Menü
Sorozatok
Aki túlélésre játszik, az előbb utóbb veszít – Mit mondjunk egy 17 évesnek a felnőtt életről?

Ábel Európája

Aki túlélésre játszik, az előbb utóbb veszít – Mit mondjunk egy 17 évesnek a felnőtt életről?

A Garay János Gimnázium 11. osztályába hívtak meg, hogy beszéljek arról, mi a vállalkozás, miért érdemes belevágni. A beszélgetés első felében arról volt szó, miben más és miben ugyanaz a mai fiatalok világa, mint szüleiké? Milyen dilemmákat kínál nekik az élet, hogyan érdemes ezek között eligazodni?

Nehéz feladat az embernek volt gimnáziuma diákjaival, saját fiatalkori önmagával szembenéznie. A Karinthy Találkozás egy fiatalemberéhez hasonló elszámolás azonban magánügy. Inspirációt, iránymutatást vár az a diák, aki az egykori padomban ül. Viszonyítási pontot szeretne látni, amit vagy elvet vagy elfogad, miközben kialakítja saját álmait és elveit.

Cikkünk nyomtatható pdf-ben is letölthető. Kattints Ide!

 

Garay János Gimnázium, Szekszárd – Fotó: mapio.net

 

Nem érdemes a jófejkedésbe menekülni

Bújna ki az ember a feladat alól. Szívesen mesélne anekdotákat a régi szép időkről, hogy megmutassa, hogy ő is szeretnivaló és sokra érdemes csibész volt egykor – és még ma is használható lény, sőt bizonyos dolgokban akár elismerést is érdemelhetne. Azonban nem mentegetőzést vagy önfényezést szeretne hallani a fiatal, hanem tapasztalatokat az egy nemzedékkel idősebbtől. Nem azért beszél ott az ember, hogy szeressék. Abban kell segítenem, hogy jobban el tudják dönteni, mit kezdjenek majd az életükkel, mit fogadjanak el és mit vessenek el abból, amit a mi generációnk gondol.

Ezért nem érdemes a jófejkedésbe menekülni, magyarázkodni. Felnőttként nem elszenvedője, hanem felelős alakítója vagy a valóságnak. A következő nemzedéknek pedig pont azt kívánjuk, még inkább úgy érezze, övé a világ, amibe belenő. Ne kibekkelni, elszenvednie vagy meghackelnie kelljen majd az életét, hanem birtokba venni és formálni. Ne csak pont ott legyenek, ahova a sors veti őket, hanem akarjanak és tudjanak dönteni magukról – és magabiztosan vállalják döntéseik felelősségét.

Kezdjünk bele!

Az Összkép a magyar társadalom és gazdaság működéséről szóló elemzések magazinjaIratkozz fel hírlevelünkrekövess minket, ha szeretnéd mélyebben megérteni, hogyan működik Magyarország.

 

Miben volt más a mi világunk, mint a Tiétek?

Ahhoz, hogy eldönthessétek mennyire érvényesek a szüleitek nemzedékéhez tartozók jó tanácsai, érdemes látni miben is volt más a mi életünk, mint amilyen a Tietek lesz.

Évszázadokon keresztül a legtöbben apjuk vagy édesanyjuk életét élték le újra, hosszú nemzedékeken keresztül. Ez azonban már nincs így, majdnem kétszáz éve a forradalmak korában vagyunk. Ezek olykor hirtelen összeomlasztják a korábbi világot és gyorsan fenekestül forgatják fel az életet, míg újra nem rendeződik, kinek és minek hol a helye a világban. Más változások lassabban hatnak, de mélyebbre hatolnak, mint például az ipari forradalom vagy a számítógép megjelenése.

Ti a digitális forradalomban életek, az én fiatalkoromban pont rendszerváltás volt.

 

Szabadságélmény, elveszett illúziók

Ami az én nemzedékemet meghatározta, az a bődületes szabadság élménye. Ezt már a gimnáziumban kézzel lehetett tapintani. A tanárok keresték, hogyan kell egy olyan világban működni, aminek az alapja nem a rend, hanem a szabadság. A történelem órán arról beszélgettünk a tanárunkkal, mi is a történelem és azt hogyan kellene tanítani. A tanmenet szerint még ki kellett dolgoznunk a munkásmozgalom története című tételt, de az érettségi és a felvételi követelményekbe az már nem került bele.

Az én nemzedékem sok területen ugyanonnan indult, mint a nála idősebbek. Mindenkinek új volt, hogyan kell egy piacgazdaságban, egy demokráciában élni. Kiadók voltak a vezető helyek, olyan feladatok vártak a pályakezdőkre is, amihez ma csak tíz év tapasztalat után engedik oda az embert. Nekünk élmény volt, hogy a világ kinyílik, hogy el lehet utazni külföldre, hogy érdemes nyelvet tanulni, hogy nagyon jól élhet, aki elég rátermett és szorgalmas.

Ebben az időszakban újra elosztották az országot. Sok embernek az egyik pillanatban egy lakása és egy zsigulija volt, aztán hirtelen lett egy száz embert foglalkoztató üzeme. Mások pedig a biztonságos munka és fizetés helyett hirtelen stabil megélhetés nélkül találták magukat. A szerencsés emberek tulajdonosok lettek, kibújhattak a föld alól azok a rejtett tudások és motivációk, amiből azóta jól menő vállalkozások nőttek ki. Akinek nem volt szerencséje, az pedig kapaszkodott, amibe tudott – sok munkába telt, míg korábbi életszínvonalát az új körülmények között is biztosítani tudta, sokkal nagyobb bizonytalanságban.

A rendszerváltás óta eltelt időszakot elemzi az Összkép 2015-ben készült 25 éve című sorozata. Mit hozott nekünk ez-a szabadság, mennyire tudtunk élni lehetőségeivel? Jobban élünk-e, mint a rendszerváltás előtt?

Ez volt az a harminc év, amikor Magyarország újra helyet talált Európába. Azt hittük, ez a betagozódás valami magasztosabb dolog lesz. Bíztunk benne, sőt szinte biztosak voltunk benne, hogy úgy fogunk majd élni, mint az osztrákok vagy a németek, olyan beleszólásunk lesz a világ működésébe mint nekik. Azonban kiderült, hiába ugyanazok a jogaink, a lehetőségeink nem ugyanolyanok. Egy pályán indultunk, csak nekik évtizedekben és euromilliárdokban mérhető előnyük van. A forradalmi hagyományok szerint várt szabadság-egyenlőség-testvériségből a szabadság érkezett meg, az egyenlőség nem, a testvériség pedig családon belül maradt.

1989. március 15. Fotó: mult-kor.hu

Azt az időszakot, amit én megéltem 17 éves korom óta, az egész országban a túlzott illúziók és az azokat követő csalódások jellemezték. A 80-as évek végén azt hitte mindenki, hogy pár év és úgy fogunk élni, mint a jómódú amerikaiak a Dallasban vagy a boldog németek a Fekete-erdő klinikájában. Azt vártuk, hogy a demokráciától egy csapásra jól fognak működni a kórházak, az iskolák, értelmessé válnak a közéleti viták. Azonban hiába tört meg az átok, csoda nem történt.

A mi nemzedékünket a nagy lehetőségek ígérete hajtotta, rohantunk a világ változásai után. Nem nagyon volt mivel elégedetlenkednünk, hiszen minden folytonosan változott.

 

Kisebb mozgástér egy nagyobb világban

Az a világ, aminek a kialakulását mi végigéltük, nektek már stabil adottság. A játékszabályok, a lehetőségek és a korlátok sokkal egyértelműek. Nekünk élni kellett a változások lehetőségeivel. Nektek sokkal inkább meg kell majd teremtenetek ezeket a lehetőségeket. Egyértelműbb, illúziókban szegényebb, a lehetőségeket szigorúbban mérő világ, amibe Ti nőtök bele.

Másik oldalról pedig ma már jóval nyitottabb és sokszínűbb minden. És sokkal, sokkal nagyobb. Megnyílt a világ. A mi fiatalkorunkban egzotikus lehetőség volt a külföldi munka, sokaknak már az a furcsa gondolat, hogy itthon teremtsenek egzisztenciát. A mi szüleink azt remélték, hogy nekünk már lesz lehetőségünk világot látni. Mi abban bízunk, hogy megtaláljátok a lehetőséget, hogy itthon maradjatok.

Létrejött a virtuális valóság. A Ti életetek jelentős része képernyőkön folyik, az információk többsége átláthatatlan folyamban ömlik rátok, egyénre szabott csatornákon. Szigorúbban és erősebben kötődtök össze a tömör chat üzenteken keresztül, mint ahogy mi tettük a vonalas telefonok világában. Nektek már természetes, hogy bárminek utánanézhettek az interneten, hogy Ti választjátok meg, milyen valóság vesz körbe benneteket. Nehezebben olvastok, jobban értitek a képek világát, mint mi.

Az Összkép Ábel Európája című sorozata a mai magyar fiatalokkal foglalkozik. A felnőtté válás dilemmáiról, az unióhoz, a külföldi élethez való viszonyról, a fiatalok kommunikációjáról szólnak cikkeink. A fiatalok közélethez, karrierhez, házassághoz való viszonyával pedig az Ezredvégi Nemzedék című sorozatunk foglalkozott.

A nemi szerepek is jelentősen átalakultak, mialatt mi középkorúvá váltunk. A szüleink idejében anyu munka mellett vitte a házimunkát, apu pedig ahogy megszülettünk, többet dolgozott, hogy legyen miből megélni. Ez most alakul át gyökeresen. Mire Ti szülők lesztek, más feladatok és lehetőségek várnak majd egy apára és egy anyára, mint amit mi megszoktunk.

Mi az ország újraindításában nőttünk fel, az volt az alapélményünk, hogy minden folyamatosan változik. Ti azzal néztek majd szembe, hogyan találjátok meg a helyeteket egy viszonyaiban és szabályaiban stabil, határtalanná vált világban.

Minden jel arra utal, hogy stabilabb és biztonságosabb ma az élet, mint régen. Kevesebb a baleset, tovább élnek az emberek, annak sem nagy az esélye, hogy hirtelen összeomoljon a világ, mint a rendszerváltáskor. Azonban mi magunk sokkal kevésbé vagyunk magabiztosak, mint szüleink voltak. Ők egy szürke, de stabil világban lettek felnőttek, ahol szigorúbb volt a rend és több időt töltöttek az emberek együtt. Amikor én voltam gimnazista, még olyan dolgoktól féltettek minket, amit ők maguk is átéltek. Mi a folytonos változásban éltünk, képlékeny szabályok között. Azokat a veszélyeket sem értjük igazán, amelyekkel Ti néztek szembe.

Fotó: spartybooking.com

Hogy a jövőben is biztonságosabb lesz-e ez a szép új világ, mint a miénk volt? Azt nem tudni. Remélhetőleg, lesz foganatja annak, hogy ma több az aggodalom, fontosabbnak tartjuk a biztonságot. Reméljük, hogy a követező évtizedek felfordulásai nem okoznak annyi nehézséget, mint a rendszerváltás vagy a tíz évvel ezelőtti nagy válság.

Kisebb pontok lettünk valamiben, ami jóval kötöttebb pályákat kínál, gazdagabb, nagyobb, színesebb és érthetetlenebb, mint amiből indultunk. Nekünk ez egy megszokandó következmény, Nektek ez a kiindulópont.

 

Az élet rendje azonban nem változik olyan sokat

Jönnek majd az egyetem szabad, határfeszegető évei. Utána jön az álmodozások kora: a helykeresés időszaka, sok-sok munkával és hosszú hétvégi bulikkal. Ezt követi majd a családalapítás, amikor majd a gyerekek körül forog az élet. Aztán jönnek az egyensúlykeresés évei, amikor valószínű újra lehet, és újra kell majd kezdeni sok mindent kicsit kopottan, de sok tapasztalattal. Aztán majd lassan megöregszik az ember.

Szép és kemény táncrend ez, valószínű nagyobb a kötő ereje, mint a társadalmi berendezkedésnek vagy a virtuális valóságnak. Nehéz, de érdemes belegondolnotok ebbe az ívbe – már csak azért is, mert a legtöbb dolog, ami a következő években történik Veletek, az egész életetekre kihat. Amit tanulsz, az jelöli ki, mivel fogsz foglalkozni. Ahol a fiatal éveidet töltöd, ott alapítasz családot. Persze nincs kőbe vésve semmi, de érdemes figyelni arra, hogy a mai döntések milyen lehetőségeket zárnak ki és nyitnak meg.

Ugyancsak hasonlóak mai és a régi dilemmák, amelyek kijelölik a helyes irányt. Önmegvalósítás vagy Karrier? Hol éljen az ember? Szekszárdon, Budapesten vagy Kaliforniában? Élvezni akarjam az életet, vagy másoknak akarjak adni? Mi az amit, elfogadjak, mint adottság, mi az, amin változtatni akarok? Mennyire kockáztasson az ember vagy menyire játsszon biztonsági játékot?

Fotó: szabodenedek.bandcamp.com

Ezeket a kérdéseket mindenkinek magának kell megválaszolnia. Érdemes hosszú éjszakákon át beszélgetni erről, hiszen jobb, ha Ti döntötök, minthogy eldöntse a véletlen vagy valaki más helyettetek.

 

Mire érdemes figyelni?

A legfontosabb döntéseket tapasztalatlanul, tapogatózva tesszük meg. Úgy kell pályát választani, hogy még nem csináltál ilyet. Az első, legfontosabb szerelmek általában igen suták. A gyereknevelést is akkora tanulja csak ki a szülő, mikor már felnőttek a fiai, lányai. Ez így van rendjén, erre van szükség, hogy az ember teljes testét-lelkét belerakja a dologba.

A korábbi nemzedékek tapasztalatai azonban adhatnak segítséget – akár úgy, hogy megfogadja őket az ember, akár úgy, hogy elvetésük saját elvek kitalálására sarkall. Én a következő öt dolgot javaslom megfontolásra. 

 

Tudd, hogy ki vagy, mire vagy képes, mit akarsz; Ki és mi fontos Neked!

Az ember nagyon könnyen téved el magában, értékeli alul vagy túl saját helyzetét. Ha önmagad meghatározásában, céljaid kijelölésében másoknak adod át a döntést, akkor mások elvárásai irányítanak Téged, egy idő után ébredsz rá, hogy nem a saját életed éled.

Van, aki biztonsági játékot játszik és felnőtt fejjel sajnálja, hogy beszorult egy kényelmes, de unalmas életbe. Mire ráeszmél az ember, már túl sok a kötöttség, hogy azzal foglalkozzon, ami érdekli – nem kísérletezhet saját életével, amikor már másokéért felel. Van, akit az ambíció vagy a hiúság nekilódít, és ott találják magukat valamiben, ahol túl sok a kényszer. Lehet ez egy gályázásra kényszerítő lakáshitel, egy csillogó, de idegen nagyváros, egy jól fizető, de lélektelen munka.

Ez a most felnőtt életbe lépő nemzedék számára nehéz kérdés. Régen valahogy egyértelműbb volt az egész. A csillagok háborúja első részében Luke Skywalker vagy Han Solo egy pillanatig sem gondolkozott, hogy ő kicsoda és mit akar. Az utóbbi részekben Rey, Kylo Ren és Finn folyamatosan azon vívódik, hogy kik is legyenek, merre induljanak. Valószínű ma egyrészt nagyobbak a tétek, másrészt kisebb a kényszer, hogy az ember hamar meghozza a döntést.

 

Nem szabad elkutyulódni

Az adott pillanat lehet könnyű. Mit tanul meg az ember ma délután, és mit hagy a témazáró előtti hétvégére? Ha tudja, hogy teljesítménye minőségét nem figyelik annyira, vegye-e lazábbra a munkát? Mit csináljon valaki, ha észrevétlenül tud mások kárára boldogulni? Várjunk-e a hibáink bevallásával, hátha elkerülhetjük a lebukást, vagy szóljunk, nehogy baj legyen belőle?

Például sokszor Te magad döntöd el, hogy a munka, amit kiadsz a kezéből, milyen minőségű. Sokszor nem nézik meg, a rosszat is el fogják fogadni. Azonban így dől el, mi is lesz az ember valójában, mire tartják a környezetében. Elemzésnek látszó papírt rak össze vagy valóban elemzést készít? Kitölti a negyvenöt percet a diákokkal vagy tanít is nekik valamit?

Ottlik Iskola a határon című regényében Medve a sűrű ködben is rendesen megcsinálta a csuklógyakorlatokat. Így egyszerűbb volt, nem függött annyira világtól, ami körbevette. Ha az ember eldönti, mi fontos neki, érdemes saját szempontjai szerint jól csinálni a dolgát, hiszen így sodorja előbb utóbb olyan helyre az élet, ahol azért ismerik el, ami neki is számít.

Fotó: regikonyvek.hu

 

Aki túlélésre játszik, az előbb utóbb veszít

Hol tanul tovább az ember? Belevág-e egy vállalkozásba? Mer-e igent vagy nemet mondani, amikor kényelmesebb lenne a környezetére hallgatni, de a szíve más fele húzza?

Nagyon könnyű úgy hosszú éveket, leélni, hogy arra figyelsz, hogy a következő nap úgy telhessen el, mint az előtte levő. Sokan egy egész életen át folytonosan kitérnek a nagy feladatok elől, mert félnek az ismeretlentől, nem akarják vállalni a kockázatot.

Ez azonban egy idő után megtöri az embert, főleg, ahogy egyre kisebb az esély a váltásra és egyre nehezebb tartani a megszerzett pozíciót. Jobb megtanulni, hogyan teremtsen az ember magának lehetőséget, hogyan találja meg azokat az utakat, ahol a vágyak és a kényszerek összeegyeztethetőek. Sokan 40-50 évesen szeretnének vagy próbálnak új életbe fogni. Persze akkor sem késő, de jobb előbb belefogni, amikor még könnyebb.

 

Egyedül nem megy

Ezt magyarként néha nem vesszük annyira komolyan, individualista nemzet a mienk. Egyedül azonban az ember csak annyit tud megcsinálni egy nap, amennyi belefér 24 órába. És néha még aludni is kell. Ha ennél többet akarsz, akkor valakikkel együtt kell működnöd, és ez bizony kompromisszumokat, lemondást is jelent, egymás megértését igényli.

Sokszor az ember túlzottan bízik és csalódik. Ettől nem kell megijedni, hiszen valahogy meg kell tanulni, mit várhatunk el másoktól és mit nem, hogyan kössünk jó megegyezéseket.

A nagy szervezetek attól eredményesek, hogy jó kereteket adnak sok ember közös munkájának. A kicsik pedig akkor sikeresek, ha jól kötnek szövetségeket, jól tudnak mozogni a náluk erősebb szereplők között. Bármelyik logikában akar eligazodni valaki, jobban sikerül, minél jobban tudja, hogyan találja meg, kiben bízhat, hogyan építse és erősítse meg személyes kötődéseit.

 

A család az első

Az érettségi és a családalapítás közötti 10-15 év az, amikor a barátok, a munka, a lehetőségek, a kötelezettségek számítanak. Azonban utána az ember anya vagy apa lesz, felértékelődnek, majd egyre több figyelemre szorulnak a nagyszülők. A szabad fiatalévekben lehet az ember fehér, fekete, lucskos, mint a kiscicák Szutyejev meséjében. Azonban ahogy véget ér a kergetőzés, újra feketék, fehérek és szürkék leszünk.

Szutyejev: A három kiscica – Fotó: egyszervolt.hu

 

Fiatal korban furcsán hangozhat ez, hiszen pont az a feladat, hogy az ember elszakadjon a szüleitől önálló életet kezdjen. Az ember magára figyel, a barátok a fontosak, no meg a szerelmek. A szerelemből azonban idővel család lesz, a legtöbb barátságot pedig elhalványítja az idő. Idővel egyre egyértelműbbé válik, hogy a család az, ahol soha sem kérdőjelezik meg, hogy ő kicsoda és mit csinál, ahol mindig számíthat megértésre és támogatásra.

Remélem segít mindez. Más a Ti világotok, az én nemzedékemnek még van jó húsz éve bizonyítani, hogy mit is ér valójában. Addig is készüljetek, hiszen Ti jöttök utánunk vagy Ti hagytok majd le minket.

Szólj hozzá!

 

Olvasd el ezt is!

 

Magabiztos sodródás – mitől félnek, miben bíznak a mai fiatalok?

Erős a sodrás – a vállalkozói tisztességről és érvényesülésről

Az ezredvégi nemzedékről