A XIX. század végi gazdasági átalakulások a székelyföldi természeti egyensúly megbomlásához, társadalmi feszültségekhez vezettek. Ezek a problémák hívták életre a Székely Akciót, Magyarország egyik első állami fejlesztési programját. A Természet és Közösség című sorozatunk negyedik részében ennek előzményeit mutatjuk be Balaton Petra történész Vízrendezés és társadalmi felzárkózás Székelyföldön című tanulmánya alapján.
Székelyföld
1880–1910 között mintegy 60 000 ember hagyta el Székelyföldet, elsősorban Romániába és Amerikába költöztek. A munkavállalók és kivándorlók többsége iparos, munkás, illetve cselédként munkát kereső nő volt. Az akkoriban mintegy félmilliós Székelyföld számára a kivándorlás és külföldi munkavállalás a századforduló egyik legfontosabb problémája volt.
Székelyföld különleges helyet tölt be a magyar képzeletben, az érintetlenség, a romlatlanság szimbóluma: végtelenül húzódó erdők, magasra törő hegyek, igazat szóló emberek. Egy talán sosem volt magyar múlt képét őrzi, Székelyföldön (és általában Erdélyben) keresik sokan tündérkert-Magyarországot. Ez a különleges helyzet nem Trianon miatt jött létre, Trianon csak átalakította.
Székelyföldet a magyarság keleti védőbástyájaként tartották számon, lakosai különleges szabadságot élveztek. Éppen ezért lett feszítő probléma a tizenkilencedik század végére, hogy a térség nem tudott bekapcsolódni a meginduló gazdasági fejlődésbe, hogy az ott élő emberek jelentős része elszegényedett.
FOTO:FORTEPAN
A „székelykérdés” (ahogy akkoriban nevezték) a századforduló politikai életének fontos témája volt, és a politikai viták végül állami intézkedést is ösztönöztek: ez lett az 1900-as évek elejétől Székelyföld felzárkóztatását célzó úgynevezett Székely Akció. Ez a program a korszerűbb mezőgazdasági technológiák átvételére ösztönözte a helyieket, emellett támogatta az erdőkivágások okozta környezeti károkat enyhítő vízügyi beruházásokat.
Lesúvadás
Székelyföld megnehezedő helyzetének több oka is volt. Egyfelől, a tizenkilencedik század folyamán a magyar állam több szakaszban jelentősen újraszabályozta a földhasználatot annak érdekében, hogy a kapitalista mezőgazdaság jogi alapjait megteremtse. Az úrbéres jellegű (földesúr-jobbágy viszonyra épülő), közösségi elemeket is tartalmazó földhasználat helyett kapitalisztikus jellegű (a tulajdonos kizárólagos használatára épülő) földhasználat alakult ki.
A folyamatok eredményeképpen Székelyföldön hagyományosan az ott élők számára megélhetést biztosító, családi önfenntartásra és közösségi területhasználatra épülő, megtartónak nevezett gazdálkodás közösségi-szervezési (intézményi) és természeti alapjai is felbomlottak. Sokan elszegényedtek, eladósodtak, ez lett a kivándorlás hajtóereje. Az új polgári világ kialakulása nem csak a székelységet rázta meg, hanem a tájon is komoly sebeket ejtett.
Az újraszabályozás előtt az erdők 55-60 százalékát a közbirtokosságok és községek birtokolták Székelyföldön. A gazdag természetkezelési gyakorlattal rendelkező székelység a természet oltalmazását már a székely rendtartásokban rögzítette. A XIX. században a faluközösségek közvagyona, funkciója azonban folyamatosan gyengült, az erdők a falusi élet teréből egyre inkább a gazdaság erőforrásává váltak.
1871-től az erdélyi földek arányosításáról és tagosításáról szóló törvény szabályai szerint határozták meg, melyik család milyen arányú tulajdonnal rendelkezik egy település határában. Amennyiben ezt az érintettek legalább harmada kérte, az egyes birtokokat ki is jelölték. A törvényt követően egy vitákkal és panamákkal teli, több évtizedes folyamat során az erdők tulajdonjoga koncentrálódott. A törvény a Székelyföldön jelentős közbirtokosság jelentőségét nem ismerte fel, ezért a közösségi erdőhasználat visszaszorult.
FOTO:FORTEPAN/ Ggaabboo
Megerősödött és páratlan vagyonteremtési lehetőséget teremtett a faipar. A korábbi erdők nagy része faipari területté alakult. Nagy területeket vágtak ki, fűrésztelepek nőttek ki a földből, felvirágzott a faúsztató tutajozás, megkezdődött a faanyagot szállító vasúti hálózatok kiépülése. Mindezek következtében 1885 és 1913 között 28. 000 hektárral, Székelyföld területének több mint két százalékával csökkent az erdőterület.
Az erdők letarolása miatt egyre nagyobbak lettek az árvizek, különösen a tavaszi olvadások és a nyári záporok alkalmával. A faluközösségek szegényebbé válásával és sorvadásával egyre gyakrabban maradt el a vízfolyások rendbetétele. A patakok elfajulását a fafeldolgozást szolgáló malmok gátjai, a híd- és útépítésekkel létrejövő mederszűkületek tovább erősítették. A kopár hegyoldalakról, 700-800 méter magasságból egy kisebb nyári zápor is képes volt 10-50 mázsás sziklákat lehengergetni, komoly károkat okozva az utakban, hidakban, házakban. Kiadós eső után a föld 5-25 holdas darabokban összeráncosodott és lecsúszott, azaz lesúvadt.
Kultúrmérnökök, akció
Székelyföld gazdasági és társadalmi megrendülésének tehát egyszerre két egymással összefüggő oka volt. Egyrészt az országos birtokrendezési változások hátrányosan érintették a terület erdőközösségekre, közösségi legelőkre épülő gazdálkodását. Másrészt a birtokrendezést követően kialakuló erdőgazdaságok tevékenysége nagy területeket tett kopárrá. Az akadály nélkül lefolyó víz elhordta a termőtalajt, árvizeket, földcsuszamlásokat okozott. A helyzet javítására a magyar politika úgy döntött, állami – ma így neveznénk – fejlesztési programmal segít Székelyföldnek. Erről szól cikkünk második része.
Balaton Petra a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója. Kutatásai elsősorban Magyarország dualizmuskori gazdaság- és társadalomtörténetével foglalkoznak, különös tekintettel a leszakadó régiók helyzetére. Vízrendezés és társadalmi felzárkózás Székelyföldön című tanulmánya a korábban bemutatott Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig című kötetben jelent meg.
Olvass tovább!
Balaton Petra: Vízrendezés és társadalmi felzárkózás Székelyföldön. In: Horváth Gergely Krisztián (szerk.): Víz és társadalom Magyarországon a középkortól a XX. század végéig. Balassi Kiadó, Budapest, 2014.
Balaton Petra: A székely akció története. PhD értekezés, Debreceni Egyetem, 2004.
Dorner Béla: Székelyföldi esetek: Erdélyi gazdasági emlékek, elbeszélések. Budapest, 1940.
