A magyar mesék hőse nekiindul, cselekszik, felelősséget vállal. Jellemét az általa megtett út során hozott döntései és tapasztalatai formálják. A népmesék láthatóvá teszik a magyar kultúra elveszettnek hitt pozitív kódját, megmutatják, hogyan válhat valós élménnyé a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”.
A mesén keresztül birtokba lehet venni a világot
A népmesék alapigazságokat fogalmaznak meg. Segítenek értelmezni a világot, alapvető emberi élethelyzetekre nyújtanak útmutatást. „Miért vagyok a világon? Mi az élet és mi a halál? Hogyan lehetek boldog? Mi közöm van a körülöttem élőkhöz? Mi közöm van az éghez és az Égiekhez?
Fehérlófia
Egy nép mesetárából az idők során számos történet lemorzsolódik, helyükre új elemek lépnek. A kultúra folyamatos változásnak van kitéve – formálja a történelmi idő, az emberek folyamatos tapasztalatai és alakuló világnézete. A történetet aktuális mesélője hozza világra és aktuális közönségének figyelme teszi élővé. Mindig ‘akkor és ott’, adott időben és térben hat. Amikor egy népmese generációkon keresztül formálódva ölt formát, az általánosan érvényes tanítások, az esszencia marad fenn. A népmese attól válik magyarrá, hogy része a hagyományunknak – függetlenül attól, hogy magyarul mondták először vagy átvettük valamelyik szomszédunktól.
A népmesék szellemi éléstárak. Itt raktározták el őseink, ami fontos volt számukra, és innen vesszük, ki, amire szükségünk van. Összekapcsolják a jelen emberét a régiek tapasztalatával, értékeivel. Nemzedékek által kimunkált világnézetet fogalmaznak meg: az évezredeken szájhagyomány útján terjedő történetek rögzítik a közösség értékrendszerét, viselkedési normáit és erkölcsi szabályait. „A meséken keresztül birtokba lehet venni a világot” – foglalja össze Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvében, melyre a népmesék elemzése során támaszkodtunk.
Az elveszettnek hitt pozitív kód
Két sajátosság különbözteti meg a magyar népmeséket más népek történeteitől. Egyrészt, meséink csodavilágát a „fantázia logikája” jellemzi. A magyar népmesékben megmutatkozó fantáziavilág meglehetősen logikus és racionális: a csodás elemek sosem szakadnak el teljesen a valóságtól, valamely elemükben mindig visszaköszön a realitás. Meséink a fantasztikus és a realisztikus elemek harmonikus egyensúlyára építkeznek.
A kiskakas gyémánt félkrajcárja, az első színes magyar rajzfilm
A csodák a létezés egy lehetséges irányaként jelennek meg a magyar népmesékben. Nyitott ajtókként, melyek arra várnak, hogy belépjünk rajtuk. A mesebeli csodás elemek a világot határtalan lehetőségek tárházaként ábrázolják – több rejlik benne, mint amit a szemünk lát, és amit képzeletünk felfogni képes.
Másrészt, a magyar népmesék szövetében olyan kódrendszer rejlik, amely az élet teljességéhez kapcsol minket. Tartalmukat és nyelvezetüket tekintve egyaránt alkalmasak az olyan negatív kódok felülírására, mint amilyen a feladás, a lemondás, az öngyilkosság megoldási technikaként való értelmezése. Népmeséink a közösség által alkotott és karbantartott sikerreceptek. Dalaink sírnak, költőink vívódnak, meséinkben pedig a kitartó hős elnyeri méltó jutalmát.
Sorozatunk korábbi részei
Nem kincs, nem kacat – Mi is a magyar kultúra? – Nemzeti kultúránk egyik legfontosabb mindennap használatos dolgunk. Az a kérdés, hogyan építhetünk jobban kultúránk értékeire, hogyan formálhatjuk sajátosságainkat az életünket jobbá tevő irányba?
Mondd mit ér ezer év? – Hogyan gondolkoznak és gondolkoztak a magyarságról szellem életünk nagyságai? Miben hasznos ez a kép, miben kellene máshogyan közelíteni?
Üzletembereink két Magyarországot látnak – Magyarországon az üzleti elit tagja szeretik hazájukat, büszkék a magyarok szellemi és kulturális eredményeire. Ugyanakkor sokszor erőteljes pesszimizmussal szemlélik a társadalom gondolkodásmódjának, kultúrájának alakulását.
A mese összerendezi azt, ami szétesett
A magyar népmesében rejlő pozitív kódrendszer cselekvésre szólít fel. Az életrevalóság technikáit tanítja meg. Kívülről jövő megváltást nem ismer, azt tanítja, hogy a megoldás az egyéni küszködés és megszabadulás útján keresztül lehetséges.
Mesehősök – a Magyar népmesék társasjáték figurái
„A mese főhőse attól válik igazán hőssé, hogy megy, amerre a szeme lát. Arra megy, amerre az ajtók nyílnak, de arra mindenképpen megy, és ha mégis zárt ajtókra talál, eldönti: kinyissa-e az ajtót vagy más utat válasszon. Ehhez a döntéshez tisztánlátásra van szükség, és annak felismerésére, hogy a zárva talált ajtó vajon az addig megtett út következő állomása-e, ami mögött újabb próbák várnak rá, vagy pedig a rosszul megválasztott útirány szükségszerű következménye.” – Írja Boldizsár Ildikó könyvében
Egy életem, egy halálom, megpróbálom
A legkisebb királyfi, a szegény favágó vagy az elátkozott királykisasszony nem hősnek születik, hanem döntései és cselekedetei – az általa bejárt út – formálja azzá. A kihívások és az azokra adott válasz teszi naggyá. Képes nyitott szemmel járni a világban és észreveszi a lehetőségeket. Felveszi a kesztyűt, amikor kihívásokkal szembesül, és végül sikerrel vesz az akadályokat. A magyar népmesék fő viselkedési kódja a cselekvés. Megfutamodás helyett a kihívás felvállalására, önmarcangolás helyett a feladat megoldására tanítanak.
Elindult szerencsét próbálni
Mi készteti a hőst arra, hogy útra keljen? Leggyakrabban elindul szerencsét próbálni. A boldogságát keresi: van aki azért, mert szegény, van akit küldenek. Más pedig úgy érzi, hiányzik neki valami vagy valaki. Ahány mese és mesehős, annyiféle út létezik. A mesék legfőbb bölcselete nem a hogyan megmutatásában rejlik, hanem abban, hogy tudatosítják bennünk: meg kell dolgoznunk azért, hogy megtaláljuk saját utunkat és boldogulásunkat. Ez lehet a királykisasszony kezének elnyerése vagy a fele királyság megszerzése. Leggyakrabban a kettő együtt.
A hős saját sorsának rendezésekor általában a világ egyetemes rendjéért is felelősséget vállal, a két küldetés összefonódik. A magyar mesék jellemző motívuma, hogy a hős születésétől fogva predesztinálva van sorsára, mellyel sokszor a legyőzendő ellenfele is tisztában van: „No, te híres Hajnalfia, még akkor tudtam, hogy dolgom lesz véled, amikor anyád méhében akkora voltál, mint egy dió.” (Esefia, Éjfélfia, Hajnalfia). A mesehősben eredendően ott van a késztetés, hogy megóvja vagy helyreállítsa az egész királyság egyensúlyát.
Ez sosem egyszerű, gyakorlatilag a lehetetlennel határos. A hősnek olyan kihívásokkal kell szembesülnie, melyeket korábban még soha senki nem oldott meg, s melyek megoldására más nem képes. A felelősség pedig óriási. Mindig a hős élete a tét. „Ha nem sikerül, a fejedet veszem!”- hangzik a fenyegetés. A hős döntésén múlik, hogy mihez kezd a kialakult helyzettel. Egyedül kell meghoznia döntéseit, miként az út során is elsődlegesen önmagára számíthat. Mindez kizárólag az egyén felelőssége. A közmondás is úgy tartja: „mindenki a saját boldogságának kovácsa”.
Mivel küzdjünk: karddal-é vagy birokkal?
A mese nemcsak a cselekményt mozgásba lendítő bonyodalmat, hanem a megoldáshoz vezető utat is megmutatja. Akadályokat vonultat fel, de a leküzdésükhöz szükséges eszköztárat is biztosítja.
A mesei konfliktust leggyakrabban valamilyen ellenfél, például egy hétfejű sárkány vagy a vasorrú bába felbukkanása okozza, ami közvetlenül a hős életét fenyegeti, valamint az egyetemes rendre is veszélyt jelent. A konfliktust ebben az esetben kizárólag az ellenfél legyőzése, a nyílt küzdelem felvállalása oldhatja fel.
Gyakran előfordul, hogy maga az ellenfél kínálja fel a megküzdés lehetséges módját. A Kutyafejű azt kérdezi: „Hogy akarod hát, hogy megvíjunk? Karddal-e, vagy birokra?” (Mirkó királyfi). A kard felkészültséget és ügyességet kíván, a birok a pusztán fizikai erő fölényét hirdeti. A hős általában nem él a választás jogával, úgy vív meg, ahogy a másik ajánlja. A büszke kiállás mellett a magyar népmesék kedvelt stratégiája furfang, a lelemény. Az ördögöt például kizárólag ezzel az eszközzel lehet hatástalanítani: a hős megölni ugyan nem tudja, de ésszel felül tud emelkedni rajta – túljár az eszén. Az olyan pacifista stratégiák, mint a kibékülés vagy a megszelídítés, a mesékben működésképtelennek bizonyulnak.
Jótett helyébe jót várj!
Az ellenfél legyőzésében a hőst leggyakrabban valamilyen segítő támogatja. A segítő lehet állatfigura (például galamb, medve vagy farkas), természetfölötti lény (tündér, törpe vagy óriás). A magyar népmesék különleges alakja a táltosparipa. A segítség sokszot varázserejű tárgy formájában ölt testet (ki-a- zsákból-botocska, aranyfésű, varázsbocskor).
Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!
A magyar mesék sajátossága, hogy a segítők legtöbbször ambivalens karakterek: attól függően, hogy a hős miképpen közelít hozzájuk, pozitív vagy negatív erőt képviselnek, segítik vagy gátolják az útját. Gyakran előfordul, hogy a segítőt etetni kell, különben felfalja a vándort vagy egyszerűen nem segít neki. Ha a hős megsegíti, viszonozza a szívességet. A segítő rokonszenve olykor azon múlik, hogy a hős képes-e az álca mögé látni. A királyfi például képes meglátni a világszép királykisasszonyt egyetlen nádszálban (Világszép nádszálkisasszony).
Benedek Elek: Világszép nádszál kisasszony
A várakozó attitűd a legyőzendő ellenfelek vonatkozásában is megjelenik. A hétfejű sárkány például ritkán viselkedik ellenségesen a hőssel szemben. Otthonába invitálja, vendégül látja. Olykor a harc is elkerülhető lenne, ha a hős feladná célját. Azonban ilyenkor már nincs alku.
Széttöredezett forráskód
A népmese megtestesíti kultúránk pozitív forráskódját. Megtanít a legfontosabb erkölcsi parancsokra, szilárd értékrendet közvetít. Megmutatja, hogy milyen pozitív személyiségjegyek kellenek ahhoz, hogy sikerrel boldogulhassunk az élet útvesztőjében. Egyértelmű útmutatást nyújt. Életrevalóságunk titkát mesékbe rejtettük.
[poll id=”9″]
Melyik mesét hagytuk ki?
A pozitív kód ma is él, csak jobban el van dugva. A mesemondó családjának, falujának mesélte tovább azt a történetet, amit másoktól hallott korábban. A mesék a közösséghez tartoztak, annak erejét tartották fenn: megerősítették az összetartozását, miközben az egyéni döntés felelősségét is tudatosították.
Az írásbeliség megjelenésével, a történetgyárosok önálló hivatásokba tömörültek. A közösségi befogadást az egyéni fogyasztás váltotta fel. Ez a kultúrát rétegzetté és gazdaggá tette. Külön csatornán, külön polcon találjuk a vidámat, a félelmetest, az eltöprengőt, a romantikus, a szívfacsarót, a látványost. Különböző intézmények segítik hatékonyan kultúrális feltöltődésünket. Az iskola tanít,az újság tudósít, a pap példázatot mond, a könyv elgondolkoztat, a tv kikapcsol. A mesemondók hangja már csak egy a sok közül a színes forgatagban.
A népmesék régen összegyűjtötték, amit egy közösségben tudni kell és érdemes a nagyvilágról. A mai kultúrális gazdagságban nehezebb meglelni ezt a közös pozitív kódot. Persze fellelhető, csak fel meg kell találni, mint egyszeri szegénylegénynek a szerencséjét.
