A városok fejlesztésének egyik kiemelt témája a települések lakhatóbbá, zöldebbé tétele. Hogyan megy, hogyan mehetne ez Magyarországon? Dr. Kollányi László tájépítésszel, a Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Tanszékének vezetőjével beszélgettünk.
Hogyan viszonyulunk a zöldfelülethez a hétköznapokban?
Ha le tudnánk fotózni a szemünkkel, hogy mi mindent látunk, a kép nagy része zöld lenne. A zöldfelületek – a fák a bokrok, gyepes területek – mindennapjaink szerves része, életterünk alapja. Azt a levegőt szívjuk, amit a növények állítanak elő. Azt fogyasztjuk, amit a zöld növények megtermelnek.
A zöldfelület mindenhol ott van, sokszor mégsem vesszük észre. Másra figyelünk: a közlekedésre, a személyes kapcsolatainkra, a munkánkra. A zöldfelület „élő anyag”, emiatt a minket körülvevő táj, a kert állandó átalakulásban van, mi azonban a pillanatban élünk – főként a drámai változásokat észleljük, például ha kivágnak egy idős fát, beteg fát a sokszor látogatott, jól ismert parkban. Pedig ha belegondolunk, teljesen természetes, hogy a fák, akárcsak az emberek, megnőnek, élnek valameddig, majd elpusztulnak.
Fotó: pixabay
Jó lenne, ha tudatosulna az emberekben, hogy a természet nem állandó, hanem folyamatosan változik, átalakul – ha közelebbi kapcsolatban lennénk a természettel és tudatosabban viszonyulnánk a környezetünkhöz, akkor ezt egy természetes folyamatként lehetne megélni. A vidéki emberekben még talán szorosabb ez a kapcsolata természethez, de a városlakóknál is vannak jó módszerek ennek erősítésére. Hollandiában láttam például, hogy amikor kivágták a városi közparkok fáit, otthagyták két hétre: kettévágták a törzset, metszetet csináltak és kitettek rá táblákat, hogy ezt azért vágtuk ki, mert elkorhadt, vagy hogy az a barna rész gombásodás. Nem is volt utána tiltakozás vagy feljelentés. Magyarországon még nagyon más a hozzáállás – ha valahol kivágnak egy fát, tragédiaként értékelik. Természetesen ezzel nem azt szeretném jelezni, hogy bármilyen oktalan fakivágásnak híve lennék. Visszakanyarodva a kérdéshez a zöldfelületek a mindennapokban megteremtik a városi ember számára a kapcsolatot a természethez.
Mitől ilyen a szemléletünk?
Sok tekintetben le vagyunk maradva. Nem az egyetemen, hanem az általános iskolában, vagy inkább az óvódában kellene kezdeni a természettel való ismerkedést, különösen a városi ember számára, akinek sokszor még annyi kapcsolata sincs a zölddel, hogy meg tudja különböztetni az egyik fát a másiktól. S nemcsak a zöldről van szó, hanem az élővilághoz való kapcsolódásról. Mivel ez a folyamatos tudásátadás megszakadt, tudatosan újra kellene teremteni. Számos Nyugat-európai országban például a városok mellett farmok, oktatásra berendezkedett gazdaságok és parkok vannak, ahol a kisiskolások megismerhetik a házi- és haszonállatokat, a különböző növényfajtákat. Nálunk a városi gyerekek nagy része csak képen látott tyúkot vagy disznót. Sokszor a gazdasági helyzet sem ösztönzi a környezettudatos viselkedésmódot. A közvéleménykutatások szerint ma Magyarországon a környezetvédelem csupán a nyolcadik-kilencedik helyen szerepel a fontossági sorrendben. A zöldváros és különösen a zöld infrastruktúra fogalma elsőre ugyan furcsán csenghet a mindennapi ember számára, pedig ez lehet a természet és az ember közötti kölcsönös kapcsolat új koncepciója.
Dr. Kollányi László tájépítész, egyetemi docens. A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karának tanszékvezetője,. Főbb kutatási területei a térinformatika a tájtervezésben, tájképvédelem, illetve tájkarakter kutatás. A Tanszék számos projektjében vett részt, melyek közül kiemelkednek a TÉKA (TájÉrték KAtaszter) és az “ÉLŐ TÁJAK” (VITAL LANDSCAPES) projektek.
Mit jelent az, hogy zöldváros?
A zöld város koncepcióját szűkebb és tágabb értelemben is értelmezhetjük. A tágabb értelmezés szerint a zöldváros önmagában sokkal többet jelent, mint hogy mennyi a fás és egyéb zöldfelületek aránya városban. A zöld város ezen túlmenően egyfajta ökotudatosságot, szemléletmódot is jelent, ami a városi infrastruktúra kialakításánál, a beépítéseknél, a zöldfelületek tervezésekor és használatakor egyaránt jelen van, legyen szó a csapadékvíz elvezetéséről vagy a hulladékgyűjtésről. A zöld város kifejezésre jelenleg nincs egységes definíció. Egyes szakértők szerint még a nap- és a szélerőművek telepítése is a „zöld város” koncepcióhoz tartozik, mások pedig cáfolják ezt. A paraméter-rendszerek is sokfélék – nincsen általános elv, hogy mitől lesz zöld egy város. Az viszont biztos, hogy az egyik legfontosabb kritérium, hogy fizikailag is egyre több zöldfelület, növényborított felszín legyen a városban.
A zöld infrastruktúra miben jelent mást, mint a zöldfelület és a zöldváros?
A zöldfelület kifejezést a településtervezési, tájépítészeti szakma régóta használja – elsősorban szabályozáshoz kapcsolódó fogalom: mit lehet és mit nem lehet megtenni a parkban vagy a köztereken. A zöld infrastruktúra egészen más léptéket képvisel. Olyan átfogó szemléletről van szó, ami a természetes és félig természetes területekkel is foglalkozik – ide tartozik a zöldfelületként kezelt városi közpark és a közlekedési területként nyilvántartott országút menti árok, fasor is. Összekapcsol számos szereplőt és szempontot, résztvevőt. Jelenleg is készülnek zöld infrastruktúra tervek kisebb nagyobb városi településekre, mi az egyetemen éppen Budapest zöldinfrastruktúra tervén dolgozunk. Véleményem szerint ez az új szemlélet olyan új szakmai összefogást is magával fog hozni, ahol a tájépítészek együtt dolgoznak majd egészségügyi szakemberrel, szociológussal, meteorológussal, vagy éppen közgazdásszal.
A zöld infrastruktúra a zöldvárosnál is sokkal szélesebb fogalom, mind térben, mind tartalmában. A zöld infrastruktúra a táj teljes zöldfelülettel borított részét magába foglalja. Itt már kapcsolódunk az úgynevezett „ökoszisztéma szolgáltatások” még tágabb köréhez. Ez talán a legszélesebb gyűjtőfogalom, tulajdonképpen egy rendszerszemlélet. Kicsit misztikusan is hangzik, de lényegében olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, hogy a méhek beporozzák a gyümölcsvirágokat vagy, hogy egy zöldinfrastruktúra fejlesztésnek köszönhetően a korábbinál tisztább levegőt szívhatunk egy forgalmas területen.
A zöld infrastruktúra koncepciója sem újkeletű, a megközelítés azonban országonként és koronként eltérő lehet. A fogalom az Egyesült Államokból jött az 1960-as években. Kezdetben multifunkcionális, regionális léptékű megközelítés volt, majd technológiai irányba csúszott át: zöldburkolatokkal, vízelvezetési rendszerekkel, vízvisszatartási módokkal, tetőkertekkel kezdtek el foglalkozni. Az USA-ban ma is inkább ez az uralkodó szemlélet, így általában belvárosi, városi léptékben beszélnek róla.
A fogalom megjelenése a közpolitikában
- A zöld infrastruktúra fogalmát az ENSZ intézményesítette 1992-ben. Ekkor még csak az ember és természetes környezetének kapcsolatának fontosságára összpontosult a figyelem.
- Az Európai Unió a zöld infrastruktúra fogalmát és a „zöld” településfejlesztés szempontrendszerét beépítette 2020-ig tartó stratégiai dokumentumaiba és 2014-2020-as programozási időszak keretrendszerébe.
- Magyarországon a Nemzeti Biodiverzitás Stratégai fekteti le a zöld infrastruktúra fejlesztésének alapjait. Az első pályázati kiírások 2016 januárjában láttak napvilágot, s a következő években a célzott forrásoknak köszönhetően számos önkormányzat kap lehetőséget fejlesztésekre.
Európába szintén az USA-ból került át a fogalom és először Angliában jelent meg a ’80-as, ’90-es években. Itt is az Egyesült Államokban bevett városi szemléletet követték. A nagy váltást az Európai Unió jelentette: itt már átfogó regionális léptékre emelkedett a fogalom. Magyarországon kicsit más még a helyzet. Nálunk is könnyebben értelmezhető a városléptékű szemlélet, ugyanakkor érvényesülnek az uniós regionális elvek is. Azt viszont mindenképpen látni kell, hogy egy hosszú tanulási folyamat elején járunk.
Idén először írták ki a zöldváros pályázatot, amire számos város jelentkezett. Hogyan értékeli a fejlesztési lehetőséget?
Nagyon jó dolognak tartom, ha a zöldterületek vagy ökoszisztéma szolgáltatások fejlesztésére költünk pályázati forrásokat. A korábbi ciklusban nagy vitákról lehetett hallani főtér-felújítások, burkolatfejlesztések, szökőkút építés kapcsán. Tájépítészként azonban fontosnak tartom ezeket, hiszen lakhatóbbá, élhetőbbé teszik a városokat, növelik a település lakosságmegtartó erejét, ami kormányzati szinten is fontos szempont.
A problémák talán a rendszerszemléletet hiányából fakadnak. Például most lehet fakataszter készítésre pályázni. De az önkormányzati zöldvagyont eddig is, s ezután is nyilván kell tartani. Sok település nem teljesítette, mert nem volt rá pénz. Most van forrás, sokan megcsinálják. De mi lesz később? Ki hogyan fogja ezeket az adatbázisokat frissíteni, fenntartani?
Összességében jó az irány, de dolgozni kellene még azon, főleg kormányzati szinten, hogy ezek a fejlesztések egy tágabb zöldfelületi rendszerbe is beépülhessenek. Sok az elvarratlan szál, a település- és a zöldfelület fejlesztési stratégiák nincsenek összehangolva.
Hogyan lehet az első pályázási tapasztalatokat a későbbiekben is kamatoztatni?
Mindenképpen érdemes lenne kielemezni a most beérkezett pályázatokat. A zöldváros és a zöld infrastruktúra koncepciók sok tekintetben kiforratlanok még, a szabályozás is elég esetleges. Ebből a szempontból ezek a pályamunkák úttörők lehetnek – valószínűleg valamennyi tartalmaz olyan új javaslatokat amelyet figyelembe kellene, lehetne venni majd egy új kiírásnál. Talán a jelenlegi pályázók is tudnának tanulni egymástól, megismerve a többiek jó gyakorlatait.
A döntéshozók mindig nehéz helyzetben vannak. Érdemes lenne az ötletekből egyfajta katalógust vagy ismertetőt készíteni. Meg kellene nézni, hogy mi a fő csapásirány a pályázatoknál: mi az, amit át lehet venni, és melyek azok az elemek, amik a 200 pályázat közül csak kettőben találhatók. A bevált elemekből, jó gyakorlatokból össze lehetne állítani egy tartalomjegyzéket, ami segítene a jelentkezőknek a következő pályázási körökben.
Ezekre a tapasztalatokra alapozva ki lehetne dolgozni a konkrét paramétereket, elvárásokat és szabványokat, valamint tovább lehetne fejleszteni a most kiadott útmutatókat. A részletes indikátor-rendszer összeállítása is hátravan még. Mindenképpen szükség lenne egységesebb szabályozásra, de meg kell találni a túlszabályozás és a szabályozás hiánya közti arany középutat. Hazánkban még a fakataszterezésre, faérték számításra sincs egységes szabályozás, pedig az elég egyértelmű dolog. Németországban, Ausztriában az előírások pontosan lehatárolják egy fakataszter tartalmát. Ez persze csak egy kiragadott példa a sok közül.
Valójában azzal kellene kezdeni, hogy meghatározzuk, pontosan mit tartunk nyilván zöld infrastruktúraként. Az ökoszisztéma szolgáltatások köre még bizonytalanabb. Arról nem is beszélve, hogy a zöldfelületek értékelésének módszertana is kiforratlan még, pedig a pályázatokban költség-haszon elemzést is kérnek. Jó lenne, ha afelé haladnánk, hogy szakmai szinteken is konkretizáljuk ezeket a dolgokat.
Jelenleg miként történik a zöldfelületek értékelése?
A mai ember jellemzője, hogy szinte mindent megpróbál pénzben mérni. A GDP mint általános mérőszám a gazdaságban mindenhol elterjedt. A környezet „szolgáltatásaira”, a tiszta vízre, tiszta levegőre, a zajmentes környezetre ugyanakkor még nem úgy tekintünk, mint aminek pénzben kifejezhető ára lenne. A zöld infrastruktúra és az ehhez kapcsolódó ökoszisztéma szolgáltatás értékelésének célja pont az, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy olyan környezeti rendszerben kell gondolkodnunk ahol mindennek van „ára”.
Ökológusok szokták mondani, hogy a természetben nincs „ingyenebéd”. A zöldfelületeknek jelenleg nincs elfogadott mérési módszere hazánkban, pedig egy beruházás, fejlesztés, döntéshozatal kapcsán érdemes lenne ezeket a szempontokat a mérleg serpenyőjébe helyezni. Vegyük például a klímaváltozást: ma már egy adott városi fáról meg lehet mondani, hogy mennyi széndioxidot köt meg, mennyit párologtat, mekkora területet, házfalat árnyékol, s ezekből az adatokból következtethetünk, hogy ez városi szinten mennyivel csökkenti a hőmérsékletet. Az Egyesült Államokban már utcai sorfák szintjén kiszámolják, hogy az adott faegyed hány dollárt takarít meg a városnak, illetve mennyivel kevesebb klímát kell bekapcsolni miatta.
A lehetőségeknek azonban még csak a kezdetén vagyunk. Hosszabb távon a népegészségügyi adatokkal is érdemes lenne összekapcsolni a zöld infrastruktúra adatokat. Vannak már kutatások, melyek azt vizsgálják, hogyan hat a zöld környezet az egészségre, számadatokkal támasztva alá azt, hogy azok a városi gyerekek, akik lakókörnyezetében több a zöldterület, sokkal egészségesebbek lesznek felnőttként is. Konkrétan kiszámolható, hogy ez mennyivel kevesebb egészségügyi kiadást jelent.
Itthon még kezdeti fázisban vannak ezek a kutatások. A Corvinus Környezetgazdaságtan Tanszékén és nálunk a Tájépítészeti Karon foglalkozunk hasonló számításokkal. Most került megvédésre például egy doktori disszertáció, ami azt vizsgálja, hogy a közparkok közelsége hogyan befolyásolja a környékbeli ingatlanárakat.
Ha szeretnél értesítést kapni legújabb cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre!
