Menü
Sorozatok

Helyben, Mesterkurzus, Szövet, Tudósok

A várost rejtjelek sokaságának látom – interjú Meggyesi Tamással

SZERZŐ:

Hogyan alakítják az emberek házaikat, városaikat? Milyen kincseket rejtenek az alföldi települések? Hogyan ismerheti meg egy építész a várost, amit formálni kíván? Interjú Meggyesi Tamással, a BME Urbanisztika Tanszékének professzor emeritusával.

A Mesterkurzus című sorozatunk kiemelkedő, iskolateremtő kutatók munkásságát mutatja be, az ő szemszögükből tekinti át a magyar társadalom jellemzőit, folyamatait.

Miért kezdett el a városi terekkel és a városok szerkezetével foglalkozni?

Meggyesi_oldalraGyerekkoromban a térképek bűvöletébe estem, szerettem volna megfejteni őket. Éreztem, hogy valami titkuk van, és ez a kíváncsiság azóta sem múlik. A térképek tanulmányozása nekem a mai napig majdnem szakrális élmény: a várost rejtjelek sokaságának látom, amik csak arra várnak, hogy megfejtsem őket. Nem a házak izgatnak, hanem a települési táj, az épített-, és a vele együtt létező természet környezet.

A lakókörnyezet iránti érdeklődésemet egy ennél későbbi élmény határozta meg. A nyolcvanas években részt vettem egy városi szegénynegyedekkel foglalkozó konferencián Dzsakartában, Indonézia fővárosában. A város nyomornegyedeiben azt vettem észre, hogy a szemétből, bádogból, pléhből épített viskók a holland gyarmatosítók jellegzetes építészetét utánozzák – harmadára kicsinyítve a házakat. Ott jöttem rá, hogy a világ csodálatos, csak másképp kell nézni.

Meggyesi Tamás

Az MTA doktora, Ybl (1992) és Széchenyi (2004) díjas magyar urbanista, építészmérnök. 1936-ban született Persén. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán építészmérnöki és városépítés-városgazdasági szakmérnöki diplomát szerzett. 1960 és 1962 között a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál dolgozott. 1962-ben meghívták a BME városépítési tanszékére, aminek azóta is munkatársa.

1962 és 1990 között rendszeresen részt vett a városrendezési jellegű tervpályázatokon, amiken ötven alkalommal részesült díjban vagy megvételben. A hatvanas években az általános rendszerelmélet urbanisztikai alkalmazásával kezdett foglalkozni. Ezzel összefüggésben irányult érdeklődése a települések mikroszerkezetére és az ezzel kapcsolatos tervezéselmélet megalapozására. A nyolcvanas években kezdte el a hazai tradicionális települési kultúrákat kutatni. A kétezres években érdeklődése a térelmélet felé fordult.

1992 és 2000 között a BME Urbanisztika (korábbi városépítési) Tanszékének vezetője. 1992-ben a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán megalapította az azóta is működő Településmérnök szakot és Urbanisztika Tanszéket, aminek alapításától 2000-ig vezetője is volt. 1990-ben A Közlekedési, Hírközlési és Építési Minisztérium Területrendezési főosztályának vezetője.

Ez hogyan működik a mindennapokban?

A vidékről a nagyvárosba vándorló indonézek azért másolták a hollandok házait, mert ahelyett, amit otthagytak, olyan modellt kerestek, amivel azonosulni tudtak vagy akartak. Hasonló okok mozgatták azokat a vidéki embereket is, aki nálunk az ötvenes-hatvanas években otthagyták a gyönyörű népi épületeiket, és Budapest mellett elkezdték építeni saját házaikat. A jellegzetes sátortetős lakóház is ennek a terméke.

Egy másik példa a magyar lakóház fejlődéstörténete legegyszerűbb, két- vagy háromfogatú épületből egészen a vidéki emeletes bérházig. Ellentétben az európai házak fejlődéstörténetével, nálunk apró kis lépésekkel, toldalékokkal, majd bővítések révén fejlődtek ki újabb és újabb típusok. Ennek a történetnek az állomásai a tornácos ház, az utca felé hajlított ház, a hézagos, majd teljesen zártsorú beépítés, ami egyben a polgárosodás útját is mutatja.

Elkezdtem részletesebben foglalkozni a „pattern language” nevű irányzattal. Ennek képviselői szerint az épített környezet élő elemeit kell vizsgálni: például a kaput, a kerítést, az udvart. Sok fajta kapu létezik, a kérdés az, hogy az adott helyen választott megoldást hogyan befolyásolja az életmód, az éghajlat és a kultúra. Ezt kezdtem el kutatni itthon, és ekkor szerettem bele az alföldi településekbe.

 

Elindul egy ágas-bogas útrendszer 

 

Miben különlegesek ezek a városok?

A kétbeltelkes települések utcaszerkezete, beépítési kultúrája igazi kincs, mondhatni hungarikum. Ennek jellegzetes típusait képviseli pl. Kecskemét, Kiskunhalas, tervezett változatai pedig a hajdúvárosok. Ez utóbbi mai napig legjobban megfigyelhető példája Hajdúböszörmény.

A városrészek struktúrája még mindig a hosszú évszázadok alatt kialakult mintázatra utal. A török időkben a házak a palánkon belül körülkerítetlenül, sűrűn álltak egymás mellett, ez volt az egyik telek. Az állattartásra használt másik telek, az akolkert a palánkon kívül kapott helyett – a férfiak az év nagy részében az állatokkal együtt itt éltek. A törökök kivonulása után újra fel lehetett törni az elvadult ugart, megindult a tanyásodás. Minden cívis hosszú időn keresztül háromlaki volt: volt egy kis háza bent, volt részesedése egy akolkertben, és volt egy tanyája. A tanyák később leszakadtak, és önállóvá váltak.

A belsőségekben – a palánkon belüli részeken – elindult egy fantasztikus folyamat, amit én népi szabályozásnak hívok. Ekkor már érdemes volt egy pici területet elkeríteni a házakhoz, mert volt mit tárolni. A Bach korszakban a telekhatárok kijelölése nem úgy történt, hogy jött egy bécsi mérnök, és azt mondta, itt lesz a kerítés, mert törvényben – büntetés terhe mellett – kötelezték az embereket ennek elintézésére. És akkor a szomszédok megbeszélték, hogy „ezt a részt hagyjuk nyitva, mert itt szoktunk menni kocsmába, a templomba, vagy a piacra”.

Ennek nyomán kialakult egy páratlan alaprajzi hálózat, aminek eredményeképpen minden palánkkapuból elindul egy ágas-bogas útrendszer. Ezek szépen összetalálkoznak a központban. Látszólag zavaros, mégis egy rendezett város alaprajz. És magyar.

Hajdúböszörmény

Van olyan város, amelyik valamilyen oknál fogva nagyon közel áll a szívéhez?

Az egykori alföldi mezővárosok nagyon kedvesek a számomra. Kecskemét mellett talán Mezőhegyes, Nyíregyháza vagy Kiskunhalas. Szabadka a legszebb magyar szecessziós város, szívesen csinálnék róla egy elemzést. Szegedet is kiemelhetném: mediterrán szellemiség, életforma és hűvös északi klasszicizmus keveréke.

Sokat foglalkozott Budapesttel. Mit gondol az elmúlt időszak változásairól?

Budapest változása bizonyos tekintetben csodálatos, bizonyos tekintetben azonban aggodalomra ad okot. Visszakaptuk a Várkert bazárt és a Vigadót. Európai szintre kezdenek emelkedni a frekventált részek, élhetőbbé, pezsgőbbé válik a belváros. Nagyon érdekes és szimpatikus jelenség – még ha nem is tudatos városfejlődés következménye – a romkocsmák kialakulása. A Gozsdu udvar, az egykori zsidó negyed egy kis Párizs, ami csak részben az okos várospolitika eredménye.

A másik oldalon ott van a Városliget beépítése, amit például az egész építésztársadalom egy emberként vitat, mert szerintük több más, és a város egészének fejlődése szempontjából jobb alternatíva is lenne egy kulturális negyed létrehozására. A pesti Duna-part déli részének is tragikusan sikerült a beépítése. Meg kellene tölteni a negyedet élettel, de ez nem egyszerű, mert csak irodák vannak ott, a Müpa pedig önmagában nem tud elég embert a környékre vonzani.

Szomorú az is, hogy a budapestiek nem tudják birtokba venni a Duna-partot. Ha a 2024-es Olimpiát tényleg nálunk rendezik majd, az talán lehetőséget biztosít ennek megváltoztatására.

 

Sétatudomány

 

Hogyan változott a várostervezés az elmúlt évtizedekben? A nemzetközi trendek mennyiben befolyásolták a hazai várostervezés helyzetét?

A szocialista realizmus szerencsére már az ötvenes években lekerült a napirendről, sajnos helyette a még pusztítóbb internacionalista modernizmus következett. Ebben az időben hatalmas léptékű lakásépítés indult szinte mindenhol, így Magyarországon is. Mindenki panelházakat tervezett, mi is csináltunk ilyen munkákat a tanszéken. Felmerült persze bennünk – és szerencsére másokban is – hogy nem lehetne-e humánusabb lakókörnyezetet kialakítani az adott keretek között. Már a hatvanas években megjelentek olyan modernista irányzatok – például a strukturalizmus – ami élhetőbb környezet kialakítására irányult. Érdekes tervek születtek, de még mindig a tömeges lakásépítés jegyében.

1968 a párizsi diáklázadások éve, aminek a kulturális hatása lassan nálunk is érvényesült. A lakásépítési hullám azonban csak a 70-es évek végére csökkent. Egyre többen szerettek volna elköltözni a romló környezeti feltételekkel küszködő nagyvárosokból, és megindult a szuburbanizáció. Nyugat-Európában ezt követően a régi építőipari cégek már inkább csak a régi épületek rehabilitációjával foglalkoznak. Ez a folyamat alapvetően írta felül a városfejlődésről még a modernizáció korában kialakult képünket.

A tendenciák nálunk is hasonló irányúak voltak, csak kisebb léptékben: a magyar középosztály a nyugati országokénál szűkebb volt. Tulajdonképpen Szelényi Iván és Konrád György munkájával ekkor – a hetvenes években – indul útjára a magyar településszociológia. Súlyos identitáskeresés indult, nem csak nálunk: szociológus munka ez, vagy építészeti kérdés? Magyarországon tradicionálisan műszaki tudománynak tekintették, mert kapcsolódik a városok építéséhez. Ezzel szemben az angolszász világban az urbanisztika eredendően társadalomtudományi orientációjú. Szerintem az urbanisztikának ideális esetben a közös gondolkodásról és döntésekről kell szólnia, ezért fontos kérdés, hogyan lehet a két tudománycsoportot sikeresen integrálni.

Azt mondják, meghatározó alakja egy „sétatudománynak” nevezett irányzatnak. Miért fontos ez a megközelítés?

Van ennek az iskolának tudományosabban hangzó elnevezése is: ez a lineáris, vagy szekvenciális látványelemzés, idegen nevén promenedológia. De a lényegre térve: az építészet, és így az építészek többsége statikusan látja a világot, miközben a valóságban mozgás – például séta – közben látunk mindent. Ebből az is következik, hogy az emberek, az élet megnyilvánulásai és változásai is hozzátartoznak egy város valóságához. Ez egy alapvető szemléleti váltás a korábbi statikus megközelítéshez képest.

Tudtomon kívül egy szekszárdi munka során már a nyolcvanas években alkalmaztam ezt a szemléletet. Azzal foglalkoztam, hogy mit csináljon a város a Bartina városrésszel, ami egy érintetlenül megmaradt apró része a városnak. A tervezés során a sétáló elemzést kapcsoltam össze Hamvas Béla Öt géniuszának gondolataival. Hamvas szerint az ország különböző részeinek karakterisztikája – az ő szóhasználatában: géniusza – megragadható aszerint, hogy melyik égtájon helyezkednek el – az ötödik géniusz pedig Erdély, amely égtájtól függetlenül külön jellegzetességekkel bír. Nagy élmény volt a számomra, hogy a városrészben könnyedén lehetett azonosítani ezeket a különböző kultúrákat.

A gyakorlatban hogyan alakíthatja ennek a szemléletnek az alkalmazása a városi környezetet?

A legfontosabb gyakorlati tanulsága a történetnek, hogy csak egy város vagy városrész átfogó megismerése után érdemes elkezdeni gondolkodni annak alakításáról. Ebben a folyamatban pedig szerepet kell kapnia az ott lakóknak is, akik a legfontosabb letéteményesei az élhető környezet kialakításának. Ez gyakran sokkal eredményesebb eszköz lehet, mint az előírások és a megszegésükért kiszabott büntetések.

Megyeszékhely_-_Csongrád_megye_-_Szeged

Ezek az elvek mennyire érvényesülnek ma a városok szabályozásában és tervezésében?

Nálunk nem alakult ki a közös gondolkodásnak és döntéseknek olyan hagyománya, ami az ilyen folyamatok kezeléséhez szükséges. Így motivált, felkészült és elkötelezett szakemberek munkájára van szükség ahhoz, hogy egy-egy településen érvényesüljenek az urbanisztikai szempontok. Balatonfüred nagyon jó példa erre: az ottani főépítész jó kapcsolatot tart a politikusokkal, igyekszik megismertetni velük a szakmai szempontokat, és a döntéshozók is nyitottak ezekre az érvekre. Kecskeméten helyi építészek munkája járult hozzá a cívis építészeti hagyomány feltámasztásához.

Persze a helyi építési szabályzatoknak is fontos szerepe lehetne a komplex szempontok mentén végzett várostervezésben. Abban, hogy ezt a szerepet nem tudják betölteni, nekünk is van felelősségünk. Ugyanis nem szerepel megfelelő súllyal az Urbanisztikai Tanszék oktatási programjában, hogyan kell építési szabályzatot írni. Sajnos ezek készítését az építészek sem érzik a saját feladatuknak.

Melyek ma a legfontosabb urbanisztikai kutatások?

A fő kérdés az, hogyan lehet olyan városokat építeni, amelyek fenntarthatók, élhetők, és nem pusztítják a természeti környezetet. Sokan nálunk a lakótelepek arculatának és identitásának változásával foglalkoznak. Egy, a megépítése korában korszerű lakásokat biztosító megoldás mára társadalmi, gazdasági és természeti problémák gyűjtőhelyévé vált. Nagy kérdés, hogy ezeket hogyan lehet enyhíteni. Németországban az egyesítés után például nagyszabású vizsgálatokat folytattak annak megválaszolására, melyik telepet lehet úgy átépíteni, hogy a lakóparkokkal versenyképes lakásokat alakítsanak ki belőlük. Persze Németországnak ennek végrehajtására több forrás is áll rendelkezésére.

Mit gondol, mit lehetne tenni annak érdekében, hogy minél többen felismerjék a lakókörnyezetük – és általában az épített terek – szépségeit?

Jó kérdés, de sajnos konstruktív választ nem tudok adni. Azt inkább tudom, mi az, ami nem segít abban, hogy több szempontból is értékelni tudjunk egy várost. Az egyik ilyen az utazási irodák gyakorlata. Úgy nem lehet megismerni egy várost, hogy megállunk egy pontján, és ott az idegenvezető egy óra alatt ledarálja a történetét. Lehetőséget kéne adni az utazóknak arra, hogy megismerjék a városok hangulatát, jellegzetességeiket. Másik probléma az interneten fellelhető térképek botrányos minősége. Ezekkel a térképekkel nem lehet ráirányítani a látogatók figyelmét az utcák gyönyörű görbületeire, vagy egy tér érdekes formájára. Jó lenne, ha ezeket az ügyeket felkarolná valaki. Persze valószínűleg a probléma gyökerében az van, hogy az emberek többségének nincs igénye ilyen élmények befogadására. Ezért fontos az oktatás és a művelődés szerepe.

 Vissza a főoldalra