Nemzeti Kód című sorozatunk praktikusan közelít magyarságunkhoz: arra keressük a választ, miben, hogyan segít minket. Ez a mienk, ez vagyunk mi – az a kérdés, mit hozhatunk ki a dologból. Eltérünk a nemzeti identitást vizsgáló hagyománytól, amely a közösen elfogadandót keresi, nem az egyénileg használhatót. Mi is ez a hagyomány? Miben és miért célravezető máshogyan közelíteni?
A hagyományos megközelítés a magyar identitás esszenciáját keresi: a történelem és a kultúra üzenetét, nemzeti létünk értelmét és feladatát. Az a fő kérdés, milyenek vagyunk, mi a sorsunk és mi a feladatunk? A nemzeti közösség alapjainak definiálása a feladat. Ezt a hagyományt mutatjuk be cikkünkben.
Tanárt vagy edzőt?
Tisztázzuk hozzáállásunkat, mielőtt belemélyedünk az eszmetörténetbe. Ahogy sorozatunk első részében írtuk, az Összkép új nézőpontot ajánl nemzeti identitásunk vizsgálatához, személyesebb megközelítést. Nem azt az identitást keressük, amit őseink hagytak ránk, hogy utódainknak megőrizzük. Nem az a kérdés, hogyan feleljünk meg magyarságunk elvárásainak, hanem az, hogy magyarságunk hogyan feleljen meg a mi elvárásainknak. Gyakorlatias a cél: kultúránk jó algoritmusaira érdemes építeni, a kevésbé működőket célszerű ritkábban használni vagy alakítani.
Ez a látásmód nagyrészt korábbi sorozataink eredménye. A rendszerváltás óta eltelt idő megítélését erősen meghatározza, hogy jobban élünk-e mint 25 éve. Az ezredvégi nemzedék helykeresésének egyik alapkérdése, hogy az önmegvalósításra felkészítő nevelés után hogyan kezdjenek neki az ígértnél több nehézséggel működő életnek. A magyar vállalkozásoknak azokat az ösvényeket kell megkeresniük és járhatóvá tenniük, amelyek lehetővé teszik a továbblépést a kusza szabályozás és a kemény verseny körülményei között.
A Pannonhalmi Apátság 1001-ből származó alapítólevelének másolata
A világot formálni akaró ember szemszögéből nézzük a világot, hogy megértsük, mi mozgat, mi akaszt meg minket. Az egyszerű polgárt, a fiatalt, a vállalkozót az érvényesülés lehetőségei érdeklik. Ezek megragadásához használja tudását, lelki erejét, kapcsolatait. E szerint választ, milyen meccsekbe szálljon be. El kell döntenie, hogyan játsszon: mi legyen a taktika, mikor hogyan viszonyuljon az írott és íratlan játékszabályokhoz. Egy használható kódot keres a magyar valóságban. Egy használható nemzeti kódot keres.
A klasszikus nézőpont szerint a kultúra egyének felett és között van, meghatároz minket és előír nekünk. Iránymutatást ad, mint egy jó tanár: honnan indultunk, milyenek vagyunk, merre haladjunk. Az Összkép szerint a kultúra bennünk van és elemeit alkalmazva mi alakítjuk azt. Ez a megközelítés úgy segíthet, mint egy jó edző: azt mutatja meg, milyen stratégiával, milyen eszközökkel érdemes küzdeni.
Vannak korok, amikor tanárra van szükségünk, vannak, amikor edzőre. Aki a tiszta logika szerinti működő világ és az egyértelmű feladatok rendjébe szeretne bekapcsolódni, az az igazodási pontokat keresi. Amikor egy ismeretlennel teli, változó helyzetben kell megküzdeni saját helyünkért, hasznos fogásokra van szükségünk. Kétségek között képességek kellenek. És most ez a korszellem. Erős a verseny, nagy a bizonytalanság, folyamatosan változnak a körülmények.
Alkalmazkodás, versengés, szövetségkötés – erről szólnak az egyéni sorsok, erről szól a vállalatok és az országok közötti viszony. A kódok is versenyeznek. Gondoljunk bele, hogy az elmúlt héten olvasott gondolatok mekkora részét találták ki erre specializálódott globális üzemek. A nagy cégek nem csupán azt figyelik, melyik kormány kínál több kedvezményt és jobb infrastruktúrát egy új munkahelyért, hanem azt is, hogy milyen egy adott helyen a szervezeti és munkakultúra. A most felnövekvő nemzedék számára a lakóhely és gyerekeik majdani kultúrája korábban elképzelhetetlen módon egyéni választás kérdése.
Első összefüggő magyar nyelvemlékünk, a „Halotti beszéd és könyörgés” szövege a Pray-kódexben
Magyar voltunk szerepének és a belőle következő lehetőségek feltárása a feladat. Ez a kérdés más, mint ahogyan identitásunkat korábban vizsgáltuk. Elődeink számára még az volt egyértelmű, hogy megvan a dolgok helye és az ember kijelölt útja a világban. A nemzeteknek is sorsa van és karaktere. Kultúránk megértése erre a hagyományra épít, ebből kell kiindulnunk, ha a praktikus kultúraértelmezéssel máshova is akarunk eljutni. A következőkben azt tekintjük át, hogyan elemezték magyarságunkat szellemi életünk nagyságai a világháború előestéjén és az uniós csatlakozás után. Tanuljunk a tanároktól, mielőtt összeállítjuk az edzésprogramot.
Mi a magyar? 1939-2005
1939-ben jelent meg a Mi a magyar? című esszékötetet Szekfű Gyula szerkesztésében. A kor nagy tudósai, művészei arra szövetkeztek, hogy kijelöljék a „határvonalat, melyen túl a fantázia és líra felelőtlensége veszi kezébe a magyar problémát, de amelyen belül lehetséges objektív módszerrel és eszközökkel megközelíteni, megismerni a magyarság lényegét.” A munkát Trianon feldolgozása és a II. világháborús előérzetek motiválhatták. A kötet szerzői között találunk irodalmárokat, történészeket, népzene- és néprajzkutatókat. Közülük ma a legismertebbek Babits Mihály, Kodály Zoltán és Szekfű Gyula. Az elemzések nyelvünkkel, történelmünkkel, népi kultúránkkal, építészetünkkel és irodalmunkkal foglalkoznak. Az esszéket a közös gyökerek keresése fogta össze. Az 1939-es Mi a magyar? nagy ívű vállalkozás, borúlátása ellenére is büszkeség, tartás árad belőle.
A Szekfű Gyula által szerkesztett, 1939-es tanulmánykötet esszéit összefoglaló táblába rendeztük.
2005-ben Romsics Ignác és Szegedi-Maszák Mihály szerkesztésében jelent meg egy hasonló célú, logikájú esszékötet ugyanezzel a címmel. Ez a vállalkozás lényegében ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, módszertani megközelítése is az előképhez igazodik. A művészeti, történelmi és néprajzi elemzések mellett irodalmi esszék (Esterházy Péter, Kányádi Sándor), személyes történetek (Kornai János, Végel László) szerepelnek a kötetben. A szerzők 2005-ben a magyarság előtt álló fő problémának a sikeres EU-s csatlakozás utáni politikai űrt tartották – a rendszerváltás programja befejeződött, a nyugati integráció sikeres volt, de merre tovább? Az esszék hangulata legtöbbször komor, a munka őszintén vállalja jövővel kapcsolatos tanácstalanságát.
A tanulmánykötet írásairól is áttekintő táblázatot készítettünk.
A következőkben a kötetek szerkesztőinek fő gondolatait tekintjük át és picit hosszabban mutatjuk be Babits Mihály írását.
Az Aranybulla 1222-ből
Romsics Ignác: A kereszténység védőpajzsától az uniós tagságig
Romsics Ignác azt vizsgálja mit tekintettek a magyarság legnagyobb kihívásának, történelmi szerepének az országot vezető politikai és szellemi elitek. Sorra veszi az egyes korok legfontosabb politikai és társadalmi kihívásait, a szellemi és hatalmi szereplők ezekre adott válaszait elemzi. A szöveg gazdagon és mélyen elemzi eltérő szituációk és karakterek hasonlóságait és különbségeit, a helyhez és időhöz kötött válaszokból nem von le korszakaink közös nevezőjét leíró következtetést.
Az első magyar nyelven, Magyarországon nyomtatott könyv: az Új Testamentum Sylvester János fordításában, 1541.
Szegedy-Maszák Mihály: Folytonosság és megszakítottság a kulturális örökségben
Szegedy-Maszák Mihály a globális és történelmi perspektívákból indul ki, kultúránk kulcselemének a magyar nyelvet tekinti. Helyzetértékelése borúlátó: kulturális intézményeink színvonalának minőségét alacsonynak találja, felhívja a figyelmet a határon túli magyarság fogyására. A magyarul beszélő közösségen belül gyakoriak az erős konfliktusok: protestáns-katolikus, török- vagy Habsburg párti, kuruc-labanc ellentétek osztották meg a magyarokat. A 20. század eseményei (Trianoni békeszerződés, zsidóüldözés és a kommunista diktatúra) pedig ehhez képest is komoly törést jelentettek. 1945 után idegen hatalom számolja fel a társadalom szellemi-politikai elitjét, és növelte a megosztottságot. A nemzethez tartozás közös pontjának elsősorban a magyar nyelvet tekinti: fordulatainkat, amelyeket nem lehet más nyelvre lefordítani.
A Magyar Hírmondó, az első magyar nyelvű hírlap első száma 1780-ból
Szekfű Gyula: A magyar jellem történetünkben
Szekfű Gyula a magyarok realista, pragmatikus hozzáállását történelmi kényszerűségnek írta le. Fráter György, Báthory István és Bocskai István példáin keresztül mutatta be, hogyan változtatta politikáját a magyar szellemi elit a körülmények fordulatai szerint, a szabadság megőrzése érdekében. Szekfű szerint a magyarok szabadságeszméje, vitézsége a nomád életformából következett. A magyarok jókedvükben is komolyak, „sírva vígadnak”, jellemző rájuk a magyar virtus, a „megmutatom én” típusú fogadkozás, az imponálni akarás, amely a méltóságtudatra, ünnepélyességre való igényekben jelenik meg. A hierarchiák elfogadása helyett a magyarok jellemzően passzív, de kitartó ellenzékiességgel reagálnak, amely tehetetlenséghez, beletörődéshez is vezethet. „Ez is magyar vonás, szomorúan magyar; az egykedvűségnek olyan foka, amely a világon semmit sem tart érdemesnek arra, hogy megmozduljon érte.” – írja Szekfű.
Az 1995-ben indult iNteRNeTTo, Magyarország első napi frissítésű online hírportálja.
Babits Mihály: A magyar jellemről
Babits a magyar történelmet, kultúrtörténetet átfogó esszéje magával ragadó és felemelő. Ritkán olvas ilyen szépet és bölcset az ember. A magyar irodalom lelkivilágából és a magyar történelem sajátosságaiból kiindulva egy élettel teli, gazdag portrét mutat a magyarságról. Egy saját egyediségét a viszontagságok között is megőrizni képes népről ír, ami sokszínű, realista, lustán szemlélődő. Babits szerint a magyar helyzetét és jogait akarja megvédeni, politikus, nyitott szemű és lelkű. Történetében egy a sok hatás és viszontagság között integritását megőrző és a tapasztalatok által egyre bölcsebbé váló sorsot mutat be. Az írásban megjelenik a patópálság bölcsessége, a józanság és a szalmaláng természet kettőssége. Babits olyan tükröt készített nekünk, amiben harmonikusan és tiszteletreméltóan látjuk alkatunk hibáit is. Néhány idézet példaként, milyen is ez az egyszerre realitsa, kritikusan, szomorkás, szeretetteljes és főként szép portré a magyar jellemről.
” A magyar úgy ült itt le, a Kárpátok körbástyája alá, ahogy a pásztor leül a viharban s maga köré keríti subáját. “
„Muszáj volt harcolni és reménytelen.”
“A magyar éppen az az ember, aki lustán kiáll a kapuba, pipázva nézelődni, lesni a felhőket. A látása fölényes, tiszta, nyugodt, nincs benne semmi homály, semmi miszticizmus, vagy metafizikum. De annál több a szín és valóság.”
„Realisztikus magatartása kiváltképp alkalmassá teszi a magyart a politikai és diplomáciai szerepre. Legnagyobb politikai teljesítményei nem a cselekedetek, hanem a cselekedetektől való tartózkodás.”
„Népünk, amily nehézkes a cselekvésben, éppoly fogékony és gazdag a látásban. Sőt a két dolog mélyen összefügg, alapjában egy és ugyanaz. Nem cselekvő, hanem szemlélődő nép vagyunk. Egy évezreden át élünk már ebben a folytonos meglepetéseket kínáló országban, kitéve a magas nyugati kultúra rádiumsugárzásának. Szellemünk nyíltsága, befogadóképessége sokkal nagyobb, mint mozgásunk szabadsága vagy lehetőségeink csábításai. A világ dolgaira bizonyos kétellyel és közönnyel tekintünk. S az az erő, amit más népeknél levezet és elhasznál a cselekvés, nálunk a belső szemlélet gazdagságává alakul át, a lélek titkos gazdagságává. Ez a gazdagság látszólag haszontalanul halmozódik, nem igen jelentkezik, nem tesz szellemesebbé, sem ügyesebbé, inkább csak még jobban nehezíti a cselekvést, az életet. De néha, szerencsés körülmények között, s valami véletlen indítékok és alkalmak különös összejátszódása folytán egy-egy alkotásban fakad ki, mint a buggyanó forrás az átivódott földből, amelyre valahol a közelben egy másik alkotás felel.”
„A magyar fegyelem azonos a magyar flegmával. Ez a flegma pedig maga a magyar szabadság, a szemlélődő szabad lélek, mely úrnak tudja magát a maga házában, életében, s okosan, fölénnyel, elvakultság nélkül tekint a világba. Ez a fajta szabadság teheti a magyart alkotóvá, azaz boldoggá.„
Az elemzett művek:
Szegedy-Maszák Mihály, Romsics Ignác (szerk.): Mi a magyar? Rubicon-Ház Bt., Budapest, 2005
Szegfű Gyula (szerk.): Mi a magyar? Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1939
A sorozat előző részei
Nem kincs, nem kacat – Mi is a magyar kultúra? Nemzeti kultúránk egyik legfontosabb mindennap használatos dolgunk. A magyarságunkról folyó viták fő kérdése kultúránk színvonalára vonatkozik, azonban ebből a megközelítésből nehéz használható eredményt kisajtolni. Az ítéletalkotás helyett praktikus kérdésekre érdemes koncentrálni: hogyan építhetünk jobban kultúránk értékeire, hogyan formálhatjuk sajátosságainkat az életünket jobbá tevő irányba?
