A mester és a vállalkozó dilemmája

Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez így? Hogyan oldható fel a közöttük feszülő ellentét? A kérdés megoldása a hosszú távú prosperitás feltételeire világít rá.

A mester és a vállalkozó dilemmája arról szól, hogy az értékteremtés két formája között nehéz a béke. Pedig ezen sok múlik, a békés prosperitáshoz összhangra van szükség a tudás és szorgalom erényére támaszkodó mester, illetve helyzetfelismerés és szervezőképesség tehetségére építő vállalkozó között.
Megreked a fejlődésben egy olyan közösség, ahol mindenki kényelmesen és nyugodtan élhet, ha rendesen végzi a dolgát, de a rutinokon túllépő szervezési feladatok nehezek és nincsenek megbecsülve. Valami ilyesmit látunk most Európában. A másik, ugyancsak stagnálásra ítélt véglet, amikor a szervezők olyan sikeresek, hogy a szakszerű munka, a szorgalom csak a szegényes megélhetéshez elég, mert a jövedelmek jelentős része a tulajdonosok és irányítók kezébe kerül, akik ebből busás profitot csinálnak vagy megalomán elképzeléseiket váltják valóra. Ilyenek például a banánköztársaságok vagy a kommunista diktatúrák.

 

A dilemma

A dilemma nem csak történelmi léptékben jelentős: gondolkozásunkban, mindennapi küzdelmünkben is jelen van. Lényegét megragadhatjuk morális nézőpontból: a tudásával újat alkotó mestert tiszteljük, a világ működését szervező vállalkozótól ódzkodunk, pedig a közösség gazdagsága inkább múlik az utóbbin, mint az előbbin.

Másik aspektusa praktikus, az élet szervezésére vonatkozik: a mester és a vállalkozó tevékenységének összeegyeztetését komoly nézeteltérések terhelik. A vállalkozó saját céljai szellemében alakítja a világot, míg a mestert nem célja, hanem feladata hajtja. A vállalkozó akkor nyer, ha a világ átszervezésével közelebb kerül céljaihoz: pénzt keres, hatalmat elismerést szerez. A mestert nem a lehetőség, hanem a hivatása mozgatja, azt akarja jobban csinálni, így akarja kiérdemelni az elismerést, dicsőséget. Hogyan lehet jobbat kihozni a helyzetből? – kérdezi a vállalkozó. Hogyan lehetne jobban csinálni a dolgom? – erre keresi a választ a mester.

Félünk a vállalkozó korlátozatlan energiáitól, miközben tudjuk, hogy az eltökélt célorientáltság nélkül könnyen megreked a fejlődés. Tiszteljük a mesterek jobbító munkáját, de látjuk, hogy egy idő után kevés ugyanazt jobban csinálni. A kínálkozó lehetőséget ragadjam meg, vagy arra koncentráljak, amire felkészültem és ahol sokat várnak tőlem? Egyének, szervezetek, országok, drámák sorának története épül erre a dilemmára, érdemes mélyebben megérteni a benne dolgozó feszültségeket.

 

A fejlődés motorja az újítás

A közgazdaságtan megközelítése szerint az újítás a gazdaság fejlődésének alapja. Ha ez bejön, innovációi új terméket, technológiát, szervezetet hoznak létre és gazdagságot teremtenek.
Ezek az újítások lehetnek találmányok, mint a könyvnyomtatás, a gőzmozdony, az aszpirin vagy a keresőmotor. Lehetnek új szervezési megoldások, mint a tőzsde, a szupermarket, a sorozatgyártás vagy az online értékesítési platform. Lehetnek új szervezeti formák, mint a szerzetesrendek, a Kelet-Indiai társaság, a japán keirecuk (mint a Toyota és a Toshiba), vagy nagy globális vállalatok (mint a BlackRock és az Amazon). Lehetnek közösségszervezési újítások, mint a Hanza városok, Napóleon birodalma vagy az Európai Unió.
Joseph Schumpeter munkássága világított rá, hogy az ilyen újítások mögött különleges gondolkozású és motivációjú emberek állnak, ők azok, akik a világ változásait kezdeményezik és szervezik. William Baumol mutatott rá, hogy a körülményeken múlik, hogy ezzel jól vagy rosszul járunk.
Ha szerencsénk van, a közösség azokat az újítókat teszi sikeressé, akik jobbá teszik a világot: nagyszerű találmányok, jobban működő szervezetek, jobb intézmények születnek. Az ókori görögök, főníciaiak majd a középkorban a genovai és velencei kereskedők szervező munkája tette gazdaggá és virágzóvá a Földközi tenger partvidékét. Elkötelezett szerzetesek teremtették meg Európa írásbeliségét, az alapító atyák szellemi és szervező munkájának eredménye az amerikai alkotmány. Tudósok, mérnökök fedezték fel azokat az elméleteket, dolgozták ki azokat a technológiákat, amelyekre az ipari forradalom épült, kreatív pénzemberek alakították ki a gyárak, vasutak építését finanszírozó nagybankokat.
Ha pechünk van, az újító saját érvényesülése érdekében többet rombol, mint amennyit ő nyer: kartellt épít, kalózflottát vagy rablóbandát alapít, korrupciót szervez. A gyakran expliciten céges formában szervezett gyarmati rendszerek földrésznyi területek és az ott élők erőforrásait és energiáit szivattyúzták át Európába. Sztálin Szovjetuniója egy tökéletesen kialakított gépezet volt, ami képes volt világhatalomhoz méltó hadsereget kiépíteni az elnyomás és tervgazdaság több évtizedes működtetésével, nem törődve azzal, hogy ennek milliók éhhalála, bebörtönzése volt az ára.

 

Az újítás akkor nem veszélyes, ha a társadalmi játékszabályok megnehezítik a mások megrövidítésére törekvő változtatásokat, illetve azokat, amelyek sokakat sodorhatnak veszélybe. Például tiltják a pilótajátékok indítását, az adathalászatot, engedélyhez kötik az új gyógyszerek forgalomba hozatalát. Előírják a vesztesek kárpótlását, megtiltják, hogy az újítás ártson a közösségi, környezeti értékeknek.
Jogosan tart a felforgató szellemtől az a társdalom, ahol az újítók az árakat emelő monopóliumokat teremtenek, ügyesen lobbyznak ki a pályát feléjük billentő szabályokat, vagy kreativitásukat az adó elkerülésére, mások vagyonának megszerzésére használják.
A sikeres közösségek jó egyensúlyt találnak az újítások ösztönzése és a káros innovációk, mellékhatások korlátozása között.

 

A vállalkozót a cél, a mestert a feladat mozgatja

Az újítás két tipikus karakterhez köthető, a vállalkozóhoz és a mesterhez.
A vállalkozók, azok, akik, ha csak egy irányba is, de utaznak az időben, és ők rántják a jövőbe magukkal a többieket. Nekik van meg a készségük, a bátorságuk és a képességük, hogy összeszervezzék a szükséges erőforrásokat, együttműködéseket. Új kereskedelmi útvonalakat találnak, új termékeket dobnak piacra, átszerveznek vállalatokat, iparágakat, közpolitikákat.
A viszonyok átalakításában rejlő lehetőségeket ragadják meg, azokért bátran kockáztatnak. Nem zavarja őket, hogy a változtatásnak vesztesei is vannak. Céljaik elérése érdekében a saját kezükben akarják koncentrálni az információkat, az irányítást és a pénzt.
A mesternek hivatása van és azt akarja jobban csinálni. Folyamatosan fejleszt, hogy feladatát jobb minőségben lássa el, hogy többet hozzon ki magából. A jobb borért többet lehet kérni, a jobb vers több olvasót és nagyobb dicsőséget hoz, a komolyabb tudományos felfedezés még komolyabb rejtélyekkel és megoldásukhoz társítható erőforrásokkal kecsegtet.
Munkájuk természetének mély ismeretére építve fedezik fel, hogyan lehet jobban, egyszerűbben, biztonságosabban működni, jobbat, egyszerűbbet, biztonságosabbat csinálni. Arra koncentrálnak, hogy egy ötlet, egy megoldás működik-e, nem lényegtelen, de elhanyagolható számukra a siker következménye. Hasonló hivatású társaiknál akarnak jobbak lenni, ha többet tudnak, akkor várhatnak nagyobb elismerést – akár anyagiakban, akár hírnévben.

 

Ki kockázat többet, ki akar jobbat?

Elsőre azt gondolnánk, hogy a vállalkozó bátrabb és önzőbb, a mester pedig óvatosabb és jószándékúbb, de ez nem igaz.
A mesterek komoly kockázatot vállalnak. Rengeteg energia, idő veszik kárba, míg megszületik a tényleg működőképes jobb megoldás egy műhelyben vagy egy laborban. Van Gogh és Csontváry nagyságát kortársaik nem látták meg, mégis vitte őket az elhívás. A hétköznapibb sorsok sem a rutinok nyugalmát keresik: a tanárt a nevelhetetlen tanítványok, a tudóst a megoldatlan kérdések, a szerelőt a mások által kidobásra ítélt gépek vonzzák.

 

A mesterek alkotóvágyának gyakran nem a világ jobbítása az első számú iránytűje. A középkori kézművesel titkolták fogásaikat, nehogy mások szebb portékát készíthessenek. A tudományos világ keményen védekezik az olyan törekvések ellen, amelyek a kutatási irányokat a társadalmi igényekhez szeretnék igazítani. A mérnöki logika szerint a technológia az elsődleges, a felhasználás másodlagos: Wehrner von Braunt a rakéták fejlesztése érdekelte, legyen azok célpontja London vagy a Hold.
A másik oldalról a vállalkozók kockázatéhsége kisebb, mint amilyennek látszik. Legtöbbször nem saját erőforrásaikat használják: sokat dolgoznak azon, hogy terveikhez társakat találjanak, azaz a kockázatokat minél nagyobb mértékben megosszák másokkal. Bölcs hüvelykujj-szabályaik vannak, hogy sajátjukból mennyit tegyenek bele a bizonytalan lehetőségbe (például egy magyar vállalkozó mesélte, „a feleségem ragaszkodott hozzá, hogy a családi ház nem lehet fedezet a cég hitele mögött”.) Céljuk pedig nem mindig, sőt legtöbbször nem csak a vagyon, a hatalom és a hírnév. Ezt persze nem vetik meg, de nagy víziók hajtják őket. Széchenyi számára a Lánchíd a magyar fejlődés szimbolikus kulcsprojektje volt. Jeff Bezos és Elon Musk számára talán a vagyonuknál is fontosabb, hogy az emberiség belakja a világűrt.

 

Az alkotók és a szervezők

A mester tudásával és szorgalmával állít elő értéket. A vállalkozó helyzetfelismerésére és szervező képességére építve teszi jobbá a világot.
A mesterek az alkotók, a világ működtetéséhez szükséges feladatok folyamatos megújítói. Ők a természettel, a gépekkel, a kultúrával kapcsolatos elméleti és praktikus ismeretek birtokosai, használói és fejlesztői. Ők termelnek, kutatnak, tanítanak. Ők írnak szoftvereket, tankönyveket, regényeket. Ők alkotják a szépet, működtetik, javítják, fejlesztik azokat a folyamatokat, amelyek révén a természet erőit és anyagait a saját javukra fordítjuk.
Nem nagyobb profitot, hanem jobb gépet, gyógyszert akarnak csinálni. Nem találmányuk széleskörű alkalmazása érdekli őket, azt csinálja más, ők új felfedezésre törnek. Nem formálják a szervezeteket, szabályokat, hanem a meglévő kereteket adottságnak véve törnek saját céljaik felé.
A vállalkozók, az emberek közötti viszonyokat alakítják, ők a szervezők. Az emberek közötti kapcsolatokra fókuszálnak, azok átalakításával foglalkoznak. Ők a társadalmi, gazdasági, hatalmi hálózatok formálói és alakítói. Ők szervezik a kereskedelmet, a vállalatokat, a nonprofit szervezteket. Ők formálják a játékszabályokat, gründolják és módosítják az intézményeket.
Nem az a dolguk, hogy megszereljék a csöpögő csapot, megtalálják a hiányzó antianyagot az univerzumban vagy megtanítsák a gyerekeknek az ABC-t, hanem az, hogy a szerelő és a hibás eszköz találkozzon, a Nobel-díjas tudományos felfedezésből termék legyen, a tudást gyűjtők és átadók munkája gördülékeny legyen.

Az újítás két világát más feladatértelmezés, más erények mozgatják. Ezt foglalja össze az alábbi táblázat.

 

Egyedül nem megy

A mester és a vállalkozó együttműködésben lehet sikeres – vagy összefognak vagy egy emberben mind a két lélek ott lakozik. A mesteren múlik az egyediség, a minőség, a szépség, a gyorsaság, a költség. A vállalkozó képes mindezt másokhoz eljuttatni, a szükséges pénzt, piacot, támogatást megszervezni.
A kézműves készíti a szép és hasznos tárgyakat, a kereskedő keresi meg a távoli vidékeken a legjobb vevőt. Az orvosok gyógyítanak, a kórház irányítói, az egészségfinanszírozás szervezői pedig megoldják, hogy a betegek eljussanak hozzájuk, a rendelőben legyen röntgen és steril kötözőszer. A forgatókönyvíró, a színész, a rendező alkot, a producer pedig összeszedi a pénzt a filmre és arra figyel, hogy minél több néző lássa.
Az együttműködésük alapja, hogy mind a ketten az újítással érvényesülnek, szükségük van egymásra. Ha jól megértik egymást, sikeresen összedolgoznak, nagyszerű dolgokra képesek. Erről szólnak a sikeres technológiai vállalkozások, a középkori városok, a jólétet forradalmian növelő korszakok, mint az ipari forradalom, a második világháború utáni nyugati aranykor. A mester és a vállalkozó viszonya azonban feszültségektől terhes.

 

 

Az idő a vállalkozónak dolgozik

Ennek a feszültségnek van egy jól érthető rövid távú alapja, azonban a dilemma mélysége a hosszabb távon kibontakozó feszültségekből ered.
Egy feltaláló és egy gyáros vagy egy művész és a menedzsere közötti konfliktus jól megragadja a közvetlen nehézségeket. Az ötlet, az egyediség a mesteré, aki ebből a vevők, a közönség számára értékes terméket, produkciót csinál az a vállalkozó. Meg kell tudniuk alkudni, hogy az együttműködés hasznán hogyan osztoznak meg. Ez sem könnyű, hiszen a találmány, a mű értéke előre nehezen megállapítható, a szervezés költségei, hasznai pedig menet közben alakulnak ki. Gondolatok, tervek, szándékok potenciális hasznát és terheit kell előre elosztani. Bonyolult alku és megállapodás szükséges ehhez. Mégis ez a könnyebb ügy.
Ennél bonyolultabb megegyezni az együttműködés stratégiai elemeiről, arról, hogy hogyan döntsenek az előre nem látható kérdésekben. A mestert műve megtestesülésének minőségi aspektusai érdeklik, a találmány, a mű tökéletesítését tartja lényegesnek. A menedzser az elérhető hatásra: darab- és nézőszámra, profitra, piaci részesedésre figyel. A mesternek az az érdeke, hogy kikerülhetetlen maradjon, a vállalkozó pedig a lehetőség sikerében álló akadályokat akarja elkerülni, leküzdeni.
Ezt a megegyezést megnehezíti, hogy az újítás feletti kontroll idővel a mestertől a vállalkozóhoz kerül. Amíg nincs kész az új mű, az alkotón múlik minden. Egyensúly van a vállalkozó és a mester között, amikor azt keresik, hogy az új gondolatot, tudást, terméket hogyan hangolják úgy, hogy az a lehető legsikeresebb legyen a nézők, a vevők, a támogatók számára. A harmadik szakaszban a mester munkája géppé, kóddá, szervezeti folyamattá válik, rá már nincs is szükség, a szervezésen múlik minden.
Univerzálisan így néz ki az együttműködés: az elején a mester vet, a vállalkozó hozza a földet és az öntözővizet. Utána együtt intézik a kapálást a metszést: a mester mutatja hogyan kell, a vállalkozó hozza az őt követő munkásokat. A végén pedig a vállalkozó arat és értékesít, a mester legfontosabb szerepe, hogy jól mutasson a plakátokon. A kölcsönös egymásrautaltságra épülő együttműködés hierarchikus viszonnyá alakul.

 

Mestervállalkozók

Ha ugyanaz az ember a mester és a vállalkozó, akkor a hierarchikus kérdés nem okoz személyközi konfliktust. Ez működik, ha valaki szívesen cseréli le a szerelőköpenyt öltönyre és nyakkendőre: egyrészt könnyen válik szakiból vállalkozóvá, másrészt jól tudja csinálni mind a kettőt. Ez a két feltétel egyszerre viszonylag ritkán teljesül.
Ha valakit képességei, készségei, tanulmányai arra terelnek, hogy jó mérnök, tudós vagy tanár legyen, akkor arra nem igazán van ideje, lelki ereje, hogy az emberközi viszonyok dzsungelénben való elboldogulásban, a szervezés fortélyaiban is sikeresen boldoguljon. Egy felkészült, elhivatott mester számára az emberek felvételével, az adó- és pénzügyekkel, a bürokratikus ügyintézéssel foglalkozni a szükséges rossz kategóriájába tartozik.
Sok cég számára a kereteket jelöli ki ez a kettősség. A mester lesz önmaga menedzsere, vállalkozást épít, a nappalt az üzemben vagy a földön tölti, délután tárgyal, éjjel az irodában dolgozik. Általában akkora lesz a cég, amennyire fizikai, szellemi és lelki energiája bírja a szakmai és üzleti irányítást. Vannak kivételes tehetséges és teherbíró mestervállalkozók, akik a laborban, a piacon és a tulajdonosok gyűlésén is kiemelkedőt alkotnak, azonban a legtöbb esetben a magányos hősnél jobban működik a csapatmunka. Vagy a mester vedlik át vállalkozóvá és egykori inasaira bízza a műhelyt, vagy menedzsert, vállalkozótársat von be, aki viszi a boltot, miközben ő a szakmai munkát viszi, vagy egy vállalkozó keresi meg a jó séfet, mérnököt, professzort és kínál neki kecsegtető pozíciót. Ez az a pillanat, amikor egy vállalkozás az alapító és segédei felállásból szervezetté válik.

 

 

Munkamegosztás

Adam Smith ismerte fel, hogy a gazdasági siker alapja a munkamegosztás. A mesteré a hivatás szépsége és a megbecsülés, a vállalkozóé az irányítás és a haszon.
Azt, hogy a vállalkozó, illetve a tudását hozó mesterek hogyan részesednek erősen meghatározzák a keresleti és kínálati viszonyok. Ha sok vasút épül, a mérnök a legnagyobb kincs, amikor felértékelődik az egészség, akkor az orvos. Az informatikai boomban aranyélete van a programozónak, ahogy a távol keleti olcsó kódolók vagy az AI megcsinálja a munkájukat, jóval kevesebbet kérhetnek. Ha a vállalkozó kockázatos projekthez keres embereket, többet fizet. Ha kevesen tudnak, mernek kereskedni, akkor ők rengeteget keresnek, mint a kádár korban a nyugati árut csempésző kamionsofőrök, ha sokan viszik a falu terményeit a városi piacra akkor jogosan panaszkodnak a kofák.
Történeti korokat, vidékeket, ágazatokat jellemeznek a mesterek és vállalkozók együttműködési sémái. A korábban sikeres minták alapján alakítja ki egy zenekar, a zenészek, a menedzser és a stáb működését. Ahogy a Moby Dickben olvashattuk, a kapitány a zsákmányból való részesedés arányában egyezik meg a bálnavadászatra felvett szigonyossal, matrózzal. Az ókori görögöknél az Iliaszhoz hasonló eposzok énekesei vitték városról városra a hadseregszervezés, az uradalomszervezés, a kézművesműhelyek és kereskedők együttműködésének mintáit. Ezek a sémák egyszerre foglalják magukba a múlt tapasztalatait és a vállalkozó és a vele dolgozók közötti együttműködés normatív kereteit – sokszor praktikusabban, mint ma az üzleti tankönyvek és nagyobb normatív erővel, mint a cégjog és a munkaügyi törvények.
A sikeres együttműködések tapasztalatait az alapító okiratokkal, társasági szerződésekkel adják tovább, használatukat üzleti és szervezési tankönyvekkel segítik. A vállalkozók pedig részben a korábbi tapasztalatokra támaszkodva, részben saját meglátásaik szerint alakítanak ki új modelleket. A szervezeti innováció akkor marad fenn, ha bebizonyosodik, hogy a mesterek, finanszírozók, ügyfelek és más érintettek szempontjainak jobban megfelelő modellt sikerült létrehozni.
Piaci kereskedők, kisboltok, szupermarketek, hipermarketek és plázák, diszkontüzletek, online piacterek. Mesterek céhei, manufaktúrák, gyárak, globális ellátási láncok. Pénzváltók, kereskedőházak, bankok, vagyonkezelő társaságok. Hitellevél, számvitel, korlátolt felelősség, biztosítás, szabadalom, szerzői jog, részvénytársaság, tőzsde. Hosszan lehet sorolni a szervezeti innovációkat. Kevesebbet lehet ezekről olvasni, mint a mezőgazdaság, a közlekedés vagy az energiaelőállítás fejlődéséről, azonban a szervezés világában is hasonlóképpen működik az újítás, mint máshol: az új modellnek jobb megoldást kell kínálnia, mint a réginek.

 

A munkamegosztás nem működik magától

Úgy tűnik megvan a megoldás. A vállalkozó csak akkor tud a szokvány átlagából kitörni, ha a korábbinál jobb megoldást talál ki az emberi igények, vágyak és erőfeszítések összeszervezésére. A mesterek pedig csak akkor fognak vele együttműködni, ha hitelesen és jobbat ígér, mint a többi kínálkozó lehetőség.

Egy, az ipari forradalom hangulatához illeszkedő példa jól rávilágít, mi mindennek kell rendben lenni, hogy a munkamegosztás gépezete jól működjön:
Egy kovács csak akkor áll gőzgépépítőnek, ha ez kedvezőbbnek ígérkezik, mint a saját műhely vagy a hajóépítőnél végzett korábbi munka.
Komoly felétételek jelennek meg ebben az egyszerű példában:
1. A kovácsnak lehet saját műhelye – azaz akkor is érvényesülni tud, ha nem áll be valahova alkalmazottnak, alvállalkozónak.
2. A hajóépítő nem tudja elérni, hogy a mester akkor se tudja otthagyni, ha azzal jobban járna.
3. A gőzgépgyáros és a hajóépítőt megegyezése nem kényszeríti a kovácsot a váltásra.
4. A kovács akkor is megkapja a munkájáért megígért javadalmazást, ha a gőzgépgyáros át szeretné verni vagy ha a vállalkozása nem sikerül.
5. A gőzgépkészítő bízhat benne, hogy ha megegyezik a kováccsal, akkor az minden tőle telhetőt megtesz, hogy összerakja a kellően könnyű és nagy nyomást kibíró kazánt.
6. Mindnyájan bízhatnak benne, ha elkészül az új gőzgép, akkor az ahhoz kötődő terveket nem húzza keresztbe egy erősebb szereplő (állam, bank) által támasztott akadály.
Mi biztosítja, hogy a mesterek ne legyenek kiszolgáltatva az egyes vállalkozóknak vagy a vállalkozók összefogásának? Mi biztosítja, hogy a vállalkozók hitelesek legyenek és hogy az általuk vállalt kockázatból csak annyit terheljenek át a mesterre, amennyiről előzetesen szó volt? Mi biztosítja, hogy a mester a tőle elvárható módon lát neki a feladatnak? Mi biztosítja, hogy az újításra annak elkészültével egy erősebb szereplő nem teszi rá a kezét?

 

A jól működő munkamegosztás adja a lendületet, hogy a prosperitás kerékpárja ne boruljon fel, azonban valaminek biztosítania kell, hogy a gépezet elinduljon, egyensúlyban maradjon és ne akadjon el.

A mester és a vállalkozó együttműködésének garanciái

Ahhoz, hogy a mesterek és a vállalkozók instabil és bonyolult viszonya együttműködésként működjön, meg kell oldani három feladatot:
1. Biztosítani kell, hogy az alkuk és megállapodások gördülékenyen működjenek. Ha sík a terep, guruljon a bicikli.
Ez az előző részben bemutatott hat feltétel teljesítését jelenti: Mindenki szabadon dönthessen, meg tudjanak egyezni és a megegyezések betartását biztosítsák. Triviálisnak tűnik ez, de nem annyira az: béke, autonómia, alkuhelyzeten belüli egyenrangúság, megegyezések kikényszeríthetősége, másokat kiszorító összefogások korlátozása… A 18. századig erre nem igazán volt képes egyik civilizáció sem.

2. Meg kell oldani, hogy ha valami nehézség merül fel, akkor azok ne borítsák fel az együttműködést. Ha göröngyös az út, akkor se boruljon fel a kerékpáros.
Az együttműködéseket egyaránt kikezdhetik külső és belső problémák. Az előbbire tipikus példa a természeti katasztrófa. Az utóbbira az, amikor az újítások a korábbi működés körülményeit átalakítják (például a tehervitorlások és az őket kiszolgáló mesterek ellehetetlenülnek a gőzhajó elterjedésével) vagy az újítások az erőviszonyokat átalakítják (a kereskedelem szervezése néhány szereplő kezébe koncentrálódik, így alkuerejük az értékesített árukat előállítókhoz képest jelentősen megnő.)
Az ilyen esetekben sok alku nem tartható be, sokan olyan rossz helyzetbe kerülnek, hogy nagy a kísértés a vállalt kötelezettségek megszegésére. Azok a mesterek, vállalkozók, akik ilyen helyzetekben azt tapasztalják, hogy mások nem teljesítik feléjük a vállalásaikat, megtanulják, hogy jobb óvatosnak lenni, a bátor újításokkal felhagyni, nem érdemes komolyan venni a játékszabályokat és az azokat fenntartani hivatott intézményeket, mert azok csak az erőseket védik.
Az előre nem látható helyzeteket is kezelni képes egyezkedési, igazságtevő szereplők, szabályok kellenek az ilyen esetekre, illetve erős elköteleződés vagy fegyelmező erő, ami elrettent attól, hogy a rendkívüli helyzetre hivatkozva az se szegje meg korábban tett ígéreteit, akinek ez nagyon megérné.
Ha egy gépgyártó azt tapasztalja, hogy chiphiány esetén a szállítója azt mondja, hogy csak a szerződésben rögzített árnál drágábban szállít neki, akkor egyértelmű, hogy a szerződések szavatossága korlátos. A gépgyártók és ismerőseik megtanulják, csak úgy szabad újításba vágni, hogy egy esetleges válság esetén csak arra az alkatrészre számíthatnak, ami a raktárukban van.

3. Ha valamilyen nehézség megakasztotta az együttműködést, akkor is újra tudják azt indítani. Ha feldől a bicikli, fel lehessen állítani és tovább lehessen indulni.
A háborúk, társadalmi felfordulások, a nagy gazdasági válságok idején az együttműködések ellehetetlenülnek, a gazdaság korábbi rendje összeomolhat. Egy együttműködési rendszer vagy szerencsésen elkerüli az ilyen helyzeteket, vagy kiépíti azt a képességet, hogy a teljes összekuszálódás után is újra tudjon indulni.
Valahogy rendezni kell a csődbe menő vállalkozások kifizetett, de teljesítetlen szállításainak vevőit és a teljesített szolgáltatások után kifizetetlen szállítóit. Nem csak egy vállalat, egy ágazat vagy egy ország is bedőlhet, a gazdaság akkor lesz ott többre képes a vegetatív működésnél, ha a hosszú távú együttműködés megállapodásai és az azokat védő intézmények mögötti bizalom helyreáll.

 

 

Ami a garanciához kell: játékszabályok, perspektívák és közös értékek

Amilyen stabilan, mélyen és általánosan képes egy közösség ezt a három feladatot megoldani, annyira számíthat arra, hogy megindulnak a gazdasági újítások. A termelés, a kereskedelem, azaz a gazdaság megszokott működésének szervezése is komoly garanciákat igényel, de a prosperitást biztosító innovációhoz ennél több szükséges. Hosszú távon és válságállóan kell megoldani, a mester és a vállalkozó dilemmáját. Az újításhoz szükséges együttműködésük akkor gyakoribb a szórványos véletlennél, ha kölcsönösen elfogadható és betartható megállapodásokat tudnak kötni arról, hogyan osztják el a közös innováció hasznát, hogyan döntenek annak stratégiai kérdéseiről, hogyan tartják életben a megállapodást akkor is, amikor a felek közötti alkuviszonyok jelentősen átalakulnak.

Ehhez a jó játékszabályok elkerülhetetlenek – azonban egyáltalán nem elegendőek. A jól működő törvények, szerződések, üzleti modellek átvehetőek, az azok betartását elsajátító államapparátus is létrehozható, ha van mögött elég érdek és erő. Azonban ez nem elég.
Egyrészt egy egyszerű társasjátékot is csak akkor lehet végigjátszani, ha annak szabályait és a játékmenet lehetséges következményeit minden játékos messzemenően elfogadja. Ez pedig nehezen megy, ha bizonyos nyitópozíciók garantálják a vereséget és nincs új kör, ahol újraosztják a lapokat. Másrészt az újításokat létrehozó együttműködéseknél lehetetlen mindenről megállapodni, arra építeni, hogy a szerződés mindenkit jó pályán tart – ennél mélyebben kell egymásban megbízni. Harmadrészt az újításoknak pont az a lényege, hogy előre nem látható helyzeteket hoznak létre, magát a játékot alakítják át. Ennek következtében a játékszabályokat is folyamatosan módosítani kell.

Az újításhoz szükséges megállapodások törékenységét nagyban csökkenti, ha azok komoly hozammal kecsegtetnek minden érintett számára. Az arany perspektívája egészen a kincs megtalálásáig együtt tartja a Jót, a Rosszat és a Csúfot. Amikor a mesterek tudása még jobban felértékelődik a fejlesztés első hulláma után, a vállalkozó továbbra is rájuk van utalva, hallgat rájuk, nagy részesedést kínál. Ha egy területen az újítás kockázata kicsi, potenciális hozama nagy, akkor ömlik a tudás, a tőke a témába, tehetséges hallgatókkal telnek meg a témával foglalkozó egyetemi programok. Ahogy a fejlesztésben a továbblépés nehezedik, úgy válik egyre nehezebbé az újítás együttműködését biztosító felételek fenntartása.

A játékszabályok és a lehetőségek mellett a célokban, értékekben való egyetértés tartja fenn az újítás koalícióit. A nagy sikerek receptjének sok alapvető összetevője van. A szakmai tehetségek jó összeállása, a megnyíló lehetőségek felismerése, a jó együttműködés, a szükséges erőforrások és kapcsolatok, a kitartás, a szerencse – és van egy hetedik: a közös cél, a hit a közös ügy fontosságában. Nem csak egy innovatív vállalkozásnak, hanem egy az újításokat bátorító közösségnek is szüksége van arra, hogy meglegyenek azok az értékei, amelyekre támaszkodva csillapítja és megoldja a nehézségeket. A közösség kultúrája ad iránymutatást a játékszabályok finomításakor. Ez segít a célokat és lelkesedést találni a perspektívák beszűkülésekor. Ez képes feloldani a konfliktusokat, amikor az érdekek és az erőviszonyok széttartanak, ez segít megújítani az együttműködést, amikor az már nem bizonyul működőképesnek.

 

Hit egymásban és a jövőben

Újítás a mester és a vállalkozó együttműködéséből jön létre, ez azonban nehéz. Máshogy gondolkoznak, olyan jövőbeli kérdésekről kell megegyezniük, amelyekről alig tudnak valamit. Előre sejthető, hogy érdekeik és erőviszonyaik idővel alaposan át fognak alakulni. Minél többször és minél mélyebben tudnak a tudás és a helyzetfelismerés megtestesítői összefogni, annál gyakrabban jönnek létre olyan technológiák, termékek, szolgáltatások, szervezeti megoldások, amelyek jobbá tehetik az életet.
A prosperitás szerencsés körforgását életben tartó munkamegosztás akkor jön létre, ha a mestert védő és a vállalkozó szabadságát biztosító játékszabályok létrejönnek és hosszú távon fennmaradnak. Ez nem csak jó intézményeket igényel. Szüksége van az újításnak perspektívát adó lehetőségek folyamatos meglétére vagy megteremtésére is, illetve közös kultúrára, amely az együttműködést a nehézségek közepette is fenntartja, közös értéket és célt ad az újítás lehetőségét kereső mestereknek és vállalkozóknak.

 

Olvasd el ezt is!