fbpx

Györffy István nemcsak a néprajz tudósa volt, 1939-ben kultúrpolitikai programmal is a nyilvánosság elé állt. Hogyan jutott el a „Parasztkollégium” megtervezéséig és mi köze a szentendrei Skanzen létrehozásához?

 

„A magyar nép tudósa volt. Szeretném így is mondani: a magyar nép lett tudóssá benne” – így búcsúzott Illyés Gyula az 1939 februárjában váratlanul elhunyt Györffy Istvántól. A méltatás akkor is indokolt lenne, ha Györffy csak kiemelkedő néprajzkutató lett volna. A Néprajzi Múzeum munkatársaként, majd 1934-től a budapesti egyetemi tanárként maradandó érdemei vannak abban, hogy az első világháború után még tisztázatlan körvonalú tudomány elfoglalja az őt megillető helyet. Fáradhatatlan tárgygyűjtőként, a négykötetes A magyarság néprajza egyik kezdeményezőjeként tartja őt számon a tudománytörténet. Györffy István máig alapvető szakkönyveket, -tanulmányokat írt a cifraszűrről, a Fekete-Körös völgyi magyarságról, a Nagykunságról. Még tudományos tévedései – például a magyar tanya honfoglaláskori gyökereiről – is termékenyítően hatottak a néprajz mellett a történelemre és a régészetre egyaránt.

Györffy István néprajzkutató – forrás: hu.wikipedia.org

 

Nem csak a tudomány

Györffy István mégsem pusztán szaktudományos munkássága miatt érdemes a figyelemre. Illyés Gyula méltató szavai egy olyan – korán lezárult – életről szólnak, amely túlnőtt a tudományos kereteken. A néprajztudóst élete utolsó szakaszában ugyanis a néphagyomány nemzeti műveltségben elfoglalt helye és a parasztság az oktatáson keresztül történő felemelése foglalkoztatta. E két programpont a huszadik századi magyar eszmetörténet fontos, ám keveset emlegetett alakjai közé emeli Györffyt.

Cikkünk nyomtatható pdf-ben is letölthető. – Kattints Ide!

A néphagyomány és a nemzeti művelődés című 1939-ben megjelent röpirata, illetve parasztszármazású fiatalok róla elnevezett kollégiumának előkészítése egyaránt maradandónak bizonyult.  Röpirata koherens kultúr- és társadalompolitikai program volt és termékenyítően hatott a politikára. Jelentőségét növeli, hogy egyszerre foglalt állást a terjeszkedő német birodalom ellenében a magyar nemzeti függetlenség mellett, s utasította el az e terjeszkedéstől nem független fajbiológiai nézeteket. Az általa kezdeményezett intézmény fontosságához pedig elegendő arra utalni: a szellemi életünket évtizedekre befolyásoló népi kollégiumi mozgalomnak, sőt a rendszerváltásban fontos szerepet játszó szakkollégiumoknak is egyik előzménye a Györffy-kollégium.

Györffy István 1884-ben Karcagon született, s 1939-ben Budapesten halt meg. Földrajz-történelem szakos tanárként végzett, majd 1912-től Nemzeti Múzeum néprajzi tárának segédőre volt. Néprajzi muzeológusi munkássága mellett jelentős volt oktatói tevékenysége is: 1934-ben ő lett a magyar néprajz második egyetemi tanára és szervezte meg a budapesti néprajzi tanszéket. Jelentős volt közéleti szereplése is, 1938-ban részt vett a Táj- és Népkutató Központ megszervezésében, 1939-ben pedig nyomtatásban is megjelent kultúrpolitikai röpirata, A néphagyomány és a nemzeti művelődés.

 

Kollégium parasztfiataloknak

Magyarországon a harmincas évek második felében a népi írók szociográfiáinak (Szabó Zoltán: A tardi helyzet [1936], Illyés Gyula: A puszták népe [1936]; Kovács Imre: A néma forradalom [1937]; Erdei Ferenc: Futóhomok [1937], stb.) köszönhetően egyre szélesebb körben döbbentek rá a parasztság jelentős részének nyomorára.

A Györffy Kollégium megalapításához a magyar középosztály népes csoportjaiban megérlelődő reformgondolat mellett szükség volt az 1930-as évek második felében a keresztény-konzervatív hatalmi elit felfogásában bekövetkezett változásra is. Ez – bár kétségkívül összefüggésben van a népi mozgalom fellépésével – egyrészt a szociális gondolat Európa-szerte beköszöntő reneszánszával, másrészt az alulról jövő társadalmi nyomással magyarázható.

Az 1930-as évek végétől nőtt az egyetemeken és a főiskolákon a munkás-és parasztszármazású fiatalok aránya, így az elit józanabb felfogású tagjai tisztában voltak azzal, hogy a népi diákok felemelkedésének nem lehet gátat szabni. A Györffy-kollégium létrehozásában lényegében a népi mozgalom célkitűzései találkoztak a tehetséggondozásra és elitfrissítésre irányuló kormányzati törekvésekkel, formális és informális támogatásával. A kollégium érdekében a hatalmi elit reform-csoportja összefogott saját ellenzékének egy részével, a népiekkel.

Népi kollégiumok felvonulása – forrás: fortepan.hu

Mindez azonban semmit nem ért volna Györffy István előkészítő munkája nélkül, aki már jó ideje dolgozott az eredetileg „Parasztkollégiumnak” nevezett új intézmény megszervezésén. Szívügye volt ugyanis a budapesti egyetemeken tanuló parasztifjúság  összegyűjtése, egy szellemi köztársaság megszervezése. Tanítványaival sokat tervezte a különböző egyetemekre járó szegénysorsú, tehetséges fiataloknak otthont adó intézményt. Programja szerint a „Parasztkollégium” nem csak korszerű képzést, de a magyar népi hagyományok elsajátítását és közösségi önszerveződést is kínálna tagjainak.

Jelképes, hogy Györffy halála napján is a „Parasztkollégium” munkamegbeszélésre került volna sor. Váratlan elhunyta miatti megrendülés, A néphagyomány és a nemzeti művelődés című röpiratának népszerűsége (három év alatt három kiadásban tizennégyezer példányban kelt el), Györffy személyiségének tanítványaira gyakorolt szuggesztív hatása mind-mind hozzájárult az elképzelés megvalósulásához.

A néphagyomány és a nemzeti művelődés – forrás: kosakaroly.hu

Az előbb Bolyai, majd 1942-től Györffy nevét viselő kollégium létrehozását és fenntartását támogató Pártfogói Testület összetétele sajátos politikai-kulturális mátrixot rajzol körül. A 110 fős, természetesen nem ugyanolyan aktív tagokból álló testület egymást részben átfedő halmazokból állt: egyetemi emberek, nagytőkések, Ravasz László református püspök és Nagy Töhötöm jezsuita páter, a népi mozgalom (például Féja Géza, Püski Sándor, Tamási Áron), a nagytőke képviselői mellett nem kevesebb mint tizenegy (!) nyugalmazott vagy aktív miniszter is szerepet vállalt.

Ezt a tényt a Györffy-kollégiumot később a munkásmozgalmi panteonba illeszteni akarók elhallgatták. A kollégiumban eszmélkedő illegális kommunisták (Hegedüs András, a minisztertanács majdani elnöke, Gyenes Antal, az 1956-os forradalom idején a Nagy Imre-kormány begyűjtési minisztere vagy Kardos László néprajzkutató-politikus, a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének későbbi főtitkára) ugyanis a Horthy-rendszer elitjének aktív támogatását ugyanis semmilyen ideológiai sémába nem illeszthették bele.

Györffy István életútja is erre a besorolhatatlanságra példa. Terepmunkája miatt az ország feszültségeit ismerő tudós művelődési-társadalmi céljai érdekében szövetséget kötött a konzervatív elit reformokra nyitott részével. Olyanokkal is, akikkel politikailag különben néha igen távol álltak egymástól. Noha a parasztság eltűnésével Györffy programjának jelentős része ma már értelmezhetetlen, az őt foglalkoztató problémák egy része – hagyomány és modernitás viszonya; elesett rétegek felemelése az oktatáson keresztül; a népi kultúra helye nemzeti műveltségünkben stb. – máig itt van velünk.

Interkoll Szakkollégiumi mozgalom – forrás: facebook.com

 

Népben, nemzetben gondolkodni

Györffy utolsó nagyobb, s egyben legpolitikusabb munkája volt A néphagyomány és a nemzeti művelődés. Vajon az addig a néprajzra összpontosító  kutató miért érezte szükségét a közéleti állásfoglalásnak? A szöveg bevezetőjében egyértelművé tette indíttatását: utalt az Anschlusst követő külső (német) fenyegetésre. Meg arra, hogy dolgozatának politikaformáló – a magyarság kulturális-társadalmi megerősítését sürgető – szerepet szánt. Éppen ezért először bizalmas emlékiratként nyújtotta azt be Hóman Bálint kultuszminiszternek. Ám elképzeléseit majd csak a vele régóta baráti-munkatársi kapcsolatban álló Teleki Pál karolja fel, miután 1938. májusában kinevezték vallás- és közoktatásügyi miniszternek.

Az Összkép a magyar társadalom és gazdaság működéséről szóló elemzések magazinja. Komoly elemző munkára épülő áttekintéseket készítünk, kutatások eredményeit foglaljuk össze és az országot jól ismerő vezetők, kutatók történeteit mutatjuk be arról, hogyan is működik a világunk. Kövessen minket, iratkozzon fel hírlevelünkre, ha szeretné mélyebben megérteni és felfedezni Magyarországot.

Röpirata maradandó hatásának több oka van. A legelső a megjelenés időpontjával magyarázható: alig négy hónappal a nyomtatott változat 1939. júniusi megjelenése után Györffy István elhunyt. Ez volt az utolsó nagyobb, ráadásul a szaktudományos köröknél jóval szélesebb kört megcélzó munkája.

Másrészt Györffy mintha megsejtett volna valamit az ország előtt álló tektonikus változásokból. Nemcsak az indusztrializáció, az urbanizáció, a népi hagyományok elsorvadásának veszélyét látta. Miután az Anschluss után a náci Harmadik Birodalom közvetlen szomszédunk lett, az ország fenyegetettségének radikális növekedésével is tisztában volt.

Harmadsorban az emlékirat hatását növelte az, hogy egyszerre kultúra- és társadalomátalakító program. Györffy a magyar közélet szinte minden szegmensének népi kultúrára, tudásra alapuló átszervezését javasolta: „Vajjon nem érkezett-e el az ideje, hogy a középosztály felülvizsgálja a nemzeti műveltségről vallott eddigi felfogását s a néphagyományokat tegye a magyar nemzeti művelődés alapjává? Könnyebb volna a magyar nemzet egyharmadrészét kitevő középosztálynak a nemzet kétharmadrészét kitevő nép ősi magyar hagyományait átvenni, mint fordítva. Az a roppant szakadék, ami ma »úr« és »paraszt« közt fennáll, egyszerre áthidalható volna s ez a műveléspolitika a nemzet fennállását egy újabb ezredévre biztosítaná.”

Fekete-Körös völgyi magyarság – forrás: neprajz.hu

Györffy röpirata az életmű alighanem legmaradandóbb írása. Bizonyos, hogy a legközvetlenebb hatása ezen dolgozatának volt, Teleki Pál 1938 júniusi kultuszminiszteri beszédében a szöveg több pontját programjába emelte, s név szerint hivatkozott Györffyre. Ekkor hangzott el például először a magyar Parlamentben kormányzati vállalásként egy szabadtéri néprajzi múzeum felállításának gondolata.

Skanzen – forrás: szentendre.hu

A néprajzkutató javaslata nyomán jött létre például a Táj- és Népkutató Intézet, az Egyetemi Magyarságtudományi Intézet, az Erdélyi Tudományos Intézet, a Nyelvtudományi Intézet (mind még Teleki kultuszminisztersége, illetve miniszterelnöksége idején), és a röpiratnak alapvető hatása volt a Györffy-kollégium létrehozására is. Más gondolatai évtizedekkel később valósultak meg, ha nem is teljesen az általa elképzelt módon: például 1968-ban megszületett a szentendrei Skanzen (amit ő eredetileg a Népligetbe álmodott meg), megvalósult a néprajz akadémiai szintű képviselete, a népzenekutatás koncentrálása, a népi műemlékek katasztere, stb. A részben általa életre segített Gyöngyösbokréta mozgalommal kapcsolatban megfogalmazott szigorú, de igazságos kritikája pedig több mint három évtizeddel megelőzte a merev-színpadias néptáncfelfogással radikálisan szakító, ma már az UNESCO szellemi világörökségi listáján szereplő táncházmogalom hasonló bírálatait.

40 éves erdélyi táncház mozgalom – forrás: anziksz.com

A röpirat vonzerejét növelhette, hogy miközben Györffy többször elítélte a középosztályt a parasztság sorsa iránti közömbössége és a hagyományokkal kapcsolatos tudatlansága miatt, koncepciójából hiányoznak a kirekesztő elemek – például a korban mind befolyásosabbá váló, a nemzeti közösséget leszármazási vagy fajbiológiai alapokon meghatározó nézetek. A röpirat egyik központi gondolata egyenesen szembement a korszellemmel és komoly intellektuális bátorságról tanúbizonyságot téve leszögezte: „Embertani, genealógiai vagy névelemzési alapon tehát senkinek sem lehet eldönteni a magyarságát. A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése.”

Népi vagy nemzeti hagyomány?

Györffy művelődéspolitikai programjával kapcsolatban joggal felvethető: nem azt hirdette, hogy a népi kultúra része legyen a magas műveltségnek, hanem azt, hogy az alapjává váljék. Ugyan távolról rokonítható ez a felfogás Kodály Zoltánéval, aki a népdalt a zenei műveltség részévé akarta tenni, de nála csak részletkérdésről volt szó az egész nemzeti hagyományhoz képest. A népi kultúráról egyáltalán állást foglaló korabeli műveltségeszmények szintén eltértek Györffyétől. Például Karácsony Sándor nagy jelentőséget tulajdonított a népi kultúrának, de nem szánt neki alapozó szerepet. A népi írók egy része, legalábbis a paraszt származásúak ebben az időben egyenesen elutasították, mert visszahúzó erőt láttak benne. Babits Mihály, aki szintén érintette a kérdést, a népi kultúra éppen nem specifikus, hanem a nemzetközi oldalát látta fontosnak. A költő attól is óvott, hogy a parasztit a magyarral azonosítsuk.

 

 

Főbb művei: