Trianon hatásai közül nem éppen a településhálózat-fejlődésre gyakoroltakat szokás elsőként kiemelni, Lenti fejlődését mégis alapvetően meghatározták az 1920-as új határok.
Vitathatatlan, hogy sok minden akasztotta meg a magyar történelemben a településfejlődés természetes útját. A tatárjárás vagy a török háborúk például számtalan falut pusztítottak el, teljes régiók településhálózatát formálták át. A trianoni béke kapcsán kevésbé egyértelmű, hogyan törhette meg a településfejlődés organikus rendjét, hiszen a falvak-városok maradtak, ahol voltak, csak gyakran más ország fennhatósága alá kerülve. Mégis sok helyen tudott igencsak kézzelfogható, konkrét településfejlődési hatásokat kiváltani: városokat fosztott meg természetes vonzáskörzetüktől, egész térségeket hagyott központ nélkül. (És bár a mai magyar határok mentén ez sehol nem valósult meg olyan látványosan, mint ahogy pl. a kárpátaljai Nagy- és Kisszelmenc között, több helyen települések kettévágását is eredményezte.)
A határmódosítások következményeit illusztrálja a Zala megyei Lenti is, amely ugyan a XVIII. századig mezőváros volt, a kiegyezés utáni évtizedekre már csak egy nagyobb község. Még járási besorolása szerint is a – mára jóval kevésbé ismert, 800 lakosú – Novához tartozott. A környék egyértelmű központja Alsólendva volt, ami a trianoni döntések eredményeként azonban a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, terebélyes magyarországi területeket hagyva központ nélkül.
A két világháború között a közigazgatás általában csak annyira módosult, amennyire feltétlenül szükséges volt, szimbolizálva a revízióba vetett hitet. Ennek eredményeként Lenti is csak ideiglenesen lett központja az Alsólendvai járásnak (ami, pontosabban megmaradt részei, a névadó város nélkül is megtarthatta nevét). Csak a Muravidék második világháborús visszafoglalása, majd újbóli elcsatolása után, a szovjet érdekszférába kerülve merült fel, hogy a közigazgatás rendszerét tartósan hozzá kell idomítani az új körülményekhez. Ez az 1950-es megyerendezés során történt meg, amivel Lenti immáron teljes jogúan és tartósan járásközponttá vált. Ezzel pedig együtt járt, hogy a községet várossá, valós térségközponttá kellett tenni, olyanná, ami funkcióival, méretével és megjelenésével egyaránt központnak hat. Erőteljes fejlesztések kezdődtek, Lentibe ipar települt, a településképet az új intézmények, új lakóterületek és új utak építése alapvetően átalakította.
Alsólendva és Lenti történeti népességstatisztikáit áttekintve akár azt is hihetnénk, valójában mindig Lenti volt a térség igazi központja. A statisztikák azonban egy kicsit csalnak, ugyanis a népszámlálások történeti idősorai Lenti mai területéből indulnak ki. Lentinek pedig sajátossága – mint sok más járás- és megyeközpontnak –, hogy a környező községek hozzácsatolásával[1] duzzasztották fel népességszámát. Azonban míg a legtöbb helyen erre azután került sor, hogy a becsatolt települések már eleve összeépültek a várossal (vagy legalábbis kezdtek összeépülni), addig a Lentihez került öt falu ma is fizikailag elkülönülve, a városközponttól akár 7-8 kilométerre áll. Ráadásul e községek együttvéve egészen a hetvenes évekig népesebbek voltak, mint maga Lenti. Így akkor járunk el helyesen, ha az összevonások előtti „Kis-Lenti” népességét hasonlítjuk össze Alsólendváéval. Itt már jobban látható a trend, amit keresünk: noha Lenti (mint kényszerközpont) már Trianon után közvetlenül elkezdi megközelíteni Alsólendvát, a valódi elrugaszkodás csak a ’70-es évektől kezdődik, amikor beérik a szándék Lenti valódi központtá alakítására.
Lenti történeti központjának a Templom teret és az abból kiinduló, főként a kelet felé tartó utcákat tekinthetjük. Ez a szűk terület azonban nem bizonyult elégnek a növekvő városba telepítendő új intézmények számára, amik az idő előrehaladtával nagyobb számban jelentek meg, egyúttal teljesen szétfeszítették a város által hagyományosan biztosított kereteket. Mindezek eredményeként Lentiben megmaradt ugyan a korábbi főtér, a Templom tér, de a klasszikusan főtérszerű funkciók nem azon, hanem közelebbi-távolabbi környékén jelennek meg. (Kivétel a templommal szemben – tehát a régi főtéren – felépült művelődési ház és könyvtár.)
Ilyen főtérkörnyéki fejlesztés volt az új intézménytengelyként megszülető Zrínyi Miklós utca, melyben egyebek mellett új városháza, posta és középiskola is helyet kapott. Valamivel távolabb, a városközpont délnyugati peremén épült meg Lenti új piaca és buszpályaudvara, egyfajta alközpontként.
A térképes illusztráción is jól látható, hogy Lentiben az intézményi infrastruktúra mellett a lakásállomány és az úthálózat is markánsan átalakult a járásközponti fejlesztések során, főleg a ’70-es, ’80-as években. Mindezek a beavatkozások, a kor városépítészeti elképzeléseinek megfelelően, egy viszonylag töredezett, több helyre szétszórt központrendszert hoztak létre. Ebben nem jelenik meg olyan főtér, ami valódi agoraként, egyértelmű vizuális centrumként volna értelmezhető. A hiányon részben javított a Templom tér 2012-ben befejezett megújítása, azonban – mint azt Fekete Nórától, a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség szakértőjétől megtudtuk – a tér az átalakítást követően sem vált klasszikus közösségi térré. Központszerepét mindazonáltal erősíti, hogy immáron alkalmas városi rendezvények tartására – mint amilyen a Lenti Nyári Esték koncertsorozata.
Úgy tűnik, abban, hogy egy város mennyire és hogyan képes átvenni a határváltozások nyomán rákerülő szerepet, nagyon sokat számít, milyen történelmi időszakban kerül sor a szerepváltásra. Lentiben ez főként a ’70-es évekre esett, így az akkor bevett megoldások dominálják a városiasodás főbb csapásirányait. Ezeken, legalábbis a városközpontot illetően, csak a legutóbbi évek funkcióbővítő rehabilitációja jelentett korrektúrát.
A sorozat korábbi cikkei
Debrecen – Egy vargabetű lezárása Amikor az ezredfordulón megújult Debrecen főtere, az átépítés egészen radikálisnak tűnhetett – pedig a város valójában csak visszakapta a központját, néhány évtizednyi kitérő után.
Székelyudvarhely – Városfejlődés az országhatáron túl Székelyudvarhely szembemegy a trendekkel, és lakóin nem fog az asszimiláció. Hogyan maradhatott tisztán magyar egy Vácnál népesebb város, ami hatszáz kilométerre van Budapesttől?
Veresegyház – A népességrobbanás nehézségei Veresegyházon népességrobbanással járt az agglomerálódás, az új szerephez pedig új főtér is épült.
Tatabánya – Vándorló városközpont Tatabányán a többfordulós városépítés során több központ is épült – ettől még a szocialista iparvárosok átka, a működő közösségi terek hiánya, itt is markánsan jelen van.
Ózd – A gyár köré épült város Ózd igazi kuriózum a magyar városhálózatban: a faluból lett iparváros százegynéhány év folyamatos, bár abszolút kaotikus fejlődés után szinte légüres térbe került, és még a központját is egy gyár maradványai foglalják el.
Szeged – Az újrakezdett belváros Szeged belvárosa a nagy árvíz után nyerte el mai formáját, és meglepően pontos lenyomatot ad a dualizmus korának polgárosodó világképéről.