Menü
Sorozatok

Főtér, Helyben

Debrecen – Egy vargabetű lezárása

Amikor az ezredfordulón megújult Debrecen főtere, az átépítés egészen radikálisnak tűnhetett – pedig a város valójában csak visszakapta a központját, néhány évtizednyi kitérő után.

Debrecen többször volt már magyar főváros, most is az ország második legnagyobb városa. Jelentőségének megfelelően szinte mindenkinek vannak róla benyomásai, hiszen a Nagytemplom, a Nagyerdő, a DVSC, az Aranybika Szálloda vagy újabban a MODEM mind olyan intézmények-helyszínek, amiket az egész országban ismernek.

Közismert hely Debrecen központja is, mindenekelőtt a Piac utca–Kossuth tér tengely. Itt került sor az ország egyik első olyan köztérmegújítási programjára, ami igazán látványos módon, radikális beavatkozással alakította át egy jelentős város központját. A város szimbóluma, a Nagytemplom előtt fekvő központi tér (a Kossuth tér) és az ahhoz vezető út (a Piac utca) 50-100 méter széles köztereiről az ezredfordulón kitiltották a forgalmat, és a négy-hat sávos utak helyére térkő, szökőkutak, fák és virágágyások kerültek.

2

Debrecen belvárosa. Sárgával kiemelve a rehabilitált főtér (Kossuth tér és Piac utca), kékkel kiemelve a főutca (Piac utca és Petőfi tér), zölddel kiemelve a keleti kiskörút, narancssárgával kiemelve a – részben elkészült – nyugati kiskörút, barnával kiemelve a nagykörút látható. Alaptérkép forrása: Google Maps

A város részben halmaz-, részben koncentrikus szerkezete (kusza, a hajdúvárosokat idéző utcák, amiket rendezett sugárutak és körutak foglalnak rendszerbe) egyértelművé teszi, hogy a Nagytemplom előtti Kossuth tér szolgál Debrecen főtereként. Az oda vezető Piac utca neve pedig afelől sem hagy kétséget, milyen módon alakulhatott ki ez a főtér.

2_

A Kossuth tér 1912-ben, illetve 1935-ben. Forrás: Fortepan

A főtér 2000-2001-es újraértelmezése kapcsán fontos kiemelni, hogy a Kossuth tér és környéke életében épp a közúti csomóponti lét jelentett átmeneti állapotot: új- és modern kori története zömében piactér, illetve reprezentatív dísztér volt. A Piac utcát már a XIX. század végén többszörös fasorok, virágágyások tagolták, és kialakításának az ott vezetett villamos is integráns része volt. Mindezen a második világháború sem változtatott érdemben (inkább délebbre, a vasútállomás környékén okozott kiterjedt károkat), a főtérkörnyék tagolt, parkos jellege egészen a hatvanas évek legvégéig fennmaradt; mint az archív fotókon is látható.

3

A Kossuth tér 1955-ben és 1965-ben. Forrás: Fortepan

Ekkor, a motorizációra reagáló kortárs városépítési elképzeléseknek megfelelően, egy többsávos főút lett belőle, hasonló képet alakítva ki a Nagytemplom előtt is, mint amilyen ma a Piac utca délebbi, forgalomcsillapítatlan szakaszain található. Maga a Kossuth tér a hetvenes évekre ezzel drasztikusan átalakult: a Nagytemplom bejárata elé négy forgalmi sáv került, akárcsak a tér keleti oldalára. Csupán a nyugati oldalon maradt meg egy kisebb, parkos zárvány a Kossuth-szobor körül. A tér új nevezetessége a „halálkanyar” lett: az éles forduló, amit a délről nyugatra (és viszont) kanyarodó buszjáratok tettek meg, általában sokkal gyorsabban, mint amit az álló utasok helyesnek gondoltak volna.

A motorizáció effajta városépítészeti leképezése nem korlátozódott a főtérre Debrecenben. A hetvenes években hasonló tervek szerint készült el a szűken vett belvárost elkerülő keleti kiskörút is: nem a főtér tehermentesítése volt a cél, inkább az, hogy nagyobb felületet jusson az átmenő autóforgalomnak. A városközpont forgalmának csökkentése csak évtizeddel később merült fel, és 2000-ben vált cselekvéssé: ekkor kezdődött meg a főtér átalakítása.

A teljes Kossuth tér, a Kálvin tértől a Kossuth utcáig, sétálóövezetté vált, kizárólagos gyalogos-, kerékpáros- és villamosforgalommal. A tér több szökőkúttal gazdagodott és teljesen átjárhatóvá vált; egyebek mellett megszűnt a Nagytemplom forgalmi elzártsága is. A parkosítás ugyan nem érte el a hetvenes évek előtti szintet, de cserébe a megújult téren szinte bármilyen program és rendezvény elfér, helyreállítva a tér reprezentációs szerepét. A környék újra találkozóponttá, szabadidős helyszínné tudott válni, a harmincéves vargabetű véget ért.

4

A Kossuth tér az 1970-es években és 2012-ben. Forrás: Méliusz Juhász Péter Könyvtár, illetve pixabay.com – NadasIldiko

A tagadhatatlan hasznokon felül azonban felmerültek jelentős aggályok is a főtér megújításával szemben. Ezek elsősorban az ott kialakult főútvonal kapacitásáról szóltak: Debrecen életében az eltelt évtizedek alatt fontossá vált az említett kétszer két sáv – még akkor is, ha közvetlenül a Nagytemplom bejárata előtt haladtak el. A már régóta tervezett, helyettesítő szerepű nyugati kiskörút csupán évtizedes eltolódással készült el: első szakasza 2012-ben, második szakasza 2015-ben épült meg; harmadik, befejező szakaszának céldátuma 2019. Nem egyértelmű, hogy a város kialakult szövetét sok helyen átmetsző, gyakran tűzfalakra néző út mennyire lehet szerves része a városnak, építése inkább utólagos kompenzáció a főtéren elvett sávokért. Igaz, a Piac utca teljes egészének – régóta tervezett, a Nagytemplomtól a vasútállomásig tartó – sétálóutcává alakítása esetén jóval égetőbb szükség lesz, hogy készen álljon a teljes nyugati kiskörút.

6

A nyugati kiskörút első szakaszának egy részlete: a Tisza István utca – Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződése. Forrás: Google Street View, 2014. júliusi állapot

Érdekes kérdés, hogy melyik választás lehet szerencsésebb, lehet-e egyáltalán dönteni a kettő között: ha egy város előbb épít közösségi teret és azután pótolja a közúti kapacitást; vagy ha csak akkor nyúl forgalomcsillapító eszközökhöz, ha már rendelkezésére áll a kapacitás kiváltása? Valószínű, hogy erre csak értékalapú válasz adható, hiszen az olyan jellegű hasznok, mint amilyet Debrecenben a főtér identitás- és közösségépítő elemét, imázsjavító hatását nehéz lenne objektíven forintosítani. Vitathatatlan viszont, hogy Debrecennek óriási idegenforgalmi és élhetőségi előnyt adott, hogy relatív korán, nagyon jól látható módon fejlesztette a központját. Az így szerzett előny idővel bizonyára elkopik, főként mióta az ország más nagyobb városai is hasonló módon megújultak – de ez nem csökkenti a korai beavatkozás melletti döntés értékét. Amit most, másfél évtized távlatából már kifejezetten nehéz volna kikezdeni.


A sorozat korábbi cikkei

Székelyudvarhely – Városfejlődés az országhatáron túl Székelyudvarhely szembemegy a trendekkel, és lakóin nem fog az asszimiláció. Hogyan maradhatott tisztán magyar egy Vácnál népesebb város, ami hatszáz kilométerre van Budapesttől?

Veresegyház – A népességrobbanás nehézségei Veresegyházon népességrobbanással járt az agglomerálódás, az új szerephez pedig új főtér is épült.

Tatabánya – Vándorló városközpont Tatabányán a többfordulós városépítés során több központ is épült – ettől még a szocialista iparvárosok átka, a működő közösségi terek hiánya, itt is markánsan jelen van.

Ózd – A gyár köré épült város Ózd igazi kuriózum a magyar városhálózatban: a faluból lett iparváros százegynéhány év folyamatos, bár abszolút kaotikus fejlődés után szinte légüres térbe került, és még a központját is egy gyár maradványai foglalják el.

Szeged – Az újrakezdett belváros Szeged belvárosa a nagy árvíz után nyerte el mai formáját, és meglepően pontos lenyomatot ad a dualizmus korának polgárosodó világképéről.