Hogyan élte túl a jogi kultúra a kommunizmus időszakát? Milyen lenne a polgári jog nélküli társadalom? Mennyire tekinthető versenyképesnek a hazai jogászképzés? Miként enyhítheti a jog a vállalkozói bizalmatlanságot? Vékás Lajos jogtudóssal, a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi alelnökével beszélgettünk.
Hogyan lett jogász?
Ez családi hagyomány, apám, nagyapám is jogász volt. Az ’56-os forradalmat megelőző és követő években azonban a jog – enyhén szólva – sárba tiportatott. Otthon emiatt nem ajánlották, hogy jogász legyek, úgy gondolták, hogy inkább valami más pályát kellene választanom. Mivel Sopronban érettségiztem, azt javasolták, menjek az Erdészeti Főiskolára, bennem azonban mégiscsak az alakult ki – részben gimnáziumi tanáraim értékelése alapján –, hogy folytassam a családi jogász hagyományokat. Lényegében a szülői lebeszélés ellenére választottam ezt a pályát.
Említette a jogtalanság időszakát. Ön szerint mennyire tépázták meg a szocializmus évtizedei a magyar jogrendet és a jogászi hivatást?
Nagymértékben megtépázták, mindenekelőtt magát a jogot. A jog jelentős része ugyanis önkényes volt, sok vonatkozásban pedig még az önkényesen megalkotott kereteket sem tartották be. A szocializmus 1945 és 1990 közötti éveit azonban nem lehet egységes korszakként megítélni. Az igazi jogtalanság éveinek az 1948 és 1956 közötti esztendőket tekinthetjük, illetve a megtorlások következtében az ’56-ot követő néhány évet. Azonban a hatvanas évek közepétől − én éppen akkor végeztem az egyetemen − lényeges átalakulás kezdődött. Lényeges, de lassú folyamat volt, hiszen a változások helyes irányának betetőzését csak az 1989–90-es évek jelzik.
Az imént elhangzottak tükrében mennyire beszélhetünk a jogi kultúra folytonosságáról?
A jogtalanság nem jelentette a jogi kultúra teljes elvesztését, az ugyanis megmaradt a jogászok gondolkodásmódjában, ideáljai közt. A jogtudományi oktatás bizonyos tárgyaiban ─ többek között azon a területen, ahol én aztán dolgoztam, az ún. magánjog vagy polgári jog területén ─ a jogi kultúrát az egyetem őrizte. Tanultunk római jogot, összehasonlító jogot (melynek során a külföldi jogrendszerek példáit ismerhettük meg). Ez nagyban segítette, hogy a felnövekvő jogász nemzedék, ha nem is mindent, de sok mindent át tudott menteni a korábbi korok jogi kultúrájából. Akkoriban érezhető különbség volt az egyetemen tanított jogi kultúra és a ténylegesen létező jogi valóság között, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy 1990-ben a váltás egyáltalán megvalósulhatott. Ha nem lettek volna olyan jogászok Magyarországon (általában az ún. posztszocialista régióban), akik őrizték magukban a jogi kultúrát, akkor ezt a változást egyszerűen nem lehetett volna végrehajtani. Nem lett volna kivel végrehajtani.
Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a tanári pálya közel áll a szívéhez. Mit gondol a jogászképzés jelenlegi helyzetéről?
A tanári pálya valóban nagyon a szívemhez nőtt. Ebben fontos szerepe volt annak, hogy egy egyetemi tanár még a legrosszabb években is meglehetősen független volt. Soha senki nem mondta meg nekem, hogy mit és milyen szemléletben tanítsak. Lehet, hogy különböző jelentések készültek arról, hogy mit adok elő a katedrán, de ebből számomra, tudomásom szerint, negatív következmény nem származott. Tehát a tanárság egyfajta védőburok volt. A fiatalok, a hallgatók pedig szerintem minden korszakban fogékonyak a jogra és a kultúrára, ez egy nagyon nagy erény a fiatalságban, és lényegében ez teszi széppé a tanári pályát.
A jogászképzés nagyban megváltozott 1990 után. A képzés mennyiségi változását mutatja, hogy a korábbi négy jogi kar helyett jelenleg nyolc működik Magyarországon. A tartalmi változást hosszan kellene ecsetelni, de gondoljunk arra, hogy Magyarországnak új Alaptörvénye, új Polgári Törvénykönyve van – hogy csak a nagy kódexeket említsem példaként, emellett 2004 óta az Európai Unió tagja az ország; a jogászképzés tehát tartalmilag alapjaiban változott meg, minőségileg egészen más lett.
A problémát az okozza, hogy az egyetemi oktatók fizetése nagyon alacsony. Következésképpen tehetséges fiatalokat az egyetemen csak úgy lehet megtartani, ha az ember megengedi, hogy valahol – mondjuk ügyvédi irodában vagy bíróságon – dolgozzanak a tanárság mellett. Így az ő súlypontjuk általában nem az egyetemen van. Ennek ellenére én mégis mindig ezt a módszert választottam, mert arra gondoltam, hogy még mindig jobb a legkiválóbbakat alkalmazni és nekik megengedni, hogy valahol máshol biztosítsák a megélhetésükhöz szükséges anyagi egzisztenciát, mint odavenni olyanokat, akik igazából nem az egyetemi pályára valók. Ez egy nagy, és évtizedek óta tartó nehézség, nemcsak a jogászképzésben, hanem az egész felsőoktatásban.
Meglátása szerint valóban jogásztúlképzés van?
Valóban létező probléma, hogy a képzett jogászok elhelyezkedési nehézségekkel szembesülnek. Egészében véve mégis azt hiszem, hogy ez a mennyiségi túlképzés valahol társadalmi szinten mégis megoldódik. Nagyon sok jogot végzett tanítványom nem a jogi pályán helyezkedik el, de munkája során hasznát veszi annak, hogy jogot végzett. Azt hiszem, hogy ezt a túlképzést nem kell túldimenzionálni, mert a társadalom befogadja a végzett diplomásokat, emellett rendkívül nehéz kiszámítani, hogy hány jogászra van szükség. Például ha fele ennyi hallgatót vennének fel, bizonyára előbb-utóbb azt konstatálnánk – mint ahogy az 1990-ben is történt –, hogy kevés a végzett, és főleg a fiatal jogász.
Alapvetően azt gondolom, hogy ez a túlképzés nem olyan komoly probléma. Természetesen annak, aki hónapokig keres állást diplomával a zsebében, biztosan az, de társadalmi méretekben nem tartom olyan fajsúlyosnak ezt a kérdést.
A hétköznapi ember számára nehezen érthető, mi is a polgári jog. Ennek kapcsán egy gondolatkísérletet vetnénk fel: mi történne, ha nem lenne polgári jog?
Lényegi témát érintő kérdés. Én azt mondanám, hogy polgári jog nélkül működésképtelen lenne az ország, polgári jog nélkül nem létezik rendezett társadalom. S ezt egész nyugodtan ki merem jelenteni. A polgári jog a polgárok egymás közötti viszonyát rendezi, s mint ilyen, az emberek életét a bölcsőtől a sírig végigkíséri. Ezt akár szó szerint is lehet érteni, mert a polgári jog mondja meg, hogy a magzat is jogképes, ha élve születik, akárcsak azt, hogy halálunk után mi lesz a sorsa a vagyonunknak. E két pont, a kezdő- és a végpont között lényegében minden egyes lépésünket a polgárjog intézményrendszere szövi át, azaz összetett és nélkülözhetetlen.
Dr. Vékás Lajos Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től társadalomtudományi alelnöke. 1963-ban jogi doktorátust, 1969-ben pedig ügyvédi-jogtanácsosi végzettséget szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karán. Ezt követően az ELTE Polgári jogi Tanszékén kezdett el tanítani, ahol 1979-től 1999-ig tanszékvezetői tisztséget töltött be. 1990-ben három évre megválasztották az egyetem rektorává. 1992-ben a Collegium Budapest alapító rektorává választották, tisztségét 1997-ig viselte. 1999-ben az új Polgári Törvénykönyvet előkészítő Kodifikációs Főbizottság vezetőjévé nevezték ki.
Kutatói munkássága három területre összpontosul: magyar polgári jog, összehasonlító polgári jog és nemzetközi magánjog. Polgári jogi kutatásai során annak szinte teljes spektrumával foglalkozott. Külön köteteket szentelt – többek között – az öröklési jognak és a szerződési rendszer fejlődésének. Elsők között foglalkozott Magyarországon a polgári jog gazdasági szempontú elemzésével.
A Polgári Törvénykönyv változásai közül melyek hatnak leginkább újdonságként a mindennapok során?
Az immár két és fél éves új Polgári Törvénykönyv, az elmúlt 25 év során újjáalakult társadalmunk viszonyrendszerét tükrözi. A jogszabályok számából is látszik, hogy az életviszonyok széles körét fedi le: mintegy 2600 paragrafust tartalmaz, ami számításaim szerint 15 000 normatételt jelent.
Egyes naiv elképzelések szerint, ha új polgári törvénykönyvet alkotnak, akkor minden új lesz. Ez nyilvánvalóan képtelenség, mert magát a társadalmi együttélést nem most kezdjük. A rendszerváltozást követően egy nemzetközi szakmai fórumon egy holland kolléga azt ajánlotta, hogy vegyük át Hollandia polgári törvénykönyvét, ami akkoriban újult meg. Először azt hittem, viccel, de rájöttem, hogy teljesen komolyan gondolta; fogalma sem volt arról, hogy bár a rendszerváltozás a gazdaságot és a társadalmat alapjaiban érintette, nem a nulláról kezdünk – nincs a kezünkben egy fehér lap, amit kitölthetünk, adott esetben hollandul.
Természetesen nagyon sok új szabályra volt szükségünk, de látni kell, hogy ez nem egy alapjaiban új szabályrendszer. Az új szabályok nagy része olyan problémákat kezel, melyeket a korábbi rendszer nem vetett föl. Egyrészt, nem volt piacgazdaság ─ 1988 előtt bármiféle piaci szemlélet csak csírájában jelentkezett. Másrészt, a magánszemélyek viszonyaiban is számos olyan szerződésfajta jött létre, ami korábban nem létezett, vagy legalábbis Magyarországon nem alkalmazták.
Ilyen szerződéstípus például a franchise, amit az új Polgári Törvénykönyvben jogbérletnek nevezünk, ezt újonnan kellett kialakítani. Vagy említhetjük az öröklés törvényes rendjét is, ahol alapvető változások történtek, például az örökhagyó özvegye nem örökli haláláig a hagyaték haszonélvezeti jogát, hanem ő is egy gyermekrészt örököl. Immár a családjog is a polgári jog részét képezi, s ennek területén is számos változás történt, a korábbiakhoz képest alapjaiban módosultak az örökbefogadás szabályai, továbbá a házastársak közötti vagyoni viszonyok rendezése is megújult. Számos, eddig kezeletlen problémát rendeztünk, ilyen – többek között – a házasságkötés nélkül tartósan együtt élők élettársi viszonya.
Mennyi időre van szükség ahhoz, hogy a törvénykönyv változásai beépüljenek a jogi gyakorlatba, például az imént is említett új szerződésfajták esetében?
A Polgári Törvénykönyvben megjelenő új szerződéstípusok a gyakorlatból absztrahálódtak, ettől függetlenül az új kódex gyakorlatba való átmenetéhez kétségkívül hosszabb időre van szükség. Aki olyan területen dolgozik, melyet a megújult szabályozás érint, kénytelen hamar elsajátítani a változásokat. Bár ha most kimenne és interjút készítene 40 és 50 év közötti jogászokkal, kiderülne, hogy ők a közel 2600 megújult paragrafusból valószínűleg csak ötvenet ismernek, mert azokat használják. Akik most jönnek ki az egyetemről, már az egészet megtanulják, s bár huzamosabban csak azokra a részekre fognak emlékezni, melyeket majd használnak, ilyen tekintetben jobb pozícióból indulnak.
Összességében egy hosszú folyamatról van szó. A bíróságok már alkalmazzák az új jogszabályokat, például a családjog jó része azonnal hatályba lépett, akárcsak a cégbejegyzésre vonatkozó szabályok. Ugyanakkor még egy ideig eltart, mire a felsőbb bíróságok elé olyan ügyek kerülnek, melyek már az új kódex alapján születtek. Továbbá vannak olyan területek is, ahol a régi jog még hosszú ideig élni fog. A jogászok körében mindenesetre tapasztaltam némi ijedtséget a változásokkal kapcsolatban, de azt gondolom, hogy a mindennapi gyakorlat lebontja ezeket a sokkszerű hatásokat, megkönnyíti azok feldolgozását.
Több helyen hangsúlyozta, hogy az új Polgári Törvénykönyv a korábbinál jobban illeszkedik a piacgazdaság rendszeréhez. Mely részek jelentik a legnagyobb előrelépést?
Az új kódex megalkotásakor a piacgazdaság rendszeréhez való illeszkedés volt az egyik legelemibb követelmény. Fontos látni, hogy kopernikuszi fordulatról van szó. Egy monolit, állami tulajdonon alapuló gazdasági szerveződésből, ami ugyan amortizálódott menet közben, 1990 után öt-tíz év alatt egy magántulajdonon alapuló gazdasági berendezkedés alakult ki, ahol önálló tulajdont képező egységek szövik át a gazdasági életet. A Polgári Törvénykönyvben ezt a változást kellett jogszabályok formájában leképezni, mindenekelőtt a szerződési szabályokban és a társasági jog szabályaiban (hiszen a társasági jog is a Polgári Törvénykönyvbe került). Tehát ha a legfontosabb változásokra gondolunk, ezeket az intézményeket kell említenünk.
Kutató és elemző munkánk során gyakran szembesülünk a vállalkozói bizalmatlansággal. A vállalkozások tapasztalata szerint a szerződések sok esetben nem képesek kellő védelmet, kellő érdekérvényesítő erőt nyújtani a nagyobb gazdasági súllyal bíró szereplőkkel szemben. Ön mit gondol erről?
Ezek reális problémák, azt azonban nem tudom megítélni, hogy milyen széles körben merülnek fel. A jog, így a polgári jog sem mindenható. A polgári jog a jóhiszeműség és a tisztesség elve szerinti eljárást követeli meg, vagyis azzal az előfeltevéssel él, hogy tisztességes emberek bonyolítják az ügyleteket. Emellett kénytelen ugyanolyan jogalanynak tekinteni a nagyvállalatot, mint a kisvállalkozást, bár tisztában van vele, hogy lehetőségeik mennyire különbözőek. Akárcsak a magánszemélyeket, holott az emberek is eltérőek mind szellemi képességeik, mind anyagi helyzetük tekintetében, a jog mégis egyforma jogalanyokként kezeli őket. Vannak, akik úgy vélik, hogy külön jogot kellene alkotni, például a kis-, közép- és nagyvállalatok számára, de én ebben nem hiszek, nehezen kivitelezhetőnek tartom. A törekvés azonban megvan, a Polgári Törvénykönyv előkészítése során is felmerült ez a kérdés. Végül is a „fogyasztó” kapott különös védelmet.
A polgári jog a kérdésben említett esetekben már csak mentőövet tud kínálni azzal, hogy az erőfölénnyel való visszaélést több vonatkozásban szankcionálja. Magyarországon a kft. a legelterjedtebb társasági forma, mert „védőburkot” ad. Vannak azonban olyan jogszabályok, amelyek visszaéléses helyzetekben lehetővé teszik e burok áttörését és a felelősök elérését. Ismert jelenség például a „projektvállalat”, amely a projekt megvalósítása után egyszerűen megszűnik. Tegyük fel példaképpen: egy ötlakásos társasházat egy kft. épít fel, s mire arra kerül a sor, hogy ki kellene javítani a hibákat, addigra a cég már nem létezik. Ilyen esetben a jog arra törekszik, hogy eszközt nyújtson a kárvallottak számára. Amennyiben nyilvánvaló, hogy visszaélésszerű felszámolásra került sor, bizonyos feltételek mellett, a kft. „mögé bújt” tagok kártérítési felelősségre vonhatóak.
A Mesterkurzus sorozat előző részei
A várost rejtjelek sokaságának látom – interjú Meggyesi Tamással Hogyan alakítják az emberek házaikat, városaikat? Milyen kincseket rejtenek az alföldi települések? Hogyan ismerheti meg egy építész a várost, amit formálni kíván? Interjú Meggyesi Tamással, a BME Urbanisztika Tanszékének professzor emeritusával.
Vállalkozása társadalomtudós – interjú Kolosi Tamással Mik a magyar társadalomszerkezet legnagyobb problémái? Hogyan lehetett társadalomtudósként érvényesülni a szocializmusban? Mi a baj a magyar elittel és miért sok a szegény, képzetlen ember Magyarországon? Beszélgetés Kolosi Tamással.
Adjunk teret a térnek – interjú Nemes Nagy Józseffel Milyen tényezők határozzák meg egy térség sikerességét? Hogyan változott az ország térszerkezete az elmúlt 25 évben? Volt-e értelme autópályákat építeni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Nemes Nagy József regionalistával, az ELTE professzorával.
„A fiatalok alig tudnak valamit a nagyapjuk életéről” – interjú Saád Józseffel Mit tanulhatunk a kitelepítettek sorsának megismeréséből? Miben segítheti a családokat az emlékek felidézése? Hogyan válhatna fontosabbá a szociológia? Saád József szociológussal, a Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány vezetőjével beszélgettünk.
„A piac ítélete jelzi egyértelműen az eredményességet” – interjú Chikán Attilával Mi kell ahhoz, hogy Magyarország logisztikai nagyhatalom legyen? Mennyire versenyképes a magyar gazdaság? Hogyan született meg hazánkban a vállalatgazdaságtan? Chikán Attila közgazdásszal, a Corvinus Egyetem professzorával beszélgettünk.
