Hogyan változott az elmúlt évtizedekben a szobakiadás a Balaton nyugati csücskében? Kik a vendégek és honnan jönnek? Mi ma a vendéglátó legfontosabb feladata? Portré Móritz Pálról, a keszthelyi Móritz Panzió és Vendégház tulajdonosáról.
A Móritz család közel 50 éve foglalkozik szobakiadással. Pál édesanyja vágott bele a vállalkozásba a ’60-as évek közepén. Az agilis és kreatív tanárnő túl tétlennek érezte a szünidő hónapjait. „Anyám gondolt egyet és felment a laktanyába, ahol vett 20 vaságyat. Matracokat varrt és turistaház jelleggel vendégszobákat alakított ki az akkori családi ház alagsorában. Több iskolának írt, hogy hozzák le a gyerekeket táborozni a Balatonra.”
A Móritz Panzió és Vendégház bejárata
A táborozó gyerekeket idővel a külföldi turisták követték: jöttek az NDK-ból, majd a nyugati országokból is. Mára a német dominancia megszűnt, bár továbbra is sokan érkeznek Németországból, akárcsak a környező országokból, például Ausztriából, Csehországból vagy Szlovéniából. Móritz Pál azt tapasztalja, hogy a visszajáró vendég is egyre kevesebb. Keszthelyen leginkább az átmenő forgalom a jellemző: sokan megpihennek pár napra az Adria vagy más Kelet-európai nagyváros felé átutazóban. A hosszabb, akár 2-3 hetes nyaraláshoz inkább a déli partot választják.
Mindenki a saját szerencséjének kovácsa
Az elmúlt évtizedek során sokat változott, hogy kik, honnan és mennyi időre jönnek. Szélesebbre tárult a világ, ami a szobakiadóktól is megújult eszköztárat követel. A vendégek ma már úgy érkeznek, hogy van szállásuk, de Pál még emlékszik azokra az időkre, amikor komoly harc folyt. „20-30 évvel ezelőtt a turisták végigmentek az utcán, s ahol volt kiadó szoba, megálltak és megnézték, tetszik-e vagy sem. A szomszédok egymás elől rabolták a vendégeket, az utcára vagy a városhatárhoz kiállva, Zimmer Frei táblával a kezükben.”
Akkor a szobakiadók is jobban meg tudták figyelni egymást, látványosabb volt, hogy a vendég mi alapján választ. „A konkurenciaharc ma abban nyilvánul meg, hogy ki hogyan készül, milyen eszközökkel vértezi fel magát. Nálunk az elmúlt 50 évben mindig a fejlesztés, az átalakítás volt a legfontosabb téma – mindent megtenni azért, hogy a vendég jól érezze magát, s hogy később szívesen jöjjön vissza és meséljen rólunk másoknak is. Nemcsak a hirdetéseken múlik a teltház.” – mondja.
Ma már három épület összesen 20 szobája várja a vendégeket. Egész nyáron teltházzal működnek, de az év többi részében is nagy a telítettség. Szinte kizárólag külföldiek jönnek, ami tudatos döntés eredménye. „Az, hogy kik a vendégek, attól függ, hogy milyen vendéget keresünk magunknak” – vallja Móritz Pál. „A nyaralók szinte kizárólag az interneten keresnek szállást, vagyis azon múlik az egész, hogy magyar vagy külföldi oldalakra hirdetünk. Mi csak külföldi oldalakon vagyunk fent. Engem nem zavar, ha idegen nyelven kell kommunikálni a vendégekkel. Több nyelven beszélek, és szívesen elbeszélgetek a külföldiekkel, mert érdekel, hogy mi van velük. Kicsit olyan, mintha utaznék” – meséli.
Ha segítünk, mi is jól járunk
A vendégek nagyon is igénylik a beszélgetést – szükségük van a pátyolgatásra. Kimondottan sértésnek veszik, ha a házigazda nem személyesen üdvözli őket. „Külföldre menni mindig izgalom. Nekünk, akik külföldiekkel foglalkozunk, ezt mindig észben kell tartani.” Pál szerint a vendéglátó a kapocs: kulcsfeladata, hogy bevezesse az idegent a saját kultúrájába. Számára az a legfontosabb visszajelzés, ha ez jól sikerül.
Móritz Pál a családjával
„Amikor gimnazista voltam, anyám azt mondta, hogy itt van egy kelet-német házaspár, menj fel velük a kastélyba, navigáld őket. Unalmas volt, mert már tízszer láttam a kastályt, de amikor elmentek, kaptam egy karórát – olyat, amilyent itthon még nem lehetett kapni.” Persze a legnagyobb ajándék az, ha jövőre újra jön a vendég. „Nem mindegy hogy jó érzéssel vagy duzzogva fizetik ki a szállás díját. Azt tanultam, hogy segítsünk és mi is jól járunk.”
Indonéz kereskedőből panzióvezető
Pál nem tartja magát sem panziósnak, sem vendéglátósnak. A középiskola után építésznek és pedagógusnak is tanult, végül külkereskedelmi végzettséget szerzett. „Amikor egyetemista voltam, a nyaranta megkeresett havi bevétel két-háromszorosa volt az átlagos keresetnek. Nem is volt kérdés, hogy elhelyezkedjen-e az ember, vagy ezzel foglalkozzon” – meséli. A sors mégis úgy hozta, hogy 20 évig távol volt a panziótól. „Családi okok miatt hagytam el a szülővárosomat és rövid időre az országot is – új utakat kerestem és találtam is.” Pál az indonéz tárgykultúra szakértője lett, az országból érkező dísztárgyak kereskedelmével foglalkozott. „Szinte minden évben voltam kint, de hosszabb ideig éltem is Indonéziában.”
Hét éve egy családi tragédia hozta haza. Nővére halála után ő vette át a panzió irányítását. „Nem szabad választásom, hanem a család iránti elkötelezettség alakította így. Annyi energia, annyi pénz és annyi ötlet áramlott az egész családtól ebbe a vállalkozásba, hogy nem hagyhattam veszni.” Feleségével és lányával kezdetben a nyári szezonra, majd végleg Keszthelyre költöztek. „Legszívesebben most is külkereskedelemmel foglalkoznék (igaz, az indonéz kereskedelem másodállásként megmaradt), de most jó ez így.”
A sorozat korábbi cikkei
Közösségben meglelt erő – Gyenesdiás múltja, jelene és jövője Nyaralni pár napra megyünk a Balatonra, a helyiek egész életüket ott töltik. Hogyan működik egy Balaton-parti település? Cikkünk a magyar tenger Budapesttől legmesszebbi csücskében, Keszthely mellett fekvő Gyenesdiás múltját, jelenét és jövőjét idézi meg Gál Lajos jelenlegi polgármester és elődje, Szalóky Jenő segítségével.
Nekem a balatoni nyár egyenlő a munkával Öt asztalból étteremóriást hozott létre. Portré Varga Jánosról, a balatonfüredi Borcsa étterem tulajdonosáról.
Egy gombócnyi szusszanás Gyenesdiáson – Hogyan lett a világ közepe egy biciklis pihenőhely? Azért nyitották a fagyizót, hogy az áttekerő biciklisek megálljanak Gyenesdiáson. A Somogyi család egy bő évtized alatt valódi úticéllá tette a pihenőhelyet. Két generációnyi eltökéltség, egy adag lokálpatriotizmus, csipetnyi tudomány és kalandvágy a Bringa Tanya fagylaltpultjában.
Nekem a piac a szerelem – a Hévízi Termelői Piacról mesél alapítója, Benkő Lajos A Hévízi Termelői Piac 2010-ben, egy zimankós márciusi napon nyitotta meg kapuit, amikor a szél vízszintesen vitte a havat. Hat árussal kezdték, egy hónapon belül százan lettek. Most már alkalmanként száznál több árus és több ezer ember jön össze a nagyparkoló mögött.
Egész évben Balaton Miért csak nyáron utazunk a Balatonhoz? Miért nem jut eszünkbe, hogy ősszel vagy télen is érdemes ellátogatni? Miért jó, ha egész évben van Balaton? Egyáltalán, mi hiányzik ahhoz, hogy ne csak a „szezonban legyen nyitva” a Balaton, és ne 10 hét alatt kelljen megkeresni az egy évre valót? Az Összkép Magazin Balatonfüreden és Gyenesdiáson járt, hogy kiderítse, lehet-e négy évszakban gondolkodni a Balatonnál.
A gyerekek itt tanulnak meg biciklizni Bringás idill és padlizsános kenyér Köveskálon. Somlyódi Zsuzsa nénivel beszélgettünk a KerékBárban.
“Sok minden hiányzik, de jó irányban haladunk” – interjú Laposa Bencével A Balaton önmagában létünk alapja. Kóla helyett házi szörpöt. A magyar tenger jövője egy badacsonyi borász teraszáról nézve.
A hal még mindig kuriózum Életkép a gyenesdiási hal- és termelői piacról.
Mindenkinek van Balatonja A Magyar Tenger, Pelso, Balcsi, Közép-Európa legnagyobb tava. Balatoni nyár, egy szál bikini, nekem ez a riviéra. A Balaton magyar identitásunk része. Sok különböző képzetet és emléket testesít meg. Megihletett írókat, művészeket és zenészeket. Kicsit mindannyiunké, mégis mindenkinek mást jelent. Mindenkinek van Balatonja.
Ha velünk tartanál a balatoni körutunkon, iratkozz fel hírlevelünkre!
