Menü
Sorozatok

Szövet, Zene

Szélmalomharc és diadalmenet: zeneoktatás Magyarországon

A Kodály-módszert 2016 decemberében az UNESCO felvette a szellemi kulturális örökségek listájára a legjobb megőrzési gyakorlatok közé. A magyar zeneoktatásról manapság mégis keveset beszélünk. Pedig, ahogy korábbi cikkünkből kiderült, lelkes és rendszeres zenefogyasztók vagyunk, ráadásul szívesen részt is veszünk benne, legyen szó éneklésről vagy hangszeres zenélésről. Hogyan tanulunk ma zenét Magyarországon?

Dó – ré – mi

A zene életünkben betöltött szerepét sokban meghatározza a zenei nevelés, és ennek intézményesített keretei, azaz a zeneoktatás színterei.  Magyarországon alapvetően három színen zajlik zeneoktatás: a zeneiskolákban, magántanároknál és a közoktatásban.

Kodály Zoltán. Fotó: Wikipédia

 

A hazai zeneoktatásban komoly szerepet játszanak a zeneiskolák. A diákok itt sajátítják el az alapokat, dúrokat, mollokat, kvinteket és terceket, és itt tanulhatnak hangszeren játszani. Hetente szolfézs, hangszeres óra, napi gyakorlás: csak így lehet lépést tartani a képzéssel. A zeneiskolai oktatás egyik nem titkolt célja, hogy felfedezze a kis zenei tehetségeket és, hogy hamar kifejlessze a zeneértéshez szükséges készségeket. A zeneiskolákat némi patinás, polgári légkör mind a mai napig körülveszi. Mivel korábban a polgárság, a polgári értékrend velejárója volt a zenei műveltség, részben a mai szülők nemzedékébe is öröklődött ez a hozzáállás. A zenéhez érteni és a zenét művelni kétségkívül értékes tudás, az már csak hab a tortán, ha a gyermekek zenei oktatása még egyfajta társadalmi státuszt is hivatott sugallni. A rendszer egyébként működik, a gyerekek pár év alatt valóban eljutnak egy olyan szintre, amikor már élvezet hallgatni az otthoni gyakorlást is (talán a hegedű kivételével, ami – habár az egyik legszebben szóló hangszer – igazi hardcore kiképzés a családnak és a szomszédoknak).

A reprezentatív lakossági felmérés alapján az énekelni vagy hangszeren zenélni tanulók majdnem 60%-a zeneiskolában tanult. A magyar rendszer nagy előnye, hogy a hangszeres tanulás egyéni, azaz egyszerre egy diákkal foglalkozik a tanár, ami nemzetközi viszonylatban is ritka. A hangszerek közül messze a zongora a legnépszerűbb, de sokan választják a furulyát, a hegedűt és a gitárt is. A közoktatási intézmények és zeneiskolák között többnyire informális kapcsolat van: ének-zene órákon beszélnek a hangszeres zenetanulás lehetőségeiről. Érdekes, hogy a zenét tanulók többsége 1-2 év után, vagy 8 év után hagyta abba a zenélést, tehát vagy sokan korán befejezik, vagy az általános iskola mellett végig járják a zeneiskolát. Legtöbben a felső tagozatba vagy a gimnáziumba kerüléssel esnek ki legtöbben a zeneoktatásból, mivel egyszerre más dolgok válnak fontossá, nem tudnak időt szánni rá.

 

A zenei magánoktatás világáról keveset tudunk. A Zeneipar Jelentéshez készített interjúk alapján a diákok általában két okból fordulnak magántanárhoz. Az egyik a szolfézs elkerülése. Ez azonban többnyire hiú ábránd, hiszen a szolfézs ismeretek hiánya a zenetanulás során komoly hátrányokat okoz, enélkül nem lehet komolyabban hangszeren tanulni. Másrészt, azok választják a magánoktatást, akik vagy nem jutottak be a zeneiskolába, vagy nem tudtak olyan hangszeren tanulni, amilyenen szeretnének. Ennek oka, hogy habár kiterjedt zeneiskolai hálózat működik az országban, bizonyos népszerű hangszerek esetén a tanári kapacitás véges.

A zenei Don Quijote-ok

Clément Mathieu, a Kóristák c. francia film zenetanára megérkezik a vidéki nevelőintézetbe egy rakat nehezen kezelhető kamaszfiú közé és év végére valóságos csodát tesz a diákokkal. Daniel Daréus karmester gyerekkora kisvárosába tér vissza és egy kórust kezd irányítani a svéd Hétköznapi mennyország c. filmben. A zárójelenet felejthetetlen: a kórus a karvezető nélkül improvizálni kezd, minden szólam, minden tag megtalálja a saját hangját egy elsöprő erejű hangorkánban. Most az Oscar-díjért szállt versenybe Deák Kristóf Mindenki c. alkotása, mely szintén egy iskolai kórusról és egy sajátos módszereket alkalmazó tanárnőről szól.

 

A Mindenki plakátja.

Az iskolai énektanár visszatérő toposz, legyen akár zseniális és szerethető, kissé furcsa, vagy egyenesen undok figura. Küldetésük nem könnyű. Zenei alapokat, némi műveltséget és legfőképp a zene szeretetét kellene átadniuk. Mindezt meghatározott tantervben, többnyire heti egy órában, hatalmas elvárásokkal, alapvetően a komoly- és népzenén keresztül. A csillogó szemű alsó-tagozatos gyerekeket még el lehet varázsolni, de a „mindencikis” kiskamaszok fejébe és szívébe némi komolyzenei érdeklődést csenni már igazi kihívás.

 

A közoktatásban a nemzeti tanterv szerint 1-10. osztályban van kötelező ének-zene óra, minimum hetente egy, de zenei tagozatos iskolákban heti négy-öt óra is van. A tananyagban a komoly- és népzenei műfajok dominálnak, a könnyűzenére és a jazzre általában kevesebb óra marad egy tanévben. Ugyanakkor a tanterv nem köti meg a tanárok kezét teljesen, túlnyomó többségük a kötelező anyagon kívül más szerzőkkel és művekkel is foglalkozik az órai keretek között. Sokan interaktív és digitális tananyaggal készülnek, illetve gyakori a tanórákon kívüli zenei program (koncertlátogatás, iskolai kórus, ki-mit-tud). Az iskolai oktatás jellemzően énekorientált, tehát az iskolák ugyan többnyire rendelkeznek hangszerekkel, de ezek általában a kipróbálást, órai bemutatókat teszik lehetővé, illetve a zenei kíséretet biztosítják, a rendszeres oktatást nem.

 

Szélmalomharc komolyzenével „fárasztani” a tizenéveseket, ha ők éppen a Wellhellot tartják a zeneművészet csúcsának? A kétkedők szerint a tanterv megreformálására, új szemléletre van szükség, a dolog azonban nem ennyire fekete-fehér. Tény, hogy Magyarországon az alapszintű oktatásban egyelőre elenyésző a könnyűzene aránya, de ennek elsősorban nem „elvi” okai vannak. Inkább az, hogy a könnyűzenei oktatás keretei egyelőre kiforratlanok. Nincs könnyűzenei kánon, a pedagógusok sincsenek felkészülve a könnyűzene oktatására, hiszen ők maguk sem tanulták a módszertant.

Fotó: pixabay.com

 

Az énektanárok vállán tehát nagy a felelősség. Zenei Don Quijote-ok, akiknek eltérő érdeklődésű, tehetségű és képességű gyerekeket kell egy olyan tantárgyból kiművelnie, amire a szülők is gyakran csak legyintenek, hiszen „csak készségtárgy”. Segíteni talán azzal lehetne őket, ha megkapnák a szabadságot, hogy az iskolához, osztályokhoz igazítva oktassák a zenét, hogy a tantervben kitűzött célokat ne vérrel és verítékkel, hanem a zene megszerettetésével érhessék el. Kreativitásra, kísérletezőkedvre, bátorságra van szükségük, hogy a jövő zenefogyasztó nemzedékeit neveljék, akik koncertekre járva majd szívesen emlékeznek vissza a saját énektanárhőseikre. A megkérdezett tanárok szerint a magyar zeneoktatás egyik legnagyobb erőssége a gazdag kóruskultúra. Az együtt éneklés közösségi ereje, a próbákon együtt töltött idő, a fellépések izgalma általában még azokkal is megszeretteti a zenét, akik nem sok operaszerzőt tudnak felsorolni a témazáró dolgozatban.

Ki a zenét szereti…

A HÉTFA Kutatóintézet által készített idei Zeneipari Jelentéshez egy zeneoktatási kérdőív is készült, melyet 661 közoktatásban-, és/vagy zeneiskolában tanító zenetanár töltött ki. Megkérdeztük őket, hogy mi a zeneoktatás célja, egy egytől ötig terjedő skálán kellett jelölniük, hogy mennyire tartják az adott célt fontosnak.

 

Tanterv, készségtárgy, rossz vagy jó emlékek az énekórákról ide vagy oda, a zeneoktatási kérdőívből egyértelműen az derült ki, hogy a pedagógusok szerint az ének-zene oktatás elsődleges feladata és küldetése, hogy megszerettessék a gyermekekkel a zenét, a jövő koncertlátogató és zenehallgató közönségét neveljék. A tanárok ehhez képest csak másodlagosnak tartják az alapvető ismeretek elsajátítását és a zenei készségek fejlesztését.

Mi a zeneoktatás célja?

 

 „Minden gyermeknek joga, hogy az iskola kezébe adja azt a kis kulcsot, amellyel, ha ő is akarja, bejut a zene csodakertjébe, s azzal egész élete értékét megsokszorozza.” – írja Kodály a Zene mindenkié című könyvében. A Kodály idézet kettőssége jól szemlélteti a zenei nevelés feladatával kapcsolatos ellentmondásosnak tűnő elképzeléseinket. Ha a zene ismeretét biztosítjuk a gyermekeknek, akkor lehetőséget kapnak arra, hogy élvezzék azt. Ha akarják. Akarni meg nyilván akkor fogják, ha szeretik a zenét.

A kérdés az, hogy az iskolai zeneóra vagy a zeneiskola hogyan tudja egyszerre megszerettetni és megismertetni a gyermekekkel a zenét. Ez a magasztos küldetés, a Kodály-féle kulcs átadása nagy felelősséget ró a pedagógusokra és a kerettanterv megalkotóira minden korban. Mást jelentett ez ötven éve, és mást ma, amikor Kodály tanítványai lassan nyugdíjba mennek és új nevelési szempontok is megjelennek. Nemzedékről nemzedékre lehet és érdemes javítani és fejlődni a zenei nevelésben, egyszerre őrizve a múltból azt, ami jó és teret engedve az új hullámoknak.


A sorozat korábbi cikkei

Csendes társak a zeneiparban, avagy mi dől el a színfalak mögött? A zeneipar világában szakemberek ezrei dolgoznak a zenészek és előadók mellett, azért, hogy a közönséghez nap, mint nap eljusson a zene. Menedzserek, producerek, roadok és bookerek. Sok múlik rajtuk.

A zene tényleg kell – Új adatok arról, hogyan hallgatunk zenét  Az idei Zeneipari Jelentéshez reprezentatív lakossági felmérés készült a zenefogyasztási szokásokról. Kiderült, hogy szeretünk koncertre járni, a Youtube népszerűsége lassan megelőzi a rádióét, és hogy mi magunk is örömmel zenélünk. Ezekről és egyéb eredményekről szól mostani cikkünk.