikai és kulturális elitet. A definícióból is látszik: az, hogy milyen az elitünk, mindenki életére hatással van.
Időről időre előkerülő téma az elit teljesítményének a kérdése. Lehet ezt a teljesítményt valahogy mérni?
Azt gondolom, hogy erre objektív választ nem igazán lehet adni, legfeljebb arról lehet gondolkodni, a társadalom mi alapján méri az elit teljesítményét. Erre egy megközelítés, hogy az emberek az elit teljesítményét a gazdasági és politikai teljesítménnyel mérik. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nehezebb időkben a híres írók rosszabb könyveket írnának, de a nehezebb helyzet a kulturális elit megítélését is befolyásolhatja. Ugyanakkor abból, hogy a Nobel-díj mennyivel növelte Kertész Imre elismertségét, vagy az Oscar-díj Nemes Jeles Andrásét, az is látszik, hogy a nemzetközileg is visszaigazolt nagy kulturális teljesítményeknek továbbra is nagy érteket tulajdonítunk.
Térjünk át a szűkebb szakterületére, a kulturális elitben zajló folyamatokra, az értelmiség szerepére. Érdekes, hogy ezt a fogalmat a pontos jelentéstartalmával nem is igazán lehet lefordítani például angolra, inkább csak körülírni lehet. Mi ennek az oka?
Az értelmiség nálunk tapasztalható szerepére a legnépszerűbb magyarázat szerint a válasz a tulajdonos polgárság hiányában kereshető. A Kelet-Európára jellemző megkésett polgári fejlődés miatt a polgárság helyett az értelmiség lett a változások motorja. Ehhez hozzáadódott, hogy a szocializmus állami újraelosztáson alapuló rendszerében pedig a tulajdon helyett a tudás vált a legfontosabb tőkévé, és így felértékelődött a kulturális tőke szerepe. Ezért írhatták Konrád György és Szelényi Iván híres könyvükben, hogy az értelmiség a szocializmus racionális redisztribúciójában érte el a legtöbbet, amit elérhetett: a szaktudását és az ideológiai tudását szolgáltatta a rendszer számára – elég csak arra gondolni például, hogy a Tervhivatal közgazdászainak mekkora befolyása volt a gazdaság működésének minden szegmensére. Ennek a történelmi helyzetnek a végével az értelmiség befolyása is csökkenőben van. Ezt csak erősíti a politikai professzionalizálódás folyamata: a profi politikusok szerintem meglehetősen nagy sikerrel szüntették meg a véleményformálók valóságértelmezési hegemóniáját.
Persze ma is vannak még olyan értelmiségiek, akiknek a véleményére sokan kíváncsiak, elolvassák azt bizonyos újságokban vagy egyre gyakrabban a Facebookon. De ezek egyre kisebb körök, így kisugárzó hatásuk sem lehet akkora, mint amikor ezek a szereplők többszázezres olvasottságú napilapokban vagy TV-műsorokban fejtették ki a véleményüket.
Nemrég jelentek meg az első eredmények a kulturális elittel foglalkozó kutatásának utolsó hullámából. Mik a legfontosabb újdonságok?
Esterházy Péter, Kocsis Zoltán, Kertész Imre vagy Jókai Annak halálával – akik az előző, 2009-es kutatás szerint a legbefolyásosabb értelmiségiek között szerepeltek – generációváltás szemtanúi vagyunk az értelmiségi elitben. Ezzel párhuzamosan eltolódás is megfigyelhető a vizuális műfajok irányába: kutatásunk szerint ma Magyarországon a legbefolyásosabb értelmiségiek – Kulka János, Alföldi Róbert vagy Nemes Jeles László – már nem az írók közül kerülnek ki, hanem a színház és a film világából.
Ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ki fogja betölteni a „legnagyobb magyar író” Esterházy Péter halála miatt megüresedett szerepét. Ennek a pozíciónak az elfoglalása nemcsak az írói teljesítményen múlik, hanem az is kell hozzá, hogy valakit sokan kulturális azonosulási pontnak tekintsenek. Ezt a kérdést eldönthetné, ha lenne egy újabb Nobel-díjas írónk. Egy ekkora nemzetközi elismerés, ahogy azt láttuk Kertész Imre vagy Nemes Jeles András esetében, hatalmas tekintélynövekedést eredményez.
Gyakran találkozhatunk olyan hangokkal, amelyek szembeállítják az elit tagjait az „egyszerű emberekkel”. Mennyiben különböznek az elit tagjai egy „átlagos embertől”?
Erre a kérdésre sok szempontból megpróbálhatunk válaszolni. Az egyik vizsgálati szempont lehet, hogy mennyire különbözőek szocio-demográfiai karakterben. A magyar elit alapvetően magasan iskolázott középkorú férfiakból áll. Ezzel kapcsolatban például gyakran felmerül, hogy milyen hatása van a nők képviseleti deficitének a politikai elitben – ez fontos-e, vagy a férfiak ugyanúgy tudják képviselni a nőket? A vélemények megoszlanak, de bizonyos kutatások szerint ki lehet mutatni, hogy vannak olyan, nőknek fontos témák – például a bölcsődeépítés – amit a női politikai elittagok sokkal jobban felkarolnak.
A hasonlóság kérdését az értékek irányából is megközelíthetjük. Magyarország politikai szempontból az egyik leginkább megosztott társadalom Európában, és az elitünkre az erős megosztottság még inkább jellemző. A politikai értékekre vonatkozó absztrakt kérdéseknél – például, hogy a szabadság vagy a biztonság fontosabb – azt tapasztaltuk, hogy az elit tagjainak gondolkodása, a társadalom más csoportjaihoz hasonlóan, nem koherens. Az ország EU-tagságának megítélése is ugyanolyan pozitív az elit és a társadalom körében. Talán meglepő módon a kutatásainkból az is kiderült, hogy a kultúra nagyon erős összetartó erő: az elit által kialakított kulturális kánon – kik a nagy írók, zeneszerzők – is megegyezik a társadalom tagjainak álláspontjával – persze itt csak azokról beszélünk, akik tudtak egyáltalán véleményt formálni a kérdésben. Úgy tűnik tehát, hogy a legtöbb szempontból az elitünk olyan, amilyenek mi vagyunk.
Kristóf Luca 2014-ben megjelent, Véleményformálók című könyvében arra kereste a választ, hogy minek köszönhetően válhat valaki véleményformálóvá, és hogy kik a legbefolyásosabb magyar értelmiségiek. A szociológus több száz elittag megkérdezésén alapuló kutatása szerint a politikai szimpátiának meghatározó szerepe van az értelmiségi tekintélyek kialakulásában – a legismertebb nevek identitásképző erővel bírnak az egyes táborokon belül. A kulturális elitkutatás újabb körének eredményeiről itt olvashat bővebben.
Korábbi cikkeinket is érdemes elolvasni!