Menü
Sorozatok
Nagyon sok minden kijöhet ebből – arculatváltás előtt a Hortobágy

Műhely

Nagyon sok minden kijöhet ebből – arculatváltás előtt a Hortobágy

Az egyik oldalon ökológiai megújulás, a másik oldalon pedig hanyatló turizmus, kevés látogató, pusztuló csárdák. Saád József szociológus, a Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány kutatója a HÉTFA Műhely előadásában arról beszélt, hogy miért van szüksége új arculatra a Hortobágynak és hogy mit lehet tenni ennek érdekében.

Fotó: egykor.hu

A Hortobágy sokarcú térség: egymás hatását olykor zavaró funkciók, párhuzamos világok küzdelmi tere. A nemzeti park, ahol a természetvédelmi szempontok az elsődlegesek. Az agrárvilág, ahol egy új birtokos osztály veti meg a lábát. A munkatáborok és állami gazdaságok maradványvilága, ahol a kiábrándult reménytelenség uralkodik. S a pusztai turizmus romantikus idillje, ami sokkal inkább nevezhető látszatvilágnak, semmint valóságnak.

Cikkünk nyomtatható pdf-ben is letölthető, ide kattintva. 

A Hortobágy hatalmas, közel 80 000 hektáros terület – tagolt, nagyon tagolt táj. Tisza-tó, a Csárdák útja, a Hortobágy községi látogatóközpont, Kócspuszta, Mátai Ménes vagy a Kun György telep (egykori állami gazdasági központ) műemlék jellegű víztornya és gazdasági épületei – ezek mind a Hortobágy részei. „Ezek a helyek, nevezetességek a hatalmas térség különféle arcait mutatják meg – megérett az idő, hogy a Hortobágy új arculatot kapjon, ami ezt a sokszínűséget megőrizve tud egy egységes képet mutatni” – mondja Saád József szociológus, a Hortobágy társadalomtörténetével foglalkozó Telepesek Társadalmi Múzeum Alapítvány kutatója.

Az Alapítvány munkatársai az 1950-1953 közötti hortobágyi-nagykunsági kitelepítések társadalomtörténeti rekonstruálásával foglalkoznak. Mindent tudni akarnak a pusztai kényszermunkatáborokról és a táboroknak helyet adó állami gazdasági üzemekről. Levéltárakban kutatnak, korabeli légi felvételek alapján rekonstruálják a táborok morfológiai adottságait és mindenekelőtt terepmunkát végeznek: beszélgetnek a kitelepítettek leszármazottaival, kérdőíves adatfelvételeket készítenek. Kutatásaik azonban nem korlátozódnak az 1950-53 közötti három évre: a rabgazdaságok történeti előzményeire is visszatekintenek és a felszámolásukat követő időszakokat – Hortobágy átfogóbb társadalom- és gazdaságtörténetét – is igyekeznek feldolgozni.

Természetvédelem vs. hanyatló vendéglátás

A térség turisztikai, természetvédelmi ügyei a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatóságának kezében futnak össze, a nemzeti park azonban elsősorban a tájvédelemért felel. Sokat tettek például a természeti értékek helyreállítása érdekében. „Valóságos ökológiai csoda, ami a Hortobágy egyes részein történt” – fogalmaz Saád József. Arra törekszenek, hogy a lehetőségekhez képest helyreállítsák a térség természetes ökoszisztémáját. Több helyen visszaállították a Tisza szabályozása előtti vízrajzi állapotot, az állami gazdasági időszakban – bújtatva – megmentett szürkemarhát újra természetvédelmi és gazdasági jelentőséghez juttatták. Kiemelt figyelmet fordítottak a halgazdaság kiépítésére és a madárvédelemre is. A terep kiválóan alkalmas ornitológusok, biológusok kutatásaihoz, illetve a legelőtavak és a szikesedés tanulmányozására.

Míg a tájvédelmi feladatokra figyelmet fordít a nemzeti park, az idegenforgalommal korántsem törődnek annyit, mint kellene. A turisztikai szolgáltatások és a vendéglátás színvonala lassan, de biztosan süllyed. Egyre több hortobágyi csárda áll üresen, szálláshelyet is alig találni. A turizmus visszaesése a számokban is látszik: Hortobágy községben például az idegenforgalmi adóbevétel 2010-ben volt 6 millió felett, az utóbbi években el sem érte a 2 milliót.

Fotó: TTMA

A hortobágyi vendéglátás lényegében a Hortobágy községben lévő látogatóközpontra fókuszál, ami a hagyományos pusztai idillt képviseli a Pásztormúzeummal, a Hortobágyi Csárdával és a kilenclyukú híddal, illetve a csikósok ostorpattogtatásától hangos bemutatóműsorokkal. Mindez azonban sokkal inkább nevezhető látszatvilágnak, semmint valóságnak. A kiállítás meglehetősen elavult, a csárdai vendéglátás minősége sem tündököl régi fényében.

Pedig azt sem lehet mondani, hogy nincs pénz a fejlesztésre, ugyanis az uniós csatlakozás óta a Hortobágy jelentős fejlesztési forrásokhoz jutott. Uniós forrásból újították fel például néhány éve a hortobágyi puszta- és csárdakultúra bemutatására hivatott Csárdák útját, ami a Debrecen és Pest közötti állathajtó, kereskedelmi és postaútvonalként is szolgáló Sóúton vezet végig. Az út nyugati kapuja a Tiszafüred határában lévő Patkós csárda és a vele szemben lévő Nyugati Fogadóház (képünkön), míg a keleti végét az egykor debreceni földön álló Kadarcsi csárda zárja.

Fotók: TTMA

A tematikus útvonal a ráköltött több száz milliók ellenére nincs a legjobb állapotban. Több csárda is üres, elhagyatottan alussza csipkerózsika álmát. „A történelmi csárdák útját csak pár éve újították fel, de van olyan épület, ami azóta már nem működik. Nem volt átgondolt a beruházás: a csárdáknak kettős funkciót szántak, azonban a vendéglátás és a múzeum egyaránt nagyobb turista forgalmat igényelne”  – mondja Saád József. A helyzetet az is nehezíti, hogy a csárdák egymástól való távolságát eredetileg szekerekre tervezték, nem autóra. „Kb. 15 000 szekérfordulatnyira vannak egymástól, mert ennyit kellett megtennie a szekérnek a korabeli útviszonyok között ahhoz, hogy az állat ellátásra, pihenésre szoruljon. Autóval az egész utat meg lehet járni fél óra alatt.”

Átgondolatlan fejlesztésre több példát is lehet mondani, példa az a gyalogos- és kerékpáros híd, ami azon túl, hogy rontja a kilenclyukú híd látványát, viharban nem használható és egyébként is balesetveszélyes, mert a gyerekek átférnek a korláton.

Mit lehetne tenni?

Saád József szerint nagy szükség lenne egy átgondolt turisztikai koncepcióra. „A Hortobágy hatalmas, tagolt terület, ezért differenciált turisztikai kínálatban érdemes gondolkodni és tagolt közönségben. Másért jön ide a madarakat kutató ornitológus, az egykori táboroknál terepmunkát végző egyetemista, a természetfotós és a családos turista.”

Rizsföldek a Hortobágyon a rabgazdaság idején. Fotó: TTMA

De leginkább egy olyan szemléletmódra lenne szükség, ami nemcsak a pusztai idillt akarja kirakatba rakni, hanem felismeri, hogy a Hortobágynak milyen sok különböző arca van, s ezek egyformán fontosak. Ami nem széttagoltságot és az egység hiányát látja a sokszínűségben, hanem előnyt kovácsol belőle.

Ami meglátja és kezelni tudja, hogy sokan nem a turisztikai látványosságok, hanem saját múltjuk miatt mennek a Hortobágyra. „Bár a Nemzeti Park igazgatósága legszívesebben kitörölné a Hortobágy történetéből a rabgazdaságok idejét, a családrekonstrukciós föltárás egyre többeket vonz a Hortobágyra. Különösen a fiatalok: unokák jönnek, akik már azt sem tudják, hogy volt a nagyapával, pláne a dédapával, ezért elkezdik kutatni, hogy is volt, mint is volt. Személyesen jönnek el megnézni, hogy melyik istállóba vagy hodályba vitték el a dédnagypapát.”

Fotó: Kósa Károly, víztorony.hu

A nemzeti park igazgatóságát az állami gazdaságok mára már kifosztott maradványai, az egykori táborok szórványos mementói láthatólag zavarják.  Saád József és munkatársai sokat küzdenek azért, hogy ennek a mai kor számára is sok tanulsággal szolgáló nagyratörő természet- és társadalom-átalakítási kísérletnek a meghatározó szereplői és történései széles körben megismerhetővé váljanak. A táborrendszer, a rabgazdaságok, valamint a nyomain létrejött szocialista állami gazdaság és szocialista „új falvak” világát bemutató kiállítás és kutatási-oktatási központ méltó helyet találhatna a pusztában kimagasodó kungyörgy-telepi víztoronyban. Az alapítvány részletes koncepciót dolgozott ki e célból Történeti Rétegek Tornya néven, mely egyelőre még nem talált támogatóra. A torony azonban készen áll – fennmaradását és helyreállítását valószínűleg éppen ennek az ötletnek köszönheti.

Saád József szerint a Hortobágy legnagyobb problémája a nyitottság hiánya. „Ez egy eléggé zárvány világ. Nem befogadó az új ötletre, nincs meg a készség a kapcsolódásra, az új lehetőségek felismerésére. Ha ebben a nyitottságban nem lépnek előre, akkor semmiben nem lehet gondolkodni, nemhogy egységes Hortobágy-arculatban. Ha abból indulok ki, hogy úgyse, abból nem lesz semmi. Ha abból indulok ki, hogy hátha, akkor nagyon sok minden kijöhet a Hortobágyból.”


Kapcsolódó cikkeink

A Hortobágy arcai egy társadalomrégész szemével

„A fiatalok alig tudnak valamit a nagyapjuk életéről” – interjú Saád Józseffel