Menü
Sorozatok

Ezredvégi nemzedék, Szövet

Nehéz szabadság

Az ezredvégi nemzedék – a nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek vége között születettek – egy része már dolgozik, egy része pedig még tanul. Ennek a generációnak a pályaválasztási döntéseit megérteni tanulságos mindannyiunk számára, az ezredvégiek ugyanis saját bőrükön tanulták meg: a választás szabadsága nem könnyű műfaj.

A munka

Az ember életének egyik legfontosabb döntése, hogy milyen pályát választ magának. Munkánk, szakmánk, hivatásunk alapvetően meghatározza, hogy kik is vagyunk a világban. De ha nem is így fogjuk fel, a munka teszi lehetővé, hogy együnk és legyen tető a fejünk felett. Arról nem is beszélve, hogy a felnőtt emberek tulajdonképpen sehol nem töltenek annyi egybefüggő időt, mint a munkahelyükön.

Hogyan döntünk arról, hogy mi lesz belőlünk, amikor nagyok leszünk? A kérdéssel foglalkozó társadalomtudósok szerint négy tényező dominál ebben a döntésben. Egyfelől abból lehet kiindulni, hogy mit tudunk, milyen készségeink vannak. Másodsorban felmérjük azt is, hogy milyen erőfeszítésre van energiánk, lehetőségünk. Harmadsorban, van valamilyen elképzelésünk arról, mik a kilátások, a választani kívánt pálya mivel is kecsegtet. Végezetül, természetesen a döntés attól sem független, hogy milyen személyiségek vagyunk, milyen családhoz, közösséghez tartozunk.

Tudás, erőfeszítés, várakozások, közösség – ez a négy egymásra is hatással lévő tényező alakítja a munkával kapcsolatos döntéseinket. Milyen ma, és milyen volt ez a döntés a kétezres évek Magyarországán, az ezredvégi nemzedék számára?

Ezt tudjuk

Hogy milyen lehetőségek állnak nyitva a pályát választani akaró fiatal előtt, nagyban az határozza meg, hogy milyen a rendelkezésre álló „emberi tőkéje”, azaz már megszerzett tudása, képességei, készségei. Ezeket az emberek egyrészt az iskolában tanulják, másrészt otthonról hozzák. A nagyobb felkészültség lehetővé teszi azt, hogy az ember azt csinálhassa, amit akar.

Sajtóhírek minden alkalommal beszámolnak arról, hogy az általános és középiskolások képességeit felmérő teszteken – például a PISA-teszten – a magyar diákok egyre rosszabbul szerepelnek, különösen az utóbbi pár évben. Az adatokat kicsit közelebbről megnézve azt látjuk, hogy az ezredfordulón és a kétezres évek elején-közepén Magyarország még a nemzetközi középmezőnyben volt.

Hasonlóképpen, a magyar felsőoktatási intézmények teljesítményét is folyamatosan kritika éri: alig van legalább európai szinten kiemelkedő egyetem, sok a valódi tudást nem adó képzés. Ezzel együtt viszont a magyar diplomások jellemzően el tudnak helyezkedni, a magyar felsőoktatás drámai gondok nélkül ki tudja szolgálni a munkaerőpiac igényeit.

Tehát bár vállon veregetni nem kell magunkat, az ezredvégi nemzedék (főleg idősebb tagjai, a huszonévesek) esetén nem érdemes világvégét vizionálni. Már csak azért sem, mert a fiatalt vagy szüleit nem az iskola érdekli önmagában, hanem a saját jövője. Az iskolarendszer hiányosságaira pedig lehet reagálni.

És reagálunk is: amit az iskola nem ad meg, azt a család pótolja, ha tudja. Különangollal, fizetős szakkörrel, fizetetlen gyakornokság idejére adott anyagi támogatással. Rengeteg energia, pénz, idő ment és megy a gyerek iskolán kívül szervezett fejlődésébe. A különóra generációs élmény.

Természetesen ezt nem engedheti meg magának mindenki. A magyar társadalom egyik fontos törésvonala, hogy van-e a családnak lehetősége a gyereket ilyen módon támogatni. Vagy éppen a jobb iskolába bekerülni: a magyar középosztály egyik legstresszesebb időszaka az iskolaválasztás előtti néhány hónap.

Az elmúlt másfél-két évtized egyik fontos tanulsága, hogy a magyar családok nem bízhatják rá teljes mértékben gyermekeik szellemi fejlődését az állami iskolarendszerre, hanem abban folyamatosan részt kell vállalniuk, akár a gyerek húszas éveinek közepéig. A fiatal sem bízhat meg abban, hogy a szakképző iskola vagy az egyetem majd mindenre megtanítja. Ez egyszerre teher és szabadság, hiszen áldozatot követel – de közben rendelkezhetünk a sorsunk felett.

Az ezredvégi nemzedék tagjai közül leginkább az tudott és tud felkészülten pályát választani, aki kapott támogatást otthonról. Ez a tény pedig feladja a leckét mindannyiunknak: hogyan lehet, legalább a következő generációk idején segíteni azokat, akiknek erre nincs lehetőségük?

Ezt tesszük

A pályaválasztási döntés fontos eleme az, amikor kiválasztjuk, milyen tudás megszerzésébe fektetjük energiáinkat. Melyik fakultációra menjünk középiskolában, milyen nyelvet tanuljunk, hova menjünk szakmai gyakorlatra? Ha már van munkánk, milyen képességünket fejlesszük, hogy jobb helyzetbe kerüljünk?

Ezzel az üggyel kapcsolatban is tetten érhető Magyarország kettőssége. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára az a legnagyobb kihívás, hogy döntési lehetőségeik igen szűkek. Nincs jól strukturált információjuk arról, mit kellene a gyereknek vagy fiatal felnőttnek csinálnia. Hova induljon, hogy jobb helyzetbe kerüljön, mint családja? Ha még volna is irány, kevés az erőfeszítéseket lehetővé tevő támogatás, és sokszor csak a szerencsén – azaz egy elhivatott, érzékeny pedagóguson – múlik, hogy tudatos döntést hozhat-e a fiatal a jövőjéről.

A jobb helyzetben lévők pedig eközben egy másik dilemmával szembesülnek: túl sok a választási lehetőség. Kínaiul kell tanulnia annak, aki nemzetközi karriert akar? Esetleg társadalomtudományi egyetem mellett tanuljon meg programozni is?

Számos pszichológiai kutatás számol be arról, hogy a túl sok választási lehetőség frusztrációt kelt az emberekben. Az ezredvégi nemzedék számára pedig alapélmény az afölötti szorongás, hogy jó döntést hoztak-e. Helyesen választották-e ki az egyetemi szakot, jó gyakornokságot csíptek-e el? A dolgot nem könnyíti meg, hogy az ezredvégi nemzedékbe tartozók szülei egy egész más világban nőttek fel, tehát tapasztalataik csak korlátozottan érvényesek ma, és így nehezebb az ő tanácsaikra építkezni.

Eközben pedig, ne felejtsük el, magas életet is kell élni, mégiscsak fiatal az ember: vagányul szórakozni, menő helyre menni enni és pihenni. Lemaradni ugyanis ebben a nemzedékben semmiről sem szabad.

Baj tehát, ha nem lehet dönteni, és nehéz, ha igen. Ezzel együtt persze a szabadságot csak az adja meg, ha lehet. Még ha nehéz is.

Ezt látjuk

A pályaválasztás természetesen nagyban attól függ, hogy a pályát választó fiatal mit gondol arról: egyik vagy másik szakmától mit várhat. Mennyi pénzt fog keresni? Milyen és mennyi lesz ott a munka? Mennyire lesz lehetősége kreatívan kiteljesedni? Milyenek és mennyire hitelesek a továbblépési lehetőségek?

A magyar fiatalokról szóló legfrissebb átfogó kutatás, a Magyar Ifjúság 2012 során a megkérdezettek közül legtöbben a bizonytalan jövőt jelölték meg a legfontosabb problémaként. A válságtól nyilván nem függetlenül. Eközben egyébként azt látjuk, hogy elég sokrétű intézményrendszer próbálkozik azzal, hogy információval lássa el a pályakezdés előtt álló fiatalokat, iskolán belül és kívül, online és offline egyaránt. Egyes pedagógusoktól azt hallani, van (és a közelmúltban is volt) információja a diákoknak az egyes szakmák által ígért lehetőségekről, de sokan nem éltek, élnek vele. Talán azt lehet mondani, egyszerre van túl sok és túl kevés segítség a döntéshez, és nagyfokú tudatosság kell ahhoz, hogy valóban igénybe lehessen venni.

De ha belegondolunk: miért ne lennének bizonytalanok a fiatalok a pályaválasztással kapcsolatban? Életük egyik legfontosabb döntéséről van szó, az ország stabilan rossz hangulata pedig nem csökkenti a stresszt.

Vannak persze biztosnak tűnő szakmaválasztások is: a nagy autógyárak és a működésükhöz kapcsolódó cégek kínálta lehetőségek (főleg Nyugat-Magyarországon vagy Kecskemét mellett), a műszaki-mérnöki szakmák vagy az egészségügy.

Azt is tudni lehet egyébként, hogy majd’ minden szakmára igaz az, hogy a nagyobb fizetést tartanának megfelelőnek a pályakezdés előtt állók, mint amire számítanak. A már dolgozók sem arról számolnak be, hogy túlfizetnék őket. Elérkeztünk egy újabb nemzedéki élményhez: annak tudatához, hogy tulajdonképpen bármit is dolgozik az ember, tőlünk nyugatabbra sokkal jobban keresne vele. És ahogy közeledik az ember a húszas éveinek derekához, majd végéhez, és szóba kerül a családalapítás, ez egyre fontosabb lesz. Az uniós csatlakozással pedig kinyílt a világ, nem véletlen, hogy annyian el is mentek és mennek külföldre.

Még egy érdekes nemzedéki jelenségre érdemes felhívni a figyelmet. A mindent átható fiatalságkultusznak az is az eredménye, hogy nem sokaknak tűnik vonzónak a lépésről-lépésre való építkezés, a hosszú évek kemény munkájával felépített karrier. Sokkal inkább a gyors siker a vonzó, és ha az első évek nem vezetnek hozzá, sokan élnek át komoly aggodalmakat, hogy vajon mit ronthattak el. Ez nem csak magyar probléma egyébként, az amerikai sajtó például gyakran cikkezik erről a kérdésről.

 Ezek vagyunk

A hivatás választásakor az sem mindegy, kifélék, mifélék vagyunk. Milyen a családunk? Milyen közösségek formálták személyiségünket? Sokszor csak a szerencsén múlik, hogy olyan közösségbe kerül-e az ember, amely a teljesítményt, a kreativitást, a tehetséghez mért ambíciókat hozza elő belőle.

Az ezredvégi nemzedék sorsát ebből a szempontból biztos meghatározza, hogy az első olyan nemzedék, amely a globalizált világ mindennapjait éli. Azaz: kulturális referenciái elsősorban nemzetköziek – túlnyomórészt angol-amerikaiak. Ez pedig is szakmaválasztásra is bizonyosan kihat. Ha a filmekben mindig az újságíró a legmenőbb, legalább egyel több ember biztos újságíró lett emiatt Magyarországon.

A szakmai siker mércéje is egyre inkább globális. Ez nagyon inspiráló dolog, fel tudja ébreszteni a motivációt. Közben persze egy sokkal nagyobb világban sokkal kisebb hely lett Magyarország, a magyarok pedig ebből a pozícióból indulnak. A kommunikációs technológia is a mi életünkben lett elsőként annyira fontos. Ez nagyon gazdag közösségszervezést tesz lehetővé, elszakíthatja a közösségeket a hagyományos intézményektől.

A nagy-nagy bizonytalanságot sokszor a család tudja enyhíteni. Az ezredvégi nemzedék az első hosszú évtizedek után, amely vállalkozásokat fog örökölni. De öröklődnek orvosi, ügyvédi, közjegyzői praxisok, sőt – persze nem formálisan – rendőrségi adminisztrátori állások is.

De miért is lenne könnyű?

Az ezredforduló körül született magyarok generációja számára a pályaválasztás és munkakezdés jellemzően bizonytalansággal és kérdőjelekkel teli, kellemetlen dolog. Mielőtt elszomorodunk azonban: miért is lenne más? A nehéz döntések sosem kellemesek.

Kaptunk tudást, főleg ha családunknak is volt ideje, energiája segíteni. A dolgok kuszábbak, mint szüleink idején – félünk, hogy hibásan döntünk. Sokat várunk magunktól és magunknak, de közben zavaróan nagy és kemény a világ.

Arra viszont büszkének kell lennünk, hogy a magyar ezredvégi nemzedék zömének volt vagy van választása. A pályaválasztással kapcsolatos örömeink és nehézségeink nem különböznek nagyságrendileg a fejlett országokétól. Persze egy kicsit nehezebb, egy kicsit borúsabb. És a nálunk idősebbeknek azért lenne mit segíteni.

Az első szabadságban felnőtt nemzedék a saját bőrén tapasztalja meg, hogy a szabadság – az bizony nehéz dolog.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítségért köszönet illeti Džunić Annát a háttérmunkájáért, Csonka Annát és Zulik Ákost gondolataikért, valamint Fábry Júlia és Monostori Tibor középiskolai tanárokat a tapasztalataik megosztásáért.

Az Ezredvégi nemzedék sorozat korábbi része

Az ezredvégi nemzedékről A nyolcvanas évek közepe és az ezredforduló között mintegy bő másfél millió ember született Magyarországon, ők a magyar “ezredvégi nemzedék”. Az Összkép következő sorozata néhány történetet szeretne elmesélni ezekről a fiatalokról, az ő sorsuk egy-egy sűrűsödési pontjának bemutatásával. Mit árul el a mai Magyarországról az, ahogy ez a nemzedék munkába áll, házasságot köt és sikerre törekszik?

Vissza a főoldalra