Mi kell ahhoz, hogy Magyarország logisztikai nagyhatalom legyen? Mennyire versenyképes a magyar gazdaság? Hogyan született meg hazánkban a vállalatgazdaságtan? Chikán Attila közgazdásszal, a Corvinus Egyetem professzorával beszélgettünk.
Hogyan lett közgazdász?
1962-ben érettségiztem, többé-kevésbé érdekeltek a gazdasági témák, de a döntőek a felvételi tárgyak voltak: matematikából és történelemből is elég jó voltam, ezért a Közgázra mentem. Szerettem utazni, a külkereskedelmi szakra jelentkeztem, de terv-matematikára vettek fel. Első évesen még gondolkodtam más egyetemre váltáson, de aztán megszerettem, és elvégeztem a szakot. Itt nagyon korszerű matematikát tanultunk, például volt két félév játékelmélet oktatás is, ami abban az időben még világszerte új stúdium volt. Gyerekkoromtól intenzíven atletizáltam, a Testnevelési Főiskolán edzői képesítést is szereztem, de ekkor már nem volt kérdés, hogy közgazdász leszek.
Egyetem után egy évet dolgoztam a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Irodái nevű intézménynél, ahol a beruházásokhoz kellett gazdaságossági számításokat végezni. Majd megkerestek az egyetemről: az akkor folyó egyetemi reform elemeként Szabó Kálmán rektor elfogadtatta, hogy minden szaktanszékre kell valaki, aki ért a matematikához. Én az Ipargazdaságtan Tanszékre kerültem, annak ellenére, hogy előtte nem tanultam ipargazdaságtant.
Chikán Attila
Közgazdász, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja. 1944-ben született Budapesten. 1967-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, terv-matematika szakon. 1968 óta dolgozik az egyetemen és annak jogutódjain. A Rajk László Szakkollégium alapítója, 1970 és 2010 között igazgatója, azóta elnöke. 1989-től 1998-ig vezette a Közgazdaságtudományi Egyetem Vállalatgazdaságtan tanszékét, 2000-től 2003-ig az egyetem rektora. 1998 és 2000 között gazdasági miniszter. 2004 óta a Versenyképesség-kutató Központ igazgatója. A Nemzetközi Készletezési Tudományos Társaság főtitkára, 1991-től a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság társelnöke, 2014-től elnöke.
Kutatási eredményei három fő témakörre összpontosulnak. A vállalati versenyképesség területén foglalkozik a mikro- és makroszintű versenyképesség kapcsolatával, illetve a versenyképesség mérésének módszertani kérdéseivel. A vállalatgazdaságtan területén jelentős tankönyvszerzői és iskolateremtő munkássága. A készletezés és a termelés menedzsmentjének működését empirikusan kutatja.
Itt mivel foglalkozott?
Mikor beléptem, a tanszékvezető azzal a hírrel lepett meg, hogy az Ipargazdaságtan szemináriumvezetés mellett ősztől én tartom a készletgazdálkodás című tárgyat. Emiatt kezdtem el intenzíven foglalkozni készletmodellezéssel, sőt, írtam egy kisdoktorit is a témában. Egy idő után elkezdett zavarni az a felismerés, hogy a valóságban a vállalatok nem használják azokat a remek modelleket, amiket kidolgoztunk. Így jutottam el a vállalati menedzsment problémákig, majd ennek anomáliáit kutatva a gazdaság makroszerkezetének kérdéseihez. Ebben találtuk meg annak okát, hogy miért tartanak nálunk a vállalatok sokkal több készletet, mint a piacgazdaságokban. Mivel ugyanis nálunk hiánygazdaság volt, a vállalatok attól féltek, hogy mikor szükségük van valamire, hiába van pénzük, nem biztos, hogy meg tudják venni. Ezért az input készletek sokkal nagyobbak voltak, mint a késztermék készletek. A piacgazdaságokban ennek épp a fordítottja a jellemző.
Később, egy svédországi tanulmányúton, megismertem néhány szintén a témával foglalkozó kutatót, és kitaláltuk, hogy szervezünk egy készletezési szimpóziumot Budapesten, amit jó érzékkel rögtön I. Nemzetközi Készletezési Szimpóziumnak neveztünk el. 20-30 résztvevőnek már örültünk volna, ehhez képest több mint 80 külföldi jött el, köztük a terület igazi sztárjai is. Ezen felbuzdulva létrehoztunk egy nemzetközi társaságot, amelynek elnöki posztjára sikerült megnyernünk a Nobel-díjas Kenneth Arrow-t, aki korábban ezzel a területtel is foglalkozott. A szimpóziumot azóta is megrendezzük két évente, és vannak egyéb eseményeink is, például állandó szekciónk az Amerikai Közgazdasági Társaság éves gyűlésén.
A készletgazdálkodás a logisztika egy részterülete. Gyakran hallani ezt a kifejezést, de valószínűleg sokan nincsenek tisztában azzal, mit is takar, és miért fontos.
Logisztika nélkül nincs gazdaság, bár ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. A pizzát megrendelhetjük az interneten, de azt valakinek ki is kell hozni. A logisztikai szolgáltatások minőségében nagy különbségek lehetnek. Az integrált logisztikai gondolkodásmód megjelenése előtt a vállalatok nem kezelték egy rendszerben az anyaggazdálkodást, a disztribúciót vagy a raktározást, ez nehézkesebbé és költségesebbé tette az ellátást
Manapság az integráltság nagyon magas fokú. Percre pontosan érkezik a kamion, az elemek rögtön a futószalagra kerülnek, onnan a gyártósorra, a végén a készárut pedig szinte azonnal elszállítják. A készleten tartott áru lekötött tőkét jelent, ezért az integrációval hatalmas összegeket spórolnak meg a cégek.
Ezért is hallgatom borzongással a schengeni rendszer megszűnéséről szóló találgatásokat. Rendkívül nagy költségeket jelentene a cégek számára a határellenőrzések visszaállítása, az ebből eredő bizonytalanságok, a megnövekedő szállítási idő. Ez az európai gazdaság versenyképességének súlyos csökkenését jelentené.
Hallani arról, hogy Magyarország logisztikai nagyhatalom lehetne. Ehhez mire lenne szükség?
Magyarország logisztikai szempontból rendkívül előnyös helyzetben van, ugyanis itt vagyunk Európa közepén. Az EU által kijelölt legfőbb közlekedési útvonalak, az úgynevezett Helsinki folyosók közül az országon, Közép-Európában egyedüliként, négy is áthalad. Évszázadokig panaszkodtunk amiatt, hogy átjárnak rajtunk a hadseregek oda-vissza, most végre egyszer járhatnánk jól is a földrajzi helyzetünkkel, ha a logisztikai rendszerünk elég fejlett lenne.
A cél az, hogy a logisztikával kapcsolatos szolgáltatásokat nálunk vegyék igénybe. Ehhez komplex logisztikai központokat kéne létrehozni, amelyek akár 30-40 féle szolgáltatást is nyújtanak; szállást, szervizt, pénzügyi szolgáltatást és sok egyebet. Sajnos, nem elég fejlettek a szolgáltatásaink, ugyanakkor igen nagy a bürokrácia, kedvezőtlenek a szabályaink, ami miatt például sok magyar is Szlovákiába jár vámolni az Európai Unióba behozott termékeket, holott a vámkezelés nem kevés pénzt hozhatna.
Természetesen a logisztikai pozíció javítása szempontjából az infrastruktúra minősége is kulcsfontosságú. A rendszerváltás óta épültek utak, de több – szempontunkból meghatározó út – például a 44-es vagy a 86-os, még mindig kétsávos, azon sorjáznak a kamionok. A közutak persze csak az egyik lehetséges logisztikai csatornát jelentik, azonban a vasút még az utaknál is rosszabb helyzetben van. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Dunán gyakorlatilag nincs teherhajózás.
Hallgatók generációi tanultak az Ön által jegyzett Vállalatgazdaságtan tankönyvből. Ennek mi a története?
Egy 1970-es párthatározat több kutatási program hosszú távú, 15 éves finanszírozását biztosította, ezek egyike a szocialista vállalatról szólt, mivel az új gazdasági mechanizmussal való kísérletezés során rádöbbentek, hogy a vállalati működésről keveset tudunk. A kutatásban én is részt vettem, lehetett tanulmányokat írni, külföldi konferenciákra járni.
A könyv megszületéséhez kellett még a 80-as évek nagy egyetemi reformja, amelynek egyik eleme a tervgazdasági szemléletből itt maradt ágazati gazdaságtan tárgyak és tanszékek felszámolása volt. Ezeknek a pótlására csináltuk a korszerű, piacgazdasági szemléletű vállalatgazdaságtan tárgyat. Megalakult az azonos nevű tanszék, és írtunk egy jegyzetet, amelyből egy kísérleti periódus után megírtam a tankönyvet, amelyet azóta néhány évente újraírok.
A vállalat vizsgálata után logikusan következett a gazdasági rendszer, és ezzel együtt a versenyképesség témája?
Már a 80-as években részt vettem a gazdaságpolitikai gondolkodásban. Ennek szép záróakkordjaként 89-ben egy reformbizottság tagjaként a piaci szocializmusról írtam tanulmányt, majd a kilencvenes évek elején a Fidesz gazdasági programjának megírásában működtem közre.
A versenyképesség kapcsolódik a gazdaságpolitikához: a rendszerváltás után nagyon bosszantott, hogy mindenki a cseheket dicséri a sikeres átmenet miatt, miközben valódi piaci reformok nem történtek náluk, a privatizáció pedig, némi túlzással, úgy zajlott, hogy az állami bankok felvásárolták az állami vállalatok részvényeit. Eközben, akkor úgy véltük, hogy nálunk a sorozatos reformok közel vittek a piacgazdasághoz, amelynek egyes fontos intézményeit – például a versenyszabályozást – már a rendszerváltás előtt kidolgozták, még ha akkor még csak az íróasztalnak is.
A versenyképességi kutatások kezdetekor az volt tehát a fő cél, hogy lássuk, hogyan alakult ilyen körülmények között a vállalati működés. Egy amerikai alapítványtól sikerült támogatást szerezni így indult el a „Versenyben a világgal” kutatási program 1995-ben, amelynek égisze alatt eddig több mint 300 tanulmány készült el, 1999 óta a Versenyképesség Kutató Központ keretében.
Hogyan változott a versenyképességről való gondolkodás az elmúlt 20 évben?
Húsz éve ez egy teljesen új téma volt, ma pedig már nagyon divatos. A 90-es években többen megkérdőjelezték a nemzeti versenyképesség létezését, mondván, a nemzetek nem versenyeznek egymással, csak a vállalatok. Pedig már akkor is közhelyszámba ment például az, hogy az agrártermékek piacán valójában nem is a termékek versenyeznek, hanem az agrártámogatási rendszerek. Ma már nem sokan vitatják, hogy van értelme foglalkozni a vállalatok és a nemzetek versenyképességével is.
Felfogásom szerint a versenyképesség nem egy szűk értelemben vett közgazdasági, hanem inkább egy társadalomtudományi fogalom. Ennek része minden, ami egy ország fejlődési potenciálját befolyásolja, gondoljunk csak a közvetlen gazdasági tényezők mellett a normákra, az értékrendre vagy az intézményrendszerre.
A kutatások fényében hogyan látja Magyarország versenyképességét?
Érdemes két részre bontani ezt a kérdést. Sajnos nálunk a közgazdászokról a legtöbb politikai vezető azt gondolja, hogy csak az ő nagyszerű terveik megakadályozásához értenek. Ezért, például az általunk végzett munkának alig van gyakorlati hasznosulása. A politikai és a gazdasági gondolkodás diszharmóniája meg is látszik a versenyképességi rangsorokban elfoglalt helyezésünkön, amelynek összetevői közül a legalacsonyabb részpontszámokat általában az intézményrendszerrel és a politikával kapcsolatos tényezők kapják.
A környezeti tényezők a vállalati versenyképességet is csökkentik, mégis az üzleti szféra az, amelyben talán leginkább megvan a kitörés esélye hazánkban. A vállalati gazdálkodás 70-es, 80-as években forradalmasodó módszertanát és kultúráját a multinacionális cégek a rendszerváltás után hozták magukkal, aminek kedvező hatása volt a hazai cégekre is. A piac ítélete jelzi egyértelműen az eredményességet, ez erősen ösztönzi a szereplőket az alkalmazkodásra.
A nehézségek ellenére számos valóban sikeres, eredményes vállalat van hazánkban. A kormányzat szerepe abban nagyon fontos, hogy tegye lehetővé, hogy a gazdasági szereplők higgyenek abban, van értelme cselekedni. Mindig keressék a helyi lehetőségek közül azokat, amire építeni tudnak. Gondolkodjanak azon, hogy miben különlegesek, miben tudnak a többiektől eltérőt nyújtani. Bármilyenek is legyenek a körülmények, ez lehet a siker receptje.
A Mesterkurzus sorozat előző részei
A várost rejtjelek sokaságának látom – interjú Meggyesi Tamással Hogyan alakítják az emberek házaikat, városaikat? Milyen kincseket rejtenek az alföldi települések? Hogyan ismerheti meg egy építész a várost, amit formálni kíván? Interjú Meggyesi Tamással, a BME Urbanisztika Tanszékének professzor emeritusával.
Vállalkozása társadalomtudós – interjú Kolosi Tamással Mik a magyar társadalomszerkezet legnagyobb problémái? Hogyan lehetett társadalomtudósként érvényesülni a szocializmusban? Mi a baj a magyar elittel és miért sok a szegény, képzetlen ember Magyarországon? Beszélgetés Kolosi Tamással.
Adjunk teret a térnek – interjú Nemes Nagy Józseffel Milyen tényezők határozzák meg egy térség sikerességét? Hogyan változott az ország térszerkezete az elmúlt 25 évben? Volt-e értelme autópályákat építeni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Nemes Nagy József regionalistával, az ELTE professzorával.
„A fiatalok alig tudnak valamit a nagyapjuk életéről” – interjú Saád Józseffel Mit tanulhatunk a kitelepítettek sorsának megismeréséből? Miben segítheti a családokat az emlékek felidézése? Hogyan válhatna fontosabbá a szociológia? Saád József szociológussal, a Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány vezetőjével beszélgettünk.
