Hogyan lehet célt és jövőképet adni a társadalom peremére sodródott embereknek, akik egyik napról a másikra élnek? Hogyan lehet erős és megtartó közösséget formálni belőlük? Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke HÉTFA Műhely előadásban a Jelenlét programot mutatta be, ami az elmúlt 10 évben több tucat magyar települést hozott vissza a kilátástalanságból.
Frissen festett napsárga óvodaépület, ablakában gyerekkéz alkotta színes mesefigurák és papírvirágok. Közösségi ház és fejlesztő foglalkozások gyerekeknek és szüleiknek. Tiszta lépcsőház és befizetett számlák. Fűtött étkező és fajátszótér az iskolaudvaron. Méltó körülmények gyerekeknek felnőtteknek – az életnek. Életképek azokról a helyekről, melyek bekerültek a Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programjába. Ahol korábban a munkanélküliség és a kilátástalanság uralkodott, mára akad munka, a gyerekeknek van jövőképe és a közösségi összetartás is megerősödött.
Fotó: Hajdú D. András
A nyomorúságot a céltalanság választja el a szegénységtől
A Jelenlét program a Magyar Máltai Szeretetszolgálat válasza a leszakadásra. „A legtöbb jóléti program azt feltételezi, hogy a legelmaradottabb részeken, településeken minden baj ellenére van egyfajta közösség és az embereknek van értékrendje, vannak céljaik. A nyomor legmélyebb bugyraiban ez nem igaz.” – hangsúlyozta Vecsei Miklós.
Cikkünk nyomtatható pdf-ben is letölthető.
„Éppen ezért ezekben a térségekben már nem használhatjuk a szegénység fogalmát – itt már nyomorról van szó. A szegénységben rengeteg dolog hiányzik, a célok azonban világosak. A hatvanas években például hatalmas volt a magyar vidéken a nélkülözés, mégis: ha egy parasztember kapott vetőmagot, élelmiszert, bármit, pontosan tudta, hogy azt mikor használja, hogyan ossza be. Bár sokan vitatják, szerintem a szegénység kultúrája létezik, mert a szegénységnek van értékrendje.”
Vecsei Miklós szerint a nyomorúságot a céltalanság különbözteti meg a szegénységtől. Nyomorúságról akkor kezdünk el beszélni, amikor a hiány akkorára nő, hogy a nyomorban élő elveszti a céljait. Nem feltétlenül anyagi hiányról van szó, hanem akár szellemi, érzelmi hiányról. „Azt látjuk a legnagyobb bajnak, hogy nincsenek meg az egyéni és a közös célok. Az egyik napról a másikra élés határozza meg ezeknek az embereknek az életét. A holnap számukra már nem létező fogalom. Ezzel szemben mi, akik a jóléti erkélyen állunk, ahhoz szoktunk, hogy vannak céljaink, távlatokban gondolkodunk – nem igazán tudunk mit kezdeni olyan emberekkel, akik mindig csak adott pontban látják az életüket, nem tudnak előre tekinteni, nagyobb egységben gondolkozni. Ez jelenti a munkánkban az egyik legnagyobb kihívást.”
Nincs mindenhol érvényes módszer, csak szemlélet
A Máltai Szeretetszolgálat azt vallja, hogy nincs mindenhol érvényes módszer, csak szemlélet. A szemlélet viszont mindenhol egységes. Még ha a helyzetek, problémák hasonlónak is tűnnek, a megoldások csak a legritkább esetben lehetnek univerzálisak, előre tervezhetőek.
Fotó: Hajdú D. András
„A jóléti erkélyről nézve, ahol mi állunk, sokszor hasonlónak tűnnek a dolgok. Például sorban álltak 1989-ben a keletnémet menekültek a zugligeti templom kertjében ételosztáskor, és sorban állnak ma a hajléktalanok a Blaha Lujza téren, szintén ételosztáskor. Mégis, teljesen más úgy sorban állni, hogy tudod, ez csak átmeneti, és más úgy, hogy tudod, életed végéig ez lesz osztályrészed, nem lépsz előre. Vagy másik példa: sátorban lakhat valaki, mert nincs otthona, de azért is, mert önként vállalta a remeteéletet és kivonult a természetbe.”
Azt, hogy adott településen, adott emberek számára mi jelenthet megoldást, mindig helyben kell kitalálni, a körülményeknek, lehetőségeknek megfelelően.
Rengeteg múlik azon, hogy megtörik-e a jég
A jelenlét a Máltai Szeretetszolgálat értelmezésében azt jelenti: jelen lenni egymás életében. „Nagyon keveset tudunk a nyomor világáról ahhoz, hogy helyesen ítéljünk. Ahhoz, hogy kiderüljön: hol, hogyan tudunk segíteni, jelen kell lenni, együtt azokkal, akiket támogatni akarunk; osztozni a nehéz életkörülményekben, közösen feltárni a problémákat, és velük együtt találni meg a kivezető utat.”
A jelenlét figyelmet és törődést is jelent. „A nyomorban élő emberek sokszor láthatatlanok a társadalom számára. Azzal, hogy velük vagyunk, figyelünk rájuk, bízunk bennük, láthatóvá válnak. 2016-ban hajléktalanokkal utaztunk Rómába a pápa meghívására, az irgalmasság szentévének lezárására. Az a három nap, amit ott töltöttünk, többet adott nekik, mint a mi három éves szakértői munkánk. A pápa azt mondta nekik: ti vagytok a világ csodái. Szeretet, támogatás, befogadás – ezekre van igazán szükségük ezeknek az elesett, a társadalom számára kevésbé látható embereknek.”
Előrefizetős órák a Pokoli Toronyban. Fotó: Hajdú D. András
A jelenlétbe az is beletartozik, hogy nem szabad elhamarkodottan ítélkezni – sem az emberi sorsokról, sem arról, hogy mire van szükségük. „Egy koszos cigányputri láttán a legtöbb embernek az az első kérdése, hogy miért nem takarít ki legalább a négy gyerekét nevelő, és az alkoholista férjét is megtűrő cigány anyuka. Nem azért, mert igénytelen és lusta, hanem azért, mert még soha senkit nem látott takarítani. De ez csak akkor derül ki, ha ott vagy és beszélgetsz vele.”
A folyamatos, segítő jelenlét és a sorsközösség-vállalás teremti meg a kölcsönös befogadás, a bizalom kialakulásának feltételét. „Rengeteg múlik azon, hogy megtörik-e a jég: ha sikerül megtalálni a közös hangot, sikerül elérni, hogy őszinték legyenek hozzánk, hogy elfogadják, amit mondunk, az már önmagában hatalmas eredmény” – mondta Vecsei Miklós.
„Bármennyire felkészült is az ember, első alkalommal biztosan nem kap őszinte választ. Az egyik legjobb módszer egyébként, hogy megtudjunk valamit egy faluról, ha mobil játszóteret viszünk. Az emberek viselkedése nagyon árulkodó: ha meg akarjuk tudni, hogy ki tud írni-olvasni, csak ki kell tenni a játékszabályokat, vagy aláírást kell gyűjteni. Ha a gyerekek otthagyják az ugrálóvárat a háztartási kekszért, kiderül, hogy nem kapnak rendesen enni. Többedik alkalommal, amikor odamegyünk, talán már a szülőket is be lehet vonni – ha együtt játszanak a gyerekekkel, akkor már megtört a jég. Alázat, figyelem és türelem kell ahhoz, hogy szót érts ezekkel az emberekkel. Ezek nem szakmai készségek, de enélkül nem működik.”
Részek egésze
Azokban a térségekben, településeken, ahová a program eljut, sok problémával kell egyszerre megbirkózni: nincs munka, a közösség szétesett, a lakásokban nincs fűtés. A Jelenlét fokozatosan válik rendszerré: lépésről lépésre vonják be a településeken elérhető szolgáltatásokat. Az elgettósodott Heves megyei falu, Tarnabod esetében például az egyik első lépés az volt, hogy közösségi házat hoztak létre. „Azt figyeltük meg, hogy iskola után szinte az összes gyerek a kocsmába megy. Kiderült, hogy a kocsma volt télen az egyetlen fűtött helyiség a faluban – a téli szocializáció helyszíne. A kocsmát végül megvettük és játszóházzá, közösségi házzá alakítottuk.”
A Biztos Kezdet Gyerekház Tarnabodon. Fotó: Hajdú D. András
Majd megnyitották a Biztos Kezdet Gyerekházat, ahol a 3 év alatti gyerekek és szüleik vehetnek részt foglalkozásokon, fejlesztéseken. A Szeretetszolgálat később a helyi óvodát és iskolát is átvette: a gyerekek teljesítménye látványosan javult, már az első év után valamennyi végzős diáknak sikerült bejutnia a középiskolába. Ma már természetes, hogy az általános iskola után a tarnabodi gyerekek is továbbtanulnak, szakmát szereznek, vagy érettségire készülnek.
Sok falubeli juthatott biztos keresethez. Egyrészt elektronikai bontóüzemet létesítettek. „Egy elhagyott istállót építettünk újjá – szerintem fontos üzenet van annak, hogy a tönkrement, használt épületet nem lebontottuk, hanem felújítottuk. Megmutatjuk, hogy a világ rehabilitálható, a beteg meggyógyítható.” Másrészt vettek egy buszt – a tömegközlekedés régóta elkerülte a falut, így esélytelen volt más településen munkát vállalni, vagy éppen eljutni az orvoshoz, a gyógyszertárba. Az új busznak köszönhetően többen el tudtak helyezkedni Tarnabod környéki üzemekben. Emellett új életet leheltek az elvadult, gondozatlan kertekbe is. Szociális szövetkezet alakult – beindultak a családi gazdaságok és a háztáji termelés.
A tolna megyei Gyulajt szintén a Jelenlét program hozta vissza a kilátástalanságból. Németh Nándorral, a gyulaji születésű településfejlesztési szakemberrel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat régióvezető-helyettesével készült interjúnkat itt olvashatja – a kistelepülésen elindult változásokról, a továbblépés irányairól és a közösségi összefogás erejéről, az egymásra figyelés fontosságáról beszélgettünk.
Nemcsak a világtól elzárt falvakban van szükség a segítségre, hanem akár olyan városokban is, mint Veszprém. A város ipari részén található, Pokoli torony néven elhíresült egykori munkásszálló tíz évvel ezelőtt szinte gettóként működött: a hatalmas adósságok miatt nem volt fűtés, a lépcsőházban térdig gázoltak a szemétben, az épület és a lakóközösség is romokban hevert.
Az adósságkezelésre az előrefizetős mérőórák bevezetése volt a legjobb módszer. Kitakarították a lépcsőházat, új szigetelést kapott a tető és új szennyvízvezetéket a ház. Több lakás összenyitásával pedig közösségi teret alakítottak ki. „Gyakran elfelejtjük, hogy a társadalomnak van becsülete, önérzete. A Pokoli toronyban nagyon figyeltünk arra, hogy az igazságosság ne sérüljön. Külön kértük a közműveket, hogy ne legyen olyan, hogy az egyéves, féléves tartozást elengedik – gondolni kell azokra, akik becsületesen fizették a számlákat. Azok, akik nem tudták, nem akarták fizetni a fűtésszámlát, napközben bent lehettek a fűtött közösségi szobában, de éjszakára nem maradhattak.”
Gyökerek és szárnyak
Tarnabod és a veszprémi Pokoli torony kettő a sok helyszín közül, ahol a Máltai Szeretetszolgálat segítő munkát végez. A Jelenlét program a Gyerekesély programnak köszönhetően az ország 31 leghátrányosabb helyzetű járásában nyújt segítséget. „Ha Magyarország 300 legszegényebb települése néhány éven belül nem kap konkrét, személyre szabott segítséget, szépen lassan megszűnik létezni” – véli Vecsei Miklós. Rengeteg a tennivaló, az erőforrások azonban végesek.
Bontóüzem Tarnabodon. Fotó: Hajdú D. András
„Ha csak egy-egy helyszínre koncentrálunk, már lenne metró és minden gyerek egyetemre menne. De az nem lenne valódi. Az az igazi, ha bizonyos idő után ott lehet hagyni a településeket: ha az általunk kitaposott utakat járva maguk viszik tovább az életet. Ez persze nem könnyű – sosem lehet teljesen otthagyni ezeket a helyeket, ezeket az embereket. Talán már van olyan falu, ami nem fordulna vissza teljesen nélkülünk a régi állapotokba, de azért még kell 10-15 év, hogy biztonsággal működjenek. Ami még nehezebb, hogy érzelmileg, lelkileg is el kell engedni projekteket. Be lehet vonódni, de nagyon komolyan, józanul végig kell gondolni, hogyan kezeli ezt az ember – mit vállal magára és mit nem.”
Nemcsak az arany, ami fénylik
A segítő munkánál gyakran egészen máshogy kell mérni a sikert, mint megszoktuk. „Nekem siker, ha Józsi bácsi megígéri, hogy nem fog inni – tudom, hogy nem tudja betartani, hiszen világéletében alkoholista volt, de egyáltalán, eljut addig, hogy ez az ígéret, a nem-ivás gondolata egy helyes dolog. Az is siker, ha egy olyan faluban, ahol első ránézésre borzalmas minden, egy-két év alatt kiderül, hogy vannak még maradványai az egykori életnek, közösségnek, ami újra működni kezd” – mondja Vecsei Miklós.
Persze vannak kézzelfogható, a külvilág számára is érthető-mérhető sikerek. Például Tiszabőn, ahol 2016-ban vette át a Máltai Szeretetszolgálat az iskolát, látványosan lecsökkent a bűnözés. Míg a korábbi években ötven felett volt évente a rendőségi ügyek száma, a Málta első évében egy sem volt. Pedig semmilyen konkrét bűnmegelőzési programot nem indítottak. „Megmutattuk azt is, hogy közmunkából fel lehet újítani az iskolaépületet, hogy fillérekből lehet Waldorf-jellegű kiscsoportos oktatást, foglalkozásokat szervezni; hogy lehet befőzés közben kémiát, betonozás közben tér-idomokat és sűrűséget tanítani.”
A legfontosabb talán mégis az, hogy a Jelenlét program megmutatta, hogy megéri türelmesnek és figyelmesnek lenni. „Azzal semmire sem megyünk, ha ezekbe a falvakba hozzuk a saját gyors megoldásainkat és döntéseinket. Nagyon sokat kell ahhoz egymástól tanulnunk, hogy el tudjunk indulni egy olyan úton, amin ők is szívesen járnak.”
Ezt is érdemes elolvasni!
