Menü
Sorozatok

Közpolitika, Tudósok, Újraolvasás

Wilhelm Röpke – a rendezett piacgazdaságról, 1942-ben

Sorozatunk zárócikkében Wilhelm Röpke 1942-ben megjelent híres, Korunk társadalmi válsága című könyvét vesszük szemügyre. Milyen gazdasági berendezkedés állíthatta volna meg a szocialista gazdasági rendszerek felé való akkori sodródást és javíthatta volna ki a megfelelő korlátok nélkül működő piacgazdaságok hibáit is egyben?

Egy átfogó gazdaságpolitikai program sikeres végrehajtásának mindig vannak politikai előfeltételei is. Ezek közé tartozik, hogy a politikai „döntéshozók” nagymértékben azonosuljanak a program által kijelölt feladatokkal, és hogy a program a szavazók részéről is megfelelő politikai támogatásban részesüljön.

De azokban az esetekben, amikor egy gazdaságpolitikai koncepció olyan mélyreható változtatásokban gondolkodik, amelyek a gazdasági berendezkedés alapjait is érintik, vagy amikor egyenesen egy másik gazdasági berendezkedésre való áttérésre tesz javaslatot, szükség lehet az új gazdasági alkotmány kifejezetten politikai artikulációjára is.

 

Korunk társadalmi válsága

1942-ben jelent meg Svájcban Wilhelm Röpke úgynevezett társadalomkritikai trilógiájának első kötete, Korunk társadalmi válsága címmel. Szerzője 1933-ban hagyta el Németországot, hogy az isztambuli egyetemen fogadjon el professzori állást, majd 1937-ben a híres genfi Nemzetközi Tanulmányok Egyetemi Intézetének tanára lett. Szülőhazájába 1945 után sem költözött vissza, annak ellenére, hogy munkái az 1948-as nyugatnémet gazdasági stabilizációt és reformot előkészítő legfontosabb művek közé tartoztak, és őt magát a német gazdasági „csoda” legkiemelkedőbb közgazdász-szakértői között tartották számon.

 

Wilhelm_roepke

Wilhelm Röpke Forrás: wikimedia

 

A Korunk társadalmi válsága egyértelműen a háború utáni politikai és gazdasági újrakezdés alapvető feladatairól szól. Röpke azt szerette volna, hogy könyve az akkori Németországban és a németek által megszállt területeken is minél több olvasóhoz jusson el. Ezért körülményes és fegyelmezetten többrétegű gondolatmenetei tartózkodnak a náci politikai rezsim közvetlen bírálatától.

Ennek ellenére csak a vak nem látta már akkor is és látja ma is, hogy az argumentáció célkeresztjében a kortárs totalitárius rendszerek állnak. Röpke elérte, amit akart. Munkája valóban a szörnyű kor egyik európai bestsellere lett, Németországban is sokak kezébe került.

Magyarországon kétszer is kiadták, 1942-ben és 1943-ban is, a némiképp félrevezető A harmadik út címmel.

 

Panzerfabrik in Deutschland

Német fegyvergyár 1943-ban Forrás:Bundesarchiv

 

A totalitarizmusok és a szocialista gazdasági elképzelések ellen

Aligha vitatható, hogy a könyv olyan gazdasági berendezkedést igyekszik felvázolni, amely lényegesen különbözik mind az általa még kollektivizmusnak nevezett totalitarizmusok gazdasági valóságától, mind attól a rendszertől, amelyet a Korunk társadalmi válsága többnyire történelmi kapitalizmusnak nevez.

A két elvetendő szisztéma státusza azonban nem azonos. A kollektivista politikai rendszereket Röpke az emberiséget fenyegető legnagyobb veszélynek tartja. És nem teljesen előzmények nélküli, de példátlan, kíméletlen és elképesztően kegyetlen zsarnokságnak.(Könyvét 1941 őszén fejezte be.) Magától értetődőnek is tekinti, hogy aki megtapasztalta, mit jelent ilyen rendszerekben élni, meg akar szabadulni tőlük, vagy ha csak minimálisan is adekvát tudósításokat kapott róluk, mindent el is fog követni, hogy ne alakulhasson ki kollektivista berendezkedés abban az országban, ahol él.

Az már kevésbé magától értetődő, hogy a kollektivista politikai rezsimek mindegyike, szükségszerűen, szocialista gazdasági rendszert működtet. Merthogy, egyfelől, a kollektivizmus központból vezérelt gazdaságot követel meg. Másfelől a szocialista gazdasági elképzelések megvalósítása, ha fokozatosan is, de óhatatlanul kollektivizmushoz vezet. A szocialista gazdasági eszmék elleni küzdelemnek ezért nagyon komoly politikai tétje van.

 

Sorbanállás

Sorbanállás – a szocialista gazdaság egyik ismertetőjegye Forrás: Wikimedia

 

A történelmi kapitalizmus zsákutcája

Ami a másik ellen-paradigmát illeti, a történelmi kapitalizmus súlyos fogyatékosságai Röpke szerint egyetlen egy nagy intellektuális tévedésre vezethetőek vissza. Arra az álláspontra, amely szerint a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot nem szabad szabályozni, hanem hagyni kell, hogy magától működjön. Hiszen képes arra, hogy önmagát szabályozza, és a működésébe való beavatkozás csakis károkat okozhat.

Ez a gazdaságpolitikai meggyőződés monopóliumoktól, indokolatlan privilégiumoktól hemzsegő, befolyásos érdekcsoportok átláthatatlan háttéralkui által irányított gazdaságokhoz vezetett. És bizony oligarchikus politikai rezsimek szerveződtek az ilyen piacgazdaságok köré.

De ez még messze nem minden. A szabályozatlanság erényeibe vetett hitet egy súlyos kettős szemléletbeli hiba is táplálja. A laissez-faire hívei nem veszik figyelembe, hogy a piacgazdaság egy nagyobb társadalmi egységbe ágyazódik, és hogy az emberi életet nem lehet a piacgazdasági tevékenységekben való részvételre redukálni. Így érthető meg, hogy a történelmi kapitalizmus hívei nem tekintettek elfogadhatatlannak olyan jelenségeket, mint a proletarizálódás, az eltömegesedés, a nagyvárosok túlzsúfoltsága és élhetetlensége, vagy azt, amit Röpke, aki nagyon szívesen használ templátumokat, a „kolosszális kultuszának” nevez.

A szocialista eszméknek pontosan ez az összefüggő jelenség-együttes a fő táptalaja. Amíg ezt nem sikerül felszámolni, állandó a kísértés a szocializmus által képviselt megoldások elfogadására, és ezzel a kollektivista politikai rendszerek felé való sodródásra.

 

Vissza a helyes útra

A történelmi kapitalizmus azonban nem mindenestül elvetendő, tartja Röpke. Inkább egy alapvetően helyes fejlődési tendencia (nagyon) rossz irányba való fordulásáról van szó. („Valahol utat vesztettünk”.) A szabadságelvűség és a demokrácia, amelyek a kapitalizmusnak is korrelátumai, megkerülhetetlen, de önmagukban nem elégséges irányelvek.

A helyes alapokon nyugvó gazdasági berendezkedésnek lehetővé kell tennie, hogy az ármechanizmus által vezérelt, a verseny korlátai közé szorított, magántulajdonon alapuló piacgazdaság a saját belső logikája szerint működhessen. Csak ez a mechanizmus biztosíthatja ugyanis, hogy az emberek, mint fogyasztók, maguk dönthessenek arról, mit vásárolnak meg, és ezzel közvetve arról is, hogy milyen árukat érdemes termelni. Így tehát arról is, hogy hová áramoljanak a tőkejószágok.

Ezeket a döntéseket a gazdasági erőforrások allokációjára vonatkozó folytonos szavazásként kell felfogni, érvel Röpke egy nagyon fontos politikai gazdaságtani hagyomány követőjeként. A jól-rendezett piacgazdaság demokratikus gazdasági rendszer. Az emberi élet teljességének és méltóságának az felel meg, ha az ember maga dönt az életét meghatározó legfontosabb kérdésekben. Ha nem maga dönt, mások fognak dönteni helyette. Nincs harmadik lehetőség, szögezi le többször is Röpke.

Bonyolult, rendszerszemléletű koncepciójában ugyanakkor, ahogyan fogalmaz, mindennek egyben ki is kell egyensúlyozódnia. Ahhoz, hogy a magántulajdonon alapuló piacgazdaság valóban versenygazdaság lehessen, erős állam kell: különben a versenyt szétverik a monopolista törekvések és a különböző csoportérdekek. Az emberek nem tudnak minden kérdésről demokratikusan dönteni. Az ember nem élvezhet korlátlan szabadságot. A liberális és demokratikus elvek „vegytiszta formában” nem valósíthatóak meg. De felülírni sem szabad őket.

 

chalet-977679_960_720

Svájci ház Forrás: Pixabay

 

Svájc dicsérete

A Korunk társadalmi válságában leírt program Röpke szerint nem utópikus illúziókon alapul, hiszen van olyan állam, amelyben többé-kevésbé már meg is valósult. „Svájc már csak a létével is cáfolja a programunk megvalósításának lehetőségére vonatkozó cinikus kételyeket”, írja egy helyütt. A svájci olvasó értheti félre legkevésbé a program ajánlatát, hiszen „ott van a szeme előtt saját országának példája, egy olyan országé, amelynek gazdasági és társadalmi struktúrája a döntő vonatkozásokban megfelel a mi programunkban foglaltaknak … Nem csak Svájc politikai alkotmányát tanácsos, sokakat követve, a jelenlegi háború utáni rehabilitáció modelljeként a világ számára javasolni, hanem gazdasági és társadalmi alkotmányát is.”

Svájc a kiegyensúlyozottság hazája. „Ez az ország szabadságszerető parasztok és polgárok közös vállalkozása, amely a paraszti és városi kultúra harmonikus integrációjának élő példáját tárja a világ elé, folytonosságot és rugalmasságot, hagyományt és modernitást, okosságot és hitet, technológiát és humanitarianizmust, harci erényeket és békeszeretetet, közösségi életet és individualizmust, prosperitást és spiritualitást ötvözve magában.”

 

A gazdaságpolitikai program politikai artikulációja

A piacgazdaságot csak erős állam szoríthatja a verseny korlátai közé, egy erős állam pedig csakis erős politikai társadalomra épülhet.

Az erős politikai társadalom arról ismerszik meg, hogy maga dönt arról, milyen berendezkedés felel meg neki. Tehát Röpkének, ahhoz, hogy következetes maradhasson, illő pontossággal kell artikulálnia, ki milyen szerepet kap a politikai társadalomban, ha elfogadja a programjában foglaltakat.

Mai szemmel nézve majdhogynem radikálisnak, vagy inkább meglepőnek tűnhet, hogy Röpke nemhogy semmilyen problémát nem lát az önellátásra képes parasztgazdaságokban, hanem ezeket egyenesen egyfajta paradigmaként állítja elénk. A fő cél mindenki számára az értelmes, megelégedett, a szegénységből kiemelkedő élet, és ezek a kis gazdaságok lehetővé is teszik ezt a bennük munkálkodók számára.

Azok a modern nagy társadalmak, amelyekben élünk, azonban elképzelhetetlenek széleskörű, komplex, tagolt és rendkívüli szervezettséget megkívánó munkamegosztás nélkül. Nem élhet tehát mindenki önálló parasztgazdaságokban. Sőt, ezek is okosan teszik, ha részt vesznek a piaci cserében, és ezzel a társadalmi munkamegosztásban, amennyiben erre lehetőségük adódik.

Az önálló parasztgazdaság bizonyos mértékig modellként szolgálhat más gazdasági egységek számára is. A kisiparos, ha valóban mesterséget űz, jobb minőségű terméket állíthat elő, mint bármilyen gyár, és ha a piacon tényleg verseny van, a jobb minőséget meg is fogják fizetni a vásárlók. Így megállhat a maga lábán. Ugyanez áll, mutatis mutandis, a kiskereskedőre és általában a kisvállalkozókra is. A röpke-i gazdaság minden szereplőjét norma szerint önálló emberként kell felfognunk.

 

Deproletarizáció

Röpke szerint tudománytalan azt állítani, hogy az óriásgyáraknak bármi közük lenne az optimális üzemmérethez, és úgy ítéli meg, hogy a jövő technológiai fejlődése pontosan a kisebb üzemeknek fog kedvezni. A kolosszális üzemek szétbonthatóak, sőt vidékre is költöztethetőek, mivel a helyi társadalmak képesek befogadni a kisebb nagyságrendben oda települő munkásokat. A munkások így saját házaikban lakhatnak, élvezhetik a természetes környezetet és a kertjeiket (és az azokban való munkát). Könnyen eljuthatnak munkahelyeikre, különösen, ha figyelembe vesszük az új közlekedési lehetőségeket is. Egy kicsit úgy élhetnek tehát, mint a parasztgazdák, és ami még fontosabb, valódi tulajdonosok lesznek, szerény tőkejószágra tesznek szert.

A tőkével ugyanis önmagában semmi baj nincs, mondja Röpke. A baj azzal van, hogy túl kevés embernek van tulajdona, és kevesek kezében összpontosul a tőke. A történelmi kapitalizmus hibáinak orvoslásakor az egyik legfontosabb szempont az, hogy minél több ember váljon tulajdonossá, sőt hogy a lehető legtöbben rendelkezzenek vagyontárgyakkal.

Ahhoz, hogy meg lehessen szüntetni azokat az okokat, amelyek a szocialista eszmék és politika felé sodornak sokakat, alá kell ásni azokat a tendenciákat, amelyek a piacgazdaságot az emberi életnek meg nem felelő berendezkedéssé torzítják, és amelyek nyomasztó, torz társadalmat szerveznek köré. Az átfogó társadalombiztosítási rendszer mellett a gazdasági hatalom egyenletesebb eloszlása is a deproletarizációs politika kulcsfontosságú célkitűzései közé tartozik.

 

10717760-nagy

Röpke könyvének magyar kiadása Forrás: antikvarium.hu

 

Széles koalíció?

A Korunk társadalmi válságá-ban az új gazdasági berendezkedés politikai vezetéséről úgyszólván alig esik szó. Ami ellenben a politikai támogatást illeti, Röpke mintha széles koalícióban gondolkodna.

Az embereknek szükségük van arra, hogy munkájukkal azonosulhassanak. Ezért a hivatalnokrendtől és a különböző hivatásrendektől (Röpke még ezeket a régimódi politikai szociológiai kategóriákat használja) magas fokú, nem egykönnyen megszerezhető képzettséget kell megkövetelni. És mivel az őáltaluk végzett tevékenységeket nem a piaci verseny koordinálja, meg kell tőlük kívánni annak belátást is, hogy a jól rendezett társadalomnak nem csak a munkájukra, hanem a tisztességességükre is szüksége van.

Sikeres és nagy teljesítményre képes nagyvállatok nélkül nincs erős gazdaság, márpedig Röpke erős gazdaságot akar. Magától értetődik ezért az is, hogy fontos szerepet szán a bankoknak és általában a pénzintézeteknek. Hiszen az erős gazdaságok alapvető ismérve, hogy a hitelek és általában a tőkejószágok állandóan a megfelelő felhasználási helyekre áramlanak.

 

VW-Werk, Wolfsburg Montage-Käfer

Német autógyár, 1973 Forrás: Bundesarchiv

 

A közép- és nagyvállalkozóknak mindenekelőtt morális tudatosságot, valamint önkorlátozást ajánl. Többször is elmagyarázza, milyen komoly társadalmi felelősséggel járnak a nagyhorderejű tőkeallokációs döntések. Akik ezekben részt vehetnek, nagyon előkelő helyet töltenek be a politikai társadalomban. Ezért aki ezekben a szituációkban számottevő hibát vét, netán meg szeretné kerülni a versenyen alapuló piacgazdaság szabályait, vagy ne adj’ isten erkölcsi sztenderdeket sért, méltán veszti el korábban betöltött megtisztelő szerepkörét.

 

Milyen iskolához tartozott Röpke?

Milyen közgazdaságtani „iskolába” lehetne besorolni Wilhelm Röpke munkáit? Miképpen lehetne tömören jellemezni azt a szemléletmódot, amelyet Röpke, barátaival és elvbarátaival együtt, képviselt? Ezeket a kérdéseket máig vita övezi.

A válaszadáskor leggyakrabban használt címke az „ordoliberalizmus”. Ez a nézetrendszer a magántulajdonon alapuló és az ármechanizmus által koordinált piacgazdaságot tartja a helyes gazdaságpolitika alapvetésének, de az államtól várja el, hogy rendezett intézményi és jogi keretek között tartsa a piaci versenyt. A „szociális piacgazdaság” hívei a piacgazdaság követelményeinek a különböző társadalmi szempontokkal való összehangolását tartják a gazdaságpolitika kulcsfeladatának.

Abban a szellemi környezetben, amelyhez Röpke is tartozott, mindenki a piacgazdaság elkötelezett híve volt, de a legtöbben elengedhetetlennek gondolták azt is, hogy a szűk értelemben vett közgazdaságtan nyitott legyen a többi társadalomtudománnyal való együttműködés iránt. Egyesek még tovább mentek volna, és azon fáradoztak, hogy egy általános társadalomtudomány keretein belül találjanak megfelelő helyet a gazdaságtan számára.

 

 


Úgy érzed, kimaradt valami? Szólj hozzá Te is, hogy teljesebb legyen az összkép!

Üzenet


A sorozat korábbi cikkei

Alexander Gerschenkron és a gazdasági felzárkózás stratégiái A gazdasági fejlődésnek nem csak egyetlen útja van, olvashatjuk Alexander Gerschenkron A gazdasági elmaradottság – történeti távlatból címmel összegyűjtött tanulmányaiban. Komolyan vettük-e ezt a kérdést 1989-ben?

Henry Sumner Maine: Az ősi jog – A piacgazdaság morális előfeltételei Az ősi jog című híres könyvében Henry Sumner Maine amellett érvelt, hogy a piacgazdaságok nem működhetnek megfelelő morális erőforrások nélkül. Milyen következtetéseket vonhatunk le ebből a tételből a gazdasági rendszerváltás hajnalán alkalmazott privatizációs eljárásokra vonatkozóan?

Voszka Éva: Érdek és kölcsönös függőség – A szocialista vállalati rendszerről, 1983-ban Érdek és kölcsönös függőség című művében Voszka Éva azt elemezte, miért és miképpen alakult ki a szocialista gazdasági rendszer egyik legnagyobb kártétele, a torz vállalati struktúra.

Kornai János Indulatos röpirata – Az erős piacgazdasághoz vezető útról, 1989-ben Kornai János Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében című munkáját már megjelenésekor is sokra tartottuk és ma is sokat lehet belőle tanulni.


Ha szeretnél értesítést kapni legfrissebb cikkeinkről, iratkozz fel hírlevelünkre!