Menü
Sorozatok

Közpolitika, Továbblépők, Vállalkozás

Versenyképesség: magától nem megy

Gazdagabb lehetne az ország 2-3 ezer milliárd forinttal, ha versenyképességünk régóta ismert hiányosságait kezelni tudnánk. Változtatni nehezebb, mint elsőre gondolnánk. Hogyan kecmereghetünk ki a süppedős fotelból? Szepesi Balázs cikke a versenyképességről.

Régi és szilárd konszenzus van arról, mi a baj Magyarország versenyképességével és mi a teendő. Barta Márton és Balás Gábor 2012-es tanulmánya a hazai gazdaságpolitikai gondolkozás részletes vizsgálatával tárja fel, mennyire egységes a helyzet megítélése. Eszerint a fő problémák a következők:

  • ad hoc, kiszámíthatatlan és átláthatatlanul alakuló gazdaságpolitika,
  • túl magas adók és adminisztrációs terhek,
  • rossz és gyakran változó szabályozás,
  • alacsony foglalkoztatottság és nem hatékony munkaerőpiac,
  • elterjedt feketegazdaság és rossz adómorál,
  • alacsony minőségű oktatás és szakképzés.

A tanulmány a gazdaságpolitikai szakapparátus véleményét, a gazdaságpolitikai dokumentumok tartalmát, a nemzetközi versenyképességi rangsorok és a hazai tudományos elemzések eredményeit összevetve tárják fel, mennyire egységes versenyképességi helyzetünk megítélése. Széleskörű panorámát mutat be a versenyképesség tudományos és szakmai értelmezéséről. Az elemzés egyik legizgalmasabb következtetése, hogy a különböző gazdaságpolitikai programok, nemzetközi és hazai elemzések eredményei között kicsik a különbségek. A téma szakértői megegyeznek abban mi a helyzet és min kellene változtatni.Az elemzés Corvinus  Egyetem Versenyképességi Kutatóközpontja és a Hétfa Kutatóintézet ’A versenyképesség társadalmi környezete’ című közös projektje keretében készült.

 

A régi térkép nem nagyon avult el. Néhány ponton persze komolyak a változások: időarányosan megvalósult a cél, hogy 10 év alatt 1 millió új munkahely jöjjön létre (Foglalkoztatottak száma 2010: 3,7 millió, 2015:4,18 millió). Csökkentek a munkát és a kisvállalkozásokat terhelő adók. Ugyancsak komoly lépések történtek a feketegazdaság visszaszorítása érdekében. A többi területen voltak próbálkozások, de nincsenek látható eredmények.  Ez egyrészt érthető, hiszen a magyar államháztartás rendbetétele elvonta az energiákat a versenyképességi ügyektől. Azonban a válságok, a sürgős megoldást követelő helyzetek folyamatosak. Olyan ez, mint egy hajszolt élet: a pillanat, a holnap megnyerésével foglalkozunk, a holnaputánra  kevés energia jut.

Akkor miért is lenne változás? Mire lenne szükség ahhoz, hogy lehessen változás?

A versenyképesség javításának eredményei sok kis szereplőnél szétszórtan jelentkeznek – hosszabb idő után, és csak akkor, ha sikerült a fennálló viszonyok haszonélvezőinek pozícióját megtörni. Megtapasztaltam ezt, amikor 2010 és 2012 között a vállalkozások adminisztrációját csökkentő Egyszerű Állam program kidolgozását irányítottam. Sok fát kivágtunk, de megakadtunk a dzsungelben. És ebben nincs semmi meglepő.

A hivataloknak, hatóságoknak az életösztön diktálja, hogy megakadályozzák hatásköreik nyírbálását.  Minden erejüket, tudásukat latba vetve harcolnak pozíciójukért, amit a vállalkozókat pár óra felesleges vesződéstől megszabadítani kívánó szándék veszélyeztet. A bürokraták vára erősen védett és kevés kincset rejt – ha nincs útban valami nagyobb cél felé, akkor nem éri meg az ostrom.

A kulcskérdés ez: mi az a nagyobb cél, ami mozgósíthat a versenyképességi akadályok lebontására. A vízió és az elkötelezettség nem ad elég muníciót. A hivatalba lépés tetterejét gyors tempóban felőrlik a válsághelyzetek, a pozíció és forrásharcok, a megoldandó ügyek. A politikailag életképes cél mögött nyomás, fenyegetés vagy támogatás kell, hogy legyen. Japán szuverenitása megvédése miatt indította el a Meidzsi reformokat. A versenyképesség fogalmának karrierjét a japán térhódítástól való félelem indította el az USA-ban egy évszázaddal később.

meijijoukyou

Meidzsi császár bevonul Tokióba (1868). Forrás: WIkipédia

Magyarországon a gazdasági szektor sosem fejtett ki komoly nyomást, nem fogalmazott meg jelentős fenyegetést a versenyképesség javítása érdekében.

A nagyobb cégek külön alkukat kötnek az állammal: támogatja őket anyaországuk, erőt ad nekik gazdasági súlyuk és mobilitásuk. A kisebb cégeknek nincs energiájuk és türelmük, hogy gazdaságpolitikával foglalkozzanak. Inkább elbújnak a szürkébe vagy konkrét, hamar pénzre váltható kedvezményekre vágynak. A gazdaság prosperitását a nemzetközi gazdasági trendek mozgatták, a gazdaságpolitikusokat a költségvetési és adósságválságok kötötték le.

A társadalmi, szellemi szférából sem érkeztek erős impulzusok a versenyképesség javításához.

A tudományos, közpolitikai műhelyek az általános helyzet és magas szintű célok elemzésénél nem jutottak tovább. Nem is nagyon tudtak, hiszen nagyon ritkán kapott kutatóintézet, tanszék vagy kormányzati kutatóműhely olyan megbízást, hogy konkrét javaslatokat megalapozó kutatásokat végezzen.

Konkrét javaslatokra pár héten belül gyakran van szükség – egy ilyen elemzés keretében az összefüggések mélyebb elemzésére, a javaslatok részleteinek kidolgozására nincs tér. A hosszú távú kutatások világa a nemzetközi tudományos életben való helytállás mozgatja a legtehetségesebb kutatókat. Ezek a kutatások tágabb tudományos összefüggések feltárására fókuszálnak, általában uniós programokba ágyazódnak – legjobb társadalomtudósaink a versenyképességünk szempontjából releváns konkrét problémákkal legtöbbször csak önszorgalomból foglalkoznak. Amíg a kutatói világ tematikája és a közpolitikai elemzések világa egymástól elkülönülten működik, addig a megalapozott gazdaságpolitikai javaslatcsomagok megszületése a magyar szellemi világ logikájával inkompatibilis, ilyen kezdeményezések általában egyéni törekvések és a szerencsés véletlenek összjátékaként jönnek csak léte.

A versenyképesség ügyét a társadalmi nyomás sem igazán tolta a felszínre. A válságból való kilábalással az életszínvonal nőtt, öt év alatt a jövedelmek reálértéke tíz százalékkal emelkedett. Aki dolgozni akar, talál munkát. A cégek munkaerőigényének növekedése, a külföldi munkavállalás általánosabbá válása pedig további béremelkedéseket vetít előre. A magyarok soha sem éltek olyan jól, mint most.

letoltes

Elvagyunk, mint a befőtt…

Jó ideje nincs olyan erő, aki számára fontos lenne a versenyképesség ügye – elvagyunk, mint a befőtt.

Pedig jó lenne, ha a vállalkozások bürokratikus terhei nem tennék ki a GDP 10 százalékát.  Jó lenne, ha kisebb cégeink termelékenysége nem lenne 10 százalékkal alacsonyabb,  mint a többi visegrádi országban. Ha ezen tudnánk változtatni, 2-3000 milliárd forinttal több jutna a vállalkozók és alkalmazottaik zsebébe. Gyorsabban nőne a gazdaság, érdemesebb lenne vállalkozni és beruházni Magyarországon. Kevesebben dolgoznának külföldön, kinőnénk az államadósságot, lenne forrás magasabb tanári és orvosi bérekre.

 

Tudjuk, hogy ott a kincs az erdőben, de nem tudjuk hogyan, merre induljunk, nem visz le a lábunk a megszokott ösvényről. Három dolog hiányzik ehhez:

A valóság ismerete – A magyar gazdaság elemzése a nem működés és a lemaradás elemzése.  A legtöbb kutatói erőfeszítés arra megy el, hogy megértsük a gazdaság problémáit és a gazdagabb országoktól való elmaradás okait. Kevés figyelmet fordítunk arra, hogyan is működnek vállalataink, hogyan hozzák döntéseiket vállalkozóink.

A siker lehetősége – Egy versenyképességi program lehetséges céljai jól, irányai – ahogy korábban láttuk – jó pár évek adottak. Ennél többre, a technikai és politikai megvalósíthatóság szempontjainak megfelelni képes javaslatokra van szükség.  Javaslatokra, amelyek belátható távon képesek sikert elérni , képesek a támogatókat mozgósítani.

A versenyképesség szövetsége – A magyar gazdasági szféra képviselői nem kezdeményeznek, hanem reagálnak. Javaslataik sokszor szlogenszerűek vagy résztémák részkérdéseihez kapcsolódnak. Ritka, hogy egy cégvezető a személyes kapcsolatépítésnél többet várna attól, hogy egy vállalkozói kezdeményezéshez kapcsolódik. Márpedig ha a gazdasági szféra nem áll ki, akkor kevesen vállalják a versenyképesség magányos hőse szerepet.

Adódik ebből feladat bőven gazdaságpolitikusnak, vállalkozói szervezetnek, elemzőnek egyaránt.  Feladat, amit más nem végez el helyettünk.

A cikk Szepesi Balázs a Világgazdaságban azonos címmel megjelent írásának bővebb változata.