Menü
Sorozatok
A társadalomról alkotott képünket alapjaiban alakítja át a hálózatelmélet – gondolatok Barabási Albert-László A Képlet című könyvéről

Könyvek, Tudósok

A társadalomról alkotott képünket alapjaiban alakítja át a hálózatelmélet – gondolatok Barabási Albert-László A Képlet című könyvéről

Barabási Albert-László sikerről szóló könyve úgy alapozza meg a társadalomról való gondolkozásunk megújítását, ahogy az arany titkát ígérő alkimisták megalkották a fizikát és a kémiát.

A világról alkotott képünk alapos átgondolására késztet Barabási Albert-László legutóbbi könyve (A Képlet – A siker egyetemes törvényeiről). Elsősorban nem azért érdemes a könyvet elolvasni, hogy jobban megértsük, hogy mi is a siker. Ezt a célját persze maradéktalanul teljesíti a könyv, de ennél sokkal többet is tesz. Feltárja az emberi döntések korlátait, és megmutatja ennek következményeit. Új megvilágításba helyezi a közvélekedés kialakulásának folyamatát. Olyan társadalmi mechanizmusok tárulnak fel előttünk, amiket talán sejtettünk, de kimondani nem nagyon mertünk.

Az írás nyomtatható pdf változatban is olvasható. Kattints ide!

A könyv komoly kutatások eredményeit összegzi. Néhány meglepő eredmény ízelítőül: A borversenyek zsűritagjai ugyanarra a borra teljesen különböző pontokat adnak, amikor újra becsempészik azokat a kóstoló sorba. A legnevesebb zenei versenyeken a zenetudásnál jobban hat az eredményre, hogy ki melyik időpontban ad elő. Az elitiskolák az ugyanolyan hátterű diákoknak semmivel sem adnak többet, mint az átlagos intézmények. A műtárgyak értéke teljesen a szerző kultuszától függ.

 

Barabási Albert-László a könyvével – forrás: konyves.blog.hu

 

Küzdve küzdj és bízva bízzál

A Képlet a hálózatkutatás eredményeit és jelentőségét szeretné sok emberhez eljuttatni, ezért egy, az olvasók számára érdekes és praktikus megközelítést választ: a sikerről szól. Barabási és szerzőtársai rengeteg adatot gyűjtöttek össze tudósokról, művészekről, sportolókról, vállalkozókról, alkotásokról, internetes oldalakról. Az volt elemzéseik célja, hogy megtalálják, mitől is függ, hogy egy ember vagy a műve mekkora figyelmet kap, mekkora hatást képes kiváltani.

Az Összkép a magyar társadalom és gazdaság működéséről szóló elemzések magazinja. Iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket, ha szeretnéd mélyebben megérteni, hogyan működik Magyarország.

 

Elsőre úgy tűnhet, hogy a hatalmas apparátus közhelyes eredményekhez vezetett: Fontos a rátermettség, de semmire sem garancia. Tehetség nélkül nem megy, de a sikerhez sok munka is kell. A győztes szinte mindent visz. Az a csapat a nyerő, amiben sok különböző ember tud együtt dolgozni.

A fizikusok már csak ilyenek. Ahogy mi laikusok megértjük a hatalmas szellemi erőfeszítések eredményeit, azok máris triviálisnak tűnnek számunkra: a Föld a Nap körül kering, az energia nem vész el, csak átalakul. Az igazán izgalmas állítások a nagy eredményhez vezető lépésekben rejlenek, és abban, hogy mik a következményei annak például, hogy nincs perpetum mobile.

Barabási lényegében öt fő állítást fogalmaz meg:

  • A jók közül igazából nem a tehetség választja ki, hogy ki fut be, hanem részben a sikereseket megnevező testület vagy mechanizmus belső működése, részben a véletlen.
  • A teljesítmény attól válik sikerré, ha az láthatóvá válik az adott terület meghatározó intézményei számára.
  • Ha valakinek valami sikerült, a következő alkalommal még nagyobb esélye van, hogy őt ismerik el.
  • A csapat sikere sok különböző ember együttműködését igényli, az elismerés javát azonban a leginkább látható vagy már korábban is sikeres tag kapja.
  • Ha az egyes alkotások, próbálkozások során szétválasztjuk az elképzelés nagyszerűségét és az alkotó tehetségét, akkor azt találjuk, hogy a tehetség időben nem változik – a rátermettség időben állandó, nem változik, ahogy valaki kezdő fiatalemberből tapasztalt vén rókává öregszik.

 

 Tudjuk, de nem értjük

Magabiztos és szerény a könyv: erős állításokat fogalmaz meg, azonban azok következményeinek értelmezését, feldolgozását az olvasóra hagyja. Székelyes ez a logika: odateszi magát, de nem telepszik rá az emberre, úgy zökkent ki a megszokott világból, hogy az ember észre sem veszi. Pedig komolyan véve Barabási állításait, alaposan át kell gondolnunk, hogyan is működik a társadalmunk.

Pszeudoszféra – egy másik székely tudós, Bolyai emlékműve, aki a geometriát görbítette meg – forrás: vasarhely.ro

 

A könyv által alkalmazott hálózatelmélet megközelítésének alapja, hogy az anyagok, élőlények, társadalmi viszonyok működését a kapcsolatban lévő emberek, sejtek, atomok közötti viszonyok jellemzői alapján vizsgálja. Nem az egyes elemekre fókuszál, hanem arra, hogyan alakul ezek hálózata és ez hogyan hat a világra.

Ez a megközelítés több évtizedes, mégis nehéz, nagyon nehéz felfogni mindennapi jelentőségét. Hiába tudja az ember, hogy a városok felemelkedését leginkább a többi településtől való távolság határozza meg, mégis nehéz kitörölni az első földrajz órák leckéit. A településeket aszerint kellett bebiflázni, hogy van-e ott szénmező, textilüzem és római romok. Hiába jön nap, mint nap szembe, hogy a siker a kapcsolatokon múlik és azon, hogy jókor van-e valaki jó helyen. Mégis a tudásában bízik (vagy azzal kapcsolatban bizonytalan) az ember, a gyerekét azon egzecírozza, hogy helyesen tudja a szarvasmarha különböző gyomrainak nevét.

Kemény a lecke, hiába tudjuk, még mindig nem értjük teljesen. Ne a dolgokat nézd, hanem a köztük lévő viszonyokat! Az egyes szereplőket ne magában vizsgáld, hanem arra figyelj, mitől függ kapcsolataik száma és minősége! Egy közösséget ne tagjai tulajdonságai alapján jellemezz, hanem a tagok közötti viszonyok alapján! Nem a tartalom a fontos, hanem a kontextus. Az egész szerkezete számít, nem a részek minősége.

 

Miért olyan nehéz ezt elfogadni?

Három fő oka van annak, miért olyan nehéz megemészteni a hálózatelmélet megközelítését.

Egyrészt azért, mert a világot értelmező megközelítéseink még abból a korból származnak, ahol a kapcsolatok, kapcsolati hálók megfigyelése nehéz volt. Átlagokkal, a tagjai közötti különbségekkel jellemzünk egy közösséget. Az embereket tudásuk és motivációjuk, a vállalatokat technológiájuk, belső szervezettségük és vezetőjük alapján vizsgáljuk. Az országokat legtöbbször úgy képzeljük el, mintha szigetek lennének – még akkor is, ha határaikon korlátozás nélkül áramlanak az emberek és az áruk.

Másrészt azért, mert arról szól a legtöbb történet, hogy egy adott szituációban hogyan lehet sikeresnek lenni. Azt keressük, hogyan lehetünk jobbak a tipikus játszmákban. Életrevalóságon azt értjük, hogyan lehet, bizonyos helyzetekben jól szerepelni: jobban tudsz nyerni, vagy jobban tudsz barátkozni. Sejtjük, persze, hogy amikor a helyzet adott, akkor az esetek többségében már eldőlt, hogy mi lesz a játék vége. Ezzel nincs mit tennünk, a maradék nem előre lejátszott meccsre készülünk. Pedig azon múlik minden, mikor milyen helyzetbe kerülünk.

Harmadrészt minden porcikánk tiltakozik az ellen, hogy a tekintélyes döntési eljárások megalapozottságát megkérdőjelezzük. Nem akarjuk elfogadni, hogy jelentéktelen teljesítménybeli különbségek vagy a véletlen szerencse révén valakit az egekbe röpít az elismerés, a többieknek pedig nem jut belőle szinte semmi. Ez így nem igazságos, ezért ez nem lehet így.

Pedig elég meggyőzőek Barabási példái.

 

Hogyan néz ki a világ ebben az új tükörben?

Az a világ, amit Barabási tükre mutat nekünk, a felvilágosult szellem számára elég borzasztó. (Hasonló témájú cikkünket itt találod.) Nagyon sok múlik a véletleneken. Ezért a világ messze nem a lehető legjobb, hanem a sok hasonlóan jó lehetőség közül az egyik. Gyakori, hogy az utolsó pillanatban szerzett pici előnyön múlik, hogy ki lesz sikeres. Ezek a helyzetek ’mindent vagy semmit’ jellegűek: azt jegyzik csak, aki az élmezőnybe került, közülük is a legjobbaké a dicsőség és a nyeremény meghatározó része. A siker vagy kudarc az eléggé esetleges módon működő intézményeken, gurukon, vagy a platformok játékszabályain múlik.

Kemény kérdések hosszú sora következik mindebből.

  • Hogyan fogadjuk el a javak eloszlását igazságosnak, ha a sikeresek jóval többet kapnak, mint amennyivel teljesítményük vagy képességeik jobbak?
  • Hogyan fogadjuk el az elitet, mikor a legnagyobb befolyásúak alig vagy semmivel sem rátermettebbek, mint a háttérben, csendben dolgozó többiek?
  • Hogyan fogadjuk el a döntéshozatal intézményeit, ha azok lényegében egy esetlegesen kialakult status quot stabilizálnak, döntési mechanizmusainak alapossága alig különbözik a pénzfeldobásétól?
  • Hogyan bízzunk a közbeszédben, általában az értelmes vitában, ha az elsőre megszólalók és a véleményvezérek többségéhez igazodik a többiek véleménye?

 

A professzor valószínű csendben elmosolyodna ezeken a kérdéseken. Egyrészt, megnyugtatna a jó és a rossz közötti különbség azért látszik, az általa bemutatott törvényszerűségek arra vonatkoznak, hogy a szorgalmasak és tehetségesek közül ki lesz sikeres. Másrészt azt mondaná, nem átírta a világ működésének szabályait, hanem megmutatta: ezek ilyenek voltak ezer és kétezer éve is.

Valóban, az internetnek köszönhetően létrejött adatbázisok, a gyors számítógépek előnyeit kihasználó elemzési eljárások foncsorozták ezt az új tükröt a társadalomról, amiben most rácsodálkozhatunk magunkra. Sok régi elméletet és arra épülő ideológiát fognak átformálni a hálózatkutatás eredményei.

Komoly kihívások érik például a klasszikus közgazdaságtant. Barabásiék kutatásainak egyik kulcseredménye, hogy az emberi kapcsolatok természetéből adódóan néhány szervező gócpont kezébe kerül az irányítás és a jövedelmek jelentős része. Hogyan beszélhetünk akkor tökéletesen versenyző piacról, az árak és a hozamok kiegyenlítődéséről, a térségek és az országok közötti jövedelmi különbségek elolvadásáról?

A hálózatelméleti logika új keretbe helyezi az alapvető ideológiai vitákat is. Az egyenlőségpártiak azzal érvelhetnek, hogy az emberek közötti lehetőség és jövedelemkülönbségek jelentős része morálisan nem igazolható. A szabadság fontosságát hangsúlyozók arra világíthatnak rá, hogy a hatalmi központok egyrészt túlságosan befolyásosak, másrészt cselekvőképességükben megkérdőjelezhetőek. A kultúra és a közösségek szerepét fontosnak tartók rámutathatnak, hogy az visz előre minket, ami közös bennünk és összetart minket – a világot tudatosan formálni kívánó cselekvéssel kapcsolatban jogosan vagyunk szkeptikusak. Azaz a régi jó vitáinkat folytathatjuk majd, csak teljesen máshogyan fogunk érvelni.

Ahogy a hálózatelmélet átszivárog a gondolkozásunkba, átalakul majd, ahogy a világot nézzük. Barabási könyve szerényen megbújik abban a szerepben, hogy a tudomány konyhájáról hoz falatokat a siker titkára éhes embereknek. Pedig a tudományban a képletek nem a kivételekről szólnak, hanem az általános szabályokról. Ezért ne magunk kivételességét keressük a Barabási adta tükörben, hanem a minket körülvevő világ képét nézzük az új látószögből.

 

2019. október

 

Ezt is olvasd el!

Nem is volt távirányítónk a világhoz