Magyarországon az üzleti elit tagja szeretik hazájukat, büszkék a magyarok szellemi és kulturális eredményeire. Ugyanakkor sokszor erőteljes pesszimizmussal szemlélik a társadalom gondolkodásmódjának, kultúrájának alakulását. A szellemi élet nagyságainak magyarságképét jártuk körbe múlt heti cikkünkben, most a sikeres üzletemberek véleményét elemezzük. A Forbes Magazinban magyar vállalkozókról megjelent interjúk, portrék, illetve az általuk írt véleménycikkek alapján tekintjük át, milyenek is vagyunk mi magyarok.
A magyar Forbes a nagy hagyományokkal rendelkező amerikai előd formátumára épít: sikeres menedzserek és vállalkozók életét, történetét és kihívásait mutatja be. Ezek az írások bepillantást adnak abba, hogyan és miről gondolkozik a gazdasági elit. 150 olyan gondolatot gyűjtöttünk össze 45 magyar üzletembertől, amelyek expliciten utalnak Magyarország kulturális eredményeire, intézményeire, gondolkodásmódunk erényeire és hibáira vagy éppen hazaszeretetünk alapjaira. A vállalkozói véleményekből kirajzolódó kép egyszerre lesújtó és bizakodó, egyszerre közhelyes és merész.
Enyhén monoton sokszínűség
Egy üzleti magazin repertoárja sem képes képet adni a teljes hazai gazdaság krémjéről, hiszen Magyarország sokszínű hely, üzleti történeteink egy része pedig ilyen vagy olyan okok miatt óhatatlanul elkerüli az újságírók figyelmét. A Forbes ugyanakkor meglehetősen színes és érdekes koncepció mentén szerveződik. Igyekszik bemutatni a legnagyobbakat és leggazdagabbakat, másrészt törekszik megmutatni a legvonzóbb magyar középvállalkozások történeteit és vezetői is. Ezen kívül szoros figyelemmel követi például a világsikerre törekvő budapesti technológiai startupok sikereit és bukásait, valamint a pesti belvárost utóbbi években erősen átformáló gasztronómiai és kulturális kezdeményezések mögött álló kisebb-nagyobb cégeket is. A történetek sokszínűsége persze korlátozott: mégiscsak a szűk értelmiségi elithez így-vagy úgy kapcsolódó sztorik kerülnek túlsúlyba, ezért a megjelenő gondolkodásmódok sem feltétlenül fedik minden vállalkozónk és menedzserünk ön- és közösségképét.
A kreatív, értékteremtő és százféle magyarság
A magyar kultúra állapotának pozitív olvasata azt hangsúlyozza, amire büszkék lehetünk. A gazdasági vezetők megszólalásai közül tizenhét utal ilyen elemre. Az értékek és kulturális eredmények nemcsak a teljes közösség jellemzőire hivatkoznak: szó esik kisebbségeinkről, városainkról és tájegységeinkről, női vezetőinkről, kiemelt szakmáinkról is.
Sok nyilatkozótól hallhatunk világszínvonalú mérnökeinkről, a szakemberek kiemelkedő képzéséről. Nem csak a műszaki tehetségekben vagyunk erősek a Forbes-karakterek szerint. Az iCatapult nevű inkubátort korábban vezető Hild Imre szerint „kis nemzetként sokat alkalmazkodtunk, szürkeállományunk és fineszünk van”. Más startup-szakember is akad, aki hasonlóan gondolkodik. A Day One Capital egyik partnere, Simó György szerint a magyar innovációs kultúra és a közép-európai identitás összetett, nemzetközi viszonylatban kiemelkedő. Az innováció és kreativitás tehát büszkeségtudatunk központi eleme. Az eredmények terén Karragich István, a Blochamps Capital vezetője éppen a gazdasági elitet emeli ki – szerinte büszkék lehetünk az első generációs, sokat dolgozó vagyonos rétegre, akikkel az országnak is együtt kell fejlődnie az innováció terén.
Az üzletemberek egy része szerint szintén van okunk a büszkeségre, ha az értékrendet és a gondolkodásmódot nézzük. A kreativitáson túl fontos értékként jelenik meg a kelet- vagy közép-európaiság kevésből sokat kihozni tudó képessége (Fehér Gyula, Ustream) és gondolkodásmódunk más, sajátos körülmények által alakított elemei is. Ennek legékesebb megfogalmazása talán Rubik Ernőé, aki elmondja: az ő tárgyakról és funkcionalitásról való gondolkodását a régió megpróbáltatásai nagyban befolyásolták.
A pozitív önképben szintén fontos szerepet kapnak a magyar művészet és irodalom nagyságai is. Találhatunk utalásokat népi hagyományainkra, régi mezőgazdasági kultúránkra vagy éppen a legújabban Budapesten zajló gasztronómiai forradalomra is. Demján Sándor szerint „a magyar kultúra hihetetlen teljesítményekre volt képes, biztos vagyok benne, ha Móricz angolul ír, Nobel-díjat kapott volna”. A hagyaték pedig nemcsak a konkrét művek kapcsán kerül elő. A mulatós zenét egyszerre popművészetként és üzletként kezelő Bódi házaspár beszél a népzenei örökség fontosságáról éppúgy, mint a cigányzenei hagyatékról és a cigánysághoz kapcsolódó általános közösségi erényekről is.
A budapesti vásárcsarnok
A „van mire büszkének lennünk” érzése sugárzik ezekből a kijelentésekből. A legtöbb említés olyan tulajdonságok és eredmények köré szerveződik, amelyeket nemcsak az üzletemberek, hanem társadalmi státusztól függetlenül nagyon sokan éreznek magukénak. Vannak gyökereink és már tettünk le valamit az asztalra. Illetve, a jövőbe tekintve (üzletembereink legtöbbször így tesznek) is van mire építenünk: a kultúránk erőforrások halmaza, kezeljük tudatosan és építsünk rá.
Sorozatunk korábbi részei
Nem kincs, nem kacat – Mi is a magyar kultúra? Nemzeti kultúránk egyik legfontosabb mindennap használatos dolgunk. Az a kérdés, hogyan építhetünk jobban kultúránk értékeire, hogyan formálhatjuk sajátosságainkat az életünket jobbá tevő irányba?
Mondd mit ér ezer év? Hogyan gondolkoznak és gondolkoztak a magyarságról szellem életünk nagyságai? Miben hasznos ez a kép, miben kellene máshogyan közelíteni?
A magába forduló, széthúzó, lemaradó nemzet
A másik meghatározó gondolat az építkezés lehetőségeinek hiánya. Az üzletemberek tekintélyes része igen negatívan ítéli meg azt, hogy miképpen működik ma Magyarország. A fentebb értékesnek nevezett kultúra, sokszor alkalmazkodásra és innovációra képtelennek, lomhának, zártnak és kicsinyesnek látszik. Nem egyszeri eset, hogy a büszke és a lemondó önértékelés elemeit valaki egyszerre hangsúlyozza.
Sokan beszélnek a magyar kultúrába beivódott lopásról és korrupcióról, előkerül a szocialista, kommunista és Horthy-rendszerek társadalmi szövetet, együttműködést romboló ereje – sőt: még a fentebb szinte egekbe magasztalni látszott kreativitásról is kiderül, hogy csupán illúzió. A 46 negatív állítás olykor balkáninak nevezi a magyar kultúrát, rossznak látja a vállalkozók adómorálját éppúgy, mint az adószedés intézményeit, beszél az értelmiségiek álfüggetlenségéről, az egymás közötti bizalmatlanságainkról, az egymás megsegítésére vonatkozó igény hiányáról, irigységről, káros előítéleteinkről. Szó esik még kedély- és hiánybetegségeinkről, rossz élelmiszereinkről, múltba tekintő pesszimizmusunkról, a sikerrel szembeni ellendrukkerség kultúrájáról, a tehetségesek elvándorlásáról, a szerződések kétségességéről, pénzügyi tudatosságunk hiányáról és kulturális átprogramozásunk szükségességéről.
A lánchíd romjai 1946-ban
A negatív állítások e provokatív egymás mellé helyezése egy olyan képet fest le, ami alapján meglepő, hogy egyáltalán vannak kulturális eredmények és sikeres emberek Magyarországon. A negatív jelenségek okait (ha beszél róla) a legtöbb vezető a történelem sajátosságaiból vezeti le – ebből pedig az következik, hogy a negatív dolgok nem öröktől fogva vannak, és nem örökké tartanak, megváltoztatásuk viszont mégis beláthatatlan erőfeszítéseket követel.
Nem lényegtelen az sem, hogy milyen viszonyítási pontokat használ e változatos, ámde sokszor ismétlődő társadalom- és kultúrakritika. Ha másokkal hasonlítják össze magunkat, akkor alapvetően a fejlett, nyugati országok közállapotai tartják mérvadónak a Forbes által bemutatott üzletemberek. Ha folyamatokról és trendekről beszélünk, akkor a történelmi károkon túl a rendszerváltás utáni fejlemények kerülnek előtérbe. Ezek kapcsán nagyon kevésszer esik szó fejlődésről. A pozitív trendekre vonatkozó utalások konkrét területekre irányulnak, vagy egyszerűen a kapitalizmus kialakulásáról szólnak. Az emberek gondolkodásmódját vagy a társadalom közérzetét viszont szinte mindig a fenti negatív megközelítésben említik.
A külső szem nézőpontja
Érdekes jelenség, hogy a negatív említések esetében számos esetben egyfajta elhatárolódást, kívülállóságot tapasztalhatjuk, ami általában a többes szám harmadik személy használatán keresztül jelenítődik meg_ a vélemények róluk beszélnek, nem rólunk. Az állítások sokszor az elemző társadalomtudós pozíciójának érzését adják – és sokszor a nyelvezet is ebben a zsargonba illeszkedik. Ennek sokféle oka lehet, például az elit kívülállóságának érzete, a kritika megfogalmazásának pszichológiája
Ez a hazám, nem tudnék máshol élni, teszek is érte
Az üzletemberek fontosnak tartják a hazájukhoz való kötődést – a 150 összegyűjtött állításból 21 jeleníti meg valamilyen módon a hazaszeretet érzését. Ez a motívum pedig épp olyan összetett és gazdag, mint amilyen a magyar kultúra. A megjegyzések között éppúgy megjelenik a kötődést és lojalitást nyersen kiemelő, hivatkozás nélküli állítások, mint a kultúránk egyes elemeire vonatkozó konkrét utalások. A tételes megállapítások sokszor (12-szer) egész egyszerűen Magyarországra, a helyre, vagy annak városaira, tájaira, területeire utalnak. A borvidékek közül Eger egy Mercedes – állítja a borász Gál Tibor, míg Dobó Mátyás marketingszakember Budapest-fan és Magyarország megadja neki azt, amire vágyik. Király Júlia, az MNB egykori alelnöke egyszerűen teszi világossá az alapokat: „itt szeretek élni”.
A kötődés erőssége talán még inkább egyértelmű akkor, amikor vállalkozóink és menedzsereink saját egyéni és vállalati sikereiket magyar sikerként azonosítják. A sörfőző saját termékének skóciai jelenléte kapcsán az exportált magyar sörhöz kapcsolódó érzésről beszél. A Wizz Air vezérigazgatója büszke tájszólására és cégének magyarságát hangsúlyozza. A Nitrogénműveket vezető Bige László büszkén beszél nemzetben való gondolkodásáról és arról, hogy szeretik gyermekei Magyarországot. Az efféle megszólalások persze nem az ország és a magyarság egyöntetű értelmezésből fakadnak: vannak olyanok, akik számára magyarnak lenni adottság, és ennek szeretete a világ legtermészetesebb dolga, míg mások magasztosabban fogalmaznak. A világnézetek sokfélesége nem változtat a lényegen.
Az identitás másik megnyilvánulás formája a nemzeti vagy helyi közösségért való tenni akarás. Ilyen gondolatok éppúgy származhatnak egy multinacionális vállalat magyarországi menedzserétől, mint egy self-made-man vállalkozótól. A Vodafone-os Szabó Béla például „az ország felemelkedéséért” és „Magyarország megítélésének megváltoztatásáért” dolgozik, Demján Sándor filantróp tevékenységének egyik célja, hogy „a magyar irodalom megmaradjon”, Halácsy Péter Prezi-alapító szerint pedig inkább aktív cselekvőnek kell lenni, mint áldozatnak. Ezekben az esetekben azt láthatjuk, hogy az azonosság érzése az egyén számára cselekvő energiát, a közösség számára pedig a fejlődés lehetőségét adja meg.
Az újságíró megszólal
Az üzletemberek Magyarország-képének megértéséhez megkérdeztük Zsiborás Gergőt, a Forbes újságíróját, aki sokat maga készített az elemzett cikkek közül. Szerinte az üzletembereink kultúraképeit nagyban befolyásolja az életkor, illetve a generációs hovatartozás is. A rendszerváltás során vagy közvetlenül utána meggazdagodó vállalkozók általában pesszimistábbak „és talán realistábbak” a magyar közállapotokkal kapcsolatban. A huszonéves budapesti startup-generáció tagjai látnak ugyan hibákat, de a bürokráciát és egyéb intézményi korlátokat nem tekintik a legitim mentségnek a cselekvés hiányára. Miközben „tudják, hogy a magyar kreativitás toposza nem feltétlenül igaz”, továbbra is „romantikusan szemlélik a magyar problémamegoldó képességet”. Nemzedékükből sokan kivándorolnak – akik viszont itt maradnak, mintha legbelül „magukat is kicsit romantikusan, a felemelkedésért küzdő szereplőként” látják. Fontos még, hogy a nem „privatizatőr”, hanem „nullából létrehoztam” típusú üzletemberek, sokszor külföldi tapasztalatokat hoznak haza. Gyakran tartós sikereket érnek el, pedig cselekvésük eleinte szélmalomharcnak tűnik. A magyar közállapotok kevésbé bénítják le őket, hiszen nincsenek illúzióik – a társadalmi gondokat (mint például a vidék leszakadása) sokszor megoldandó problémaként, üzleti lehetőségként látják.
A siker kivétel, nem szabály
A Forbes által megszólaltatott üzletben sikeres szereplők jó része úgy tekint magára, mint aki szereti a hazáját és tesz is Magyarországért, kultúránkat megőrzendő, ápolandó és kihasználandó örökségnek tartja. Szintén sokan vannak, akik szerint nemzeti jellemzőink megnehezítik az egyről a kettőre jutást, az együttműködést, az egyéni és közösségi felemelkedést. Oldás és kötés – így jellemzi identitásunkat nemzeti elitünk. Példájuk, kiállásuk mutatja a magyar siker lehetőségét, de saját sikerüket gyakran egyedinek látják, amit a szerencse vagy a tehetség tett lehetővé. A kreativitásból és gazdag kultúránkból, azaz magunkból és szellemünkből meríthetünk erőt a sikerhez vezető úton, ami azonban mifelénk nehéz – üzenik azok, akik már eljutottak a csúcsra.
Az Összkép új sorozata, a Nemzeti Kód azt vizsgálja, milyen identitásunk, hogyan hat kultúránk mindennapi életre. Magyarságunk nem kincs, nem kacat, hanem életünk egyik fontos szervező ereje. Milyenek is vagyunk?
Melyiket érzed fontosnak a tipikus válaszok közül, hogyan rajzolnád meg nemzeti arcélünket?
[poll id=”8″]
Szerinted melyek a magyar identitás fő vonásai? Szedjük össze együtt, melyek a további kultúránkra jellemző vonások!
Ha szeretnél cikkeinkről értesítést kapni, kérjük add meg az e-mail címedet.
Várjuk a hozzászólásokat!
Köszönjük, hogy segítettél teljesebbé, színesebbé tenni az Összképet!
