A német történelem egyik kultikus emléke a malborki vár – Lengyelország közepén. A gótikus épület az 1800-as évek eleje óta műemlék, azóta folyamatosan felújítják. Malbork története a történelemhez való hozzáállásról, a németek és a lengyelek viszonyáról szól.
A vár kápolnájából egy szűk átjárón keresztül a keskeny és meredek csigalépcsőhöz jutunk. Ez a tetőtérbe vezet, ahol egy izgalmas kiállítás várja azokat, akiknek még nem volt elég a rengeteg terem és bástya. Az eldugott kiállításon a vár restaurációjának több mint kétszáz évét tekinthetjük itt át.
Az írás nyomtatható, pdf formátumban is letölthető. Kattints ide!
A XVIII. század végére a várakon már túllépett a haditechnika, a porosz hadsereg katonai raktárt alakított ki az akkor 500 éves falak között. Néhány rajz és egy romantikus költő azonban új irányba terelte a történetet: a vár kétszáz éve a múltat őrzi. Hol romantikusan, hol realistán, hol németül, hol lengyelül.
A malborki vár – forrás: pinterest.com
Az apa lebontotta volna, a fiú kultuszhelyet csinált belőle
1794-ben egy német építész, David Gilly titkos udvari főtanácsos részletes felmérést készített az egykori lovagi központról. A szigorú porosz puritánság szellemében a nagymesteri palota lebontását indítványozta. Javaslata szerint a téglák újrahasznosítása tíz százalékkal csökkentheti a raktárak építési költségét. Fia, aki később korának egyik meghatározó építésze lett, azonban többet látott az épületben. Friedrich Gilly az omladozó várról készített romantikus képeivel megnyerte a Művészeti Akadémia Berlini kiállításának fődíját. Az egyik képe a királyi palotába került. A vár sorsa nemzeti üggyé vált.
Malbork a német lovagrend központjaként az egész balti-tenger környékének egyik legfontosabb vára volt a XIV-XV. században, ahogy cikkünk előző részében bemutattuk. Miután a rend hatalmát megroppantotta a lengyel-litván szövetség, az erőd jó 300 éven át a lengyel király fennhatósága alá tartozott. A svédek elleni háborúk fontos háttérbázisa volt. A XVII. és a XVIII. század meggyengítette a lengyel királyságot, a vár 1772-ben porosz fennhatóság alá került.
A téglahalomnak tekintett építmény a múlt dicsőségének jelképe lett. 1803-ban egy fiatal romantikus költő (Max von Schenkendorf) heves cikkben tiltakozott „a vár átalakításának vandál terve” ellen, ennek hatására a munkálatokat leállították. 1804-ben a király Malbork műemlékként való helyreállítása mellett döntött.
Friedrich Gilly képe a nagymesteri palotáról – forrás: hochmeisterpalast.eu
A napoleoni háborúk miatt a munkálatok végül csak 1817-ben indultak be, a harmincas évekre a nagymester egykori palotájának felújításával végeztek. A történeti hűségre törekvés és a német romantika elvárásainak való megfelelés együtt formálták az épületet. Ekkoriban kezdték kitalálni, mi is a történelmi rekonstruálás.
A felújítás célja az volt, hogy az emberek számára láthatóvá váljon a történelem. Emiatt fontos volt, hogy minél többen kapcsolódjanak az ügyhöz. Sokan járultak hozzá a munkálatokhoz adományokkal vagy azzal, hogy szelvényt vettek a projekt finanszírozását támogató lottóból – összességében a költségek kevesebb, mint ötödét fizette az állam.
Az Összkép a magyar társadalom és gazdaság működéséről szóló elemzések magazinja. Iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket, ha szeretnéd mélyebben megérteni, hogyan működik Magyarország.
1882 és 1920 között az „egy lépést sem, hacsak nem követi a történelem szellemét” elv alapján folytak a munkák, az egész várat felújították – sok helyen a korábbi felújítást is átalakították, ahogy a történelmi ismertek bővültek vagy a múltértelmezés átalakult. Például a felújítás első hullámában készült színes ablakokat a második hullámban lecserélték korhűbb sima üvegűre.
A hely szellemének felélesztése nem csak az eredeti homlokzatok és tetők helyreállítását, a raktárrá alakításkor felszabdalt termek egybenyitását jelentette. A felsővár ebédlőjében a boltívek alátámasztásához más és más sziléziai bányából hozattak gránitot. A temetőbe a danzigi (gdanski) kastélyból kerítettek eredeti lovagi sírköveket. Egy közeli falu malmát is megvették, hogy beépítsék a várba.
Mindent megtettek, hogy a várba látogató uralkodó, polgár vagy ifjú átérezze az egykori dicsőség hangulatát. A náci időkben amfiteátrumot is álmodtak a vár mellé, ezt a tervet azonban a háború elsodorta.
Forrás: flickr.com
Aprólékos lengyel nagyvonalúság
A német nagyságot hirdető várat a világháború újra rommá tette. Pomeránia német lakossága elmenekült vagy kitelepítették őket, a német Marinenburg névtábla helyére a lengyel Malbork felirat került. A vár azonban ezt is túlélte. A lengyelek aprólékos munkával állították helyre – az egyik külső bástyával tavaly végeztek.
A magyar történelmen felnőtt szem érzékenyen keresi az egymással harcoló történelmek ellentmondásait, a lengyel és a német értelmezés viaskodását, de ilyesmit nem nagyon találni. Nincs tulajdonvita a múltról, csak kisebb évődések. A XIX. században nagy műgonddal felújított lovagrendi főteremről azt mondja a kommentár, hogy lehet, hogy csak ebédlő volt ott. Néha emlékeztetnek, hogy a lovagrend által uralt területen élő poroszok szlávok voltak. Azt is megjegyzik, hogy a poroszok a XVIII. század végén puritán raktárrá alakították a lengyel király által gondosan megőrzött várat. A vár éves nagy eseménye a lovagrend elleni 1410-es lengyel ostrom újrajátszása. Egyébként minden a helyén, háborítatlanul ragyog új fényében a lovagrend egykori dicsősége.
Hiába várja az ember a nagy hősök, dicső legendák nyomát is, azok sincsenek sehol. A tárgyilagosság, a részletesség szárazságát a kiállítások anyagának gazdagsága, a felújított terek imponáló volta ellensúlyozza. Feszültség és szellemek nélkül állít a vár emléket az elmúlt 800 évnek. Nem távolságtartó ez a hozzáállás. Inkább olyan északian precíz – és ami még fontosabb, egy lezárt történetnek állítanak itt emléket.
A malborki csata újrajátszása – forrás: wisitmalbork.pl
A hatalmas várban elfér két történelem: a lovagrend története és a lengyel királyság háromszáz évének emlékezete. Még csak nem is veszik össze a két megközelítés. A lengyel király nem akart többet, jobbat, nagyobbat mind elődei. A kortárs lengyel restaurátorok sem érzik fontosnak, hogy mérlegre tegyék a két kor nagyságát, dicsőségét.
Egyértelmű a lengyel olvasat: A lovagrend építette, a lovagrendet a lengyelek legyőzték. A németek kirobbantotta világháború a várat lerombolta, a lengyelek újjáépítették. A német olvasat is nyilvánvaló: mai napig történeti hűségében álla a német kultúra egyik fő hagyományának, a német lovagrendnek a székhelye. Csodálhatja és tanulmányozhatja az utókor a dicső elődök szervezettségét, kultúrájuk gazdagságát.
A lengyel-német viszálynak vége
A háborúknak vége van, elégedett béke van. Ez a vár egyik fő üzenete.
A két nép lényegében végigharcolta egymással a történelmét. Első háborújuk 962-ben volt. Az utolsó pedig a második világháború. Azt ezt követő rendezés brutálisan oldotta meg a konfliktusokat, a nagyhatalmak rajzolta határokhoz igazították az etnikai viszonyokat is. 1945 és 1950 között 7,5 millió német költözött Németországba a mai Lengyelország területéről kényszerből vagy önszántából. A hidegháború fenntartotta, majd az Európai Integráció stabilizálta ezt a békét.
A két ország sorsa erősen összefonódik. A lengyeleknek Németország a gazdag szomszéd – a 80-as években 300 ezren emigráltak a szegény kommunista országból az NSZK-ba. 2017-ben 758 ezer lengyel állampolgár élt Németországban az EU-n belüli vándorlás adatai szerint. A lengyel export 28 százalékának célállomása Németország.
Miroslav Klose, a német válogatott gólkirálya, szülei 1978-ban költöztek el Lengyelosrzágból
forrás: nemzetisport.hu
A két ország gondolkozásából, identitásából is kikopott az egymás iránti békétlenség. A német közgondolkozásból a második világháború borzalmai után kialakuló gondolkozás kitörölte a volt német területek iránti igényt. A kettévágott ország újraegyesítését célul kitűző Ostpolitik sikere után a német stratégia az Unión belüli érvényesülésre, a gazdasági befolyásszerzésre és a kulturális építkezésre épül.
Nehéz megérteni, hogy miért nem fájhat nekik annyira az egykor német területek elvesztése. Pedig logikus: a német világ pár évtizedet leszámítva (ami egyébként két pusztító vereséggel járó világháború határoz meg) nem államszervezési, hanem gazdasági és kulturális logikára épül. Közép-Európa legtöbb városában (így Magyarországon is) német volt a polgárság jelentős része. A német bankok és kereskedők kulcspozícióban voltak Lübecktől a Balkánig. A térség kultúrája direktben vagy tükörfordításban német volt. A nemesség, a nagypolgárság ha nem is németül érzett, de úgy gondolkozott. A második világháború utáni Németország lényegében visszatért ehhez a több évszázada működő recepthez. Könnyen engedik el az állami kontrollt, mert ami igazán fontos nekik, azt máshogy is el tudják érni.
A lengyelekben sincs frusztráció, nem identitásuk része a németekhez való viszony. A mai Lengyelország megszületése sikertörténet. A keleten elcsatolt területeikről áttelepített kétmillió ember belakta a kitelepített németek városait és falvait Sziléziában és Pomerániában. Az évszázados megszállások alatt kiépült lengyel ellenállási kultúrára épült az a tömegmozgalom, ami sikeresen buktatta meg a kommunizmust – Lengyelország az egyetlen olyan ország, ahol a kommunizmus nem magától vagy moszkvai döntésre omlott össze, hanem valóban a helyi tiltakozás roppantotta meg. Az elmúlt harminc év szabadsága alatt Lengyelország jólétben élő ország lett, politikailag pedig az EU keleti részének vezető hatalma. Mindezt nem a szerencse adta nekik: keményen megszenvedtek és megküzdöttek érte.
Béke van Malborkban. Gyerekek fakardoznak a várfalak tövében – mindegyik büszkén gondolhat ősei nagy tetteire, mindegy milyen nyelven szólnak rá a szülei, hogy lassan menni kéne.
Az írás a szövegben linkkel jelzett forrásokon kívül a Wikipedia oldalain (itt, itt, itt és itt), a The Illustrated Guidebook – Malbork Castle című könyvben és C. Herann a vár felújításáról szóló cikkében található információkat használja.
2019. szeptember, Szepesi Balázs
Olvasd el ezt is!
