A Természet és közösség sorozatban szereplő kutatók, kutatások a természet és az ember dolgainak kölcsönhatásait tárják fel. Nemrég jelent meg a Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. századig című tanulmánykötet. A nagyívű történészi munka eredményeit tekintjük át cikkünkben.
A vízgazdálkodás társadalom- és gazdaságtörténete
2014 végén jelent meg a Balassi Kiadó gondozásában, a HÉTFA Kutatóintézet közreműködésében a Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. századig című tanulmánykötet. A Horváth Gergely Krisztián történész (az ELTE Társadalomtudományi Karának tanára, a Történeti Szociológia Tanszék vezetője) szerkesztette kötet 16 vízgazdálkodásunk társadalom- és gazdaságtörténetéről szóló munkát fog össze.
A víz jelentősége és különlegessége
A víz az élet alapja, emiatt szimbolikus jelentősége van. Emellett az is baj, ha kevés van belőle, és az is, ha sok. A természet kiszámíthatatlanul és rendetlenül adja, nekünk viszont kiszámíthatóan és rendszeresen van rá szükségünk. Ráadásul, valamennyire mindenkinek szüksége van, hiszen például inni mindannyiunknak muszáj. Vannak akiknek sokkal több kell, leginkább azoknak, akik mezőgazdasági vagy bizonyos ipari tevékenységet végeznek (általában minél szervezettebben, annál többre).
FOTO:FORTEPAN
Az magától értetődő, hogy a víz kiemelt szerepet tölt be az életünkben, az emberek vízhez jutásával kapcsolatos problémák azonban elsőre meglehetősen technikai kérdésnek tűnnek. Ha viszont kicsit messzebbről nézünk a vízzel összefüggő ügyekre, kiderül, hogy nagyon sokat elárul egy közösségről, miként bánik a vízzel.
Történelem és társadalomtudományok
A történészeket valamilyen egyedi dolog érdekli. Egy esemény, egy korszak, egy személy. A társadalomtudósok pedig általános mintázatokat keresnek a közösségek működésében. A két szemlélet egymástól vár inspirációt: az egyedi dolgok megértésében mindig segít valamilyen általános összefüggés felismerése, utóbbiak feltárásához viszont elengedhetetlen a konkrét esetek ismerete. A Víz és társadalom kutatás ambíciója egyebek mellett az is volt, hogy történelem és társadalomtudományok együttműködésének konkrét lehetőségét bemutassa.
Egy olyan történeti kutatás készült el, amely láthatóvá teszi, hogy vannak a történelemben ismétlődő problémák, és azok megoldására tett, egymással összehasonlítható kísérletek. Ez teszi lehetővé, hogy a kutatási eredményekből általánosabb következtetéseket is levonhassunk. Ezt teszi a kötet nyitó tanulmánya, amely a történettudomány és az intézményi közgazdaságtan együttműködésének lehetőségeit vázolja fel. Ez az írás többek között a tulajdonjog alakulását, a kormányzati intézményrendszer kiépülését, a folyók okozta problémák és lehetőségek politikaalakító szerepét vizsgálja.
A vízgazdálkodás közösségi probléma
Ha egy természeti erőforrás kulcsfontosságú, térben és időben össze-vissza áll rendelkezésre, viszont sokféle érintettnek rendezetten, de különböző rendben van rá szüksége, valamilyen mechanizmusnak biztosítani kell a koordinációt. Az egymástól eltérő érdekeket össze kell hangolni, hogy megszülethessen valamilyen megoldás. Erre a feladatra általában közhatalmi szereplők alkalmasak: felhatalmazással és szervezőkapacitással bíró helyi vagy központi kormányzati szervek.
FOTO:FORTEPAN
Ezt a kérdést járja körbe a Lajta kapcsán Horváth Gergely Krisztián Határhelyzetben című írása. A Lajta vízrendezése már a tizenkilencedik század legelején ügy volt a nyugati határvidéken élők számára. A történetnek fontos szereplői voltak egy főhercegi uradalom, a helyi birtokosok, a vármegye és a molnárok. Mindenkinek különbözők voltak az érdekei, a helyzetet pedig csak bonyolította a folyó határmenti fekvése. Az érintettek tenniakarásuk és jószándékuk mellett alapvetően saját érdekeiket képviselték, átfogó “bajnok” hiányában pedig csak sok évtizedes késéssel valósult meg a vízrendezés.
Deák András a Tisza-szabályozás finanszírozási hátterét bemutató tanulmánya szintén hasonló történetet mesél el. Az átfogó vízrendezésre a feltételek adottak voltak: minden érintett számára előnyökkel járt e vállalkozás, de a terhek viselésének megoszlását mindenki másképp képzelte el. Mint a tanulmányból kiderül, a megvalósításhoz volt szükség arra, hogy egy központi szereplő – gróf Széchenyi István személyében – képes legyen meggyőzni és egy platformra terelni a feleket az ügy érdekében.
Az árvizek és szárazságok lehetősége miatt szükséges vízrendezési munkálatok bonyolultak és nagyon sok pénzbe kerülnek. Ebben a helyzetben pedig az állami beavatkozás, befektetés szokott lenni a megoldás, mert magánszereplőknek csak ritka esetekben van annyi tőkéje, hogy nagyszabású természetátalakító munkálatokba fogjanak. Kelet-Közép-Európában legalábbis, ahol az ismert történelmi okok miatt kevés igazán tőkeerős magáncég volt és van.
FOTO:FORTEPAN/ Schoch Frigyes
Az ember hajlamos elfelejteni azt a tényt, hogy meglehetősen új fejlemény az állam mai mérete és mindent átható működése. Nem véletlen, hogy a modern államműködés megjelenése Magyarországon összefüggésben áll azzal, hogy a megoldandó vízgazdálkodási kérdések, különös tekintettel a folyószabályozásra, egyre sokrétűbbé és komolyabbá váltak a tizenkilencedik században. Erre példa a Tisza-szabályozás története, vagy a vízrendezési, talajjavítási munkálatok szervezésében segédkező kultúrmérnöki hálózat.
Tanulság
Mi is a kutatások tanulsága? Ezen írás készítésekor beszélgettem Horváth Gergely Krisztiánnal, aki szerint alapvetően egy nagy tanulság rajzolódik ki. A vízgazdálkodás megszervezése és a vízrendszerek átalakítása az érintettek együttműködésével valósítható meg. A vízrendezés akkor lehet sikeres, ha minden szereplőnek lehetősége van a megoldás kialakításának folyamatában érdekeit, értékeit nyilvánvalóvá tenni és képviselni. Ha legalább elmondhatja mindenki, mit akar, jobb megoldás fog születni, mert a döntés több információn fog alapulni, és kevesebb lesz a változások teljes ellehetetlenítésében érdekelt szereplő.
Ezt üzeni nekünk a víz.
Olvass tovább! A kötet letölthető ezen a linken.
A kötet tanulmányai:
Mike Károly–Szepesi Balázs–Ungvári Gábor–Kaderják Anita: Víz, ami összeköt. A történetírás és a közgazdaságtan együttmûködésének lehetõségeirõl
Szalontai Csaba: Két víz között. Hatalmi és stratégiai központváltás Szeged környékének településtörténetében
Vajda Tamás: Földesúri jogok és kötelezettségeka középkori vízimalmok körül
Gálffy László: Dunai társadalmak. Változások a városi folyamtérben Bécs és Buda között (XIII. század vége–XV. század közepe)
Dominkovits Péter: Folyóvizek és a XVII. századi vármegyei közigazgatás, bíráskodás
Bagi Zoltán: A folyóvíz, a csapadék és az áradások mint a hadakozást befolyásoló tényezõk a tizenöt éves háború idõszakában
Vadas András: Vízgazdálkodás és háborús védekezés Csákány és Vas megyei Rába-mente a kora újkorban (1600–1658)
Rácz Lajos: A Duna jégjárása és a pest-budai hajóhíd
Horváth Gergely Krisztián: Határhelyzetben. Rendi érdekérvényesítés, közcélok és magánérdekek a Lajta-szabályozás tükrében a XIX. század elsõ felében
Deák András: A Tisza-szabályozás történelmi háttere
Simonkay Márton: Csorbuló önrendelkezés vagy állami siker? Érdekek és vélemények a Rába-szabályozás kapcsán (1886–1893)
Balaton Petra: Vízrendezés és társadalmi felzárkózás Székelyföldön a dualizmus korában
Bodovics Éva Judit: Vízhasználat és „árvízi kultúra” Miskolcon a XIX. század második felében
Máté Gábor: A vízhasználat átalakulása az államosítás és a téeszesítés következtében a Völgységi-patak felsõ vízvidékén
Ö. Kovács József: Vízhasznosítás, tervgazdálkodás, közegészségügy és társadalom Magyarországon 1945–1965/1970
Pál Viktor: Extenzív gazdasági növekedés és a környezet védelme Magyarországon 1945–1980 között
