Sokat utazni munkába pesti dolog, biciklizni vidéki. Átlagosan napi 50 percet vesz el, hogy eljussunk dolgozni és onnan haza. 1,3 millió ember dolgozik más településen, mint ahol lakik. Cikkünk a 2011-es népszámlálás ingázási adatait böngészi. A lényeg: nem a távolság akadályozza a szegény vidéken élőket a munkavállalásban.
Elindulunk
Reggel öt óra, a kis falu művelődési háza előtt munkások csoportja várakozik álmosan a közeledő mikrobuszra. Kőműves, ács, szobafestő-mázoló – egy építkezésre indulnak a nagyvárosba.
Délelőtt tíz óra, indul az élet a budapesti kávézók teraszain. Tavaszi napsütés, visszafogott, finom elegancia és bizalmat sugárzó környezet. Több megbeszélés kezdődik, a vidékről érkezett vállalkozók kezdik meg a pesti napjukat.
Sűrű járatok: a budapesti 3-as metro
Eltérő élethelyzetek, a cél mégis azonos. Dolgozni, munkába indulni – a lakhelytől távol. A fővárosba megbeszélésre utazó vidéki üzletember és az kétkezi munkás egyaránt útra kel. Az eset egyáltalán nem egyedi: a munkával rendelkezők harmada, 1,3 millió ember dolgozik másik településen, mint ahol lakik.
Számos oka lehet annak, hogy az ingázást választjuk. Lehet kényszer: a munka gyakran nincs helyben, vagy nem olyan amilyet szeretnénk; esetleg több pénz, jobb lehetőségek várnak otthonunktól távolabb. Sokan a kellemes környezet és az olcsóbb ingatlan miatt tudatosan vállalják, hogy messzebb költöznek munkahelyüktől.
Ingázó: más településen dolgozik, mint ahol lakik (Forrás: KSH, 2011-es népszámlálási adatok)
Általában minél kisebb egy település, annál nagyobb az ingázók aránya. Budapestről indulnak legkevesebben máshova dolgozni – minden 10. ember. A megyei jogú városok járásaiban a környékről járnak be, ezekben a térségekben az emberek harmada ingázik. A nagyobb város nélküli, vidéki járásokban az emberek majdnem fele, 920 ezer ember indul más településre munkába.
Az ingázás rendszere az ország nagy részét átszövi. A fővárosban és a megyei jogú városok járásaiban lakik a foglalkoztatottak fele. A dolgozók további harmada él olyan járásokban, ahol tömeges (40 százalék feletti) az ingázás. Ez azt jelenti, hogy a lakosság több mint 80 százaléka lakik nagyvárosban, vagy olyan helyen, ahonnan sokan utaznak dolgozni. Ezt mutatja be részletesen ez a táblázat.
Napi 50 perc utazás
A munkába járás Budapesten a leginkább időt rabló – átlagosan több mint egy óra megy el utazással naponta. A vidékiek között pedig a legnagyobb a naponta legalább két órát ingázással töltők aránya. A megyei jogú városokban és járásukban a legegyszerűbb az élet ebből a szempontból: ötből négy embernek elég egy óra, hogy megjárja a munkába és onnan haza vezető utat.
Az ingázás időigénye – saját számítás a KSH adatai alapján. (Forrás: KSH, 2011-es népszámlálási adatok)
A fővárosiak mellett a legtöbbet a Pest megyeiek utaznak, másfélszer annyit, mint a többi megye lakói. A járások átlagos utazási idő szerinti rangsorának első tizenöt helyezettje között egyetlen egy nem Pest megyei járás, Pásztó szerepel. A járásonkénti adatok itt böngészhetőek.
Egyébként nemzetközi összehasonlításban nem ingázunk sokat. Az OECD adatai szerint a skandináv országokban és az USA-ban vesz csak el kevesebb időt a munkába járás.
Az ingázás hőse a szakmunkás férfi
Legtöbbet a szakmunkások ingáznak. Az általános iskolát végzetteknek nincs hova indulniuk, a felsőfokú végzettségűek saját településükön is találnak munkát. A férfiak között az ingázók aránya harmadával nagyobb, mint a nők esetében, erősen él a hagyományos munkamegosztás. Az általános iskolát be nem fejezett nők dolgoznak a legnagyobb arányban lakóhelyükön, a szakmunkás férfiak azok, akik legtöbben indulnak más településre dolgozni.
Forrás: KSH, 2011-es népszámlálási adatok
Békés van a nyeregben
A munkába járók harmada autóba ül, negyedük jár tömegközlekedéssel dolgozni, egy másik negyed pedig több közlekedési módot is használ. A tömegközlekedés a fővárosban a legfontosabb, két és félszer gyakoribb a használata, mint a vidéki járásokban.
Biciklik a nagykőrösi buszállomáson
Ellenben a kerékpár a vidék közlekedési eszköze. Ott minden hatodik ember biciklin jár dolgozni, míg a nagyobb városokban csak minden tizedik, Budapesten pedig a munkába menők 2 százaléka. A bicikli szerepe a délalföldi megyékben a legjelentősebb – Békés megyében minden harmadik dolgozó ezt használja.
Forrás: KSH, 2011-es népszámlálási adatok
Van elég jármű
A kutatások szerint (1,2, 3) az ingázásnak fontos szerepe van a területi egyenlőtlenségek enyhítésében. Az ingázási lehetőségek bővítésének kulcstényezője az elérhetőség – az elmúlt 20 év során a települések megközelíthetőségének jelentős javulása miatt a városi munkaerőpiacok határa 30 km-ről 45 km-re tágult. Az állítás fordítva is igaz: az ingázási lehetőségek hiánya a társadalmi problémák felerősödéséhez vezet. A nagyobb távolság komolyabb költségei az alacsonyabb képzettségűek munkavállalását ellehetetlenítik. Ők azok, akik számára tartalék híján a költözés is nehezebben vállalható.
A közlekedés fejlesztése nem elég a munkanélküliség mérséklése érdekében. Az ingázók számának növekedése nem eredményezte a foglalkoztatottsági helyzet javulását. Az elérhetőség javítása akkor mérsékelné automatikusan a falusi munkanélküliséget, ha a tipikus falusi lakos a városinál jóval képzettebb és termékenyebb lenne.
Szolnokról indulnak a járatok
Nézzük azokat a járásokat, ahol a legkevesebb ember jár munkába!Itt alacsonyabb az ingázók aránya, mint a többi vidéki járásban. Ez kiemelten igaz ez a messze indulókra: ahol kevés embernek van munkája, ott harmadával kevesebben töltenek naponta több mint két órát a munkába járással, mint a vidéki térségek átlaga. A képzettség hiányzik vagy az ingázás költségeit is fedező bért kínáló munka? Valószínűleg mindkettő.
Nem a távolság a hiányzó üveggolyó
Az ingázás lehetősége a vidéken élők széles körei számára nyújt vagy nyújthat lehetőséget a megélhetésre. Ez a háló sűrűn beszövi az ország négyötödét, azonban nem ér el mindenhova. Általában nem azért, mert a távolságok nagyok: az elhelyezkedés egyéni képességének erősödése és a nekiindulásra inspiráló városi munkahelyek gyarapodása lehet a siker hiányzó kulcsa. A magyar vidék szegény részeit nem a nagy távolságok átka sújtja.
A Magyar vidék sorozat korábbi cikkei
A magyar vidék mindig talál kapaszkodót – Szabó Gellérttel, Szentkirály polgármesterével és a Magyar Faluszövetség elnökével beszélgettünk a magyar vidék erejéről, a közösségi összetartás fontosságáról és a bizalmon alapuló párbeszéd égető hiányáról.
Három csapás – a vidék társadalmának és rendjének megroppanása A magyar vidéket alapjaiban rázta meg a közeli múlt. A II. világháború a vidéki élet meghatározó népeit, több százezer embert tüntetett el. Ezt követte a vidéki élet korábbi kereteinek felszámolása, a hagyományos intézmények ellehetetlenítése a szocializmus éveiben. Végül a rendszerváltás sokkja sokkal nagyobbat ütött a vidéken, mint a nagyvárosokon. Egyéni életek, családi hagyományok, települések és tájegységek kultúrái roppantak meg. Emellett a tovagyűrűző hatás is jelentős: a vidék rendjét, reagáló képességét gyengítette meg a második világháborúval kezdődő fél évtized.
Vidéken a helyzet változatlan? Magyarországon a falvakban és a kisvárosokban él az emberek 62 százaléka. A gazdasági, állami a kulturális élet irányítása, a média, a tudomány, a fejlesztés a nagyvárosban összpontosul. A gazdaság és hatalom koncentrálódása azonban nem jelentheti azt, hogy a nagyváros maga alá gyűri az ország többi részét. Megteheti, sok területen meg is teszi ezt. Azonban ennek következményei vannak: a vidék életerejének elsorvadása, erősödő társadalmi feszültségek, az ország nagy részének szellemi parlaggá válása. Az Összkép úgy gondolja, hogy a vidék ügyét helyre kell tenni. Beszélni kell arról, mi, hogyan történik ott, ahol a többség lakik – erről szól a Magyar vidék című sorozatunk.
