A XIX. század végi gazdasági átalakulások a székelyföldi természeti egyensúly megbomlásához, társadalmi feszültségekhez vezettek. Ezek az előző cikkünkben bemutatott problémák hívták életre a Székely Akciót, Magyarország egyik első állami fejlesztési programját. A Természet és Közösség című sorozatunk ötödik részében a Székely Akció történetét mutatjuk be Balaton Petra történész Vízrendezés és társadalmi felzárkózás Székelyföldön című tanulmánya alapján.
Székelyföld gazdasági és társadalmi megrendülésének egyszerre két egymással összefüggő oka volt. Egyrészt az országos birtokrendezési változások hátrányosan érintették a terület erdőközösségekre, közösségi legelőkre épülő gazdálkodását. Másrészt a birtokrendezést követően kialakuló erdőgazdaságok tevékenysége nagy területeket tett kopárrá. Az akadály nélkül lefolyó víz elhordta a termőtalajt, árvizeket, földcsuszamlásokat okozott. A helyzet javítására a magyar politika úgy döntött, állami – ma így neveznénk –intézményfejlesztéssel és fejlesztési programmal segít Székelyföldnek.
Egyfelől, a tizenkilencedik század utolsó évtizedeiben országos hálózatban kiépített kultúrmérnöki hivatalok Erdélyben és így Székelyföldön is megkezdték működésüket. Másfelől, a huszadik század legelejétől kezdve kifejezetten Székelyföld gazdasági felzárkóztatására indult el a Székely Akciónak nevezett, több, különböző területet is érintő kormányzati intézkedéssorozat.
Kultúrmérnökök Székelyföldön
Magyarország tizenkilencedik századi történetének fontos mozzanata, hogy az ország különböző területein egész tájak képét megváltoztató természetátalakító munkálatok zajlottak – ennek kiemelkedő példája a Tisza szabályozása. Ebbe a gazdasági célú természetátalakító törekvéssorozatba illeszkedik bele a német és francia mintára létrehozott kultúrmérnöki hivatalok működése is. A kultúrmérnökség a ma is fontos szerepet betöltő vízügyi igazgatási intézményrendszer egyik történeti előzménye. Legfontosabb feladata az volt, hogy tervező, szervező munkával és pénzügyi támogatással a mezőgazdaság igényeit kiszolgálva olyan, vízrendezéssel kapcsolatos munkálatokat végezzen el, amelyek javítják a talajt.
A „föld” ügyei ma is közélet lényeges kérdései közé tartoznak, pedig a legtöbb ember már az iparhoz vagy a szolgáltatásokhoz kapcsolódó munkából él. Gondoljunk bele, hogy egy alapvetően a földből élő társadalomban mennyire fontos kérdés lehetett annak állapota! Nem véletlen tehát, hogy a magyar állam a korszakban egyre terebélyesedő tevékenységének egyik fontos eleme lett a gazdálkodás természeti alapjának, a földnek a megerősítése.
Kik is voltak a kultúrmérnökök? Ma úgy mondanánk, helyi mezőgazdasági-vízügyi biztosok, akiket az állam fizetett, s fő feladatuk az volt, hogy a szükséges vízrendezési munkák (talajjavítás, alagcsövezés, öntözési rendszerek kialakítása, ármentesítés) megszervezésében segítsenek, anyagi támogatást nyújtsanak. Számos alkalommal az átalakításokat helyi vállalkozások bevonásával és közmunkában végezték el.
Farezádi szekrényes gát
Forrás: Zayzon Géza: A vízmosások szabályozása. Vízügyi Közlemények, 6. (1916) 1: 38-57
Székelyföldön a talajjavítás legtöbb esetben lecsapolást, azaz víztelenítést jelentett. Ez kezdetben (az amúgy Székelyföldön nem jellemző) nagybirtokosok földjeit érintette, az első munkálatokat Marosvécsen, az egyik legelőkelőbb erdélyi család tagja, báró Kemény Kálmán maros-tordai birtokán hajtották végre 1880 folyamán. 1890-től kezdve már a kisebb birtokokon is szóba került a lecsapolás, de ezek számos esetben csak tervek maradtak.
A kultúrmérnökség másik fontos feladata a folyóvizek rendezésével volt összefüggésben. Az 1885-ös vízügyi törvény azt írta elő, hogy a nagyobb vízfolyásokat leszámítva a parti birtokosok felelősek a meder rendezéséért, a gátvédelem biztosításáért. A kultúrmérnökök ezekben a munkálatokban működtek közre, elkészítették a terveket, vezették a munkákat. Az 1880-as években a nagyobb munkálatok között Udvarhely vármegyében a Nagy-Homoród, Háromszékben a Mélyvölgy-patak szabályozását lehet említeni.
Összességében a kultúrmérnökök fontos feladatot láttak el Székelyföldön, de erőfeszítéseik sok helyen nem voltak elegendőek. Sem elég pénz, sem elég ember nem volt ahhoz, hogy a nagyszámú és sokrétű igényeket ki lehessen elégíteni, a sok szereplőt érintő vízrendezési munkálatokat megakasztotta a megegyezés nehézsége.
A Székely Akció
1902-től indult el a Székelyföld gazdasági felzárkóztatására törekvő Székely Akció. Az Erdély helyzete iránt aggódó magyarországi és erdélyi értelmiségiek mozgalma által sürgetett állami program keretében ma úgy mondanánk, közösségépítéssel összekötött gazdaságfejlesztés valósult meg. Helyi gazdasági kezdeményezések kaptak támogatott hitelt, tanácsadást, információt. Az akciót helyben szervező megbízottak (1911-től gazdasági felügyelők) pedig sok székelyföldi közösség fontos alakjává váltak.
Ma az állami fejlesztési programokat jellemzően budapesti tervezőasztalokon találják ki, többnyire összeurópai szinten megfogalmazott célokhoz igazodva. Emiatt érdekes és kicsit szívet melengető elképzelni, hogy a Székely Akció elindulásának komoly, alulról jövő társadalmi mozgalom ágyazott meg. Már az 1870-es évektől kezdve egyesületek foglalkoztak a székelyek helyzetével, amelyek később közös társaságba is tömörültek, 1897-ben pedig a székelyföldi országgyűlési képviselők fogalmazták meg javaslataikat, és sürgették az aktívabb kormányzati fellépést.
Ha egész pontosak akarunk lenni, többféle értelmezés is van, hogy pontosan mi is volt a Székely Akció, mert a századfordulótól kezdve több minisztérium is indított dedikáltan a székelyeket segítő intézkedéseket. A közvélemény a Székely Akciót mégis jellemzően a Földmívelésügyi Minisztérium helyi kirendeltségeinek munkájával azonosította. A miniszteri kirendeltségek a helyi közösségekkel együttműködve, közvetlenül azok segítésére rendelt állami forrásokat használva működtek.
A Székely Akció keretében a kormányzat helyi kirendeltségei sokféle tevékenységet végeztek. Törekedtek a mezőgazdaság belterjesebbé tételére, azaz technológiai színvonalának és ezen keresztül a terméshozamok növelésére, az állattenyésztés elterjesztésére. Fontos cél volt a falusi közösségek szerveződésének elősegítése, ahogy a gazdasággal, gazdálkodással kapcsolatos tudás és információ terjesztése is, például népkönyvtárak létrehozásával. Az akció keretében a mezőgazdasági tevékenység megújítását szorgalmazó kezdeményezések is zajlottak: méhészettel, tejgazdálkodással kapcsolatos „mintaprojektek” indultak.
A Szentegyház patak betongátja Zetelakán
Forrás: Zayzon Géza: A vízmosások szabályozása. Vízügyi Közlemények, 6. (1916) 1: 38-57
Sokféle tevékenységük keretében a miniszteri kirendeltségek a vízrendezés ügyeibe is belefolytak, hiszen számos közösség életében a víz kulcskérdés volt. A kirendeltséget vezető megbízottak a víz ügyeiben a kultúrmérnöki hivatalokkal együttműködve dolgoztak. A kirendeltségek és a kultúrmérnöki hivatalok nagy eredménye volt sok helyen a községek ivóvízellátásának megszervezése, amely jelentős civilizációs vívmánynak számított. Az állatállomány javulásához hozzájárult a legelők vízellátásának megszervezése.
A sok pénzbe kerülő állami fejlesztések (vízmosásmegkötések, gátépítések) szervezésekor is jellemzően együttműködött a miniszteri kirendeltség és a kultúrmérnökség. Erre jó példa Udvarhely vármegye, ahol megépültek a történelmi Magyarország első betongátjai. A fejlesztések tanulsága egyébként az volt, hogy siker ott van, ahol az egyes érintett szereplők együtt tudnak működni. Ahol ez nem sikerül, ott előbb-utóbb bajok lesznek: például a Homoród menti négy unitárius község egyikében belviszály tört ki, ezért nem végezte el a szükséges gátkötési munkákat. Át is szakadt később a gát, még az országutat is elöntötte a hordalék.
Érdekes mozzanata a történetnek, hogy a székelyek nem mindig fogadták szívesen a segítséget, bizalmatlanok voltak a hirtelen jött támogatások (és a támogatók) iránt. Dorner Béla Székelyföldi esetek címmel megjelent visszaemlékezésében mutatja be milyen nehezen ment a „népfölsegítés”. „A nép nagyon bizalmatlan volt minden állami beavatkozás iránt, főleg, ha nem ismert megyéjebeli, hanem – mint én is –, „jövevény”, azaz „magyarországi” ember közeledett feléje.” Máréfalván például az ingyen átvehető facsemeték nem kellettek az embereknek. Következő évben körültekintőbben járt el az akció szervezője: addig mesterkedett, míg elérte, hogy a helyiek ellopják plébánosnál elvermelt fákat. A kétségébe esett plébánosnak örömmel fizette ki a kárt, látva, hogy “Megnyertük a csatát, mert most már kezdik megbecsülni a csemetéket!”
Nehéz egyértelmű értékelését adni a Székely Akciónak, mert a sokféle tevékenység különböző mértékben volt sikeres, és aztán a világháború elsodorta a békés építkezés lehetőségét. Az azonban talán kimondható, hogy a vízzel kapcsolatos fejlesztések a Székely Akció maradandó eredményeinek bizonyultak.
Balaton Petra a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója. Kutatásai elsősorban Magyarország dualizmuskori gazdaság- és társadalomtörténetével foglalkoznak, különös tekintettel a leszakadó régiók helyzetére. Vízrendezés és társadalmi felzárkózás Székelyföldön című tanulmánya a korábban bemutatott Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig című kötetben jelent meg.
Olvass tovább!
Balaton Petra: Vízrendezés és társadalmi felzárkózás Székelyföldön. In: Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig. Balassi Kiadó, Budapest, 2014.
Balaton Petra: A székely akció története. PhD értekezés, Debreceni Egyetem, 2004.
Dorner Béla: Székelyföldi esetek: Erdélyi gazdasági emlékek, elbeszélések. Budapest, 1940.