Miért csak nyáron utazunk a Balatonhoz? Miért nem jut eszünkbe, hogy ősszel vagy télen is érdemes ellátogatni? Miért jó, ha egész évben van Balaton? Egyáltalán, mi hiányzik ahhoz, hogy ne csak a „szezonban legyen nyitva” a Balaton, és ne 10 hét alatt kelljen megkeresni az egy évre valót? Az Összkép Magazin Balatonfüreden és Gyenesdiáson járt, hogy kiderítse, lehet-e négy évszakban gondolkodni a Balatonnál.
A Balatonnal kapcsolatban az elmúlt évtizedekben megszokottá vált szezonban gondolkodni. A tanév vége után a táborokba vagy nagyszülőkhöz utazó gyerekseregek nyitották a nyár első turnusát, majd az augusztus 20-i ünnepet követő héten már a vonaton ülve bámultuk az elsuhanó tavat. Nem csak a nyártól búcsúztunk, hanem a Balatontól is, mintha a tó ősztől eltűnne a térképről 10 hónapra.
Ördögi kör
„Nyáron nagyon meleg van…” szól a dal, és ha meleg van, a vízparti üdülőhelyek gyakorlatilag maguktól működnek. A vendéglátósok túlnyomó része ezért arra rendezkedett be, hogy az időjárástól függően július elejétől augusztus végéig, 60-80 napban kiszolgálja a nyaralókat, majd lehúzzák a rolót. Ha pedig lehúzzák a rolót, akkor a vendégnek valóban nincs oka tovább maradni, visszatérni. Ha vendég nincs, a vendéglátósnak nem éri meg kinyitni. Nem érdemes azon gondolkodni, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb, mindenesetre a szezon olyan üzleti mintákat és fogyasztói szokásokat szilárdított meg, melyek ezeket a folyamatokat erősítették tovább. A vendégek részéről fel sem merült, hogy milyen lehetőségeket tud nyújtani egy őszi vagy téli Balaton. A vendéglátók pedig a kudarc kockázata miatt nem mertek letérni a járt útról.
Holott a Balaton nem feltétlenül egyenlő a nyárral. Kétségkívül akkor a legnépszerűbb, ugyanakkor a régió a többi évszakban is megérdemli a figyelmet. Az egész évben Balaton lényege tehát nem az, hogy a nyári vakációkat idézzük fel a téli hónapokban, hanem az, hogy a tó megannyi arcát megismerjük, és évszaknak megfelelően éljünk a lehetőségekkel. Nem a strandbüfék egész éves üzemeltetése a cél, hanem az, hogy megmutassuk, van élet a szezonon túl. Megmutassuk, hogy tavasszal jobb biciklizni, mint a nyári kánikulában, és, hogy ősszel a legjobb borászatokat látogatni.
A szezont el kell felejteni
Az egész évben Balaton koncepció sokáig eretnek gondolatnak számított – távoli képként lebegett a balatoni horizonton. Pedig a szezon fogalma az elmúlt években érezhetően megfakult, hiszen egyre rövidebb időszak alatt kell megtermelni a téli betevőt, s egyre nagyobb a kontraszt a pörgős nyári hónapok és az év többi része között.
Kezdeti óvatos tapogatózásként a vendégvárás időszakának meghosszabbításával próbálkoztak és próbálkoznak sokan ma is – elő-és utószezoni kedvezményekkel és különféle rendezvényekkel üzenik a turistáknak, hogy a Balatonra nemcsak a nyári melegben érdemes ellátogatni. A gyökeres, a gondolkodásmódra is ható változás azonban sokáig váratott magára. Persze számos szállodát és éttermet találunk, melyek hosszú évek óta az egész éves nyitva tartás jegyében működnek, de a szezon és a szezonban való gondolkodás makacsul tartja magát.
A Balatoni Kör és a velük együtt dolgozó – gondolkodó vállalkozók jelenthetik azt a kritikus tömeget, ami képes elég hangosan kimondani, hogy de igen, lehetséges az egész évben Balaton! Részben azért, hogy a balatoni turizmus és vendéglátás egyre több vállalkozásnak nyújtson biztos megélhetést, részben pedig azért, mert a Balaton ennél többet érdemel. Adottságai a Genfi vagy a Garda tóhoz teszik, tehetik hasonlatossá.
„A szezon fogalma szerintem káros. Meg kell szüntetni ezt a szót, ha tovább akarunk lépni.” – vallja Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke. Köteles Zsolt, a balatonfüredi Horváth-Ház étterem és borkereskedés vezetője provokatív, nehezen értelmezhető kifejezésnek tarja a szezont. „Én a kezdetektől 12 hónapra alkalmazok mindenkit. Egész évben szeretnénk működni, egész évben adunk fizetést, tehát egész évben szükségünk van bevételre. A szezonban való gondolkodás viszont azt jelenti, hogy mindenki egyszerre akar mindent. Mintha egy nagy szekrényt akarnánk egy kisebb ajtón átvinni” – teszi hozzá.
Dobai András, a balatonfüredi Kredenc Borbisztró tulajdonosa szerint a példamutatás lenne a lényeg. „Megmutatni, hogy négy évszakban is lehet üzemeltetni balatoni vendéglátást. Megmutatni, hogy nem kell feltétlenül a meglévő sztenderdekben gondolkodni. Ezek arra jók, hogy a nyári nagy turistadömpinget kiszolgálják, de arra teljesen alkalmatlanok, hogy a további három évszakban elegendőt nyújtsanak az idelátogatóknak.”
Szemben az árral
Tagadhatatlan, hogy az iskolai vakáció, illetve a nyári meleg egyértelműen kijelöli azt az időszakot, amikor a legtöbben látogatnak a magyar tengerhez. A fürdőturizmus létjogosultságát semmi sem vonhatja kétségbe, de új kezdeményezések szükségesek ahhoz, hogy a Balatont egész évben élvezhessük.
Azok az úttörőnek számító vállalkozások, melyek vállalják az egész éves működést, Dobai szerint kockáztatnak, ugyanakkor szükség van rájuk, hogy a változások elinduljanak. A bátor és kezdeményező vendéglátósoknak is nyilvánvaló, hogy télen nem lehet ugyanolyan forgalmat bonyolítani, mint nyáron. Előfordul, hogy a nyári bevételhez kell nyúlniuk, és az is gyakori, hogy több lábon állva tudják kihúzni.
Mégis azt vallják, van hozadéka annak, hogy egész évben működnek. „Leginkább azért jó a téli nyitva tartás, mert a jelenlegi munkaerőhiányban képesek vagyunk átteleltetni a dolgozókat. Ennek köszönhetően nem úgy kezdődik a március, hogy szakembereket kell vadásznunk” –mondja Szöllősi Tamás, a balatonfüredi Vitorlás Étterem tulajdonosa. Hasonlóan vélekedik Köteles Zsolt: „Az a helyzet, hogy a téli nyitva tartáshoz szükség van külső finanszírozásra – más vállalkozásokból is kell néha átcsoportosítanunk. De közben 8-10 embernek biztosítunk éves szinten munkát.”
Az egész éves működés azt is jelenti, hogy alkalmazkodni kell a meglévő körülményekhez és a vállalkozást is ehhez igazítani. Nem feltétlenül kell nagy gépezetként működő óriási kiszolgálásban gondolkodni, ha nincs hozzá felszereltség és elég ember. A megkérdezett vendéglátósok egyetértettek abban, hogy a lényeg az, hogy amit nyújtani tudnak, azt színvonalasan tegyék. „A koncepciót mindig a lehetőségekhez kell igazítani. A téli vendéglátásnak is megvan a maga szépsége. Jobban oda tudunk figyelni a vendégekre, és ezt ők is érzik. Nagy a kontraszt: kint téli vacak idő, bent viszont kedves, meleg és családias a légkör” – meséli Dobai.
Van tehát példa az egész éves vendéglátásra a Balaton körül, és egyre többen fedezik fel, hogy mit tud nyújtani a tó a hidegebb évszakokban. A szezon elfelejtése – vagy új szezonok kitalálása – természetesen nem azt jelenti, hogy mindenkinek egész évben üzemelnie kell. Viszont olyan változást indíthat el a fejekben, a vendéglátósok és vendégek alapvető hozzáállásában, mely a Balatont nem egy kéthónapos, nyári úti célként kezeli, hanem olyan régióként, ahol egész évben van mit csinálni. A meglévő infrastruktúra kihasználásával és továbbfejlesztésével a nyári csúcsidőszakhoz képest ugyan kevesebb, de kiszámítható forgalmat lehetne teremteni egész évben. Ez pedig hosszú távon mindenkinek jó lenne.
Szállodai mini-univerzum és ami körülötte van
Az egész éves nyitva tartás kapcsán a balatoni szállodák sajátos helyzetben vannak. A vendéglátóhelyekhez és panziósokhoz képest eddig is kevésbé függtek a szezontól. Könnyebben tudnak a saját falaikon belül olyan szolgáltatásokat kínálni, ami vonzóvá teszi őket mind a négy évszakban. Ezért a többieket némileg megelőzve tudnak az egész éves nyitva tartás úttörői lenni.
Ennek kettős hatása lehet a szálloda körül működő vállalkozásokra nézve, legyen szó étteremről, kávézóról vagy egy ruhaboltról. Egyrészt sok hotel törekszik arra, hogy önmagában is teljes mikrovilágként működjön – őrzik a vendégeket, s igyekeznek minden szolgáltatást házon belül is elérhetővé tenni. Másrészt, az egész évben működő hotelek a csendesebb időszakokban is vendéget biztosítanak a folyamatosan nyitva tartó vállalkozások számára. Ezt jól példázza a balatonfüredi Silverine Lake Resort Hotel. „Az egész évben Balaton kezdetektől fogva célunk volt, de 10 évvel ezelőtt, amikor megnyitottunk, nagyon furcsán néztek ránk” – meséli Rádóczy Andrea, a hotel tulajdonosa. A szállodakomplexumhoz üzlethelyiségek is tartoznak. Az üzlethelyiségeknél minimum 10 hónapos nyitvatartási időt kötöttek ki, amit eleinte nagyon nehezen fogadtak el. Ma már viszont senki sem zár be, a kávézók, éttermek és üzletek egész évben nyitva vannak.
A január 3. és február 15. közötti időszak még mindig problémás. Még több környező vállalkozásnak át kell állnia gondolatban arra, hogy újév után sem kell bezárni, mert akkor is van érdeklődés. „Én hiszek benne, hogy egy-két éven belül már senki nem fog bezárni Füreden januárban, mert ők is érezni fogják, hogy ki kell nyitni, és így tovább tudjuk egymást erősíteni.”
Balatonfüred ebből a szempontból szerencsés helyzetben van. A Balaton nyugati csücskénél, Gyenesdiáson és Keszthely környékén még hosszú út vezet az egész éves nyitva tartáshoz. A diási Wellness Hotel Katalin egész évben nagy kihasználtsággal működik, de a környező vendéglátóhelyek és szolgáltatók egyelőre nem tudják, vagy nem akarják követni a példáját. „Az átlagos főszezonhoz képest nálunk egy hónappal korábban kezdődik és egy hónappal tovább is tart a nyári csúcsidőszak” – mondja Galló Zsolt, a hotel marketing vezetője. „Nyáron sokan a Balaton miatt jönnek hozzánk, de a helyi és a környező strandokon később indul be az élet, júniusban még csak kevés nyitva tartó büfét találni.”
A szálloda ősztől tavaszig főleg a hétvégén fogad sok vendéget, akik elsősorban a szálláshely és a házon belüli szolgáltatások miatt jönnek. Ebben az időszakban a Balaton vagy Gyenesdiás nem jelent vonzerőt. „Ha kilépünk a szállodából, jóval kevesebb programlehetőség és helyi szolgáltató várja az idelátogató vendégeket, mint főszezonban.” Zsolt szerint jó lenne, ha még több magas színvonalú szállás-illetve vendéglátóhely működne a környéken, melyek egész éves nyitva tartásra rendezkednének be. A négy évszakos Balaton térképén Gyenesdiás és környéke még nem szerepel. Ezen kellene változtatni.
A kevesebb több
Az összefogás mellett a rendezvények jelentenek komoly húzóerőt. A programok a nyári időszakra koncentrálódnak, pedig a köztes hónapokban nagyobb hozzáadott értékük lenne. Balatonfüreden például egész nyáron egymást érik a különböző kulturális, sport és gasztronómiai fesztiválok. „Én annak a híve vagyok, hogy a kevesebb több, de azt jól kell megszervezni” – vallja Dobai András. Úgy véli, a hagyományos nyári rendezvényeken kívül, mint a Kék Szalag hétvége, a Reformkori hétvége és az Anna Bál július-augusztusban nem érdemes mást szervezni, inkább tavaszra és őszre kellene fókuszálni a programokat. „A nyáron megspórolt pénzeket erre lehetne fordítani. Miért kell például nyáron a hatvan fokban sportnapot szervezni? Lezárják az egész várost, csak teher mindenkinek.”
Köteles Zsolt szerint nyáron Balatonfüredre hozni egy rendezvényt nem érdem, hanem óriási felelősség. Egyetért azzal, hogy ezeket a programokat inkább a nyár előtti és utáni hónapokban kellene elosztani. „Idén már novemberig látok különféle rendezvényeket, ami nagyon jó. Ezt az utat kellene még jobban kitaposni.”
A kezdeményezések tehát jók, az irány megvan és számos ígéretes történet körvonalazódik. A tó négy évszakos „nyitva tartásához” leginkább az szükséges, hogy vendégek és vendéglátósok egyaránt észrevegyék: a Balaton egész évben Balaton.
A sorozat korábbi cikkei:
A gyerekek itt tanulnak meg biciklizni Bringás idill és padlizsános kenyér Köveskálon. Somlyódi Zsuzsa nénivel beszélgettünk a KerékBárban.
“Sok minden hiányzik, de jó irányban haladunk” – interjú Laposa Bencével A Balaton önmagában létünk alapja. Kóla helyett házi szörpöt. A magyar tenger jövője egy badacsonyi borász teraszáról nézve.
A hal még mindig kuriózum Életkép a gyenesdiási hal- és termelői piacról.
Mindenkinek van Balatonja A Magyar Tenger, Pelso, Balcsi, Közép-Európa legnagyobb tava. Balatoni nyár, egy szál bikini, nekem ez a riviéra. A Balaton magyar identitásunk része. Sok különböző képzetet és emléket testesít meg. Megihletett írókat, művészeket és zenészeket. Kicsit mindannyiunké, mégis mindenkinek mást jelent. Mindenkinek van Balatonja.
Ha velünk tartanál a balatoni körutunkon, iratkozz fel hírlevelünkre!