Jókai Mór egykori balatonfüredi nyaralója elárulja mennyi tudásvágy, feszültség mozgatta az aranyember íróját, hogyan is éltek a ma már kedélyes békeidőnek gondolt XIX. században. Jókai öröksége nyomába szegődtünk, hogy feltárjuk az író kevésbé ismert oldalát.
Nem nehéz elképzelni, miként varázsolta el Balatonfüred Jókai Mórt, elég sietség nélkül sétálni egyet a parton, elidőzni egy vízre néző padon. A platánfák alatt összemosódó beszélgetések hangjai úsznak, napsütés táncol a tótükrön, miközben népes verébcsaládok gyűjtögetik a vadkacsáknak elszórt morzsákat. Jókai Mór és felesége, Laborfalvi Róza 1857-től rendszeresen nyaraltak Füreden, tíz évvel később már saját villájukban. A nyaraló ma Jókai Emlékházként működik, ahol a házaspár mindennapjai mellett az író szerteágazó érdeklődésével és a Balatonhoz kapcsolódó munkáival ismerkedhetünk meg.
Fotó: Wikipédia
A fák ölelésében álló egykori nyaralóhoz rövid séta vezet a partról. 1870-ben a még befejezetlen villában nyaralt a Jókai család, ami a rákövetkező közel húsz év során második otthonukká vált. A friss füredi levegővel és a gyógyforrások savanyú ivóvizével kúrálták Jókai légúti betegségeit, miközben a helyi társasági és kulturális életből sem maradtak ki.
„Megérkezésem estéjén gyönyörű holdvilágos idő volt, a Balaton ezüsthímes tükrén csónakok lebegtek, s a csónakok felől andalgó népdalok s méla nemzeti dallamok hangjait ringatta felénk a szélcsendes alkonyi lég. Fiatal, szép delnők, magyar főurak csónakáztak ott, ők énekelték a népdalokat. Ez első vonásból rajzolja magának az arcképeket tovább, akinek helyes képzelme van – nem fog csalatkozni. Ez a vonás húzódik végig az egész társas életen, s ez az, ami többet ér Balatonfüred minden magnéziájánál. (Jókai Mór: A magyar Tempevölgy, részlet)
Füredi mindennapok
Jókai mindig ugyanabban az időpontban tette meg szokásos sétáját. A munka mindvégig az első helyen állt, a szórakozás utána következett. Pályája csúcsán álló íróként nem kerülhette el, hogy a társasági élet középpontjába kerüljön, de visszahúzódó természete miatt ritkán vett részt nagy társasági eseményeken. P. Miklós Tamás történész, a Városi Helytörténeti Gyűjtemény szakmai vezetője azt meséli, a füredi nyaralások a munka mellett elsősorban a pihenésről és gyógyulásról szóltak. „Nem szívesen járt vendégségbe, bálokba, amelyek akkoriban gyakoriak voltak, de voltak felkérések, amiknek eleget tett. Például a Balaton második gőzhajóját, Gizellát 1871-ben bocsátották vízre, az eseményre ő írt avató beszédet, ő lett a keresztapa.”
Cikkünk nyomtatható pdf-ben is letölthető.
Az Összkép magazin a magyar társadalom és gazdaság működéséről szól. Komoly elemző munkára épülő áttekintéseket készítünk, kutatások eredményeit foglaljuk össze és az országot jól ismerő vezetők, kutatók történeteit mutatjuk be arról, hogyan is működik a világunk. Kövessen minket, iratkozzon fel hírlevelünkre, ha szeretné mélyebben megérteni és felfedezni Magyarországot.
Hajózni és kirándulni gyakran jártak, mindemellett Jókai egyik kedvenc időtöltése a tarokkozás volt, ezért a kártyajáték saját sarkot kapott az emlékházban. Ott derül ki, hogy néha azért Jókai is inkább választotta volna a szórakozást, olyankor Laborfalvi Róza határozottsága kellett, hogy rábírja férjurát a napi penzum teljesítésére.
Az imádott feleség szelleme minden szobában jelen van, a sikeres színésznő méltó társa volt az írónak. Évekig a Nemzeti Színház vezető színésznője volt, a közönség rajongott érte akár Lady Macbeth-et, akár Stuart Máriát alakította. A legenda szerint Jókaival is egy előadáson ismerkedtek meg 1848. március 15-én, a Bánk bán díszelőadásán kokárdát tűzött a nála nyolc évvel fiatalabb író kabátjára. A találkozásból szerelem lett, majd házasság, noha Jókai környezete nem nézte jó szemmel a kapcsolatot. Nem segítette az elfogadásukat sem a korkülönbség, sem a színésznő viharos múltja, benne egy törvénytelen lánygyerekkel.
Fotó:Jókai Mór Emlékház Facebook
Jókainé lassan bebizonyította férje családjának, hogy a feleség szerepében is helyt tud állni, így végül mindenki elfogadta az író választását. A háztartás főparancsnokát, az ünnepelt színésznőt és a szeretett nőt egyszerre idézi meg az emlékház hálószobája. Az öltözőparaván, elegáns ruhák és fésülködőasztal fölött az egyre idősödő asszony néz ránk a falakról, 1886-os halála után Jókai eladta a számára üressé vált villát.
A Jókai Emlékház 2010 óta megújult kiállítással várja az érdeklődőket. A házaspár hagyatékából származó használati tárgyakat, bútorokat korabeli darabokkal egészítették ki. A kiállítás így nem csak Jókaiék mindennapjaiba enged betekinteni, hanem a korszak nemesi élettereibe, a biedermeier komódok, faragott képkeretek és rézedények világába is. Utóbbiak a látszólag használatra kész konyha díszei. A kis sparhelt, a savanyúsággal teli borkánok és a háttérben lejátszott főzőműsor mellett már-már érezni a sülő pecsenye illatát.
A nyarak kényelmét Jókaiék nem bízták a véletlenre, felpakolták a fél háztartást. A nyaralás közben csak Jókai utazott haza néha, ha országgyűlési képviselő minőségében meg kellett jelennie a fővárosban. Az érkezésükkel járó felfordulásra az emlékház előterében bőröndök, kosarak és kabátkák sora utal. A háztartási eszközöktől kezdve a ruhásszekrények tartalmáig mindenfélét magukkal vittek. Ment velük a szakácsnő, no meg Jakli, a szarka és a két újfunlandi, Szelika és Zulejka is.
Jókaiék a megszokott házi kedvencek mellett a legkülönbözőbb állatokkal, például egy malaccal éltek együtt Füreden. Laborfalvi Róza unokája, a lányukként nevelt Jókai Róza visszaemlékezésében így ír a házaspár körül élő állatseregről:
„És ez a sok, sok állat mind kap valami csodálatos, hihetetlen tulajdonságot Jókai portáján. Kutyák, macskák hősök, mártírok. Malac kávét iszik bögréből, ölbe ül. Kakas monogám házasságban él. Pézsmakacsa házőrző állat. Hogy a szarkák, varjak mi mindent tudnak, azt elmondani se lehet. Hihetetlen, mesevilág így együtt, – de külön-külön mind igaz, való. Voltak, éltek, ismertem, szerettem őket.” (Jókai Róza: Akik elmentek…)
Jókai Róza gyerekszobája falán is olvashatóak a fenti sorok; valódi mesevilág vette körül a füredi nyaralóban. Királylányi birodalmat rendeztek be neki porcelánbabákkal, saját teáskészlettel, mesekönyvekkel. Sokáig nem is sejtette, hogy nem a valódi szüleivel él. Édesanyjához, Benke Rózához hasonlóan ő is törvénytelen gyerek volt, anyja korai halála miatt vette őt magához a Jókai házaspár.
Jókai, a polihisztor
Az emlékház minden szobában meglepetéseket rejt. Rácsodálkozhatunk, mi mindennel foglalkozott Jókai. A látogatókat egy emberméretű teleszkóp fogadja, tökéletes mása az eredetinek, amely a dolgozószoba egy vitrinjében látható. Minden érdekelte az ismert és ismeretlen világból, éjjel a csillagokat, nappal a rovarokat és növényeket tanulmányozta. A kopár kertből zöld oázist varázsolt, pedig eleinte ez elképzelhetetlennek tűnt.
„– De hiszen terméketlen – intette a sógor –, még a bogáncs sem nő meg rajta. – Éppen az a szép benne – lelkendezett Jókai –, az a nagy élvezet, mikor a földet kényszerítjük, hogy teremjen.” (Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora)
A kertészkedésbe annyira belemerült, hogy 1896-ban kiadott egy szakkönyvet Kertészgazdászati jegyzetek címmel.
Foglalkozott földrajzzal, gyűjtötte a csigákat, kagylókat és köveket, egy részük a szalonban ki van állítva. Faragványokat készített elefántcsontból és fából, ugyanolyan aprólékossággal, mint ahogyan akvarelljeit, rézkarcait megrajzolta. Az emlékházban kiállított művein többnyire a Balaton és a környező táj a téma, a más alkotóktól kiállított képeken is a tó 19. századi arcával találkozunk. Még beépítetlen dombok és völgyek, szabadon legelésző juhok és marhák, az őket kísérő pásztorok, a hajókkal alig megzavart víztükör. A táj, amibe Jókai beleszeretett, és amit megírt Az arany ember című regényében.
„Az orvosi tanácskozmány eredménye az volt, hogy Mihálynak el kell menni valahová tengeri fürdőkre, hogy a hullám adja neki vissza, amit a szárazföld elvett tőle. (…) Arra eszébe jutott, hogy hiszen van neki egy kis nyári kastélya a Balaton melletti völgyek egyikében; ezt akkor szerezte, mikor évek előtt kibérlette a balatoni halászatot, de alig volt benne kétszer-háromszor azóta. Most hát azt mondá, hogy majd ott fogja tölteni a késő őszt. Orvosai helyeselték a választást. A Balaton veszprém–zalai partja valóságos Tempe vidéke, egy tizennégy mértföldnyi szakadatlan kertláncolat, egymást érő boldog falvakkal, elszórt úri lakházakkal, a méltóságteljes tó maga egy barátságos tenger, kisszerű zivatarával, de nagyszerű andalgásával; levegője olaszországi, népe szívélyes, forrásai gyógyerejűek; ott legjobb lesz a búskomor szenvedőnek az őszi hónapokat eltölteni. (…) Tehát elküldték Mihályt a Balatonhoz.” (Jókai Mór: Az arany ember)
Jókai és a Balaton
Az emlékház dolgozószobájának közepén egy íróasztal áll, a karosszékben hanyagul levetett köpeny, az asztalon félbe hagyott pasziánsz várja vissza az írót. Egyik legsikeresebb regényét, Az arany embert írta itt, a szobát a több mint húsz nyelvre lefordított műnek szentelték. A regény valóban Balatonfüreden született, de P. Miklós Tamás szerint több forrás is arra utal, hogy még a saját nyaralójukkal szomszédos Huray-villában kezdte el megírni. Ez a füredi fürdőorvos, egyben Jókai sógorának, Huray István háza volt, ő javasolta Jókainak, hogy a tüdőbetegségeit a városban kúrálja.
Fotó: Jókai Mór Emlékház/Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.
A Balatont Jókai csodatévő tengernek látta, ezt a nézetet igyekezett minél szélesebb körben terjeszteni. A magyar Tempevölgy című útleírásával már az első látogatását követő évben megkezdte a balatoni írások sorát, amit az 1880-as évekig folytatott. „Jókai növelte Füred népszerűségét, mint nemes ember és híres író vonzotta az ismeretségi körét, az újságok tudósításai beszámoltak az útjairól” – meséli P. Miklós Tamás. „Az sem mellékes, hogy a Balatonleírásai nagyon érzékletesek, akkoriban még a fotók sem tudták olyan hűen visszaadni a tájat, gyakran inkább átrajzolták őket, rézkarcokkal illusztrálták a szövegeket.”
„Ah, de a Balaton-vidék egy bájos menyasszony, ki vőlegényére vár, minden ponton új bájait tárja fel; mentől tovább nézzük, annál szebbnek látjuk, s bár nevessenek ki érte, én azt mondom, hogy az egész táj mosolyog!” (Jókai Mór: A magyar Tempevölgy)
A balatonfüredi évek alatt kérték fel a Balatoni Egylet irodalmi szakosztályának élére is, Jókai szívesen vállalta. Az egylet célja a Balaton kultuszának emelése volt, amin Jókai már korábban is fáradozott. Ekkor írta meg a Balatonfüred és a Balaton jövője című cikkét, amelyben a balatoni lehetőségekkel és problémákkal egyaránt foglalkozott.
Laborfalvi Róza halála után Jókai egyre kevesebbet foglalkozott a balatoni közügyekkel, befelé fordult. Második feleségével, a nála évtizedekkel fiatalabb Nagy Bellával többször visszatértek Füredre, de ekkor már nem írt a Balatonról.
A Balaton népszerűségét részben Jókai teremtette meg, Balatonfüreden az író kultuszát őrzik híven. 27 éve rendezik meg a Jókai Napokat, tartanak Jókai bablevesfőző versenyt, Jókai kiskönyveket adnak ki, irodalmi konferenciákat szerveznek, szobra és obeliszkje is van a városban. Az emlékház visszarepít az időben és láthatjuk, hogy mindez hatalmas szellemi örökségen nyugszik. A „nagy mesemondó” nem csak színesen írt, úgy is élt.
Közös gondolkodásra hívunk: kérdőív a Balaton jelenéről és jövőjéről
Egy rövid kérdőív kitöltésére kérünk, mely a Balaton jelenének és jövőjének meghatározó kérdéseit járja körbe: milyen lehetséges jövőképek rajzolódnak ki, mire van szükség a tónál, miben más, mint 15 éve.
