A Balaton-part nem bővelkedik a hosszabb múltra visszatekintő városokban – sőt ha szervesen kialakult városközpontot keresünk, igazából Keszthely az egyetlen jelölt.
Forrás: Flickr – Ferenc Vasvári
Közhelyszámba megy, hogy a Balaton mellett nincsenek valódi, hagyományos értelemben vett városok: a települések zöme legfeljebb egy-kétezer állandó lakosú falu, amelyek népessége csak nyáron duzzad a többszörösére. E nézőpont szerint a kivételek – mint Siófok vagy Balatonfüred – csak annyiban különböznek e modelltől, hogy nagyobbak, illetve biztosítanak bizonyos központibb jellegű szolgáltatásokat a többi, kisebb nyaralótelepülés vendégei számára.
Ebben van némi igazság, de a valóság azért árnyaltabb. Már az sem véletlen, hogy nem sorakoznak nagymúltú városok a tóparton: a XIX. század közepéig szabályozatlan Balaton a mainál is jelentősebb fizikai határ volt, aminek környékén a falvak egyáltalán nem számítottak központi helyzetűnek; főként a turisztikai funkció előtörése előtt. Ennek megfelelően a környék életét inkább a hátország városai szervezték – például Veszprém, Tapolca, Marcali, Tab vagy Enying.
A Balatont érintő járások székhelyei 1900-ban (kék) és 2015-ben (piros). A térképen a Balatont nem érintő (vagy már nem érintő – pl. Veszprémi) járások székhelyei nem lettek kiemelve. Alaptérkép forrása: Google Maps
Keszthely azonban sok szempontból különbözik a többi tóparti településtől. Egyfelől a Balaton sarkában van, így jobb térségi kapcsolatokkal rendelkezik, mint a part mentén fekvő falvak és városok. Ezzel ráadásul észak-déli és kelet-nyugati utak metszéspontjában is találja magát – nem meglepő, hogy már a honfoglalás előtt is lakott hely volt, határában, Fenékpusztánál római erődítmény állt. A középkorban már mezőváros, de a későbbi évszázadokban képviselt jelentőségét leginkább a XVIII. században betelepülő Festetics-családnak köszönheti: Keszthely uradalmi központ lett, látványosságszámba menő kastéllyal, kulturális élettel és híres mezőgazdasági főiskolával, az 1797-ben alapított Georgikonnal. A XIX. században a vasútépítések sokáig elkerülték, fejlődése lelassult, így a Balaton-part nagy részét átformáló turisztikai fordulat némi késéssel és visszafogott mértékben érte csak el.
A Balaton nyugati harmada a második katonai felmérés térképén (1806-1869). Forrás: Arcanum/Mapire
A város korábbi évszázadokról örökölt központi szerepe és későbbi fokozatos lemaradása jól tükröződik a Balaton környékének közigazgatási rendszerében is. 1908-ig Keszthely az egyetlen part menti járásközpont; ekkor azonban Balatonfüred, majd 1950-ben már Siófok és Fonyód is elnyeri a címet. A hangsúlyváltozások nyomon követhetők a településméret terén is: 1990-re Keszthely elveszti a vezető pozíciót, és a jóval kedvezőbb fekvésű Siófok válik a Balaton legnépesebb városává.
A Balaton-part három legnépesebb városának lakosságszáma az egyes népszámlálások szerint
Noha a relatív jelentősége csökken, továbbra is egyértelmű, hogy Keszthely a Balaton-part legvárosiasabb városa – már csak azért is, mert itt zajlik a leghosszabb ideje szerves, belülről fakadó városfejlődés. A koherens városfejlődés pedig koherens főteret is jelent, olyat, amit nem kell keresni, hiszen a város központjában van, és a neve is Fő tér. Itt áll a városháza, egy katolikus templom, a város gimnáziuma, színháza, és közvetlen közelében van Keszthely piaca is. A főtér központi szerepe 2012 óta teljes – hiszen hiába koncentrálja kifejezetten régóta a legfőbb városi intézményeket, reprezentatív értékéből korábban sokat levont, hogy egy közúti csomópont foglalta el a tér zömét. Ennek következtében a helyi élet, a megbeszélt találkozók színtere évtizedekig inkább a Balaton-part volt. A lezárult városrehabilitációs projekt révén, a forgalomcsillapítással és az épített emlékek helyreállításával azonban minden esélye megvan a főtérnek arra, hogy sikerrel legyen újra a keszthelyi élet első számú társas színtere.
A Fő tér keleti szárnya 2005-ben és 2013-ban. Megfigyelhető az eredeti helyére visszaköltöztetett Szentháromság-szobor is. Forrás: Wikimedia Commons (public domain), illetve Google Street View
Persze Keszthelynek mint fontos turisztikai célpontnak van számos egyéb olyan része is, amin – legalábbis nyáron – sűrű élet zajlik, de ezek főként a városba látogatóknak köszönhetik a népszerűségüket. Ilyen mindenekelőtt a Festetics-kastély előtti körönd, illetve a kastélyt a városközponttal összekötő, önmagában is számos látványosságot felvonultató Kossuth Lajos utca is. És persze a Balaton-part, ami sokáig a keszthelyiek számára is a szabadidőtöltés, a találkozások fő területe volt.
Egyes intézmények és közterek elhelyezkedése Keszthely központjában. Alaptérkép forrása: Google Maps
A legtöbb Balaton-parti településen szinte kizárólag a turizmus határozza meg az egyes falvak, városok központi helyeit. Keszthelyen viszont lakosságszáma és funkciógazdagsága alapján számos olyan energia is jelen van, amelyek a turizmustól függetlenül tudják alakítani a helyi életet. Nem csak üdülőváros, hanem hosszú múltra visszatekintő térségi központ (a tópart egyetlen klasszikus járásközpontja, mint a cikk eleji térkép is mutatja), felsőoktatási központ (Georgikon), illetve jelentős foglalkoztató is (elsősorban a járási intézmények, illetve a város ipari parkja révén). A teljes értékű központi szerepet településföldrajzi adatgyűjtéssel is alátámaszthatjuk, még ha nem is a legnaprakészebbel: Beluszky Pál 1995-ben vizsgálta az egyes magyar városok szerepkörét az ott megtalálható intézmények, szolgáltatások szerint. A módszer szerint vannak tipikus regionális központi, megyeközponti, középvárosi, kisvárosi stb. intézmények, és minél több (és minél magasabb szintű) intézmény van jelen egy városban, az annál magasabb rangú. Keszthely e rangsorolás szerint a 25. városa volt Magyarországnak, egyben a Balaton-part egyetlen teljes értékű középvárosa. (A Dunántúlon csak a megyeszékhelyek, a megyei jogú városok és Esztergom ért el magasabb helyezést.)
A tanulság pedig mindebből annyi, hogy a Balatonnál a földrajzi és gazdasági adottságok egészen a legutóbbi évtizedekig nem igazán kedveztek a városfejlődésnek, így Keszthely a maga előrehaladott városiasságával inkább a kivétel, mint a szabály. Viszont épp ez az előny kell ahhoz, hogy – lényegében egyedüliként a tó mentén – klasszikus, teljes értékű és jól felismerhető, egyszerre városi és reprezentatív főtere lehessen. Amely főteret a városközpont rehabilitációja immár újra régi fényében mutat be.
A sorozat korábbi cikkei
Jászárokszállás – Város városok árnyékában Vannak fejlődő városok, vannak hanyatló városok, és vannak olyanok, amelyek akkor is őrzik a pozícióikat, ha a körülmények ebben egyáltalán nem segítenek. Jászárokszállás az utóbbira példa.
Lenti – A beugró térségközpont Trianon hatásai közül nem éppen a településhálózat-fejlődésre gyakoroltakat szokás elsőként kiemelni, Lenti fejlődését mégis alapvetően meghatározták az 1920-as új határok.
Debrecen – Egy vargabetű lezárása Amikor az ezredfordulón megújult Debrecen főtere, az átépítés egészen radikálisnak tűnhetett – pedig a város valójában csak visszakapta a központját, néhány évtizednyi kitérő után.
Székelyudvarhely – Városfejlődés az országhatáron túl Székelyudvarhely szembemegy a trendekkel, és lakóin nem fog az asszimiláció. Hogyan maradhatott tisztán magyar egy Vácnál népesebb város, ami hatszáz kilométerre van Budapesttől?
Veresegyház – A népességrobbanás nehézségei Veresegyházon népességrobbanással járt az agglomerálódás, az új szerephez pedig új főtér is épült.
Tatabánya – Vándorló városközpont Tatabányán a többfordulós városépítés során több központ is épült – ettől még a szocialista iparvárosok átka, a működő közösségi terek hiánya, itt is markánsan jelen van.
Ózd – A gyár köré épült város Ózd igazi kuriózum a magyar városhálózatban: a faluból lett iparváros százegynéhány év folyamatos, bár abszolút kaotikus fejlődés után szinte légüres térbe került, és még a központját is egy gyár maradványai foglalják el.
Szeged – Az újrakezdett belváros Szeged belvárosa a nagy árvíz után nyerte el mai formáját, és meglepően pontos lenyomatot ad a dualizmus korának polgárosodó világképéről.
