Menü
Sorozatok

Főtér, Helyben

Lenti – A beugró térségközpont

Trianon hatásai közül nem éppen a településhálózat-fejlődésre gyakoroltakat szokás elsőként kiemelni, Lenti fejlődését mégis alapvetően meghatározták az 1920-as új határok.

Vitathatatlan, hogy sok minden akasztotta meg a magyar történelemben a településfejlődés természetes útját. A tatárjárás vagy a török háborúk például számtalan falut pusztítottak el, teljes régiók településhálózatát formálták át. A trianoni béke kapcsán kevésbé egyértelmű, hogyan törhette meg a településfejlődés organikus rendjét, hiszen a falvak-városok maradtak, ahol voltak, csak gyakran más ország fennhatósága alá kerülve. Mégis sok helyen tudott igencsak kézzelfogható, konkrét településfejlődési hatásokat kiváltani: városokat fosztott meg természetes vonzáskörzetüktől, egész térségeket hagyott központ nélkül. (És bár a mai magyar határok mentén ez sehol nem valósult meg olyan látványosan, mint ahogy pl. a kárpátaljai Nagy- és Kisszelmenc között, több helyen települések kettévágását is eredményezte.)

A határmódosítások következményeit illusztrálja a Zala megyei Lenti is, amely ugyan a XVIII. századig mezőváros volt, a kiegyezés utáni évtizedekre már csak egy nagyobb község. Még járási besorolása szerint is a – mára jóval kevésbé ismert, 800 lakosú – Novához tartozott. A környék egyértelmű központja Alsólendva volt, ami a trianoni döntések eredményeként azonban a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került, terebélyes magyarországi területeket hagyva központ nélkül.

1

Zala vármegye térképe (1909). Részlet. Sárga kerettel kiemelve a két korabeli járásszékhely, Alsólendva és Nova; kék kerettel kiemelve Lenti, illetve az időközben hozzácsatolt környező községek. A vörös vonal a trianoni államhatárt jelzi. Forrás: MEK – Magyarország vármegyéi és városai

A két világháború között a közigazgatás általában csak annyira módosult, amennyire feltétlenül szükséges volt, szimbolizálva a revízióba vetett hitet. Ennek eredményeként Lenti is csak ideiglenesen lett központja az Alsólendvai járásnak (ami, pontosabban megmaradt részei, a névadó város nélkül is megtarthatta nevét). Csak a Muravidék második világháborús visszafoglalása, majd újbóli elcsatolása után, a szovjet érdekszférába kerülve merült fel, hogy a közigazgatás rendszerét tartósan hozzá kell idomítani az új körülményekhez. Ez az 1950-es megyerendezés során történt meg, amivel Lenti immáron teljes jogúan és tartósan járásközponttá vált. Ezzel pedig együtt járt, hogy a községet várossá, valós térségközponttá kellett tenni, olyanná, ami funkcióival, méretével és megjelenésével egyaránt központnak hat. Erőteljes fejlesztések kezdődtek, Lentibe ipar települt, a településképet az új intézmények, új lakóterületek és új utak építése alapvetően átalakította.

2

Lenti (a hozzácsatolt falvakkal, illetve anélkül) és Alsólendva népességének változása, 1870–2011. (A Kis-Lentire vonatkozó 1970 és 2001 közötti adatok becslések, az 1960-as és 2011-es adatok különbségének időarányos elosztásával.) Forrás: magyar népszámlálások, illetve Kovács Attila: A muravidéki magyarok a statisztikák tükrében 1869–2011 között

Alsólendva és Lenti történeti népességstatisztikáit áttekintve akár azt is hihetnénk, valójában mindig Lenti volt a térség igazi központja. A statisztikák azonban egy kicsit csalnak, ugyanis a népszámlálások történeti idősorai Lenti mai területéből indulnak ki. Lentinek pedig sajátossága – mint sok más járás- és megyeközpontnak –, hogy a környező községek hozzácsatolásával[1] duzzasztották fel népességszámát. Azonban míg a legtöbb helyen erre azután került sor, hogy a becsatolt települések már eleve összeépültek a várossal (vagy legalábbis kezdtek összeépülni), addig a Lentihez került öt falu ma is fizikailag elkülönülve, a városközponttól akár 7-8 kilométerre áll. Ráadásul e községek együttvéve egészen a hetvenes évekig népesebbek voltak, mint maga Lenti. Így akkor járunk el helyesen, ha az összevonások előtti „Kis-Lenti” népességét hasonlítjuk össze Alsólendváéval. Itt már jobban látható a trend, amit keresünk: noha Lenti (mint kényszerközpont) már Trianon után közvetlenül elkezdi megközelíteni Alsólendvát, a valódi elrugaszkodás csak a ’70-es évektől kezdődik, amikor beérik a szándék Lenti valódi központtá alakítására.

Lenti történeti központjának a Templom teret és az abból kiinduló, főként a kelet felé tartó utcákat tekinthetjük. Ez a szűk terület azonban nem bizonyult elégnek a növekvő városba telepítendő új intézmények számára, amik az idő előrehaladtával nagyobb számban jelentek meg, egyúttal teljesen szétfeszítették a város által hagyományosan biztosított kereteket. Mindezek eredményeként Lentiben megmaradt ugyan a korábbi főtér, a Templom tér, de a klasszikusan főtérszerű funkciók nem azon, hanem közelebbi-távolabbi környékén jelennek meg. (Kivétel a templommal szemben – tehát a régi főtéren – felépült művelődési ház és könyvtár.)

3

Lenti központja 1967-ben és 2016-ban, néhány főbb intézmény megjelölésével. Azok az intézmények, amelyek 1967-ben még más épületben üzemeltek, a régebbi képen nem lettek bejelölve. Forrás: fentrol.hu; Földmérési és Távérzékelési Intézet (1967) illetve Google Maps (2016)

Ilyen főtérkörnyéki fejlesztés volt az új intézménytengelyként megszülető Zrínyi Miklós utca, melyben egyebek mellett új városháza, posta és középiskola is helyet kapott. Valamivel távolabb, a városközpont délnyugati peremén épült meg Lenti új piaca és buszpályaudvara, egyfajta alközpontként.

A térképes illusztráción is jól látható, hogy Lentiben az intézményi infrastruktúra mellett a lakásállomány és az úthálózat is markánsan átalakult a járásközponti fejlesztések során, főleg a ’70-es, ’80-as években. Mindezek a beavatkozások, a kor városépítészeti elképzeléseinek megfelelően, egy viszonylag töredezett, több helyre szétszórt központrendszert hoztak létre. Ebben nem jelenik meg olyan főtér, ami valódi agoraként, egyértelmű vizuális centrumként volna értelmezhető. A hiányon részben javított a Templom tér 2012-ben befejezett megújítása, azonban – mint azt Fekete Nórától, a Lenti és Vidéke Fejlesztési Ügynökség szakértőjétől megtudtuk – a tér az átalakítást követően sem vált klasszikus közösségi térré. Központszerepét mindazonáltal erősíti, hogy immáron alkalmas városi rendezvények tartására – mint amilyen a Lenti Nyári Esték koncertsorozata.

Úgy tűnik, abban, hogy egy város mennyire és hogyan képes átvenni a határváltozások nyomán rákerülő szerepet, nagyon sokat számít, milyen történelmi időszakban kerül sor a szerepváltásra. Lentiben ez főként a ’70-es évekre esett, így az akkor bevett megoldások dominálják a városiasodás főbb csapásirányait. Ezeken, legalábbis a városközpontot illetően, csak a legutóbbi évek funkcióbővítő rehabilitációja jelentett korrektúrát.


A sorozat korábbi cikkei

Debrecen – Egy vargabetű lezárása Amikor az ezredfordulón megújult Debrecen főtere, az átépítés egészen radikálisnak tűnhetett – pedig a város valójában csak visszakapta a központját, néhány évtizednyi kitérő után.

Székelyudvarhely – Városfejlődés az országhatáron túl Székelyudvarhely szembemegy a trendekkel, és lakóin nem fog az asszimiláció. Hogyan maradhatott tisztán magyar egy Vácnál népesebb város, ami hatszáz kilométerre van Budapesttől?

Veresegyház – A népességrobbanás nehézségei Veresegyházon népességrobbanással járt az agglomerálódás, az új szerephez pedig új főtér is épült.

Tatabánya – Vándorló városközpont Tatabányán a többfordulós városépítés során több központ is épült – ettől még a szocialista iparvárosok átka, a működő közösségi terek hiánya, itt is markánsan jelen van.

Ózd – A gyár köré épült város Ózd igazi kuriózum a magyar városhálózatban: a faluból lett iparváros százegynéhány év folyamatos, bár abszolút kaotikus fejlődés után szinte légüres térbe került, és még a központját is egy gyár maradványai foglalják el.

Szeged – Az újrakezdett belváros Szeged belvárosa a nagy árvíz után nyerte el mai formáját, és meglepően pontos lenyomatot ad a dualizmus korának polgárosodó világképéről.