Bakacsi Gyula szerint globális paradigmaváltás előtt vagyunk, meginogni látszik a világ jelenleg érvényes szerveződése. A legfontosabb most az, hogy megértsük, mi a lényege az új paradigmának, és Magyarország hol találja meg a helyét az új rendszerben – ebben a hálózatelmélet adhat útmutatást. A professzor HÉTFA-ban tartott előadását ismertetjük.
A paradigmaváltás egyszerre esély és veszély is. Esély abban az értelemben, hogy a hátrányok behozása nélkül nagy lépéseket lehet tenni a centrum felé a periférikus pozícióból. Annyiban viszont veszély, hogy maga alá is temethet a változás – bár még nem lehet tudni, milyen szerepünk lesz az új rendben, de azt lehet sejteni, hogy nem leszünk a hálózatokat kontrolláló nagy játékosok között.
Fotó: Pixabay
A paradigmaváltásnak sok jele van, például átalakulnak az emberi együttműködéseket szervezését elősegítő technológiák. Másfelől a kialakuló társadalmi feszültségek miatt egyre kevésbé tartható, hogy a gazdaságot szervező központi szereplők a megtermelt érték jelentős részét maguknak tarják meg. A gazdaságban pár év vagy évtized alatt új megközelítéseket alkalmazó vállalatok (pl. Amazon, Google, Apple) veszik át a vezető pozíciót, letaszítva a korábbi tradicionális bajnokokat. A Távol-Kelet egyre inkább magához ragadja a központi szerepet a gazdaságban, ezzel a társadalmi hálózatok szervezésében is.
Cikkünk nyomtatható pdf-ben is letölthető.
Mi történik itt? Hogyan értelmezhetjük ezeket a folyamatokat? Hogyan határozhatjuk meg, mi lehet Magyarország helye ebben az átalakuló világban és mit tehetünk ezért? Bakacsi Gyula szerint ezek a kérdések a hálózatelmélet segítségével válaszolhatóak meg.
A hálózatok kitermelik a saját központjaikat
Barabási Albert László hálózatelmélete a 21. század kulcselmélete, melynek ma még nem tudjuk teljesen felmérni a jelentőségét.
„Valahányszor a természet kész egy új háló megszövésére – mivel nem tudja elkerülni saját törvényeit – olyan hálózatot alkot, melynek alapvető szerkezeti sajátosságai megegyeznek a korábban megszőtt hálók szerkezeti sajátosságaival. Az összetett hálózatok keletkezését uraló törvények ereje a magyarázat a skálafüggetlen topológia mindenhol megfigyelhető jelenlétére.” – írja Barabási Albert László Behálózva című könyvében.
A ’skálafüggetlen topológia’ azt jelenti, hogy sok szereplőnek viszonylat kevés kapcsolata van, néhány szereplőnek pedig rengeteg. Azaz nincsenek tipikus szereplők: egy hálózatban egyszerre vannak jelen a perifériális szereplők, hálózati szuperközpontok és a kisebb-nagyobb alközpontok. Kérdés, hogy adaptálható-e ez a megközelítés társadalmi hálózatokra, társadalmi rendszerekre. Illetve kérdés az is, hogy egy ilyen skálafüggetlen hálózati szerkezet az emberi akarat fölött áll-e, tud-e természeti törvényként működni. Barabási szerint ha nincs olyan erő, ami a szereplők szabad választását korlátozná, akkor a skálafüggetlen hálózati topológia emberi akarattól függetlenül felálló, „kvázi” természeti törvénynek engedelmeskedő szuper-struktúra.
Bakacsi Gyula a Budapesti Gazdasági Egyetem kutató professzora, a Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék egyetemi tanára. Diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetem jogelődjénél (MKKE) szerezte, ugyanitt doktorált (1988), a közgazdaságtudomány kandidátusa (1994). Kutatási területe a szervezeti magatartás, ezen belül kiemelten a szervezeti kultúra és leadership (a GLOBE nemzetközi összehasonlító kultúra kutatási program magyarországi kutatásvezetője), valamint a kooperatív stratégiák és viselkedés.
Több, mint 30 évig dolgozott a Budapesti Corvinus Egyetemen (és jogelőd intézményében). 2005-2013 között a Szervezeti magatartás tanszék vezetője, a Vezetéstudományi Intézet igazgató helyettese, 2008-2010 között a Corvinus School of Management MBA program igazgatója. 2013-2017 között a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ egyetemi tanára, az MSc program vezetője. 2003-2013 között a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója és az Üzleti Tudományok tanszék vezetője, 2004-2008 között a Gazdaság- és Humántudományok Kar dékánja.
Sok jel utal arra, hogy a skálafüggetlen hálózati „képlet” az emberi kapcsolatok alakulását is jól magyarázza. Úgy tűnik, az nem kérdés, hogy az emberek globális hálózata eltérhet-e ettől vagy sem. Óhatatlanul vannak kapcsolatokban szegényes kapcsolatrendszerű és kiemelkedően sok kapcsolatú (super-connected) központi szereplők. A kérdés csak az, hogy ki és miért válik egy hálózat kulcsszereplőjévé.
Ezek a kulcsszereplők a társadalmi és gazdasági együttműködések központi figurái. Ők kötik össze a többieket, ők közvetítenek. Kulturális ügyekben a sztárok, közügyekben a politikusok, gazdasági területen a termelést és értékesítést szervező nagyvállalatok a hálózati központok.
Ezek a hálózatok a tagok szabad akaratából jönnek létre, az együttműködés szándékával – a választás szabadságára épülő, alulról építkező rendszerek természetes tulajdonsága, hogy a végén kevés központból vezérelt világokká állnak össze, ahol a befolyás és a hasznok eloszlása egyenlőtlen.
Fotó: Pixabay
Fontos, hogy megértsük ezeknek a hálózatoknak a felépülési és működési logikáját, dinamikáját. Nemcsak arról van szó, hogy a hálózatok kevés központból kontrollált rendszerek. A hálózat hátterében a növekedés, a népszerűségi kapcsolódási logika áll – itt van jelentősége az egyéni választásoknak. Az alkalmassági vonzerő határozza meg, hogy az újonnan belépő hálózati szereplők melyik csomóponthoz, kulcsszereplőhöz kapcsolódnak. Ki kit lájkol a neten, melyik kiskereskedelmi lánccal szerződik egy tejtermelő, melyik politikusra hallgat egy választó.
A társadalmi együttműködések így kialakuló központi szereplőit szinergiaközpontnak tekinthetjük. Egy vállalkozó úgy kapcsolja össze a mérnököt, a kreatívot, a könyvelőt, hogy azok együtt többre képesek, mint külön-külön. Egy nagy cég hatékony értékláncot szervez a nyersanyagok előállítóitól, az összeszerelőkön át a fogyasztókig. Egy jó magazin rengeteg embertől gyűjti össze a tudást, hogy az olvasóban összeállhasson az összkép.
Ezek a szinergiaközpontként működő csomópontok a teremtett többletérték elosztásának is kulcsszereplői. Sok függ attól, hogy ez az elosztás fenntartható, méltányos, jövőképes struktúra-e vagy ha nem az, akkor jöhet egy ettől eltérő, életképesebb mintázat kiemelkedése.
A hálózati logika egyaránt használható az egyének, a szervezetek és az államok közötti kapcsolatok elemzésére. Elemezhetjük az emberek közötti kapcsolatokat: ki kit ismer, ki kivel szokott egyeztetni a munkája során, ki kivel beszéli ki a többieket – ezt tette például Takács Károly az iskolai pletyka hálózatait elemezve. Vizsgálhatjuk a szervezetek, intézmények közötti kapcsolatokat – erre tipikus példa Mike Károly és Kiss Gábor a vállalkozások közötti alkuk és megállapodások világáról szóló kutatása. S beszélhetünk államok közötti kapcsolatokról. Ez még egy absztrakciós szinttel feljebb van; lényegében képviseleti viszonyokról van szó – Bakacsi Gyula erre fókuszált a napóleoni háborúk után megszülető Szent Szövetségről szóló tanulmányában.
Szabadon szövődő egyenlőtlenség
A szabadon szövődő hálózatokról korábban inkább azt gondoltuk, hogy azok demokratikus, esélyegyenlőséget biztosító eredményhez vezetnek. Ennek a megközelítésnek a tündöklését és bukását legjobban az internet példája bizonyítja.
A világháló lényege, hogy olyan fórum, ahol bárki, bármilyen információt megoszthat, és az elvileg bárki számára hozzáférhető. Barabási kutatásai még az internet hőskorában, jóval a Facebook és a Google hegemóniájának kialakulása előtt megmutatták, hogy ez a hozzáférés korántsem demokratikus. A feltöltött tartalmakhoz nem férhet hozzá mindenki egyformán, hiszen a felhasználók vagy nem találják meg azokat, vagy egyszerűen nem érdeklik őket. Annak az esélye, hogy ha bárki bármit feltesz, az azonos eséllyel jut el a többi felhasználóhoz, nagyon kicsi. Központok vannak, hierarchiák, nem esélyegyenlőség vagy demokrácia.
Fotó: Pixabay
Az internet csak rávilágított a hálózatokon belüli természetes különbségek természetére, ez azonban más területeken is jól megragadható. Az empirikus kutatások igazolják a Boston Consulting Groupot alapító Bruce Henderson több mint 40 éves ’hármas szabályát’. Eszerint bármelyik iparágban a három kiemelkedő szereplő egyenként is kb. 10 és 40% közötti részesedéssel rendelkezik, közösen pedig lefedik az iparág kétharmadát. A többi szereplő pedig hozzájuk képest nagyon kicsi.
A világgazdaság egészét nézve pedig jól kirajzolódik, hogy van kb. 1500 domináns cég, amelyek meghatározzák a piaci folyamatokat és közöttük is van 50 – jellemzően pénzügyekkel foglalkozó – kiemelkedően meghatározó központi szereplő.
Paradigmaváltás – hegyek és ordasok
A világ jelenlegi hálózatait meghatározó tényezők azonban átalakulóban vannak – ez arra utal, hogy a társadalmi-gazdasági hálózatokat a következő évtizedek újra fogják szőni.
Ennek kulcseleme, hogy a kapcsolatteremtés és fenntartás költsége radikálisan csökkent. Sokkal könnyebb vevőt, eladót vagy akár alkotótársat találni. Az informatika és az internet miatt az információkeresés költsége már nagyon alacsony, a tranzakciós költségek szerkezete radikálisan átalakult. A másik oldalról a kapcsolatteremtés kockázata azonban nőtt, mert felgyorsult a világ, az együttműködés hozamainak elosztása egyenlőtlenebbé vált – sokat lehet veszíteni, ha valaki rossz partnert választ. Emiatt az eddigieknél jobban elkülönül két fő együttműködési séma: a nagy kockázattal és hozammal járó kapcsolatok, és a kisebb hozamot hozó biztonságosabb kapcsolatok. Azaz egyszerre erősödik a világot átszövő elektronikus platformokon szerveződő szupergazdaság, és értékelődik fel a tradicionális intézményekre, kulturális és személyes viszonyokra épülő bizalom.
Ebben az átalakulásban Európa egyelőre nem áll nyerésre. Az Európai Unió megalakításának és kiterjesztésének egyik legfőbb motivációja az volt, hogy az erős észak-amerikai és dinamikusan fejlődő ázsiai gazdasági szereplők mellett Európa csak egy gazdasági integrációval tudott játszmában maradni. Ezt a meccset Európa elvesztette – alulmaradt a másik két szereplővel szemben. A dobogó tetején úgy tűnik, a Távol-Kelet áll. Persze a versenynek még nincs vége: egy hárompólusú történetben mindig az az érdekes kérdés, hogy két szereplő mikor áll össze a harmadik ellen.
Magyarország helyzetét ebben a játszmában jól illusztrálja Weöres Sándor versecskéje:
„Egy
hegy
megy.
Szembejön a másik hegy.
Ordítanak ordasok:
Össze ne morzsoljatok!
Én is hegy,
te is hegy,
nekünk ugyan egyremegy.”
Magyarország ebben a játékban nem hegy, hanem ordas. Kérdés, hogy hosszútávon merre érdemes nyitni – valószínű érdemes több eshetőségre is felkészülnünk.
Kimaradt valami? Szóljon hozzá Ön is, hogy teljesebb legyen az összkép!
