Mi a mai fiatalok jövőképe és ambíciója? Nyílik-e tér, kihívás és lehetőség itthon a tehetséges huszonéveseknek? A válasz sokszínű, mint Magyarország. Hazánk az ezredvég előtt született generáció számára képes megadni az egyéni érvényesülés tereit, ugyanakkor a csúcson ma kevesebb hely van, mint a rendszerváltó nemzedékek számára. Megjelent viszont a külföldi karrier lehetősége – ezt egyre többen választják, főleg a tehetséges és jómódú fiatalok közül.
A siker: élvezetes, minőségi munka jó fizetésért
A siker mibenlétéről egy bizonyos fokig mindenki mindenhol hasonlóan gondolkodik – teljesítmény, pénz, legyőzött kihívások. Vannak viszont olyan irányok, amelyeket a korszellem határoz meg – a vágyak eltérnek például annál, aki a hatvanas években született és annál, aki már a szabad Magyarországon. Akkor tudjuk reálisan értékelni a helyzetet, ha tudjuk, mit szeretnénk elérni. Vajon mit akarnak a magyar ezredvégiek tehetséges tagjai?
A jó gimnáziumokban végzett, általában persze anyagilag stabilabb hátterű diákok számára az a legfontosabb (tanáraik szerint), hogy jó szakmai képességeket birtokoljanak és azokat jól tudják majd használni hivatásukban. Ezek mellé társul az élvezetes munka igénye is – a közfelfogásban egyre inkább felértékelődik a munka önmegvalósításban játszott szerepe is. Nem mindegy, kinek és mennyit dolgozunk. És ez milyen lelki többletet eredményez.
A fenti képet némileg árnyalja, hogy amikor sikeres (értsd: remek, akár külföldi egyetemeken tanuló, jó állásokkal rendelkező) fiatalokkal beszélgetünk, a siker elsődleges fokmérőjeként általában nem konkrét teljesítményben megtestesült szakmai eredményekről, hanem jó pozíciókról, társadalmi elismerésről, státuszról hallunk. Különösen igaz ez a társadalomtudományokat hallgató fiatalokra, ahol a jövőbeli ambíció tárgyát jól menő tanácsadócégek és bankok, nemzetközi szervezetek állásai jelentik. Bár a mérnökök, orvosok, tudósok esetében hallhatunk nagy kutatások, megtervezett gépek és bonyolult műtétek vágyáról, a fenti minta szinte mindenhol megjelenik.
Mindez valószínűleg a korábbi időkben sem volt másképp – a tanárok szerint ugyanakkor az utóbbi években az anyagi szempontok felértékelődése is megjelenik. Persze a pénz mindig is fontos volt, ma viszont a megélhetés (és a magas életszínvonal) utáni vágy, mintha a korábbiaknál erősebben jelenne meg már a középiskolások körében is. Jól mutatja ezt, hogy az elitgimnáziumi diákok közül egyre kevesebben hajlandóak várhatóan alacsony fizetést vagy nehéz elhelyezkedést kínáló tanulmányokat választani. A legjobb gimnáziumok magyartanárai lassan lasszóval fogják a bölcsészkarra készülő fiatalokat.
Kékestető
Lassabb lesz a helycsere
A rendszerváltás óta eltelt 25 évben a Magyarországot vezető gazdasági, kulturális és politikai elit összetétele számos tekintetben keveset változott. A számok és kutatások viszont arról is beszámolnak, hogy a legmagasabb pozíciókban a gazdasági elitet kivéve húsz év után számottevően magasabb az átlagéletkor a kilencvenes évek elejéhez képest – ez pedig arra utal, hogy az 1990 után pozícióban lévő nemzedék csak nehezen kezdi meg a fiatalabbak számára átadni a stafétát. Noha ezek a pozíciók az általunk vizsgált ezredvégiek számára még mindenképp messze vannak, a cserék pedig az utóbbi években megindultak, a generációs torlódások minden bizonnyal a mi nemzedékünk jövőjére is hatnak majd.
Egy 1990 körül született tehetséges magyar tehát mindenképp arra számíthat: a vezető státusz eléréséhez a következő évtizedekben extra teljesítményt, dupla rátermettséget kell majd mutatni. Ez önmagában nem feltétlenül probléma, sőt. Negyedszázadnyi szabadságot magunk mögött tudva természetesnek tűnik, hogy a vezető réteg működése megszilárdult és a pozíciók cserélődése már lassabb és szervesebb módon történik. Amikor nem így van, az pedig sokszor csak zavart kelt – okkal vagy ok nélkül, de sokan gyanakvóan tekintenek egy-egy kora-harmincas szokatlanul felívelő pályájára.
Ezek az elitkutatások viszont egy másik érdekes tényre is felhívják a figyelmet: a legszűkebb értelemben vett elitbe való bekerülés egyre kevesebb embernek sikerül felsőfokú végzettséggel rendelkező szülői háttér nélkül. Az elitpozícióval rendelkezők csak mintegy egyharmadának szülei között van fizikai foglalkozást végző szülő. Az is igaz viszont, hogy ez már a rendszerváltáskor – sőt a késői szocializmus idején is így volt. A dolgok csupán a Rákosi- és a kora Kádár-korban működtek másképp, ezeket az időket pedig a bizonyos összefüggésben nagyobb mobilitás ellenére sem sírjuk vissza.
Göröngyös utak felfelé
A „magyar álom” akkor működik jól, ha egyszerre képes valódi felemelkedési lehetőséget teremteni a szegény családokból származó tehetséges fiataloknak, valamint versenyképes és tág lehetőségi teret adni a középosztálytól kezdve valamennyi rátermett ifjúnak.
Az utóbbi ügy kapcsán azt láthatjuk: a legjobb képességű fiatalok átlagos családi háttérrel képesek bekerülni akár a legjobb magyar egyetemekre is, ahonnan később út nyílhat akár a legjobb állások felé is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ez az út bármennyire is könnyű lenne: az egyetemi évek finanszírozása a család számára sokszor nagy megterhelést jelent, a leckekönyvbe foglalt stúdium pedig önmagában nem feltétlenül ér sokat. Általában azok képesek igazán jól teljesíteni, akiknek sikerül megtalálni azokat a tehetséggondozási intézményeket, amelyek többlettudást és kiterjedt kapcsolatrendszert képesek adni. A kapcsolatok szerepét a mai Magyarországon a fiatalok is kiemelten fontosnak látják.
Ilyen formát adnak például a különféle egyetemi és kollégiumi diákkörök és szakkollégiumok – amelyek közül számos már több évtizede egészíti ki az egyetemi képzéseket. Azt látjuk, hogy a tehetséggondozás ilyenformán működik Magyarországon, jobbnak persze mindig lehet lenni. Érdekes, hogy ezekkel a lehetőségekkel a legtöbb egyetemista csak a képzésbe bekerülve találkozik, a legnevesebb gimnáziumok diákjai viszont már az érettségi előtt készülnek a kihasználásukra.
Működő intézményeink vannak a hátrányosabb helyzetű tehetségek tanulási lehetőségeinek biztosítására is – ezek köre ugyanakkor meglehetősen szűk és itt nem feltétlenül mondhatjuk, hogy alapvetően megvan a tér. A középiskolai képzésben példás kezdeményezés például a szociálisan nehéz helyzetű tehetségeknek ösztöndíjat és kiemelt képzést biztosító Arany János Tehetséggondozó Program. Ezek a lehetőségek ugyanakkor korántsem fedik le a teljes társadalmat – minden új ilyen intézmény új egyéneknek adna felemelkedési lehetőséget és egész Magyarországnak teremtene értéket. Magyarország tehetséggondozása a középosztály alsó részében még működik, kinek több, kinek kevesebb, de értelmezhető lehetőségeket nyújtva. Alul már korántsem mindig pozitív az összkép.

Mont Blanc
Külföld – menjek vagy maradjak?
Azok a fiatalok, akiknek azt eredményei és anyagi helyzete is megengedik, ma mindenképpen elgondolkodnak a külföldi munka és a külföldi tanulmányok lehetőségén. Bármely szakmáról is legyen szó, a kérdés az: képes-e Magyarország jó életet és szakmai perspektívát kínálni legtehetségesebb tagjainak. A helyzet nem mindig rózsás: sokan eredeti szakmájukat feladva próbálnak szerencsét jobb fizetések, magasabb színvonalú közszolgáltatások, családalapításra alkalmasabb légkör reményében. A legeslegjobbaknál a tét a nyilvánvaló anyagi különbségeken túl is jelentős, hiszen világszintű hatást gyakorolni a ritka kivételektől eltekintve a globális központokban (a világ csomópontként szolgáló nagyvárosaiban) lehetséges. A közösség szempontjából az is fontos viszont, hogy Magyarország problémáinak megoldásához is szükség van a fiatal kiválóságokra.
A választás motivációját bizonyos szakmákban, így például az orvosi hivatás esetében, leginkább a munkakörülmények és a fizetések hatalmas különbségei mozgatják, a kutatói pályán viszont a megfelelő támogatás és infrastruktúra hiánya a külföldre költözést ösztönző szempont. A mai 20-25 évesek egy része is látja ugyanakkor, hogy sem az életmód, sem a szakmai siker tekintetében nem egyértelműen magasabb rendű munka például a nemzetközi szervezetek hierarchiájába való beilleszkedés, mint a hazai vállalatok, egyetemek vagy államigazgatás szolgálata. Fontos szempont ugyanis a kötődések, a megszokott élettér és a kiegyensúlyozott családi élet megőrzése-megteremtése is. Sokak szerint viszont a szakmai tudás megbecsültsége és az érdemek alapján történő érvényesülés lehetőségei is korlátozottak itthon. A tehetségeknek mindenesetre Magyarország tud megélhetést és státuszt nyújtani – az ambíciók kiteljesedésének ideális helye pedig egyénenként változik.
Bár a legjobb középiskolákban már – eltérő mértékben – megindult a trend, hogy a jómódú és tehetséges fiatalok egy része közvetlenül a legjobb angolszász egyetemeken kerül a felsőoktatásba, a jelenség még korántsem általános. Azok, akik külföldre mennének, ma még általában a jóval pénztárcakímélőbb változatot választják: alapszak Magyarországon jó jegyekkel és külföldi mesterképzés (akár ösztöndíjjal, mellékállással). Ez hazánk tudáskészletének megőrzése szempontjából mindenképpen jó hír: abban ugyanis egyöntetűek a vélemények, hogy minél később választja valaki a külföldi érvényesülés lehetőségét, annál nagyobb az esélye annak, hogy egyszer visszatér.
Magyarország működik, de nincs minden rendben
A sajtóban és a közbeszédben sokszor hallunk az összeomló magyar felsőoktatásról, a recsegő-ropogó tehetséggondozási rendszerről és a szegénységben felnövő fiatalok nehézségeiről. A problémák adottak, a megoldásokat folyamatosan keresnünk kell. Azonban van egy működő Magyarország, amely képes épkézláb perspektívát nyújtani nemzedékünk nagy részének. A maradóknak keményen lehet és érdemes is dolgoznia, hogy a megélhetés mellett a siker is része legyen életünknek. Külföldön kiszámítható a pálya, de idegen a közeg és keményebb a verseny a csúcspozíciókért. Máshol vagy itthon vágunk bele, a mi generációnk már nem a szerencsétől várhatja a sikert, meg kell küzdenünk érte.
Tapasztalatainak és kutatásainak megosztásáért köszönet illeti Kristóf Lucát, az MTA TK Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos munkatársát, Czédulás Katalint, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának tanárát, valamint Dékány Attilát, Pénzes Bálintot és Vankó Lilit. A cikkhez fűzött hasznos-javító észrevételek Barta Márton érdemei.
Az Ezredvégi nemzedék sorozat korábbi részei
Az ezredvégi nemzedékről A nyolcvanas évek közepe és az ezredforduló között mintegy bő másfél millió ember született Magyarországon, ők a magyar “ezredvégi nemzedék”. Az Összkép következő sorozata néhány történetet szeretne elmesélni ezekről a fiatalokról, az ő sorsuk egy-egy sűrűsödési pontjának bemutatásával. Mit árul el a mai Magyarországról az, ahogy ez a nemzedék munkába áll, házasságot köt és sikerre törekszik?
Nehéz szabadság Az ezredvégi nemzedék – a nyolcvanas évek közepe és a kilencvenes évek vége között születettek – egy része már dolgozik, egy része pedig még tanul. Ennek a generációnak a pályaválasztási döntéseit megérteni tanulságos mindannyiunk számára, az ezredvégiek ugyanis saját bőrükön tanulták meg: a választás szabadsága nem könnyű műfaj.
Fogadlak téged Az ezredvégi nemzedék tagjai az elmúlt években kezdtek el egyre nagyobb számban megházasodni. Akik nem kötöttek még házasságot, azok számára is a késő tavaszok, nyarak, kora őszök meghatározó programja, hogy elmenjenek a barátok, ismerősök lagzijára. E generáció később köt házasságot, mint az előzőek. Ez az időbeli eltolódás azt is jelenti: a házasság egyre inkább nem a közös élet kezdete, hanem az elköteleződés egy tudatos, a korábbiaknál mélyebb formája; az esküvő pedig két felnőtt ember személyes ünnepe.