fbpx

Takács Károly hálózatkutató az általános iskolai osztályok belső viszonyait kutatja. Mitől lesz valaki menő az iskolában? Kiről és miért pletykálunk a munkahelyen? Hogyan lehet alkalmazni a hálózatkutatás eredményeit? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a társadalmi kapcsolatháló-elemzéssel foglalkozó hazai szakmai műhely, a „Lendület” RECENS Kutatóközpont vezetőjével.

Általában az emberek közötti pozitív kapcsolatokat szokták vizsgálni? Mi motiválta, hogy a Kutatócsoport a negatív viszonyokkal foglalkozzon?

A pozitív kapcsolatokról már nagyon sokat tudunk, a negatív kapcsolatokról kevesebbet. Pedig azt látjuk, hogy egy-egy munkahelyi vagy iskolai konfliktus sokkal meghatározóbb az emberek életében. Emiatt nem tudnak aludni, elvonja figyelmüket a mindennapi feladataiktól. Sokkal zavaróbb egy nyilvánvaló negatív viszony, mint amennyire megnyugtatóak egy pozitív kapcsolat hozadékai. Pedig kevesebb negatív kapcsolat van. Igaz, ennek az is az oka, hogy a baráti viszonyokat őszintébben bevallják, mint a negatívakat.

takacskarolykep

Takács Károly

Az MTA Lendület programjának támogatásával vághattunk bele a Versengés és negatív hálózatok címet viselő kutatásba. A pozitív, baráti viszonyokat az iskolában sokan vizsgálták már, a negatív kapcsolatokat – például ki kit utál, vagy ki kivel verekszik – kevesebben.  Általános iskolásokat kérdezünk az osztálytársaikhoz fűződő viszonyaikról. Akkor lehet sok dolgot megtudni a kapcsolatokról, ha visszamegyünk ugyanoda, ugyanazokat az embereket még egyszer vagy harmadszor, negyedszer is megkérdezzük, és a változást figyeljük meg.

Mitől lesz valaki népszerű, „menő” egy osztályban?

Nehéz megmondani, hogy mitől lesz valaki népszerű. Korábbi, középiskolai kutatásunkban például, ahol szintén vizsgáltuk ezt a kérdést, nagyon eltérő eredményeket kaptunk: az egyik osztályban menő a foci, míg a másikban butának tartják a focistákat.

Szomorú észrevételünk azonban, hogy a másik cikizése, bántása fontos eszköz a státuszért folytatott versenyben. A mi kutatásaink azt mutatják, hogy nálunk az a menő, ha valakit bántunk, szemben például más nyugat-európai eredményekkel, ahol inkább a bántalmazottaktól lehet hozzájutni ahhoz az információhoz, hogy ki bántott kit. Tegyük fel, hogy van egy nagyon kövér és csúnya a fiú az osztályban, akit valójában azért csúfolnak a többiek, hogy ettől menőbbnek tűnjenek. Ebből kialakul egyfajta versengés, aminek szegény fiú lesz a kárvallottja, mert egyre többen csúfolják és egyre erősebben. Az egyéni mellett a közösségi veszteség is nagy lesz, mert az osztályon belüli légkör is megromlik.

Az MTA TK „Lendület” RECENS Kutatócsoport (angolul: Research Center for Educational and Network Studies, RECENS) elődje, a Kapcsolatháló- és Oktatáskutató Központ  2010 januárjában alakult meg dr. Takács Károly kezdeményezésére a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetében, és 2012 óta az MTA TK keretein belül működik. A Kutatócsoport célja, hogy stabilan a társadalmi kapcsolatháló-elemzés kiemelkedő magyarországi műhelye maradjon, amely szerves része a hazai és a nemzetközi tudományos életnek.

forrás: http://recens.tk.mta.hu/  

 

A „kiszemelt” osztálytársakat „fekete bárányoknak” is nevezzük a szakirodalomban. Nehéz előzetesen meghatározni, hogy kiből lesz fekete bárány –nagyban befolyásolhatják a külső jegyek, vagy ha valaki magántanuló és kevesebbet van az osztályban, valamint az újonnan jött diákoknak is nehezebb a helyzete ilyen szempontból. Ha kevés roma van egy osztályon belül, akkor a megkülönböztetés lehet etnikai alapú is.

Csak a gyengéket nem szeretik?

Úgy tűnik, hogy a diákok azokat sem kedvelik, akikről azt gondolják, hogy a többiek szemében elismertek, viszont ők maguk nem tartják őket nagyra. Ellentéteket szül tehát, ha eltérés van aközött, hogy a valaki mit gondol egy társáról, illetve hogy milyennek látja az illető közösségi megítélését. Sokszor fordul elő, hogy a nagyhangú, erős, sokat verekedő gyerekeket gondolják népszerűnek, de arra a kérdésre, hogy „Te kiket tartasz nagyra?”, nem ők jönnek ki meghatározó személyiségként. Inkább azok, akiknek sok barátja van. A ténylegesen népszerű és az népszerűnek gondolt diákok gyakran nem ugyanazok.

Sok olyan osztály van, ahol „a király meztelen”: a népszerűnek gondolt diákok viszonylag kevés jelölést kapnak a „Kit tartasz nagyra?” kérdésnél, mivel valójában senki nem tartja őket nagyra,  mégis őket fogadja el az osztály meghatározó személyiségeknek, mert úgy gondolják, hogy a többiek nagyra tartják őket. Abban az esetben, ha jelentős az eltérés a saját és a közösségi megítélés között, akkor az osztályközösség instabillá válhat.

Létezik olyan módszer, amivel véget lehet vetni az osztályon belüli rivalizálásnak?

A megbecsülésért folyó verseny minden körülmények között kialakul, mert az ember természetébe van kódolva, hogy versenyez, a többieknél magasabb státuszt szeretne elérni és ehhez valamilyen eszközt használ.  Teljesen megszüntetni tehát nem lehet. Nem is biztos, hogy lenne értelme, mivel vannak pozitív oldalai is. Főleg, ha kamaszokról van szó, akik ebben az életszakaszban próbálgatják az érvényesülés útjait az iskola keretein belül. Az eszközök, amiket használnak, bizonyos értelemben próbái a való életben használatos eszközöknek, sőt, sokszor túl is mennek azon. Egy kamasz sokkal könnyebben megverhet valakit, mint egy felnőtt a munkahelyén.

Az a kérdés, érdemes-e beavatkozni, illetve, hogy miként lehet kezelni a státuszversenyt. Néha olyan fokú agresszivitás jelenik meg az iskolán belül, ami már gyakorlati problémákhoz vezet. Például valaki azért nem tud érvényesülni vagy veszti el a tanulásba vetett hitét, mert bántalmazzák a társai: ezeket a helyzeteket kezelni kell.

Takács Károly szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. 1997-ben szerzett diplomát közgazdász-szociológusként a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. PhD fokozatát 2002-ben szerezte a Groningeni Egyetemen. A társadalmi kapcsolatháló-elemzéssel foglalkozó hazai szakmai műhely, az MTA TK „Lendület” RECENS Kutatócsoport (Research Center for Educational and Network Studies) alapítója és vezetője.

 

Bár az az általános gyakorlat, hogy a szülő átviszi a gyereket egy másik iskolába, ez nem feltétlenül jó megoldás. Sokszor nem is kivitelezhető, például egy Nógrád megyei kistelepülésen, ahol nincs máshová vinni. Nyugat-Európában sok helyen kidolgoztak olyan módszertant, amivel a cikizés, kirekesztés, bántalmazás ellen használható eszközöket tanítanak pedagógusoknak és részben maguknak a gyerekeknek is. Ezek az ún. „anti-bullying”, megfélemlítés/megszégyenítés-ellenes programok, mint például a KiVa Finnországban, sok helyen eredményesen működnek, bár a siker több módon is értelmezhető. Akkor is sikeres lehet a program, ha az észlelt esetek száma nem csökken. Ez azért lehetséges, mert a gyerekekben tudatosul, hogy mit jelent a bántalmazás, megszégyenítés, cikizés – jobban figyelnek rá, s ha ilyesmi történik, gyakrabban elmondják.

Legfrissebb kutatásotok a pletykával foglalkozik. Ha a pletyka szóba kerül, az ember elképzel két falusi nénit, akik a padon ülve sutyorognak. Ti ehhez képest hogyan ragadtátok meg a pletyka lényegét?

[Nevet.] Van egy gyakornokunk, aki a faluban kint ülő nénik pletykálását vizsgálta. Azonban az általános megközelítésünk szerint azt nevezzük pletykának, ha két ember valamilyen értékelő formában beszél egy harmadikról, értékelő megállapítást tesz róla, például jófej volt. Ennek megfelelően van jóindulatú, pozitív tartalmú pletyka is. Ha viszont azt mondjuk, hogy átverte a barátját, akkor az egy negatív, rosszindulatú pletyka.

Minket főleg ez utóbbi érdekel. Az a kutatás fő hipotézise, hogy a negatív tartalmú, rosszindulatú pletykának is lehet pozitív hatása, sőt, elsősorban pozitív hatása van a közösség egészére vonatkoztatva. Ugyanis jellemzően azokat beszéljük ki, akik normaszegők a közösségben, megsértettek valamilyen szabályt: nem működtek együtt vagy lazsáltak.

girls-914823_1920_pixabay

Forrás: piaxabay

A normaszegők kiszűrése és láthatóvá tétele pletyka nélkül nem oldható meg?

Természetesen sok más mód is van. Vegyünk például egy céget. Ki lehet tűzni a faliújságra, hogy kik lazsáltak abban a hónapban, de a pletyka egy olyan informális megoldás, amit az emberek maguktól régóta használnak. Nyilván minél tökéletesebb az ellenőrzés, annál könnyebb a valós teljesítményt mérni egy szervezetben. Persze ahol fizikailag lehetséges, ott kialakul az informális kommunikáció, akármennyire is jól működő a szervezet.

Ha egy világos értékelő rendszer működik a cégnél, amit mindenki ismer és tökéletesen fedi a valóságot, akkor az informális kommunikációnak kisebb szerepe lehet, de nem nagyon ismerünk ilyen rendszert. Tökéletes, objektív módszert nagyon nehéz találni olyan szervezeteknél, ahol a hozzáadott érték elég képlékeny vagy nem kézzelfogható – nem órabérben, hanem minőségben értékelhető.

Ismersz olyan kutatást, ahol már eleve valamilyen gyakorlati cél megvalósításáért kezdték el vizsgálni a kapcsolathálót?

Ez jellemzően prevenciós programokban fordul elő. Ismerünk dohányzásellenes, dohányzást megelőző, alkoholfogyasztást megelőző kampányokat, amelyekben kapcsolatháló-elemzést használtak ahhoz, hogy csökkentsék a dohányzás és alkoholfogyasztás terjedését a középiskolákban. Ezek sikeresek voltak. Itt a kapcsolathálók feltáró jellegűek voltak, s ez alapján határozták meg, hogy hol szükséges beavatkozni.

Vannak megfélemlítés-ellenes programok is, amelyeknél nagyon fontos az osztályon belüli hálózati meghatározottság, a strukturális beágyazottság. Ezek nem az osztályból kiragadott folyamatok. Ha Józsi bántotta Pétert az iskolában, akkor nem csak Józsit meg Pétert kell elővenni. Ilyenkor az egész osztállyal kell foglalkozni, leginkább azzal a kapcsolathálóval, amiben ők szerepelnek. Persze nagyon fontos a magyar sajátságok figyelembe vétele. Szerencsére van példa ilyen kezdeményezésre itthon is: Parti Katalint és munkatársait említeném. Ők hozzánk képest sokkal előrébb járnak a gyakorlatibb alkalmazások területén.


Szólj hozzá Te is, hogy teljes legyen az összkép!

    Üzenet

     


    Ha szeretne értesítést kapni cikkeinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre!