Menü
Sorozatok

Helyben, Magyar vidék, Szövet

Ha Gyulajon lehetett, máshol is lehet – beszélgetés Németh Nándorral. Hosszabb változat

Miként képes egy hátrányos helyzetű falu fordítani a sorsán? A Tolna megyei kistelepülésen elindult változásokról, a továbblépés irányairól és a közösségi összefogás erejéről, az egymásra figyelés fontosságáról beszélgettünk Németh Nándorral, a gyulaji születésű településfejlesztési szakemberrel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régióvezető-helyettesével.

Gyulaj apró falu, Dombóvártól nem messze, a róla elnevezett erdő szélén. Ezernél alig többen lakják, de mára a népességfogyás megállt. Akárcsak a többi hátrányos helyzetű dunántúli kistelepülésen, itt is sok a munkanélküli, a gyerekeknek nemigen van reális jövőképe és a közösségi összetartás, egymás elfogadása is lehetne erősebb.

Nagyjából egy évtizede azonban elkezdődött valami, érzékelhetően megváltozott a falu élete. Felismerték, hogy baj van és azt is, hogyan lehet azt apránként orvosolni. Gyulaj bebizonyította, hogy képes fordítani a sorsán.

Ehhez persze intézményi összefogásra, közös gondolkodásra és még több közös munkára van szükség, amiben Németh Nándor is kulcsszerepet vállalt. A Gyulajról származó geográfus az akadémiai szférában töltött évek után szülőfalujába visszatérve segíti  a helyi élet szervezését és a település fejlődését.
Hogyan kezdődött a Gyulaj-projekt?

Gyulaj már az én gyerekkoromban, a 80-as években is érzékelhetően a világvége volt. Döbbenetes élmény volt, a mikor először kerültem Dombóvárra – teljesen más világ volt. Egészen másról beszéltek az emberek, mint otthon, más érdekelte a kortársaimat. Tudták, hol van Adidas bolt Pesten, miközben én azt sem tudtam, hogy létezik ilyen márka.

Nándi fotó

Németh Nándor

A falu fejlesztése igazából akkor kezdődött el, amikor néhány helyi ember felismerte, hogy baj van. A civil mozgolódás első lépései már 1993-ban elindultak, amikor Balipap Ferenc kezdeményezésével létrejött a Gyulajért Alapítvány. Nagy fordulópontnak számít 2006, amikor Dobos Károlyné Marika néni lett a polgármester. Nélküle nem tartanánk ott, ahol. Ő sem egy nap alatt forgatta fel a falut, de jól felismerte a problémákat, s kicsi, a korábbiaknál hatékonyabb eszközökkel kezdett dolgozni. Közben pedig folyamatosan járt az esze azon, hogy hogyan lehetne nagyobb fejlesztéseket véghezvinni. Én hivatalosan 2007 -óta vagyok jelen a faluban, ekkor választottak be az alapítvány kuratóriumába, onnantól szorosabban bevonódtam a falu jövőjét érintő közös gondolkozásba.

Településfejlesztő geográfusként végeztél. Tudatosan készültél rá, hogy megszerzett tudásoddal a szülőfalud, Gyulaj fejlesztésén dolgozz majd, vagy csak később alakult ki ez a törekvés?

Mindig megvolt a kötődés Gyulajhoz. Az eredeti terv az volt, hogy történelem-földrajz szakos tanár leszek és hazajövök tanítani. De a főiskolán rájöttem, hogy engem valami más érdekel. Akkoriban indították az ELTE-n a geográfus szakot, ahová átjelentkeztem. Nemes Nagy József professzor úr hatására tisztázódott le bennem, hogy mi az én utam. (Nemes Nagy Józseffel készített interjúk itt olvasható)

Én voltam az első diplomás a családban. A nagyszüleimnek még csak hat elemijük volt, de édesanyám és a nagybátyám már érettségizett, édesapám szakmunkás volt. Ez a generációs építkezés nagyon fontos tapasztalat számomra – segített elfogadni, hogy nem lehet mindent egyszerre akarni. A nagyszüleim, szüleim is diplomázhattak volna, ha olyan világba születnek. De ezt nem kudarcként élték meg, hanem a gyerekeikbe táplálták a reményeiket, ambícióikat.

Amikor elkezdtem Dombóváron a középiskolát, azt is meg kellett tapasztalnom, hogy összesúgnak a hátam mögött: ’Gyulajról jött, biztos cigány’. Én le tudtam győzni ezeket a stigmákat, leérettségiztem, majd egyetemre mentem. Talán fel sem fogtam igazán, mi történik körülöttem. De rengeteg olyan fiatal van, akik nem voltak ilyen szerencsés helyzetben, s ezek a stigmák, a nehezített indulás visszavetették őket azon a pályán, ami egyébként kijárt volna nekik a tehetségük alapján.

Melyek a falu fejlesztésének legfőbb mérföldkövei?

Gyulaj fejlesztésének két fő iránya van. A közfoglalkoztatás a mai napig az egyik fő pillér.  Erős bázist ad, fontos munkaerő-piaci és településfejlesztési eszköz. Az első komoly tapasztalat a Sorsfordító-Sorsformáló program volt, melynek keretében a gyulaji lakosok 8-9 hónapos mezőgazdasági képzésben vehettek részt, majd további 1-2 évet tölthettek védett foglalkoztatásban az önkormányzatnál. Ekkor kezdődött Gyulajon a közös földművelés a belterületi önkormányzati földeken. 10 fős csapattal indult a munka. Hamar kiderült, hogy működik a dolog. Az emberek szeretik, mert hasznos tudást vihetnek haza és kereshetnek egy kis pénzt. A rendszerezett munkavégzésen és a komoly munkára nevelésen volt a hangsúly. Ebben a polgármester asszony kulcsfontosságú szerepet vállalt, ő mozgatta a társaságot. Szigorúan értelmes munkát végeztetett velük, de aki késett, büntetést kapott, aki alkoholt ivott munkaidőben, kirúgták.

Ezekre a tapasztalatokra alapozva mertünk további közmunkaprogramokra vállalkozni. 2011-ben indult a Start közmunka program, s onnantól kezdve Gyulaj minden évben a lehető legnagyobb közfoglalkoztatási létszámot kérte – volt olyan év, amikor 100-120-an dolgoztak.

DSC_6233

Savanyító üzem Gyulajon. Fotó: Fejér János

A másik pillért az uniós projektek jelentik. 2012-ben kezdődött az első nagyobb projektünk, amibe Tamási kistérség partnereként kapcsolódtunk be – ennek keretében jött a faluba az első szociális munkásunk, Wolf Petra, aki azóta velünk van. Azt látni kell, hogy szociális munka nélkül nincsen gazdasági eredmény egy ilyen kis településen. A segítő szakma jelenléte nélkülözhetetlen. A közfoglalkoztatásban munkaerő-piaci eszközként kizárólag a munkatapasztalat-szerzés kap helyet. Időnként van benne képzés, de a szociális munka jellemzően nem fér bele.

Ezt a programot két további nagy uniós támogatás követte. Ezek megírása, összeszervezése révén kezdett el dolgozni Gyulajon Sej Gábor Leó barátom, aki azóta a helyi fejlesztések egyik motorja, kulcsszerepe van a stratégiai döntések meghozatalában. Ő a helyi termékeink előállítását és értékesítését végző, de egy sor társadalmi funkciót is ellátó Hetedhét Határ Szociális Szövetkezet igazgatóságának elnöke.

A Komplex Telep-program kifejezetten szociálismunka-központú volt, közösségi házat építettünk, szociális szolgáltatásokat vezettünk be, tanfolyamokat indítottunk. Meg lehetett mutatni a gyerekeknek egy sor olyan dolgot, amit nem láttak az életben. El lehetett hozni őket állatkertbe, s végre jutott pénz nyári táborra. Gyulajon talán 20 éve nem voltak táborok, a projektek segítségével újra visszahoztuk ezt a gyerekek életébe.

DSC_6506

Gyerekek a közösségi házban. Fotó: Fejér János

Pályázati forrásból felújítottuk és kibővítettük az óvodát – szerencsére annyi gyerek van, hogy már nem fértek el. Megújultak a közterek, a templom kivételével minden középületet fel tudtunk valamennyire újítani.

Amikor elkezdődött a szabadföldi zöldségtermesztés, komoly célkitűzés volt, hogy a falu konyháját el kell látni saját termelésű zöldséggel. Elég hamar sikerült, sőt, többletet is termeltünk, előrevetítve, hogy üzemet fogunk építeni. Ez végül a másik projekt keretében valósult meg: növénytartósító üzemet és módszertani központot építettünk, majd húsfeldolgozó üzem is létesült, mely szociális szövetkezetként működik. A fejlesztésekről nemrég négy kisfilmet is készítettünk Gyulaj egy éve címmel, melyek évszakonként mutatják be a változásokat.

Szó esett önkormányzati tulajdonú földekről, a szociális szövetkezetként működő húsüzemről – hogy néz ki a projektek szervezeti háttere?

Az önkormányzat tulajdona mind az üzemeknek helyt adó épület, mind az iskola- és óvodaépületek, valamint a közösségi és művelődési ház és a közfoglalkoztatáshoz tartozó épületek is. Abban van némi változatosság, hogy az önkormányzati tulajdonú épületeket éppen melyik szervezet üzemelteti. A húsüzemet például a Hetedhét Határ Szociális Szövetkezet. A savanyító üzemet az önkormányzat üzemelteti, mert előírás szerint csak az önkormányzat tudott üzemeltetési engedélyt is kapni. A közösségi háznál az önkormányzat fizeti a villanyt, a Máltai Szeretetszolgálat fizeti a munkatársakat, a tűzifát és a karbantartási költségeket pedig a szociális szövetkezet adja.

A lényeg az, hogy minden működjön. Lássák az emberek, hogy az épület mindig nyitva van, és van, aki tud nekik segíteni. A többi tulajdonképp csak technikai kérdés. Olyan világban élünk, ahol egy önkormányzat önmagában nem tud egy ilyen típusú települést fejleszteni, majd fenntartani. A projektkörnyezet is olyan, hogy a település akkor jár jól, ha van civil segítség, van szociális és egyéb gazdasági szövetkezet, s mindennek az összessége működteti a falut. De egy falu van és ez a sok szervezet és ember, aki benne van, egy történetet visz előre. Ezt nagyon fontos, hogy észben tartsuk.

Merre tovább Gyulaj?

Most három nagy fejlesztési irányt látok. Az egyik a helyi gazdaságfejlesztés, beleértve a közfoglalkoztatást is. Ahhoz, hogy a falu közössége és az intézményei erősödjenek, anyagilag stabil, polgárosodó lakosságra van szükség, amihez munkahelyeket kell teremteni, a versenyszférához kell minél több szállal kapcsolódni. A képzések, a szociális munka és a munkatapasztalatok erősítése meghozza a maga gyümölcsét. Idén év elejétől például több mint ötvenen el tudtak kerülni a szomszédos Tabra egy gyárba dolgozni, s valószínűleg még többen mehetnek. Ennek Gyulaj életében felbecsülhetetlen értéke van.

A második terület a szociális munka – a közösségfejlesztés és az oktatás ügyei. A harmadik nagy pillér pedig a lelki megújulás. Ez a legkevésbé látványos – nincsenek materiális beruházások, de nagyon fontos, hogy visszahozzuk az emberek életébe a hitet és az erkölcsöt. Ebből a szempontból nagyon sokat nyerünk azzal, hogy 2015. szeptember 1-től az óvoda és az iskola működtetését a Máltai Szeretetszolgálat vette át. Gyulaj egy fiatalodó falu: elég sok gyerek van, számukra muszáj olyan jövőképet mutatni, ami több annál, hogy végezzék el az iskolát, hogy majd dolgozhassanak – erkölcsi tartást, szilárd értékrendet is kell nekik tanítani. A keresztényi viselkedést és szemléletmódot kell meggyökereztetni a családok életében. Van főállású hitoktatónk, akit az egyházmegye fizet. Egyre többen járnak templomba, havonta van iskolai mise is. Ha nem lesz lelki megújulás Gyulajon, akkor hiába dolgoztunk.

DSC_6599

Fociedzés a Máltai SE keretei között. Fotó: Fejér János

A Gyulaj-projektből össze lehet állítani olyan programcsomagot vagy jó gyakorlatokat, melyek más településen is alkalmazhatóak?

Lehet, de nem egyszerű. Azt gondolom, hogy minden település egyedi, nincs olyan, hogy “a” magyar vidék vagy “a” magyar falu. Vannak közös vonások, van közös sorsunk, de ezeket nem lehet konkrét, közös cselekvésre lefordítani, csak azt az egyedi helyzetet, amit az adott település éppen megél.

Ami a Gyulaj-programot illeti, egyrészt, meg tudjuk mutatni, hogy egy ilyen nehéz sorsú településen is van remény, lehet eredményeket elérni, csak dolgozni kell érte. Innentől kezdve nem lehet mondani, hogy “itt úgysem lehet semmit csinálni”, mert ha Gyulajon lehetett, akkor máshol is lehet. Másrészt, a Gyulaj-programot módszertanilag is érdemes átvilágítani: mit és hogyan oldottunk meg vagy próbálunk megoldani.

Gyulajt nem szabad a tökéletes rendszerként kezelni – ez egy próbálkozásokkal teli, kínlódásos, rögös út, aminek már vannak virágba boruló hajtásai az ágvégeken. Van néhány eleme a történetünknek, amire jó szívvel azt tudom mondani például egy polgármesternek, hogy ha így csinálod, jól fog működni. Ilyen a közmunka-program megszervezése vagy a helyi termelésben és feldolgozásban való gondolkodás.

DSC_6924

Sertéshizlalda. Fotó: Fejér János

Sokat foglalkozunk azzal, hogy ez a történet ne ragadjon be Gyulajon. Fórumokat szervezünk, hálózatot építünk, elsősorban Tolna megyében, egyéb szociális szövetkezetekkel és önkormányzatokkal. Ha Gyulajon valamilyen gazdasági igény merül fel, elsősorban közösségi vállalkozásokkal együttműködve próbáljuk kielégíteni. Például a szomszéd faluban szociális szövetkezet működtet egy vágópontot, mi pedig igyekszünk ott vágni a disznóinkat. Akkor lesz fejlődés, ha az ügyeinket cselekvésre fordítjuk le; ahogy János első levele fogalmaz: „…ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.”

Gyulajról kitekintve miben látod a magyar falvak legnagyobb problémáját?

Nehéz megfogalmazni, de az a tapasztalatom, hogy ezekben a településeken kevés a mozgás – kevés dolog történik az emberekkel a hétköznapokban, gazdasági, kulturális és közösségi értelemben egyaránt. S ebben látok óriási különbséget város és falu között. A városban sűrűbb minden. Nem kéne ennek így lennie, régen falun is megvolt az élet rendje, a maga sűrűsége.

A következő probléma, hogy messze van a gazdaság az emberektől. Egyrészt abban az értelemben, hogy a mezőgazdaság teljesen elidegenedett a falvainktól. A földek megművelése már nem szolgál közösségi vagy településfejlesztési célokat. A nagyüzemi mezőgazdasági struktúra a helyi hagyományokra, szociális igényekre és infrastrukturális adottságokra való tekintet nélkül gyalulja le a magyar vidéket búzával, kukoricával, napraforgóval, mert erre van kereslet, meg ehhez értenek.

Dr. Németh Nándor geográfus, területfejlesztési szakember. A főként vidékfejlesztéssel és regionális elemzésekkel foglalkozó Pannon.Elemző Iroda ügyvezető igazgatója, a Hétfa Kutatóintézet egyik alapítója. 2013 óta a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátora, a Dél-dunántúli Régió régióvezető-helyettese. 2007 óta a szülőfaluja, Gyulaj fejlődéséért dolgozó Gyulajért Alapítvány kuratóriumának tagja, Balipap Ferenc örökébe lépve ma már elnöke.

Felsőfokú tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatta, terület- és településfejlesztési geográfusként végzett, majd társadalomföldrajzi-regionális tudományi doktori fokozatot szerzett. A doktori iskola után öt évig tudományos segédmunkatárs az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében. Számos tanulmány szerzője,  rendszeresen publikál szaklapokban.

Amit ma Magyarországon mezőgazdaság címszó alatt végzünk, nem más, mint egy önfelszámoló gazdasági módszertan. Egy kaptafára megy a nagyüzemi termelés, akárcsak a földalapú támogatások, amit mindenki megkap, aki használja a földet, függetlenül attól, hogy mire használja. Ez nagyon nagy baj. Például Gyulaj környékén potenciálisan világszínvonalú gyümölcstermesztő helyeken kukoricát termelünk. Egyrészt tönkremegy a talaj, másrészt egy hektár kukoricából keletkezik talán százezer forint nyereség, és nem adtam munkalehetőséget, csak egy traktorosnak. Egy hektár kajszibarack pedig  – jó körülmények között – termel két-két és fél millió forintot, és idénymunkát adott számos embernek. Ráadásul egy gyümölcsös családi vállalkozásban is értelmesen üzemeltethető.

Nemcsak a mezőgazdaság, hanem a városi gazdaság is elidegenedett a falutól. A falusi gyerekeknek például nincs tapasztalatuk arról, hogy milyen egy ipari üzem, ott hogyan lehet munkát vállalni. Ezért a pályaválasztásuk rettenetes szűk mezsgyén mozog. Nincs fogalmuk a szakmákról, nem ismerik a lehetőségeiket és ezért azt sem tudják, hogy mihez van tehetségük. Véletlenszerű sodródás van, abba az iskolába mennek, amelyik épp közel van. Gyulajról régebben minden fiú kőműves meg festő lett, a lányok pedig többnyire be sem fejezték az iskolát. Eközben a Dunántúlon ma már komoly munkaerőhiány van, az ipari cégek ezrével keresnek embereket segéd- és betanított munkára, lásd Gyulaj aktuális esetét a tabi vállalattal.

Szabó Gellért azt mondta a vele készített interjúban, hogy szerinte a magyar vidék egyik legfontosabb erőforrása a közösségi erő. Egyetértesz ezzel?  

Szentkirály és a hozzá hasonló falvak – ahol van közösség és vannak hagyományok, amelyek összetartják a települést – rendkívül szerencsés helyzetben vannak. Ezzel szemben számos településen teljesen eltűnt a közösség, s nincsenek gyökerek, amikhez vissza lehetne nyúlni. Olyan mély a szegénység és a reménytelenség, hogy teljesen befelé fordulva élnek az emberek, a szomszédsági kötelékek is szétestek. Sajnos Gyulaj is ebbe az irányba tartott évekkel ezelőtt. Ezeken a településeken elsőként fel kell éleszteni a közösségi tudatot, újra kell tanulni az egymásra figyelést. Ez évekig is tarthat. Arról nem is beszélve, hogy le kell bontani az etnikai határokat, ami tovább nehezíti a helyzetet. Összességében egyetértek Gellérttel – bár minden magyar falu olyan lenne, mint Szentkirály. Sokkal jobban állnánk.

DSC_2701

Húsüzem Gyulajon. Fotó: Fejér János

Milyen lesz a magyar vidék 25 év múlva?  Optimista vagy pesszimista jövőképet festenél?

Hiszek abban, hogy nem baj van, hanem feladat, és hogy van a vidéknek megújuló képessége. Persze rengetegfeltétele van annak, hogy ez egy pozitív kimenetű történet legyen. Két dolgot emelnék ki.

Amíg a mezőgazdasági nagyüzemeket nem tudjuk rávenni, hogy lépjenek ki a jelenlegi zárt, monoton és elavult gazdálkodási rendből, addig nem fog megújulni a magyar vidék, hiszen ezek uralják az erőforrások jelentős részét. Ezért a kisebb, de innovatív, több értéket termelő, több munkát adó üzemek nem tudnak a kellő mértékben növekedni. Meg sem tudják közelíteni üzemméretben azt a szintet, amit mondjuk a személyi állományuk, a piacaik vagy a bejövő alapanyag mennyisége lehetővé tenne.

A másik a szolidaritás. Ha az országon belül, különösen a magyar vidéken belül nem erősödik a szolidaritás, nem fogunk tudni előremenni. Azt szoktam mondani, egyetértve Ferenc pápával, hogy nem az ember van a gazdaságért, hanem a gazdaság van az emberért. Az ember nem erőforrás, hanem az élet csodája – azért történik minden, hogy boldog legyen és a maga teljességében, emberi méltóságában tudjon élni, kiteljesedni. A gazdaságnak ezt kell szolgálnia. Mindezt pedig hétköznapi dolgokra kell lefordítani. Ha továbbra is a pénz mozgat mindent, s embertársainkra, mint szükségtelen feleslegre tekintünk, akkor nem fog javulni a helyzet. Ma a kiselejtezés kultúrája uralkodik, de azok a családok, azok a falvak is az életünk részei, amelyekre ma látszólag nincs szükség. Az egymásra figyelést, az emberi méltóság mindenek feletti tiszteletét kell visszahozni az életünkbe.


Mondja el Ön is a véleményét, hogy teljes legyen az összkép!

Üzenet

Ha szeretne értesítést kapni legfrissebb cikkeinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre!

* kötelező




A Magyar vidék sorozat korábbi cikkei

A távolság nem akadály – ingázik az ország. Sokat utazni munkába pesti dolog, biciklizni vidéki. Átlagosan napi 50 percet vesz el, hogy eljussunk dolgozni és onnan haza. 1,3 millió ember dolgozik más településen, mint ahol lakik. Cikkünk a 2011-es népszámlálás ingázási adatait böngészi. A lényeg: nem a távolság akadályozza a szegény vidéken élőket a munkavállalásban.

A magyar vidék mindig talál kapaszkodót – Szabó Gellérttel, Szentkirály polgármesterével és a Magyar Faluszövetség elnökével beszélgettünk a magyar vidék erejéről, a közösségi összetartás fontosságáról és a bizalmon alapuló párbeszéd égető hiányáról.

Három csapás – a vidék társadalmának és rendjének megroppanása  A magyar vidéket alapjaiban rázta meg a közeli múlt. A II. világháború a vidéki élet meghatározó népeit, több százezer embert tüntetett el.  Ezt követte a vidéki élet korábbi kereteinek felszámolása, a hagyományos intézmények ellehetetlenítése a szocializmus éveiben. Végül a rendszerváltás sokkja sokkal nagyobbat ütött a vidéken, mint a nagyvárosokon. Egyéni életek, családi hagyományok, települések és tájegységek kultúrái roppantak meg. Emellett a tovagyűrűző hatás is jelentős: a vidék rendjét, reagáló képességét gyengítette meg a második világháborúval kezdődő fél évtized.

Vidéken a helyzet változatlan? Magyarországon a falvakban és a kisvárosokban él az emberek 62 százaléka. A gazdasági, állami a kulturális élet irányítása, a média, a tudomány, a fejlesztés a nagyvárosban összpontosul. A gazdaság és hatalom koncentrálódása azonban nem jelentheti azt, hogy a nagyváros maga alá gyűri az ország többi részét. Megteheti, sok területen meg is teszi ezt. Azonban ennek következményei vannak: a vidék életerejének elsorvadása, erősödő társadalmi feszültségek, az ország nagy részének szellemi parlaggá válása. Az Összkép úgy gondolja, hogy a vidék ügyét helyre kell tenni. Beszélni kell arról, mi, hogyan történik ott, ahol a többség lakik – erről szól a Magyar vidék című sorozatunk.