A játékok a bennük megjelenő feszültségeket és konfliktusokat pusztítás nélkül oldják fel, a játékokban a manipulálás csak ismert és elfogadott szabályok kereteiben lehetséges, és, ami a legfontosabb, a játék, ameddig játék marad, nem fordulhat önmaga ellen.

Johan Huizinga szerint, aki játszik, önként, a játékért magáért, és minden további érdek nélkül játszik. A játék erre a célra elkülönített terepen zajlik, meghatározott időkeretben, és saját, gyakran mindenki által ismert és elfogadott szabályok által kialakított rendje van. A játékok közösségeket teremtenek, és csak belülről, játékosként lehet őket teljesen megérteni.

A játék egy sajátos lelki élménnyel (németül Spaβ, angolul fun) jár együtt,

A A játék az játék, és nem valami más? bejegyzés először Összkép-én jelent meg.

A kultúra mibenlétét ősi formáiban érthetjük csak meg, az ősi kultúra pedig játékok formájában született meg.  A civilizációnak soha nem szabad elszakadnia játékos keretben folytatott kulturális tevékenységektől. Cikkünkben Johan Huizinga Homo ludens című könyvének gondolatmenetét elemezzük.

Mint előző cikkünkben láttuk, Homo ludens című könyvében Johan Huizinga a következőképpen jellemzi a játékokat:

1. Aki játszik, magától, szabadon játszik, és a játék önmagában értékes a számára;
2. Aki játszik, egy meghatározott időre kilép a „valódi életből”;
3. A játékok elkülönített terepen zajlanak, és meghatározott ideig tartanak;
4. A játékoknak saját, belső rendjük van, amelyet sok esetben szabályok teremtenek meg;
5. A játékosok csak azzal, hogy játszanak, már

A A játékok szelleme és a kultúra bejegyzés először Összkép-én jelent meg.