Menü
Sorozatok

Helyben, Mesterkurzus, Tudósok

Adjunk teret a térnek – interjú Nemes Nagy Józseffel

SZERZŐ:

Milyen tényezők határozzák meg egy térség sikerességét? Hogyan változott az ország térszerkezete az elmúlt 25 évben? Volt-e értelme autópályákat építeni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Nemes Nagy József regionalistával, az ELTE professzorával.

Hogyan lett regionalista?
Ötéves korom óta földrajz tanár akartam lenni, nagyon szerettem ezt a témakört. De a gyerekkorom nem a földrajz, hanem inkább a futball körül forgott. Remek gimnáziumba – Pesten a Radnótiba – jártam, egykori osztálytársaim közül sokakból lett jeles szakember.

Nemes Nagy_oldal

A szakmai gondolkodásomban az egyetemen kezdődött a fordulat, ekkor indultam el a gazdaság térbeliségének vizsgálata irányába. Akkoriban döntően a hagyományos földrajzi ismereteket oktatták: hol mennyi búzát termelnek, milyen magasak a hegyek. Ezzel semmi probléma nem volt, de olvasmányaimból azidőtájt ébredtem rá, hogy a térbeliség több, más, mint vonzó geográfia. A világban például elkezdtek a térrel kapcsolatos kutatásokban matematikai-statisztikai eszközöket, modelleket használni. Szerencsére néhány tanáromnak köszönhetően én is találkoztam ezekkel az irányzatokkal. És mivel a földrajz mellett a matematika szakot is elvégeztem, a 70-es években be tudtam kapcsolódni a „kvantitatív forradalom” idehaza is csordogálni kezdő áramába.

Kezdetként azzal foglalkoztam, hogy a világ országaiban hogyan alakulnak a területi egyenlőtlenségek, fejlettségi különbségek. Később szembesültem vele, hogy Magyarországon ezeket a kérdéseket alig, vagy a nyugati közelítésektől eltérő módon vizsgálják. Ez persze nem volt véletlen, hiszen kiderülhetett volna, hogy nálunk is vannak gazdagok és szegények, gazdagabb és szegényebb területek, erről pedig bizonyos rendszerekben jobb nem beszélni. Én azért igyekeztem minél több adatot összegyűjteni, és a kandidátusi disszertációmban már kitértem a szocialista országok térszerkezetére is, a 80-as években pedig a feleségemmel írtunk egy kis könyvet a második gazdaság földrajzáról.

Büszke vagyok arra, hogy 1994-ben szerepem volt a tudományegyetemi geográfus képzési program kidolgozásában és elindulásában. A képzésben a hagyományos földrajzi ismeretek mellett erős elemzői és módszertani hangsúlyok vannak. Szerencsére bejöttek a számításaink: a munkaerő-piac jól fogadta az általunk képzett szakembereket, és egy aprócska körből húsz év alatt érzékelhető szakmává váltunk. Az akadémiai szférában generációváltás előtt vagyunk, ebben megnyugtat, hogy látom, mennyi a regionális tudományhoz, a térproblematikához kötődő tehetséges fiatal.

Nemes Nagy József

Az MTA doktora, regionalista, társadalomföldrajzos, egyetemi tanár. 1948-ban született Budapesten. A Radnóti Miklós Gimnázium elvégzése után az ELTE-én matematika-földrajz szakos diplomát szerzett. 1981-től 1994-ig az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetében és jogutód intézményeiben területi elemzésekkel, kutatással foglalkozott. 1994-ben tért vissza az ELTE Regionális Földrajzi Tanszékére (ma Regionális Tudományi Tanszék), amelynek tanszékvezetője lett. Két évtizeden át az ELTE földrajz és geográfus szak szakfelelőse volt. Jelenleg az ELTE Földtudományi Doktori Iskola vezetője. 2002-12 között 21 tudományos fokozatot szerzett kutatónak volt doktori témavezetője.

Kutatásai a regionális tudományhoz, a területi fejlődési folyamatok, a regionális egyenlőtlenségek vizsgálatához és a területfejlesztéshez kapcsolódnak. Foglalkozik a területi elemzések kvantitatív módszertanával, a regionális modellek alkalmazásaival, valamint társadalmi térelméleti kérdésekkel is.

Miért fontos a gazdasági folyamatokat térbeli szempontból vizsgálni?

Nem egyszerű a kérdés. A hagyományos közgazdaságtani szemlélet sokáig alig foglalkozott a térrel: modelljeiben azzal a leegyszerűsítéssel élt, hogy minden egy „pontban” történik. Szerintünk a gazdaság nem értelmezhető így: a térbeliség lényegesen befolyásolja a gazdasági szereplők döntéseit.

Szintén fontos látni, hogy a gazdaság spontán folyamatai nagy térbeli egyenlőtlenségeket generálnak, ezeket pedig kezelni kell valahogy – ezt hívhatjuk regionális politikának vagy területfejlesztésnek. A 90-es években és az EU csatlakozás után is nagy illúzióink voltak azzal kapcsolatban, hogy a megváltozott körülmények között nagyobb figyelmet fog kapni ez a problémahalmaz, csökkenthetők a területi egyenlőtlenségek. Ami ehhez képest történt, arról nagyon kedvezőtlen a véleményem. Az EU-s regionális támogatások bizonyos értelemben elvesztették a területi dimenziójukat: nem a helyi egységek – a régiók, megyék – döntenek az ügyeikről, hanem egy erősen centralizált struktúrában születnek a döntések.

Ez teljesen ellentétes a Régiók Európájának 90-es években népszerű szellemiségével. Ez a központi döntéshozatal decentralizálását képviselte abból kiindulva, hogy a kevésbé központosított államok hatékonyabbak és eredményesebbek, mint az erősen centralizáltak.

Mik voltak a legfontosabb térszerkezeti változások hazánkban az elmúlt 20-25 évben?

A térbeli változások meglehetősen lassúak – városokat nem lehet egyik helyről a másikra átrakni, és a nagy folyószabályozások is viszonylag ritkák. De azért a rendszerváltozás komoly átrendeződéseket hozott a térszerkezetben is.

Ha az ország mai képére nézünk, akkor el kell ismernünk, hogy a kilencvenes években jellemző klasszikus válságtérségek, a barnamezős területek lényegében eltűntek. Másik kérdés persze, hogy mi van most helyettük, de ezt az átalakítást a magyar kormányok végrehajtották.

Fontos változásnak tekinthető az autóutak és autópályák fejlesztése is, amiben nagy lemaradásunk volt. Nagyon drága volt, és sok gyanús ügylet kapcsolódik a megépülésükhöz – de azt gondolom, a modern úthálózat kiépítését nem spórolhattuk meg magunknak.

A szuburbanizációról sem feledkezhetünk meg. Budapest és a többi nagyobb város környékén is nagy átalakulás, népességátrendeződés tanúi lehettünk. A nagyvárosok környékén megjelentek az egész rendszerváltozást talán legjobban szimbolizáló épületek, a bevásárlóközpontok. Ezek a változások Budapest és a többi nagyobb város környékét is teljesen átszabták.

A határmenti területekről is érdemes szót ejteni – ne feledjük, a határátkelés korábban nemcsak nyugati, de keleti irányban is rendkívül nehéz volt. A rendszerváltozással a határok jellege és funkciója teljesen átalakult, a határokon átnyúló kapcsolatok teljesen új lehetőséget teremtettek, aminek a kihasználását az EU is támogatta. Ma nem lehet azt mondani, hogy a határmenti területek csöndes zónái az országnak: a Nyugat-Dunántúl elkezdett átalakulni, a keleti országrészben, néhány szürke és fekete elemmel ugyan, de szintén mozgolódás van. Ezek a mozgások az ország egész térszerkezetére hatással vannak.

Sopron2

Sopron

 

Megfigyelhetünk-e tipikus térségfejlődési utakat az elmúlt két évtizedben? Vannak-e sikertörténetek?

Természetesen vannak sikertörténetek is, és van néhány olyan tényező, amellyel magyarázhatjuk ezeket. A fekvés például sokkal fontosabbá vált a város méreténél. Sopron nem a legnagyobb magyar város, nem is egy regionális központ, mégis az egyik legsikeresebb; Sárvárról vagy más kisvárosokról is elmondhatóak hasonlók. Lényegében a Nyugat-Dunántúl összes településének sikerében szerepe van a fekvésnek.

A rendszerváltozás óta legnagyobb fejlődést elérő települések közül a legtöbb Budapest környéki – gondoljunk csak Budaörsre, Törökbálintra vagy Telkire. Természetesen arra is szükség volt, hogy „megtalálják magukat”, de fejlődésük fő motorja a nagyvároshoz – Budapesthez – való közelség volt.

Az elhelyezkedésen kívül még bizonyos speciális adottságok adhattak lökést egy-egy térség fejlődésének. Közismert, hogy Hévíz esetében ilyen adottság volt az idegenforgalmi vonzerő. Azok a települések is viszonylag jó helyzetben vannak, ahol megmaradtak a hagyományos ipar versenyképes szegmensei, mint például Tiszaújvárosban vagy Százhalombattán.

Mit gondol az ország újraiparosításának tervéről? Egy ilyen elképzelésnek lehet hatása a gazdaság térbeli szerkezetére?

Bízzunk benne, hogy a betelepülő iparágak stabilan állnak a lábukon, bár a modern ipar rossz tulajdonsága, hogy a teljesítménye erősen függ a világpiaci konjunktúrától. A termelés éles visszaesése pedig rengeteg ember elbocsátásához vezethet.

Azt gondolom, hogy az újraiparosítás jelszava alatt sokszor tulajdonképpen olyan „iparágakat” támogatunk – például a turizmust, a logisztikát vagy a kreatívipart – amelyeknek nincs sok köze a hagyományos értelemben vett iparhoz. Ettől függetlenül az adottságainkhoz és tehetségünkhöz kapcsolódó fejlesztések támogatása jó irány. De ha már itt tartunk, szerintem újraokosításra nagyobb szükség lenne, mint újraiparosításra. Komoly gondokat látok az oktatási rendszerben, pedig a szűkös természeti adottságokat ismerve ebben van a legnagyobb potenciálunk.

Mit gondol Budapestnek és térségének a helyzetéről?

A záróvizsgákon gyakran hangzik el válaszként, hogy az ország Budapest miatt „vízfejű” – ha a hallgató három év alatt mást nem is tanult, ez a kép megragad benne. Ez azonban távolról sem magyar sajátosság: az országok több mint felében túlsúlyos a főváros – ezt megfigyelhetjük Argentínában, de Dániában is. Én önmagában még a kis országterületen belül sem látom a városméret negatív hatását. Itt szerintem a kérdésfeltevésben kimondatlanul ugyanaz húzódik meg, amiről már korábban beszéltünk: hogy mindent fontos kérdésről Budapesten döntenek. Ez nem Budapest népességi súlyáról szól, attól még lehetne Budapest egy komoly, rendesen működő nagyváros.

Milyen lesz 20-25 év múlva Magyarország térszerkezete?

Ez is egy komoly kutatásra váró kérdés, egy-egy mondattal nem megválaszolható. Szerintem a jelenlegi térszerkezet stabilizálódhat, nagy változásra nem számíthatunk. Egy változásnak viszont nagyon örülnék: ha több teret adnánk a térnek. El kéne fogadnunk a tér és a területi egységek, a kisebb és nagyobb települések létezését és színességét, és azt, hogy ezeknek hatása van a legalapvetőbb folyamatokra – ha e közösségek valós kompetenciával és felelősséggel felruházottak. Ennek megértésével jobb döntéseket hozhatnánk a társadalmi és gazdasági kérdésekben, jobbá tehetnénk az országot. 


 

A Mesterkurzus sorozat előző részei

A várost rejtjelek sokaságának látom Hogyan alakítják az emberek házaikat, városaikat? Milyen kincseket rejtenek az alföldi települések? Hogyan ismerheti meg egy építész a várost, amit formálni kíván? Interjú Meggyesi Tamással, a BME Urbanisztika Tanszékének professzor emeritusával.

Vállalkozása társadalomtudós Mik a magyar társadalomszerkezet legnagyobb problémái? Hogyan lehetett társadalomtudósként érvényesülni a szocializmusban? Mi a baj a magyar elittel és miért sok a szegény, képzetlen ember Magyarországon? Beszélgetés Kolosi Tamással.

Vissza a főoldalra