Menü
Sorozatok

Tudósok

„Az erő nemcsak a tőkén múlik” – interjú Szalai Ákossal a jog közgazdasági elemzéséről

Miért fontosak a szerződések? Mivel foglalkozik a joggazdaságtan és mire jó a mindennapokban? Hogyan gondolkodik a szerződésekről egy jogász és egy közgazdász? Szalai Ákos közgazdász-politológussal, a szerződésjog közgazdasági elemzésének hazai szakértőjével beszélgettünk az idei közgazdasági Nobel díj kapcsán.

Mennyiben gondolkodik másként a szerződésekről egy jogász és egy közgazdász?

Jogásza és közgazdásza válogatja. Főleg az angolszász joggazdasággal foglalkozom, ott a hazai tapasztalatokkal ellentétben látható egyfajta munkamegosztás. A jogász azzal foglalkozik, hogy mi tekinthető szerződésnek a jog és a bíróság szemében, illetve mit és miként kényszeríthet ki a bíróság. A közgazdász inkább a szerződés hatásain gondolkozik. Azon, hogy a benne foglaltak jók-e vagy sem, közgazdász nyelvre lefordítva: elég hatékonyak-e vagy sem.

„A joggazdaságtan arról szól, hogy jogintézményeket, jogszabályokat, elemzünk közgazdasági eszközökkel. Alapvetően két kérdésre keressük a választ. Elsőként arra, hogy az adott jogintézmény megváltoztatása milyen társadalmi hatással jár, vagyis hogyan reagálnak rá az emberek? Válasz lehet például, hogy ha egy jogszabályt megváltoztatok, annak hatására többen fognak törvényt szegni. Ezután azt kell megvizsgálni, hogy ez a hatás jó-e vagy sem, közgazdaságilag megfogalmazva hatékony-e vagy sem.”

 

A kettő persze nem zárja ki egymást, inkább csak más a kérdésfelvetés. De az is gyakori, hogy a két felfogás valóban ellentmond. Például a feltűnő értékaránytalanság tilalma a magyar jogban kimondja, hogy egy szerződésben a szolgáltatásnak és az ellenszolgáltatásnak nagyjából egyenértékűnek kell lennie. Sok jogász nem tekinti a szerződést érvényesnek, ha nem teljesül az egyenértékűség elve (nem jogszerű, vagyis a bíróságon sem menne át), míg a közgazdász szerint a hatékonyság éppen az értékaránytalanságot követeli: egy szerződés akkor jó, ha mindkét fél többet nagyobb értéket kap, mint amit ad.

Sokan mondják, hogy a jog közgazdasági elemzése az angolszász világban fejlődött ki. Mennyire lehet lefordítani a Közép-európai jogrendszerre?

Munkával, sokan el is csúsznak ezen. Adott egy közgazdasági módszertan, mellyel jogintézmények működését elemezhetjük, külföldit és hazait egyaránt: elég hatékony-e egy jogszabály, a tervezett társadalmi és gazdasági hatást éri-e el. Azonban az, hogy a módszertan univerzális, még nem jelenti, hogy mondjuk valamilyen angolszász jogintézmény közgazdasági elemzésének eredményét egy az egyben át lehetne ültetni a magyar joggyakorlatba. A feladat az lenne, hogy csak a módszertant vegyük át, s azt alkalmazzuk a hazai jogrendszerben.

ajanlasom_fozi

Szalai Ákos. Fotó: Főző Zsolt.

Ehelyett a két értelmezés gyakran összecsúszik: angolszász jogintézmények közgazdasági értékelését alkalmazzák a magyar jogrendszerre. De ez hibás elképzelés, mert hasonló jogintézmény például nálunk nem is ugyanazt jelenti, vagy teljesen más jogszabályi környezetben, teljesen eltérő logika alapján működik. Például nagyon eltérően szabályozza a magyar és az angolszász jog, ha valaki tévedésben köt szerződést. Nem lehet az irodalomban a tévedésről található elemzést egy az egyben átültetni a magyar szerződési jog tévedés-szabályozására. Vagy az angolszász jogban nem tekintik a szerződést semmisnek feltűnő értékaránytalanság esetén sem. Viszont náluk létezik a consideration [megfontolás] doktrína, amit magyarra leginkább úgy fordíthatunk le, hogy a szerződés akkor érvényes, ha a felek egyaránt megfontolták a benne foglaltakat. Említhetjük az előreláthatóság kérdését is: eszerint kártérítéskor azt a kárt kell megtéríteni, ami már a szerződés megkötésekor is előrelátható kockázat volt. Ez a kitétel mindkét jogrendszerben megtalálható – a magyar jogban viszonylag új szabályozás –, de a jelentése kicsit különbözik.

Egyszerűen másként gondolkodunk – de nemcsak a magyar és az angol vagy amerikai, hanem a német és a francia jogrendszer is. Ezért a joggazdaságtant mindig az adott jog nyelvére kell lefordítani, ahelyett, hogy máshonnan átvett elemekkel dolgoznánk.

Idén Oliver Hart és Bengt Holmström kapta a közgazdasági Nobel díjat a szerződések jelentőségének elemzéséért. Mitől forradalmi a munkásságuk?

Bár nem vagyok benne biztos, hogy ők joggazdászoknak tekinthetők-e, eredményeik azonban fontosak a joggazdaságtan számára. Lényegében azt kutatják, hogy mit tudunk csinálni, ha a szerződés nem működik. Holmström a szerződésjog keretein belül igyekszik megoldást találni, ő azt vizsgálja, hogy ha valamit közvetlenül nem lehet egy szerződésben megoldani (például azt, hogy egy ügynököt a munkája alapján díjazzunk), akkor hogyan lehet azt mégis valamilyen szerződéses formában mégis elérni (például  jó-e, ha jutalékos rendszerben állapodunk meg). Hart munkásságában viszont éppen az az izgalmas, hogy túlllép a szerződés keretein és azt mutatja meg, hogy tulajdonjogi és társasági jogi eszközökkel hogyan oldható meg az, amire a szerződési jog nem képes. Ezek a jogterületek alapproblémáját úgy ragadja meg, hogy hatalmi viszonyokat hoznak létre. Például egy cég alapításakor meghatározzák, ki milyen döntési jogkörrel rendelkezik. Persze alapvetően itt is egy újabb szerződés mondja ki, hogy ki gyakorolja a munkáltatói jogokat, s ki a munkavállaló, mégis többről van szó, mint amikor a felek pusztán szerződéses alapon együttműködnek.

Hart a valós helyzethez (a jogi értelemben vett szerződéshez) képest jelentősen leegyszerűsíti a szerződések fogalmát. Egyfajta ideális, teljes szerződésképpel dolgozik, aminek tartalmaznia kell valamennyi esetet, kockázatot, ami felmerülhet, közbejöhet, s minden esetben a hatékony megoldást. A bíróság csupán azzal kapcsolatban és úgy járhat el, ahogy az a szerződésben szerepel. Ha az ő világában olyan történik, amiről a szerződés nem rendelkezik, a bíróságnak tanácstalanul szét kellene tárnia a karját a kérdés előtt. Emellett „elvárja”, hogy amit a szerződésben rögzítenek, onnantól kezdve ne legyen módosítható. A valóságban a jog egészen más: a bíróság arról is tud döntést hozni, amit a szerződés nem szabályoz, s a szerződést többször is módosítható, hozzáigazítva a megváltozott körülményekhez.

websitephoto-2

Oliver Hart. Fotó

Holmström munkásságából talán az ösztönző szerződések kérdését érdemes kiemelni. A bizonyíthatóság problémájával foglalkozik: olyan esetekkel, amikor a bíróság nem tudja egyértelműen felmérni, hogy teljesülnek-e a szerződésben leírtak. Például a munkavállaló megfelelően végzi-e a munkáját, jogosult-e a jutalmazásra. Ilyenkor a szerződésben csak felismerhető szempontok szerepelhetnek: például akkor megfelelő a dolgozó teljesítménye, ha az azonos beosztású munkavállalók átlagának – valamilyen mérhető szempont alapján. (De azt tudni kell, hogy ez nem azt jelenti, hogy megfelelően végzi a munkáját, csak azt, hogy a vizsgált szempontokból azt éri el, amit a többiek.)

Mi a jelentősége annak, hogy 2016-ban szerződésjoggal foglalkozó tudósok kapták a közgazdasági Nobel díjat?

Hart kutatásai a vállalatok és a tulajdon működésének megértéséhez visznek közelebb. Az Economist folyóirat is azt emelte ki, hogy a hatalomról kezdett el közgazdasági eszközökkel beszélni. Holmström munkája pedig a munkaviszony vizsgálatában fontos, hiszen legtöbbször menedzseri vagy munkavállalói szerződésekkel foglalkozik. Mint az odaítélő bizottság is kiemelte: a szerződés az a központi fogalom, aminek a mentén össze lehetett kötni a két munkásságot.

bengt-holmstrom

Bengt Holmström. Fotó

Hol jelenik meg a jogközgazdaságtan a hétköznapi életben?

Még ha nem is gondoljuk végig, naponta kötünk szerződéseket. Az idei díjazottak munkássága például sok tekintetben visszaköszön a mindennapokban. Például Holmström eredményei segíthetnek eldönteni, hogy mi alapján állapítsa meg a munkáltató munkavállalói bérét, juttatásait: jó-e, ha ezt teljesítményalapon, jutalékrendszerben teszi. Hart kutatásai – első ránézésre – a nagyobb cégek számára fontosak, mondjuk egy fúzió esetén. Munkássága segít megérteni, hogy a fúzió egy racionális döntés és hatékony megoldás abban az esetben, ha a két cég szerződéses alapon nem tud együttműködni. Ilyen értelemben a szerződésjog eredményei sokkal jobban megjelennek a hétköznapokban, mint például a makrogazdasági elemzések. De egy kisebb cég számára is fontosak: munkássága eredményei például olyan mindennapi kérdésekre is választ keresnek, hogy mikor érdemes egy terméket magunknak gyártani, és mikor kiadni bérgyártásba, hogy mikor érdemes egy irodát bérelni és mikor megvásárolni – túl az ingatlanárakkal kapcsolatos spekuláción.

Az már más kérdés, hogy összességében látunk-e javulást, vagyis jobbak-e a szerződéseink, mint például 40 évvel ezelőtt. Inkább azt mondanám, hogy a szerződésjog fejlődésének köszönhetően új kérdések merülnek fel: a jogban is van innováció. Például Amerikában a szerződések szabályozása ma már nemcsak tiltásokkal működhet: ahelyett, hogy egyértelműen meghatározzák, milyen hitelszerződéseket köthet például egy bank egy magánszeméllyel, inkább ún. diszpozitív szabályokat definiálnak – egy olyan szerződést, amitől el lehet térni, de csak akkor, ha abba a fogyasztó kifejezetten beleegyezik. Például: ez a szabályozott, de eltérést engedő szerződés nem tartalmaz (magas) büntetőkamatot késedelem esetére – ezért a bank magasabb alapkamatot számít fel. Ha a bank akar, megfogalmazhat egy másik opciót, amelyben alacsony az alapkamatot és magas büntetőkamatot ajánl.

Egy másik példa arra, hogy a joggazdaságtan fejlődése milyen konkrét szabályozási változást eredményezhet: ha neten veszünk valamit (például vonatjegyet) és több fizetési opció közül választhatunk (például kártyával, mobilegyenleggel), akkor lehet azt mondani, hogy addig nem enged a rendszer továbblépni, amíg az ügyfél ki nem választotta a számára megfelelő lehetőséget. Régebben a rendszer tartalmazott alapbeállítást, vagyis ha a vásárló nem döntött, a rendszer döntött helyette – volt eleve „beikszelt” opció. Igaz, azt meg lehetett változtatni, de ahhoz az alapbeállítást ki kellett klikkelni.

 

Szalai Ákos Phd közgazdász, politológus, a PPKE Heller Farkas Közgazdasági Intézetének egyetemi docense, az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa, a Magyar Jog és Közgazdaságtan Társaság elnöke. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen végezte. Az ELTEcon és a Corvinus Széchenyi István Szakkollégiumának oktatója. Főbb kutatási területei a joggazdaságtan, a közösségi gazdaságtan, valamint a közpénzügyek.

 

Vállalkozóknak miben segíthet a szerződésjog, mit taníthat nekik?

Főként arra segít rámutatni, hogy melyek azok a kérdések, amiket fel kell tenni a szerződéskötéskor. Ismét a munkaszerződést emelném ki. Egy a sok kérdés közül, amit a vállalkozónak végig kell gondolnia, hogy mihez kösse a dolgozói bérét. Ha például vállalkozóként ügynököt akarok megbízni a termékeim terjesztésével, akkor az a kérdés, hogy minden eladott vagy kihelyezett termék után adjak jutalékot, vagy csak az összes ügynököm átlagánál jobban teljesítőket jutalmazzam, esetleg nemcsak a saját, hanem a versenytárs dolgozóihoz is viszonyítsam őket. A fő szempont, hogy mi lesz leginkább ösztönző abban a konkrét esetben. Az is lehet, hogy adott munkakörhöz a fix bérezés illik inkább, például egy olyan munkakörben, ahol sokféle feladatot kell elvégezni, melyek közül nem lehet valamennyi teljesítését rendesen mérni, nem szerencsés a teljesítménybérezés, mert akkor óhatatlanul el fognak sikkadni a nem mérhető feladatok.

Milyen változásokat hozott a Polgárjogi Törvénykönyv megújulása a szerződések kapcsán?

Nagyon lényeges változások a szerződés jog területén nem történtek. A döntő többsége úgy készült, hogy a régi alapja megmaradt és kiegészítették néhány olyan szabályozással, amit korábban is alkalmaztak a gyakorlatban, de eddig nem volt a törvényben rögzítve. Ezek közül sok olyan intézkedés van, amit szerződés-gazdaságtani szempontból szeretni lehet. Például így került bele a törvénykönyvbe, hogy abban az esetben, ha a szerződés valamilyen kérdésről nem intézkedik, a bíróság alapozhatja a döntését az adott gazdasági területen bevett szokásra. Ez az intézkedés a szerződési jog szempontjából hatékonynak tekinthető, bár az új piaci belépők számára nem feltétlenül kedvező.

A már többször említett feltűnő értékaránytalanság kapcsán újdonság, hogy a szerződő felek rögzíthetik, hogy erre a kitételre hivatkozva utólagosan nem lehet kérvényezni a szerződés semmisnek nyilvánítását. Igaz, csak abban az esetben adott ez a lehetőség, ha két szervezet szerződik, cég és magánszemély között nem.

Sokan azt mondják, hogy a szerződés egy felesleges papír, mert ha vita van, úgyis az ügyvédeken múlik az eredmény. Mit gondol erről?

Általában az a probléma, hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy miben kellene megegyeznünk– pontosan milyen kockázatokat kéne és lehetne a szerződéssel kivédeni. Ezért a jó ügyvéd szerintem nem a bíróságon fontos, hanem a kockázatok előzetes végiggondolásánál. A buktatókat persze sokszor nem láthatjuk előre, viszont egy jó ügyvéd sokat segíthet abban, mit érdemes szerződésbe foglalni, illetve ha valami kimarad, akkor arról milyen jogszabály és miként ítélkezik. Ahogyan abban is, hogy felmérjük, adott esetben milyen más alternatívái lehetnek a szerződéskötésnek.

A kisebb cégek sokszor kiszolgáltatottnak érzik magukat. Mit lehetne tenni, hogy jobban védje őket a jog?

Az igaz, hogy egy erősebb cég jobban megengedheti magának, hogy megtagadja a szerződés betartását és bírósági pereskedésbe bonyolódjon. Az viszont nem olyan egyértelmű, hogy ki az erős és ki a gyenge. Egy kis vagy közepes árbevételű cég is lehet nagyon erős. Ha olyan terméket vagy szolgáltatást tud kínálni, amire a nagyvállalatnak szüksége van, erős szerződési pozíciót tudhat magáénak. Például a Spar a Coca Colával szemben alapesetben nyilván más szerződést köt, mint egy hazai kiskereskedővel. De ha az tud valami olyat kínálni, amit senki más nem tud biztosítani, erősebb szerződési pozíciót érhet el, mint a Coca Cola. S akkor idővel a kisvállalat is növekedésnek indul – de az erő, amivel a szerződés, mint Hart mondja, kiegészíthető, alapvetően nem a pénzügyi tőke nagyságán múlik.


A sorozat korábbi cikkei

A szerződések részletei formálják a világot– a 2016. évi közgazdasági Nobel-díjról Az, hogy miről tudunk megállapodni és miről nem, sokkal jobban formálja a világot, mint ahogyan elsőre gondolnánk. Az idei közgazdasági Nobel díjat a szerződések jelentőségének elemzéséért kapta Oliver Hart és Bengt Holmström.  Az elismerés ráirányítja a figyelmet arra, hogy a gazdaság elemzésének nem csak a versennyel, hanem az együttműködéssel is foglalkoznia kell. Mike Károly cikke az idei Nobel díjasok munkásságának hátteréről és főbb eredményeiről.


Ha szeretnél értesítést kapni cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre!

Arra törekszünk, hogy ne terheljük feleslegesen olvasóink postafiókját, mégis minden érdeklődőhöz eljuttathassuk írásainkat. Ezért cikkeink folyamát témakörökbe soroljuk. Kérjük, jelöld meg, hogy melyik témakörökben szeretnéd megkapni hírlevelünket.




Témakörök