Nemzeti kultúránk egyik legfontosabb mindennap használatos dolgunk. A magyarságunkról folyó viták fő kérdése kultúránk színvonalára vonatkozik, azonban ebből a megközelítésből nehéz használható eredményt kisajtolni. Az ítéletalkotás helyett praktikus kérdésekre érdemes koncentrálni: hogyan építhetünk jobban kultúránk értékeire, hogyan formálhatjuk sajátosságainkat az életünket jobbá tevő irányba?
Permanens kultúrharcban élünk. Sok fronton esnek egymásnak a hagyományőrzők és a progresszívek, a kulturáltak és az embereket értők, a hazafiak és a világpolgárok. Ez részben így is van rendjén: mindenki jót akar, és nem ugyanazt gondoljuk jónak. Azonban sokszor hiányzik az az elsimító erő, ami a harcot versengéssé, játékká szelídíti.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem
Kultúránk megítélésének fő konfliktusa a minőség kérdése. Az egyik vélemény szerint kultúránk kiemelkedő, gazdagsága és ereje messze meghaladja országunk fejlettségét, csak a körülmények akadályozzák kibontakozásunkat. A másik vélemény szerint provinciálisak, magunkba zárkózóak vagyunk, gondolatvilágunk szegényes, hozáállásunk szégyellni való, néhány kiemelkedő teljesítmény tartja fenn európaiságunk látszatát.
A két álláspont fő problémája az, ami közös bennük: az ítéletalkotás vágya. Egyrészt egy kultúra minősége objektíven nem mérhető. Másrészt az álláspontok következtetései radikálisak: ami tökéletes, az érinthetetlen, ami silány, azt ki kell dobni, le kell cserélni. A kultúra pedig se nem érinthetetlen, se nem cserélhető. Létezik akarva-akaratlanul. Nem tervezhető, hogyan őrzi meg vagy formálja át egyes vonásait. Konzerválni vagy átszabni annyira lehet, mint egy várost vagy egy céget: sokan próbálták, de senki sem jött ki jól belőle.
A kultúránkról, magyarságunkról való gondolkozásnak az ítéletalkotás helyett praktikus kérdésekre érdemes koncentrálnia: hogyan építhetünk jobban kultúránk értékeire, hogyan formálhatjuk sajátosságainkat az életünket jobbá tévő irányba?
Budai vár
A szellem nincs a palackban
A kultúra olyan, mint az étel: bennünk van a helye. A múzeum és a könyvtár a kamra, a színház és a koncertterem a konyha. A tárolás, az elkészítés a munkafolyamat kulcsállomásai, az eredmény azonban a mindennapi használattól lesz része életünknek. Egy mese a gyerekek fejében válik varázslatossá, egy film akkor kezd dolgozni, amikor gondolkozunk rajta, meséljük, idézzük. Egy dal akkor él, amikor dúdoljuk az utcán.
A szellemi táplálék jelentős része nem tudatos alkotás eredménye. A gyerekek legalább annyit tanulnak egymástól, mint tanáraiktól. Hozzák mindenhonnan a sok színes üveggolyót és cserélgetik. Próbálhatja bárki kordában tartani a szavakat, vicceket, pletykákat: azokat együtt gyúrjuk és dagasztjuk a munkahelyen, az utcán, a családban.
Mindeközben hatalmas apparátus segít minket. A hivatalos kultúra gondozása közintézményeink kezében van: tanárok, múzeumi kurátorok, a társadalom-tudományi intézetek kutatói, a kultúrházak szervezői dolgoznak ezen. A médiavállalkozások, kiadók, hivatásos előadók szervezte iparágak dolga, hogy az életünket gördülékenyebbé és érdekesebbé tévő tartalommal ellássanak minket. Építészek, formatervezők adnak eszmét tereinknek, tárgyainknak. Papok, guruk, ideológusok mutatnak irányt, mi helyes és mi nem.
Magyarországon a nemzeti össztermék több mint 10 százaléka, körülbelül 400 ezer ember munkája kötődik közvetlenül a kultúrához. Ennek körülbelül fele az oktatás, több mint harmada a kreatív ipar. A többi az állam szervezte kulturális és tudományos tevékenység. Gazdaságunk minden tizedik forintja, minden tizedik munkahely közvetlenül kötődik a kultúrához.
Vizsolyi református templom
Nyelvében él a nemzet
Mindez jóval többet szolgál, mint a szórakoztatás, vagy emlékeink, identitásunk megőrzése. A kultúra mindennapi életünk operációs rendszere. Néhány példa:
- Gondolkozásunk alapja a nyelvünk, az abba kódolt szimbólumrendszer. Nekünk körte adja a fényt, az angoloknak gumó (bulb). A magyar keresi a pénzt, a német megszolgálja (verdienen).
- Az életünk során magunkba szívott történetek alakítják, mire figyelünk, hogyan tekintünk lehetőségeinkre. Az amerikai westernekben nyílt a küzdelem és biztos a happy end. A magyar mesékben a kisebb akkor nyer, ha kitartó és furfangos. Nagy történeti alakjaink sorsa pedig gyakran a tiszteletreméltó küzdelem és a hősi halál.
- A kultúra adja az útmutatót, milyen helyzetben hogyan kell viselkedni. Jó tett helyébe jót várj. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Kutyaharapást szőrével. Apád is paraszt volt, Te is az maradtál.
Tihanyi apátság
Fecseg a felszín, hallgat a mély
Nemzeti karakterünk a bennünk életre kelő nemzeti kultúra. Ez olyan jó vagy rossz, mint amilyenek mi vagyunk, ahogy mi cselekszünk – beleértve őseinket is. Szeretjük, vagy nem szeretjük, ezek vagyunk. Identitásunkat adja meg az a folyamatosan változó kód, amit egyszerre alakítanak tudatos és spontán erők.
Erős szándékok, erős érdekek formálják szellemi kereteinket.
- A kultúra biztosítja sok ember egzisztenciáját. Olyan emberekét, akik munkájának szerves része, hogy figyeljünk rájuk, ezért ha valami árt nekik, akkor azt is sok ember látja. Gondoljunk csak bele, mekkora esemény egy színház igazgatójának megválasztása – egy ugyanakkora vállalat vagy hivatal vezetőváltásáról nem is tudunk.
- Az értékviták, a szimbólumokért folytatott küzdelmek hasonlóan fontosak. Egyrészt a hatalomért folyó küzdelemnek kulcseleme az emberek meggyőzése. Másrészt az embereket hitek és eszmék képesek tűzbe hozni.
- A piaci szereplők kultúraalakító ereje ugyancsak jelentős. Az újságokért az emberek fizettek, az internetes hírportálokért és a tévéműsorokért sokkal kevésbé. A reklámbevétel jelentőségének növekedésével a klaviatúra, a távirányító gombjainak megnyomására kell rávenni a fogyasztót, nem arra, hogy hajlandó legyen fizetni. Nem a lapot kell eladni, hanem a híreket egyenként, így több lett az érzelem, a vizualitás. Ettől másmilyenek lettek a hírek, azaz másmilyennek látjuk a világot.
Csíksomlyói búcsúhely
Kultúraformáló erő a környezet, a hatalom, a gazdaság változása is. A folyórendezéssel eltűnt az árterekre jellemző fokolós kultúra. A reguláris hadsereg igényei tették fontossá az írás-számolás tanítás elterjedését. A városban szolgáló lányok honosították meg a tisztálkodási szokásokat falun.
Kultúránk sok eleme hozzánk tapadt, más helyekről épült be. Ettől kultúránk része. Ha valaki mimikájára hat kedvenc színésze, attól az még az ő mimikája. Például Bud Spencer filmjei az olaszokon kívül minket érintettek meg. A Dél-Amerikából származó pirospaprika konyhánk egyik alapja, a Balkánról hozzánk került kadarka pedig igenis magyar bor.
Kultúránk, identitásunk egyes elemei meglepően szilárdak, évszázadokra visszatekintve változatlanok. A két világháború között komoly viták folytak arról, mi a magyar, ezek a szövegek hetven-nyolcvan év távlatából is sok mindenben aktuálisak. Ha valaki napjainkban játszódó sorozatot szeretne írni Jókai több mint 150 éves regényeiből, nem lenne olyan nehéz a feladat.
Más elemek viszonylag rövid idő alatt jelentősen megváltoznak. Az állammal kapcsolatos elvárásainkat gyökeresen megváltoztatta a kádári tudatformálás. A globális gazdaságba való bekapcsolódás pár évtized alatt a nemzetközi cégek szabványaihoz igazította munkaszervezési és fogyasztási szokásainkat. Az uniós belépéssel megnyíló munkalehetőségek pedig néhány év alatt létrehozták a külföldi munkavállalás kultúráját.
A magyar mezővárosok szerkezetén ma is látszik a több száz évvel ezelőtti állattartó gazdálkodás. A házak olyanok, amilyennek évtizedekkel ezelőtt építették őket, a boltok pedig úgy néznek ki, mint az azokat üzemeltető láncok üzletei bárhol az országban vagy Európában, az utakon pedig a gazdasági helyzet függvényében pár évente cserélődnek ki az autók. A lakók, üzleti szempontok, a városvezetés szándékai, a nemzetközi trendek egyszerre formálják a városképet. A kultúra is hasonlóan változik. Folyamát egyszerre formálja a természet és a mellette élők tevékenysége.
Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
(József Attila: A Dunánál)
Őrségi ház a szentendrei skanzenben
Hétköznapi magyarság
Nemzeti kultúránkkal foglalkozni annyit tesz, megpróbáljuk megérteni és jó mederbe fordítani ezt a folyamot. Kultúránkkal kapcsolatban gyakran gondoljuk a következőket.
„Vár állott most kőhalom” – Büszkeséget, tartást ad, elkeseredetté tesz sok elmúlt dicsőségünk.
„Porlik, mint a szikla” – Megtanultunk és jól tudunk túlélni, védekezni. Ennek ára a jövővel kapcsolatos rezignáltság, a közös vállalkozások nehézsége.
„Kicsit szomorkás a hangulatom máma” – Hajlamosak vagyunk a pesszimizmusra, az önmarcangolásra, a bizalmatlanságra.
„Fel-feldobott kő” –Nyugat-Erurópa gazdagságát és kiegyensúlyozottságát folyamatos kihívás feldolgozni, miért megy nekik jobban, eldönteni, mit kezdjünk ezzel a helyzettel. A másik oldalról folyamatosan gazdagodik kultúránk az onnan átvett mintákkal.
„Árpád népe, hej”– Hirtelen össze tudjuk kapni magunkat. Kreatívak vagyunk, jól fókuszált, kiemelkedő eredményekre vagyunk képesek – eseti jelleggel.
„Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.” – A magyar kultúra sokszínű és gazdag: különböző társadalmi, nemzetiségi hátterű hagyományaink vannak, itthon és a határon túl. Ennek ára, hogy nehezen fogalmazunk meg a közös célokat.
Hogyan éljünk ezekkel a tulajdonságokkal? Hogyan próbáljuk formálni őket?
Ezek a hétköznapi magyarság kérdései. Nem sorskérdések. Éppen ez a lényeg. Olyan kérdések, amelyeket fáradtságos és hasznos megválaszolni. Nem az múlik rajtuk, jók vagy rosszak vagyunk, hanem, csak az, hogy hogyan lehetünk jobbak.
Kultúránknak nem szerves része, hogy így gondolkozzunk magyarságunkról. Ha új cikksorozatunk megközelítése sokak számára értékesnek bizonyul, egy új algoritmussal gazdagíthatjuk a nemzeti kódot. Ez a célunk.
