Milyen egy magyar film indiai újragondolása? A Liza, a rókatündér indiai környezetben kevésbé réved a múltba, tele van mobilokkal és a gonosza kevésbé mindenható. A feldolgozásban megjelennek a magyartól eltérő kulturális kódok, azonban a történet lényege és tanulsága Indiában is működik.
A cikk nyomtatható pdf formátumban is elérhető. Kattints ide!
2020-ban a ZEE5 indiai streaming platform megvette a Liza, a rókatündér című magyar film jogait, hogy újraforgassa a filmet Aafat-e-Ishq (Sötét szerelem) címmel. A döntést azzal indokolták, hogy a magyar film érdekes koncepciója, fekete humora, a horror, a vígjáték és a szerelmi drámák elemeinek együttes jelenléte az indiai közönség számára is izgalmas lesz. Egy fiatal rendezőt, Indrajit Nattoji-t bízták meg a Bollywood-i adaptálással, akinek a vezetésével áthelyezték a film cselekményét 2020 Indiájába, egy kisvárosba.
Liza, a rókatündér a japán és magyar kultúrát ötvöző, mágikus realizmus eszközeit felhasználó romantikus vígjáték., 2015 februárjában került mozikba. Fogadtatása kedvező volt: az első három héten több, mint hetvenezren nézték meg, több nemzetközi és hazai filmes díjat is nyert. Liza egy harminc éves, magányos és naiv ápolónő Csudapesten (az 1980-as évek Budapestjének egy fantázia változatában) él, a volt japán nagykövet magyar özvegyét ápolva. Egyetlen barátja Tomy Tani, egy japán popénekes szelleme, akit csak ő lát. Liza élete teljesen felfordul, amikor Tomy Tani (aki a Halál is egy személyben) féltékenységében megöli a Lizát párkeresésre bíztató özvegyet. Ezután a szellem minden férfit komikus módon megöl, aki közel kerül Lizához. A főszereplő magát hibáztatja: rókatündérnek, a japán mitológia elátkozott női démonjának gondolja magát, aki mellett minden férfi meghal, aki szemet vet rá. Az átkot csak az önzetlen, igaz szerelem tudja megtörni. A gyanús haláleseteket Zoltán zászlós, a különc rendőr próbálja felgöngyölíteni, aki beleszeret Lizába. A filmet Ujj Mészáros Károly rendezte, főszereplője Balsai Móni.
Az Aafat-e-Ishq sztorija és snittjei meglepően pontosan követik a magyar változatot. Végülis a mese örök: van egy szegény lány aki egy évtizednyi szolgálat után elnyeri jutalmát, de egy átkot is kap hozzá – amit csak az igaz szerelem törhet meg. Lallo, azonban egy kisvárosban él, nem a fővárosban. A szellemet Atmaramnak hívják, aki egy egyslágeres indiai popénekes volt életében – a történetből teljesen kikerült a japán szál. Vikram a rendőr pedig a finn country helyett indiai death metal-t hallgat.
Mit tudunk meg Indiáról?
A 21-ben készült film távoli misztikus múltbeli világa nem az elképzelt 80-as évek, hanem a Koronavírus Előtti időszak A helyszín egy kisváros India Uttar Pradesh államában, az ország egyik legfejlettebb, informatikára és mezőgazdaságra fókuszáló részén. Több, mint 241 millióan laknak itt, a lakosság 10 év alatt 20 százalékkal nőtt. Érthető, hogy a mellékszereplők miért fiatalabbak, mint a magyar filmben, a különös ételek kedvelőjének karaktere pedig miért lett még a számítástechnika-bolondja is, aki alaplapokat forraszt és VR-szemüvegre fejleszt applikációt.
Az Összkép a magyar társadalom és gazdaság működéséről szóló elemzések magazinja. Iratkozz fel hírlevelünkre, kövess minket, ha szeretnéd mélyebben megérteni, hogyan működik Magyarország.
Hiába van az államnak négy Budapestnél nagyobb városa, az emberek négyötöde falvakban él. A film a vidéki, kisvárosi életet választotta kontextusnak, ahol jól megférnek egymással az eredeti film 1980-as éveket idéző díszleteinek másolatai és a legújabb érintőképernyős telefonnal szelfiző háttér-karakterek. A technológia komoly szerepet kap a filmben: minden városi jelenet hagsúlyozza, hogy az emberek nem egymásra, hanem okostelefonjaikra figyelnek. A két főhős, Lillo és Vikram különlegességét az emeli ki, hogy régi típusú, nyomógombos telefonjaik vannak. Atmaram, a szellem is egy ilyen készülékbe zárva kerül Lallohoz. Az indiai filmben a mobil fontos szereplő: egyszerre jeleníti meg a fejlődést, a veszélyt – mind az egyén, mind a közösségek számára.
Elidegenedett, a helyüket nem találó emberek élnek a film kisvárosában. A sztoriban a Vörös Tündér legendája (rókatündérhez hasonló átok sújtotta nő) egy olyan időből származik, „amikor mindenkinek volt helye a társadalomban”. Mind a két változatban a karakterek a helyüket, a párjukat keresik. Azonban összehasonlítva a két filmet, az indiai verzió kevésbé borús: a karakterek képesek változni, jóságosabbak, összetartóbb közösségben élnek, mint a magyar eredetiben: az indiai nőcsábász a magyarral szemben rájön, hogy megérné várni az őszinte érzésekre; az indiai szomszéd pedig többször segít a főszereplőnek, míg a magyar verzióban levegőnek nézi.
Az indiai filmben nem csak rossz szellem van, hanem jó is. A magyar filmben az özvegy karaktere egy jóakaratát rejtegető, morcos, „szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!” karakter, aki halálával magára hagyja Lizát Az indiai változatban ugyanez a szereplő egy jóságos (nem vérszerinti) rokon, aki halála után szellemként vigyáz Lallora.
Liza és Lallo tanulsága
Az eltérő kulturális kód ellenére a filmek tanulsága megegyezik: a gonosz szellem nem tűnik el, meg kell tanulni együtt élni vele és úgy megtalálni a boldogságot. Az Indiai változatban ehhez hozzáadódik a technológia értelmezése is: amikor a hősök új életet kezdenek és a nyomógombos mobilt érintőképernyősre váltják, a rosszakaró szellem átköltözik az új telefonba. A technológiai haladás nem jelenti a tiszta lappal kezdést, a problémák tovább öröklődnek, sőt, rengeteg új kihívással is szembe találjuk magunkat miattuk.
Azonban Magyarországon és Indiában egyaránt az egyénen múlik, hogyan él egy rossz szellemekkel teli világban. Zoltán zászlós és Vikram esetében ez a kitartást, a halállal való szembenézést jelenti, Liza és Lillo pedig az életet és a reményt választja. Végül mindannyian elnyerték a hősöknek járó mese-záró mondatot, és boldogan éltek amíg meg nem haltak.
Olvasd el ezt is!