A Makroszemmel című sorozat azt vizsgálja, hogyan alakul a magyar gazdaság helyzete rövid és hosszú távon, világösszevetésben. Ismert vagy kevésbé ismert mutatószámokon keresztül tartunk tükröt a magyar gazdaság elé. Major Klára sorozatának negyedik része azzal foglalkozik, mi lehet az állam szerepe a válságokkal összefüggésben? Röviden: a kevesebb néha több.
Minél nyitottabb egy gazdaság, annál mélyebben érintheti egy világgazdasági válság vagy bármely jelentősebb világgazdasági esemény. A magyar gazdaság rendkívül nyitott mind a kereskedelem mind a tőkeáramlás tekintetében, ahogy sorozatunk korábbi cikkeiben bemutattuk. Az ebből következő védetlenséget a válságok ellen meg is tapasztaltuk és tapasztaljuk folyamatosan. Ezért számunkra különösen érdekes az a kérdés, hogy mi az állam szerepe ezekben az ingadozásokban, van-e feladata ezzel kapcsolatban? Különösen élesen merülnek fel ezek a kérdések akkor, amikor visszaesés, társadalmi probléma, feszültség, veszteség lép fel.
A kérdés összetett és nem is vállalkozhatunk arra, hogy teljes mélységében, minden szeletére kitérve válaszoljunk rá. Egyetlen elemét fogjuk most kiemelni, megnézzük, hogy mit mondanak a makroökonómiai mutatószámok a kormányzatnak a GDP ingadozásaiban betöltött szerepéről. Például a legutóbbi válság során a GDP 2008 harmadik negyedévétől kezdődően kezdett el csökkenni, és bár a csökkenés nem volt folyamatos, annak mértéke és a felépülés lassúsága miatt csak 2014 végére érte el reálértéken újra a válság előtti szintet. Ha az állami kiadások egy részét jelentő, úgynevezett közösségi fogyasztás indexét nézzük, 2008 utolsó negyedévének igen látványos csökkenésétől eltekintve nem látunk jelentősebb visszaesést. A válság előtti értékhez hasonlítva leginkább folyamatos növekedés rajzolódik ki és 2014 végére, amikor a GDP éppen csak elérte a 2007 végi értékét, a közösségi fogyasztás reálértéke már 14%-al meg is haladta azt.
Márpedig a közösségi fogyasztás a GDP egyik komponense. Ennek ingadozása hozzájárul a GDP ingadozásához is, akár növelni is tudja azt, akár csökkenteni is, attól függően, hogy növekedése elsősorban a GDP visszaesésének időszakában vagy a GDP fellendülésének időszakában következik-e be. A legutóbbi válság azonban csak néhány évet fed át, így csak egy kiragadott példának tekinthető, a szabályszerűségek megkereséséhez hosszabb idősorokat érdemes meg nézni nagyobb, például nemzetközi kitekintéssel.
Mi lehet itt a szabályszerűség? Korábbi írásunkban láttuk, hogy például a háztartás fogyasztása jellemzően együtt mozog a GDP ingadozásaival. A makroökonómia tankönyvekben jellemzően részletesen bemutatják azt is, hogy a beruházás, az export és az import (azaz a GDP többi komponense) szintén erősen együtt mozog a GDP-vel. Vajon igaz ez a közösségi fogyasztásra is?
Először is fontos látnunk, hogy a közösségi fogyasztás eleve egy teljesen más kategória, mint az előbb említettek. Míg a háztartás fogyasztása, az export, import, stb. igen nagy számú gazdasági szereplő viselkedése eredményeként alakul ki, addig a közösségi fogyasztás jellemzően a kormányzati döntés következménye és így, mint ilyen, kevésbé modellezhető (vagy legalábbis a makroökonómia keretein belül). Ebből nekünk leginkább most az a fontos, hogy szemben az előbbi tételekkel, erre vonatkozóan még teoretikus érvünk sincs arra nézve, hogy az együttmozgásnak pozitívnak vagy negatívnak kell-e lennie.
Ha megnézzük az európai országok statisztikáit, akkor látjuk, hogy a közösségi fogyasztás, mint a GDP komponense igen eltérően viselkedik a különböző országokban az üzleti ciklusok során. Megnéztük, hogyan mozog együtt a közösségi fogyasztás ingadozása és a GDP ingadozása, az ezt kifejező korrelációs értéket kiszámítottuk 27 európai országra (a módszertanról lásd a cikk végi keretes írás) és növekvő sorrendben feltüntettük az alábbi diagramon. Ebből első ránézésre is jól látszik, hogy az európai országok igen eltérőek abból a szempontból, hogy a közösségi fogyasztás milyen mértékben járul hozzá a GDP ingadozásaihoz.
Saját szerkesztés, az adatok forrása: EUROSTAT. A korreláció alapjául az 1995-2015 negyedéves adatok szolgáltak, kivéve Bulgária, Horvátország, Luxemburg, Málta (2000-2015) és Lengyelország (2002-2015) esetét.
A korrelációs együtthatók -0,4 és +0,6 között ingadoznak, ami igen széles tartománynak tekinthető. Az egyik végletet jelentő francia, luxemburgi és svájci értékek esetén a közösségi fogyasztás jellemzően akkor nő jobban, amikor a GDP visszaesik, illetve akkor csökken jobban, amikor a GDP növekszik, így a GDP kilengéseit ez a komponens tompítja. A másik végletet jelentő lett, bolgár, spanyol, stb. értékek éppen ellenkezőleg: pont akkor költ többet az állam, amikor a GDP is növekszik, és kiadásai akkor csökkennek jobban, amikor a GDP is visszaesik. Így ezekben az országokban a GDP kilengéseit ez a komponens felerősíti.
Magyarország éppen középen helyezkedik el ezen a listán. 1995 és 2015 között a közösségi fogyasztás reálértéken vett ingadozásai alig mozognak együtt a GDP reálértéken vett ingadozásaival. Ez legalább annyit jelent, hogy ha a kormányzat nem is járult hozzá a gazdasági ingadozások csökkenéséhez kimutatható mértékben, de nem is növelte azokat. Azért, ha az ábrát végignézzük gyanús lesz, hogy a sorrend akár készülhetett volna a jövedelem szerint is. Úgy tűnik, hogy a magasabb jövedelmű országokban mintha a közösségi fogyasztás inkább csökkentené a GDP ingadozásait, mint az alacsonyabb jövedelmű országokban. Az összefüggést megpróbáltuk vizualizálni oly módon, hogy az első ábrán szereplő korrelációs együtthatókat feltüntettük a vonatkozó ország egy főre jutó reál GDP értékének a függvényében (ld. második ábra). A pöttyök erősen szóródnak, ami azért arra utal, hogy a kapcsolat, ha van is, legfeljebb közepes erősségű. De ez a közepes erősségű kapcsolat negatív irányú: a magasabb jövedelmű országokban jellemzően alacsonyabb korrelációt találunk – azaz ott az államkassza inkább csillapítja a válságok hullámait.
Saját szerkesztés. Adatok forrása: ECOSTAT
Hogyan lehet ezt értelmezni? Mi állhat e jelenség hátterében? Fontos szem előtt tartanunk, hogy a fentiekhez hasonló ábrák oksági kapcsolatot nem tudnak bizonyítani. Kevéssé valószínű, hogy a magasabb jövedelem lenne önmagában oka (vagy következménye) a közösségi fogyasztás ciklust simító vagy felnagyító tulajdonságának. Valószínűbb, hogy a közösségi fogyasztás ingadozására ható tényezők magával a jövedelemszinttel is összefüggésben vannak. A pontos okság feltárása további kutatások tárgya kell, hogy legyen (és az is), itt csak néhány interpretációt tudunk felsorolni.
A közösségi fogyasztásnak a GDP-vel való együttmozgását azért is nehéz magyarázni, mert kölcsönösen meghatározzák egymást. A közösségi fogyasztást elsődlegesen adóbevételek finanszírozzák, különösen abban az esetben, ha a költségvetési deficit kellően határok közé van szorítva (például egy maastrichti szerződés miatt). Az adóbevételek azonban többnyire a jövedelem függvényei: ha több jövedelemből többet fogyasztunk, akkor több fogyasztási adót fizetünk, nem is beszélve arról, hogy a jövedelemadók (SZJA, társasági nyereségadó, stb), szintén együtt mozognak a GDP-vel. Így ha a kormányzat mindig annyit költ, mint amennyit az aktuális bevételei megengednek, akkor fellendülés, azaz növekvő GDP idején nő a mozgástere, visszaesés, recesszió idején csökken. Ebben az esetben nem számíthatunk arra, hogy a közösségi fogyasztás tételei segítenek a recesszió csökkentésében.
A közgazdászok gyakran javasolják olyan költségvetési megoldások alkalmazását, amelyek erősítik az ún. automatikus stabilizátorok hatásainak érvényesülését. Az automatikus stabilizátorok olyan szabályozási elemek, amelyek nem igényelnek külön költségvetési döntést, mégis recesszió idején növelik a kiadásokat (például munkanélküli segélyezés rendszere) vagy csökkentik a bevételeket (ezért maga a jövedelemfüggő adórendszer is ide tartozik), ezeken keresztül automatikusan csillapítják a válságok okozta kilengések hatásait. Az automatikus stabilizátorok fogalma elég absztrakt, inkább csak példákkal tudjuk illusztrálni a jelentőségét, semmint teljes körűen bemutatni. Mérni sem egyszerű, komplex szimulációs modellekkel azért időnként történnek becslések. Az automatikus stabilizátorok szisztematikus alkalmazása, éppen úgy, ahogyan a közösségi fogyasztás simítása, jelentős fiskális fegyelmet igényel, aminek a megvalósítása komoly társadalmi feszültségeket generálhat éles helyzetekben. Ezzel együtt is azonban elmondhatjuk, hogy ha fiskális fegyelem árán ugyan, de nincs elvi akadálya annak, hogy a kormányzat makroszintű döntésein keresztül hozzájáruljon a GDP ingadozásainak mérsékléséhez.
Az üzleti ciklusok mutatói – rövid módszertani háttér az ábrákhoz
Az üzleti ciklusok vizsgálata során a szokásos egyszerű mutatókon messze túlmutató, némileg összetettebb, bonyolultabb statisztikai módszertanokat alkalmaznak a közgazdászok. Ennek az a legfőbb oka, hogy egy ország makromutatójának értékeit, pl. a nyers GDP adatokat egyszerre egymástól lényegesen különböző folyamatok is mozgatják. A gazdasági növekedés hosszú távú folyamat, amelynek hatására a GDP és annak komponensei is folyamatos növekedést mutatnak fel. Ettől egészen különböző mechanizmusok mentén érthető meg az ún. üzleti ciklusok jelensége, amelyik a GDP rövid távú ingadozásait generálja. A rövid és hosszú távú folyamatok különválasztása alapvetően fontos, ennek hiányában téves következtetésekre juthatunk.
Ha az üzleti ciklusok hatásaira vagyunk kíváncsiak, akkor először ki kell szűrnünk a trendet, azaz a hosszú távú növekedést az adatsorból, és az így maradt ún. ciklikus eltérést kell vizsgálnunk. Ennek szokásos útja az, hogy a nyers adatoknak (vagy éven belüli adatoknál az ún. szezonálisan szűrt adatoknak) vesszük a természetes alapú logaritmusát, majd az így kapott értékekre trendet illesztünk. Ez utóbbira is számos eljárás áll rendelkezésre, mi a jelen számításokban az ún. Hodrick-Prescott szűrőt alkalmaztuk. A ciklikus eltérés ezt követően az adat (logaritmusának) és a trendnek a különbsége.
Az így kapott ciklikus komponens jellemzően azt mutatja meg, hogy a GDP vagy a kormányzati beruházás hány százalékkal tér el az adott időszakban a trend szerinti értékétől. Értelemszerűen a ciklikus komponens lehet negatív és pozitív érték is, nagyságrendileg jellemzően néhány százalékos értéket vesz fel. Jelen írásunkban a GDP és a kormányzat kiadásainak a trend körüli eltéréseit vizsgáltuk Magyarország és számos európai ország esetében az EUROSTAT adatai alapján. Az írásban hivatkozott mutatószám a GDP ciklikus komponensének és a kormányzati kiadások ciklikus komponensének a korrelációs együtthatója.
A sorozat további cikkei
Nagy nyitottság, kevés újítás, bizonytalan növekedési potenciál – Ilyennek látszik a magyar gazdaság sok év és sok ország adatait vizsgálva A Makroszemmel című sorozat azt vizsgálja, hogyan alakul a magyar gazdaság helyzete rövid és hosszú távon, világösszevetésben. Ismert vagy kevésbé ismert mutatószámokon keresztül tartunk tükröt a magyar gazdaság elé. Cikksorozatunk eredményeit foglaljuk most össze: gazdaságunk kiemelkedően nyitott, ennek lehetőségeit azonban korlátozottan tudja kihasználni, kockázatait pedig csak részben tudja kezelni.
Kik innoválnak? Major Klára sorozatának hetedik része azzal foglalkozik, mennyire innovatívak a magyar vállalatok.
A hosszútávú növekedés tényezői Magyarországon az egy főre jutó GDP az 1995 és 2014 közötti két évtized alatt évente átlagosan 1,97%-ot növekedett. Korábban láttuk, hogy ha ez a növekedés hosszú távon fennmarad, akkor a jövedelmi felzárkózás záloga lehet – évszázados horizonton gondolkodva. Mi volt ennek a növekedésnek a forrása? Mitől nőtt a gazdaság, a növekedés egyes forrásai milyen mértékben járultak hozzá ehhez a növekedéshez? Jelen írásunkban ezt a kérdést járjuk körbe.
Hosszú távú növekedés: mennyi az annyi? Major Klára sorozatának ötödik része azzal foglalkozik, hogyan is alakult a magyar gazdaság növekedése az elmúlt 140 évben.
A válság hatása a háztartások fogyasztására A Makroszemmel című sorozat azt vizsgálja, hogyan alakul a magyar gazdaság helyzete hosszú távon, világösszevetésben. Ismert vagy kevésbé ismert mutatószámokon keresztül tartunk tükröt a magyar gazdaság elé. Major Klára sorozatának harmadik része azzal foglalkozik, hogyan hat a válság és a fellendülés a háztartások fogyasztására. Röviden: a szegény embert az ág is húzza.
Termelékeny multik, korlátozott hatással A Makroszemmel című sorozat azt vizsgálja, hogyan alakul a magyar gazdaság helyzete rövid és hosszú távon, világösszevetésben. Ismert vagy kevésbé ismert mutatószámokon keresztül tartunk tükröt a magyar gazdaság elé. Major Klára sorozatának második része azzal foglalkozik, mekkora a külföldi vállalatok szerepe a magyar gazdaságban, annak fejlődésében. Röviden: nagy teljesítmény, korlátozott fejlődés-stimuláló hatás.
Magyarország a világ egyik legnyitottabb országa A Makroszemmel című sorozat azt vizsgálja, hogyan alakul a magyar gazdaság helyzete rövid és hosszú távon, világösszevetésben. Ismert vagy kevésbé ismert mutatószámokon keresztül tartunk tükröt a magyar gazdaság elé. Major Klára sorozatának első része azzal foglalkozik, mennyire nyitott a magyar gazdaság. Röviden: nagyon.
